Pannonhalma

A Múltunk wikiből

1965-ig Győrszentmárton

város Győr-Moson-Sopron megyében a pannonhalmi kistérségben
Wikipédia
Pannonhalma címere
996
A pannonhalmi apátság alapítása.
1137
április 11. Felszentelik Pannonhalma második apátsági templomát; ez alkalomból II. Béla birtokokat adományoz az apátságnak.
1224
III. Honorius közbenjárására kibékül II. Endre és Béla királyfi. Béla hazatér, s újra megkapja a szlavón hercegséget. Ezek után beveszi a dalmáciai Clissa várát, mire Domald főúr, aki korábban lázadozott, meghódol a királyfinak.
Felszentelik a harmadik pannonhalmi apátsági templomot.
1233
június 1. Rögzítik a pannonhalmi apátság népeinek sérelmeit, majd mérséklik terheiket.
1237 körül
Albeus összeírja IV. Béla parancsára a pannonhalmi apátság birtokait, népeit és azok szolgáltatásait.
1240
július 14. IV. Béla módosítja a pannonhalmi apátság népeinek kötelezettségeit.
1242
február vége: A tatárok nem tudják bevenni Pannonhalmát.
1683
június vége–július eleje A török had beveszi Veszprémet, Tatát, Pápát és Pannonhalmát. (Július 5-én a törökök felgyújtják Győr külvárosait.)
1824.
Megkezdődik a pannonhalmi főapátsági könyvtár építése.

Tartalomjegyzék

Előszó

  • Nemzeti kultúránk és tudományosságunk ősi székhelyén, a pannonhalmi főapátságban gazdag könyvtár működött.
  • A Magyar Nemzeti Múzeum szívélyesen átengedte a kötet számára értékes fényképgyűjteményéből a kért másolatokat. Nemkülönben köszönettel tartozunk az Esztergomi Érsekség és a Pannonhalmi Főapátság Levéltárának a rendelkezésünkre bocsátott oklevelek fényképmásolataiért.

Bóna István

Régészeti emlékek

Arannyal bevont kardokban, íjakban, lószerszámokban gazdag halotti áldozatok kerültek elő Pécs–Üszögpusztán, Bátaszéken s legutóbb Pannonhalmán is.

Györffy György

A nyugati térítés kezdete

Hogy a pannoniai Savariából eredő Szent Márton tours-i püspök (†400 k.) kultusza hamar elterjedt Magyarországon, arról a Géza fejedelem idejében megkezdett pannonhalmi Szent Márton-apátság tanúskodik, a patrocínium további terjedéséhez viszont a helyi kultusz is hozzájárult.

Központosító belpolitika

Kezdetben – bizonyára az első nagyfejedelmek példáját követve – a Duna jobb partján választotta meg téli-nyári szállásváltó útját, a pécsváradi (décsédi) téli udvarhelytől Győr vidékéig, ahol Pannonhalmán sejthetünk egy korai fejedelmi udvarhelyet.

Koppány lázadása

A Vecelin-utódok hagyománya szerint István testőrsége parancsnokává Hontot és Pázmányt tette, a sereg élére pedig Vecelin sváb „vendéget” állította; ő volt az, aki a csatában Koppányt megölte. Ez ugyanolyan egyoldalú beállítás, mint a pannonhalmi alapítólevélbe a XII. században betoldott szövegrész, amely a „németek és magyarok” közti csatáról beszél.


A pannonhalmi alapítólevél egy olyan átalakított mondatban, amely eredetileg az 1002. évi intézkedés tanúit sorolta fel, a comesek előtt három duxot említ: Pázmányt, Hontot és Orcit. Mivel az oklevél ismert fogalmazója a német udvar számára írt okleveleiben a dux szót csak német vagy olasz herceg, tartományúr értelemben használja, arra kell következtetnünk, hogy István e három sváb lovagot nevezte ki tartományúrnak, amint az a szállásaik nevét őrző helynevekből feltehető: Pázmányt a bihari, Hontot a nyitrai és Orcit a somogyi dukátusba.


István Somogyból birtokokat adományozott a Koppány ellen harcoló lovagoknak, Vecelinnek, akinek fia Rád, illetve utódai, a Rád nembeliek Szárszó körül birtokoltak, továbbá Orcinak, a Harc-nemzetség ősének; e szálláshelyek koraiságát valószínűsíti, hogy a Tolna megyei Harc és a Somogy megyei Orci felett egy-egy Szent Gál-templomot építettek.

Egyébként a megye nagy részét István magának tartottam meg, és 1002-től kezdve a sajátjából tett itt adományokat az újonnan alapított egyházaknak, így a veszprémi püspökségnek és a pannonhalmi apátságnak.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

Az új király és a kancellár közti konfliktus azt eredményezte, hogy Henrik tüstént leváltotta Heribert kancellárt, és – egy írnok kivételével – menesztette irodáját. Mint István király okleveleiből megállapítható, István udvarába került III. Ottó irodájának legnagyobb működést kifejtő írnoka. Heribert kancellár szóban forgó munkatársa, akinek nevét nem ismerjük, és létét csak az egyező írásra és stílusra valló 60 oklevél árulja el – a diplomatikusok Heribert C. néven emlegetik –, 1002 nyarán Magyarországra jött, és ősszel kiállította a pannonhalmi alapítólevelet. Ez az oklevél nem a tényleges alapkőletétel alkalmából készült, hiszen az még Géza nevéhez fűződik. Talán már ő épített itt egy fejedelmi udvarházat, amelyhez esetleg már ekkor is egy Szent Márton-kápolna tartozott, és átadta bencés szerzeteseknek apátság építése céljából. A hagyomány utóbb azt tartotta, hogy azért nevezték el az apátságot Szent Mártonról, mert itt született az ókeresztény Márton, a későbbi tours-i püspök. Ez a hagyomány azonban csak utólag keletkezett legenda. Szent Mártonról életrajza annyit közöl, hogy a pannoniai Sabaria városban, azaz Szombathelyen született, a legendateremtő képzelet azonban azt eredményezte, hogy Pannonhalmát mondják születési helynek, és a hegy alatt eredő vizet Sabaria-forrásnak nevezzék. Valójában az itteni Szent Márton-egyház létesítéséhez szükség volt egy Szent Márton ereklyére is, ehhez pedig Géza püspökei legegyszerűbben Willigis mainzi érsek révén juthattak hozzá, akinek Szent Mártonról nevezett egyházában a szent ereklyéjét is őrizték. A fejedelmi udvarház káplánja és a monostorépítés szorgalmazója, Radla, Szent Adalbert nevelőtársa lehetett az, akinek neve a nagy Gellért-legendában Razina néven maradt fenn. Radla maga is megfordult Rómában, és széles körű ismeretséggel rendelkezett, a monostor egyházjogi helyzetét azonban nem ő, hanem a világlátott és befolyásos Asztrik apát határozta meg, aki Szent Adalbert kíséretében valószínűleg nemcsak Rómában tartózkodott, hanem a montecassinói bencés apátságban is, amelyet Szent Benedek szerzetesei anyaegyházuknak tartottak. Az ő tanácsára, közbenjárására, illetve pápai megbízatásból nyert hozzájárulásával történt a pannonhalmi apátságnak a montecassinói szabadságok adományozása. Jelentette ez pedig azt, hogy az apát nem volt a megyés püspöknek alávetve, a szerzeteseknek apátválasztási joguk volt, népei kivétettek az ispán és a királyi tisztviselők joghatósága alól. Az apát közvetlenül az uralkodó főkáplánja, az esztergomi érsek alá tartozott, és idegenekkel való peres ügyeiben maga a király bíráskodott. Az oklevél ezen az immunitásnak nevezett kiváltságon kívül gondoskodott az apátság anyagi ellátásáról is, mégpedig egy olyan intézkedéssel, amely az apátságot egyenlővé tette a püspökségekkel. A király a Koppánytól elfoglalt területen birtokába jutott Kortó udvarháznak és tartozékainak. Ezt a veszprémi püspöknek adományozta, és cserében a püspök a pannonhalmi apátság javára lemondott Somogy megye, valójában a Szlavóniára is kiterjedő „Somogyország” népei által fizetett tizedről. Ez a tizedrendelkezés azt a sajátosságot is tartalmazta, hogy Somogy megye szolganépe gabona- és bortermésének, valamint állatszaporulatának tizedén felül minden tizedik gyermekét is az apátságnak volt köteles adni. Ez az intézkedés lényegében nem a szolganépet sújtotta, mert annak nagyjából mindegy volt, hogy kinek a rab cselédje, hanem Somogy megye birtokos urait, elsősorban magát a királyt rövidítette meg. A király ezt a rendkívüli adományt azért tette, mert Pannonhalmát jelölte ki a magyar egyházi utánpótlás központjául. Itt képezték a térítő és prédikáló papságot, ez lett a bencés művelődés melegágya.

Az alapítólevél kiállítása után néhány évvel történt meg az ünnepélyes felszentelés. Ez alkalomból adományozott István király birtokokat az apátságnak, és ezt pótlólag az oklevél aljára rávezették. A király által adományozott tíz falu népei közt voltak dunai halászok (Vének, Füzitő) és kovácsok (Vinnye), többségük azonban földműves-állattenyésztő volt.

Bár az erről szóló oklevelet a XII. században meghamisították oly módon, hogy az eredetit lerajzolták, és néhány sort beszúrtak, a reánk maradt interpolált hamisítvány olyan jól sikerült, hogy belőle még az elveszett eredeti, hiteles oklevél írnoka is azonosítható a 60 oklevél írásából ismert Heribert C-vel.

Az oklevél utóiratából kiderül, hogy a felszenteléskor már Sebestyén volt az esztergomi érsek. Ez az István király által nagyon szeretett szerzetes valószínűleg azonos Radlával, az első pannonhalmi apáttal.


Az újonnan megalapított pécsi püspökséget a Duna, a Száva, a Bródnál belefolyó Lisnice, a Baranya és Somogy határait alkotó Alma-patak, a Tolnát határoló Lápa- és Ozora-patak (Sió), Fejér megye felé pedig Tápé és Zemony (Dunaföldvár) falvak határolták. Mindebből világos, hogy Tolnavár, Baranyavár, Valkóvár és a szerémségi Bolgyán határvár megyéi tartoztak hozzá, de az is kiderül, hogy Somogy megye nem tartozott sem a veszprémi, sem a pécsi püspök alá, hanem az 1002. évi intézkedésnek megfelelően a pannonhalmi apát gyakorolt területén püspöki jogokat.


Ami a hazai bencés szerzetességet illeti, Pannonhalma mellett csak Zobor és némi megszorítással Pécsvárad tekinthető korai alapításnak.

Kelet-nyugati hídverés és német terjeszkedési kísérlet

Noha az a XIII. századi hagyomány, hogy István maga is elzarándokolt Rómába, nem igazolható, mindvégig szoros kapcsolatot tartott fenn Rómával, sőt a bencés rend anyamonostorával, Montecassinóval is. Jelzi ezt Pannonhalma montecassinói kiváltsága, de az a tény is, hogy István uralma végén szerzeteseket hívott Montecassinóból Magyarországra.

Udvar és udvari szervezet

A pannonhalmi alapítólevél zárórészéből kiderül, hogy István udvarában még nem volt kancellár, aki az írnok (notarius) által írt oklevelet ellenőrizte volna; az ellenőrzést Domonkos érsek végezte.

Jogi írásbeliség, oklevéladás, törvénykezés

  • III. Ottó 1002. január 23-án bekövetkezett halála után II. Henrik menesztette Heribert kancellárt irodájával együtt, és ekkor került át István király udvarába az a Heribert C. sziglával jelölt, ismeretlen nevű írnok, aki a pannonhalmi alapítólevelet fogalmazta.
  • Mint az elveszett eredeti után rajzolt pannonhalmi okelvélből kiderül, az oklevél kezdetét a sorkezdő Krisztus-monogram után díszes, hosszított betűkkel írták: ez az Isten segítségül hívása (invocatio) mellett a király nevét és címét (intitulatio) tartalmazta. Az oklevél kisbetűvel írt szövege egy bölcselkedő bevezetés (arenga) után tért az intézkedés tárgyára. A szöveget a rendelkezés megsértőit fenyegető átok (anathema), a rájuk kiszabott büntetés (poena) és a megerősítő pecsételés formulája (corroboratio) zárta le. Alul, középen a király nevének betűiből összetett nagy monogramma foglalt helyet; ettől balra, hosszított írással megadva, a monogram értelme: „A hírneves István úr jele”, jobboldalt az oklevél ellenőrzőjnek feltüntetése, mely eredeti formájában így rekonstruálandó: „Kancellár helyett Domonkos érsek ellenőrizte.” Az ettől jobbra levő, üresen hagyott részre függesztették be a viaszpecsétet. Az oklevél alján kisbetűvel írták a dátumot és a király uralkodási évét. A pannonhalmi alapítólevél dátuma után néhány év elteltével pótlólag odaírták a felszenteléskor adott birtokok nevét. Fejlettebb viszonyok között erről külön oklevél készült volna.
  • Végül az egyházi tized törvénybe iktatása 1031–1032 után túl késői időpont, ha figyelembe vesszük, hogy a pannonhalmi alapítólevél már 1002-ben tizedfizetésről intézkedett.

Szellemi művelődés

  • Legkorábbi kolostoraink nem maradtak meg eredeti formájukban, csupán a pannonhalmi és pécsváradi apátság altemploma árulkodik eredeti alakjáról és méretéről.
  • A keresztény ideológiát meg kellett magyarázni, és a nép csak úgy értette meg, ha régi fogalmakhoz kapcsolták. Az egy Isten magyarázatára leginkább az istenként tisztelt türk kagánős, Istemi hite látszott alkalmasnak, de az új ideológusok hangsúlyozták, hogy a keresztény Isten mindenek felett áll. Ezt tükrözi a pannonhalmi alapítólevélnek a szokásostól eltérő kezdő fohásza: „In nomine domini Dei summi” (A legfelső Úr-Isten nevében).[1]

Fegyverszünet. Pénzügyi reform.

Egy 1090 körüli pannonhalmi összeírás mindamellett arról tanúskodik, hogy Salamon tett egyházi adományokat, s így okleveleket is adott ki.

László törvényhozása

  • Szent László II. törvénykönyve azzal indul, hogy az ország nagyjai Pannonhalmán összejöttek a gonoszok törekvéseinek meggátlására és a nemzet ügyének előmozdítására. A felsorolt 18 cikk első és második része közötti ellentmondásra már Pauler Gyula rámutatott: a 2. cikk a lopáson kapott szolgát orra levágására, a 12. cikk pedig a lopáson kapott szolgát akasztásra ítéli. Megjegyzendő, hogy a szabad állapotú tolvaj büntetése mind az 1., mind a 12. pont szerint akasztás volt, tehát a tolvaj szolga büntetésének szigorítása mögött az állott, hogy a szabadok követelték, hogy a szolgák se ússzák meg orrlevágással, hanem ugyanúgy bűnhődjenek, mint ők. A kettéválasztást tartalmi ismétlődés és terminológiai eltérés is valószínűsíti. Az 1–5. és 12–14. cikk hasonló tolvajlási ügyekről, a 7. és 15–17. cikk kereskedelemmel kapcsolatos ügyekről intézkedik. Eltérő szóhasználat mutatkozik például a 3–8. cikk pensa és a 11. cikk bizantius pénzmegjelölése között. A kettő tudniillik ugyanaz, de a krónikában is említett bizantius elnevezés csak Szent László pénzügyi reformja után jöhetett divatba. A 11. cikkben említett forum ‘vásár’ szó is szembeállítható a 7. cikk mercatum szavával. Mindez megengedi a feltevést, hogy a pannonhalmi határozatok eredetileg csak tíz cikkre terjedtek, s a folytatólag írt nyolc cikket csak egy következő törvénykezésen határozták, és ekkor vagy utóbb másolták hozzá.
  • A kegyetlen törvényeket hozó pannonhalmi végzéseket a bevezetés szerint ugyan nem a király személyesen hozta, hanem „a legkegyelmesebb László király idejében mi, Magyarország összes előkelői”,[2] a király távolléte azonban nem mentesíti őt meghozataluk alól, mert a törvények nem léphettek érvénybe hozzájárulása nélkül, s így az utókor méltán kapcsolta nevéhez a tyúklopáson felüli tulajdonvétségért a halállal való büntetés példátlan szigorát.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

  • Amikor István király Koppány somogyi dukátusát elkobozta, a Dráván inneni és túli Somogyország dézsmáját előbb a veszprémi püspöknek, 1002-ben pedig a pannonhalmi apátságnak adta. Bár a nyolcvanas évek végén, akikor a zágrábi püspökség alapítására sor került, Pannonhalma elvesztette püspöki jogait e területre, melyet a Dráván innen Veszprém, a Dráván túl Zágráb kapott meg, az apátság 1232-ig perlekedett elvesztett dézsmáiért. 1215 és 1227 között, amikor Pannonhalma és a zágrábi püspökség perét a Dráván túli dézsmák felett a pápai szék tárgyalta, mindkét fél hamisításhoz folyamodott. Az apátság amúgy is interpolált alapítólevelébe vakarással írta be Somogy comitatus nevét, a zágrábi püspökség pedig II. Endre nevében 1217-es évszámmal egy nagy oklevelet hamisított, mely szerint a Dráván túli terület minden joga a zágrábi püspököt illeti azóta, hogy Szent László átkelve a Dráván, elfoglalta Szlavóniát, és megalapította a püspökséget. Az ezt követő perek kapcsán a zágrábi püspök álláspontja több hamis oklevélbe belekerült, majd miután a spalatói klérus 1238-ban megnyerte Kálmán szlavón herceg támogatását arra, hogy a zágrábi püspökséget elszakítsák a kalocsai érsekségtől, és a spalatói érsekséghez csatolják, Tamás spalatói főesperes Historiájában történetileg „megalapozta” a követelést: a spalatói érsekség hajdan a Dráváig terjedt, és területét Szent László foglalta el. Ennek a történetírásban elterjedt nézetnek azonban 1235 előtti hiteles forrásokban semmi nyoma.
  • A káptalanok kiterjesztésének művelődési profilja is van. Géza fejedelem óta a magyarországi egyházi kultúra latin bencés monasztikus irányzatú volt, melyet csak helyenként tarkított görög bazilita hatás. A művelődési központok azok a királyi monostorok voltak, amelyek a Pannonhalma alapítását követő században létesültek.
  • Ha László egyházpolitikájában a káptalanok kifejlesztését tartotta is szem előtt, nem hanyagolta el a monostorok támogatását sem. Így például Pannonhalmát 8 birtokkal gyarapította, többek közt egy nagy zselici erdőséggel, melyhez ekkor 30 disznópásztor tartozott, de utóbb 10 makkoltató falu létesült rajta.
  • Eredetiben maradt ránk a pannonhalmi apátság 1090 körüli összeírása, amely nagyobb teret szentel az ingóságoknak, mint a birtokoknak. A 80 kötetre rugó könyvtárban a latin nyelvű liturgikus könyveken kívül már az akkori tudományosság fő kézikönyvei, például Isidorus Etymologiarum libri című műve, sőt francia, héber és görög psaltérium is fellelhetők voltak.

Népesség, település, termelés, árucsere

  • A pannonhalmiaknak a Zselizségben voltak kondásfalvaik.
  • Az ispáni várak mellett hasonló városképző szerepe a nagyobb királyi egyházaknak volt. A somogyvári apátság és az aradi prépostság egyenesen a várba települt; Pannonhalma, Pécsvárad, Szekszárd stb. mellett egy-egy suburbium országos vásár színhelyévé vált, melyet a védőszent ünnepén tartottak.

Várnép, udvarnok, szabados és örökös szolga

  • A zselicszentjakabi apátság esetében, amelyet egy nagybirtokos királyi adományba nyert népekből alapított (1061), az önállóan termelő miniszteriálisok körülbelül a dupláját teszik ki a földesúri ekével dolgozóknak: 38%–18%, Pannonhalmán viszont az arány kiegyenlített: az egész szolganépség 23%-a önállóan termelő szolga, 25%-a földesúri ekével dolgozó rab cseléd. Minthogy a fejlődés iránya a XI–XII. század folyamán egyrészt a rab szántók ekével való ellátására és földre ültetése volt, másrészt – mint Tihany esetében láttuk – a rabszántó-üzem udvarnokokkal való kiegészítése, valószínűbb, hogy Pannonhalma eredetileg tihanyi típusú üzem volt, semmint pécsváradi típusú udvarnokgazdaság.
  • Négy uradalomban (Pannonhalma, Pécsvárad, Tihany, és Szentjobb) a szolgáló népek között a halászok számaránya 5–7% között mozgott, a szőlőművelőké pedig 10–15% között. Helyzetük nagyjából megfelelt az udvari birtokon szolgálóknak.

Ühegy, vendég és izbég

Így érthető meg az 1080 körüli legendaíró egyébként valótlan beállítása Somogy megye 1000 körüli sorsáról: népeit Szent István a pannonhalmi apátnak akartaadni, de meggondolva, nehogy szétszóródjanak a földről, csak dézsmájukat adta az apátságnak.

Kristó Gyula

Mezőgazdasági termelés

Így Színes úrnő 1146. évi oklevelében Pannonhalmának adott egy 24 csődörből és kancából álló ménest három ember egy mansiójával (szállásával), meghatározott szolgáltatás nélkül.


Az egyház törekvéseit a földművelés széles körű elterjesztésére jól mutatják a pannonhalmi egyház népeire vonatkozó adatok. Az 1226. évi rendezés szerint a pannonhalmi apátság udvarnokai az új termés kezdetétől hat hónapon át minden hónapban a sajátjukból 130 akó búzalisztet, 40 akó rozslisztet és 170 akó gabonát tartoztak szolgáltatni. További kötelezettségük volt a közös szántás, havonta tíz holdé, és a felszántott föld bevetése az egyház vetőmagjával. Plébánosuknak mansiónként két vödör gabonát, falvanként pedig Szent Márton ünnepe körül egy vödör gabonát és egy vödör árpasört adtak. Ugyancsak Szent Márton ünnepe táján 30 kenyér adására voltak kötelezve, és kenyérrel látták el azokat, akik vizafogó hálót készítettek. Az 1226. évi rendezést megelőzően két holddal nagyobb területet kellett szántaniuk, és Szent Márton ünnepe táján 70 kenyérrel többet kellett adniuk. Noha az udvarnokok más, főleg fuvarozási szolgálatokkal is tartoztak az apátságnak, kifejezetten földműveléssel kapcsolatos munka- és termékjáradékaik jól mutatják az egyház érdekét: a mezőgazdasági termelésben a földművelés és annak termékei lettek a legértékesebbek. 1233-ban az egyház lovas szolgái az ellen tiltakoztak, hogy az apát egyebek mellett házanként öt kepe aratására és szénagyűjtésre kényszeríti őket.


Még torzabb az arány a pannonhalmi apátság javainak Albeus által készített, 1237 körüli összeírásában. Eszerint az apátság 2700 mansiója közül csupán 79 a szántóvető (arator).


1211-ben Tihany torlói boron és ökrön kívül száz kenyérrel adóztak. Hasonló adatokat tartalmaz az Albeus-féle összeírás is a pannonhalmi egyház nem szántóvetőnek nevezett népelemeire vonatkozóan.


A tihanyi egyház, a Bihar megyei monostorok torlói vagy Pannonhalma lovas jobbágyai, libertinusai, pohárnokai (bocsárdjai), torlói, halászai egyaránt ökörrel adóztak.


Az egyház törekvéseit a földművelés széles körű elterjesztésére jól mutatják a pannonhalmi egyház népeire vonatkozó adatok. Az 1226. évi rendezés szerint a pannonhalmi apátság udvarnokai az új termés kezdetétől hat hónapon át minden hónapban a sajátjukból 130 akó búzalisztet, 40 akó rozslisztet és 170 akó gabonát tartoztak szolgáltatni. További kötelezettségük volt a közös szántás, havonta tíz holdé, és a felszántott föld bevetése az egyház vetőmagjával. Plébánosuknak mansiónként két vödör gabonát, falvanként pedig Szent Márton ünnepe körül egy vödör gabonát és egy vödör árpasört adtak. Ugyancsak Szent Márton ünnepe táján 30 kenyér adására voltak kötelezve, és kenyérrel látták el azokat, akik vizafogó hálót készítettek. Az 1226. évi rendezést megelőzően két holddal nagyobb területet kellett szántaniuk, és Szent Márton ünnepe táján 70 kenyérrel többet kellett adniuk. Noha az udvarnokok más, főleg fuvarozási szolgálatokkal is tartoztak az apátságnak, kifejezetten földműveléssel kapcsolatos munka- és termékjáradékaik jól mutatják az egyház érdekét: a mezőgazdasági termelésben a földművelés és annak termékei lettek a legértékesebbek. 1233-ban az egyház lovas szolgái az ellen tiltakoztak, hogy az apát egyebek mellett házanként öt kepe aratására és szénagyűjtésre kényszeríti őket.


A pannonhalmi egyház népeinek szolgálatairól az 1237 körüli nagy összeírás ad részletes képet. A himódi lovas jobbágyok a fuvarozási robot mellett kifejezetten földműves terheket is viseltek. Mindegyik mansio két kepét aratott a monostor javára, egy napot pedig szénagyűjtésre fordított. Ugyancsak mansiónként Szent Márton ünnepére egy vödör gabonát, egy vödör sört adtak. Minden évben egyszer megvendégelték az apátot, egyebek mellett elegendő kenyérrel, szénával és gabonával. Ha pedig az apát nem látogatta volna meg őket, mindezeket a monostorba kellett szállítaniuk. Mindezek a terhek két szempontból is figyelmet keltenek. Egyrészt mert lovas jobbágyok, a hajdani lóval szolgáló, állattartó szabadok utódai voltak kénytelenek kötelezettségeik teljesítése érdekében intenzíven földművelést folytatni. Másrészt mert a himódi jobbágyok szolgálata irányadó volt a pannonhalmi egyház hasonló jogállású népei számára. Földműves jellegű terhekkel a lovas jobbágyokon kívül az apátság számos más, nevükből következően eredetileg nem ilyen jellegű szolgáltatásra kötelezett népelemét terhelték. A sági szőlősök szántani is tartoztak. A Karalka praediumon levő udvarnok-szolgákat szintén szántásra fogták. A véneki halászok gabona adására voltak kötelezve. A zselici kanászfalvak szolgái szintén részint gabonával adóztak.

A földművelés fontosságára utal, hogy a szántóföld értéke megnövekedett a legelőkkel, kaszálókkal szemben. Az Albeus-féle összeírásban ez úgy tükröződik, hogy a szántóföldek más földektől elkülönítve, illetve pontosan feltüntetett nagyságban szerepelnek. A hecsei praedium udvarnok-szolgái száz hold földet bírtak a nyájak legelőjén és a kaszálón kívül. Keresztúr falu tízekényi földdel rendelkezett a berkeken, erdőkön és kaszálókon kívül. Az ilyen megkülönböztetések alapján lehet arra a következtetésre jutni, hogy a pontosan megjelölt terjedelmű föld (terra) csak szántóföld lehet.


1237 táján a pannonhalmi apátság Zala megyében, a Zala folyó bal partján 70 hold trágyázott földdel rendelkezett, nem számítva a legelőket és a berkeket. A Zala folyó jobb partján 300 hold szántóföldje (iugera arabilia: tehát kifejezetten szántóföldje) volt, megint csak a legelők és berkek, valamint a rét jelentésű füves földek (campestria) nélkül.

Földművelés

  • Hogy a szántás valóban közös művelet volt, erre éppen a XIII. század első feléből közvetlen adatunk is maradt. 1226-ban a pannonhalmi egyház udvarnokaira közös szántást (communem aratrum) róttak ki, amelyet – amint a szöveg írja – “eneu”-nek mondanak. A közös szántás magyar nyelvi megjelölésére használt, talán “enő”-nek ejtett magyar szó kikopott nyelvünkből, eredete ismeretlen.
  • Vízimalomra utaló adat Magyarországon legkorábban a XI. század végén fordul elő, a XII. század közepétől pedig számuk és jelentőségük megnő. Jól mutatja ezt az a per, amely 1226-ban a pannonhalmi egyház és a somogyi királyi udvarnokok között folyt egy malom és az ott levő föld ügyében. A felek végül is úgy egyeztek meg, hogy a pannonhalmi apát egyháza két malmát adja az udvarnokoknak. Az egyik a Kapos patak mellett volt, a másik pedig a lébényi apát malma közelében. A királyi udvarnokok is két malmot adtak cserébe ezért, egyet Bors malma mellett, a másikat viszont Pannonhalma malmai között. A malmokban gazdag somogyi vidék nyilván nem sokban előzhetett meg más vidékeket.
  • A szőlőművelés előretörését statisztikailag mutatja a tihanyi és a pannonhalmi apátság XI. századi, szőlőművelésre vonatkozó adatainak összevetése az 1211. évi tihanyi és az 1237 körüli pannonhalmi összeírás adataival, jóllehet a XI. század óta az egyházak birtokai is jelentősen megnövekedtek. A tihanyi apátság birtokain 1055-ben 20 szőlőssel találkozunk, ez a szám másfél évszázad alatt megduplázódott, 44-re emelkedett. A szőlőkultúra elterjedtségét mutatja, hogy a tihanyi egyház kezében levő 1211. évi 37 ingatlan közül 11-en éltek szőlősök, tehát a falvak, illetve praediumok közel harmadában bizonyosan meghonosodott a szőlőművelés. A tihanyi apátság szőlőművesei, egyetlen háznéptől eltekintve, valamennyien Zalában és Somogyban laktak. A pannonhalmi apátság javainak 1093. évi összeírása 88 háznép szőlőst tüntet fel. 150 év elteltével, Albeus lajstroma szerint, már 256 családot tekintett az egyház vinitornak. Az egyház alá tartozó kb. 90 falu, illetve praedium közül 1237 táján 16-ban éltek szőlősök, s ha falvankénti szóródásuk nagy is volt, területileg csak Győr, Zala és Somogy megyékben laktak.

A pannonhalmi apátság javainak 1093. évi összeírása 88 háznép szőlőst tüntet fel.


1152-ben Margit asszony Pannonhalmának két családot adott egy ekéhez nyolc ökörrel.

Állattenyésztés

  • A méz ugyan tizedköteles termék volt, de a pannonhalmi egyház népei Miklós nádor 1226. évi oklevele szerint elérték, hogy a bor és a bárány mellett a méhek után se kelljen tizedet fizetniük.
  • Szent László korában – az 1093. évi összeírás szerint – a pannonhalmi apátságnak 30 halász-mansiója volt.
  • Margit úrnő 1152. évi végrendelete a szolgáltató népek magángazdaságáról ad képet. Eszerint Pannonhalmának két családot adományozott egy ekéhez 8 ökörrel, 10 tehénnel, 100 juhval. Egy gazdaság tehát 4 ökröt, 5 tehenet és 50 juhot foglalt magába, a két család pedig ekeközösséget alkotott. Ugyancsak Margit úrnő a Pannonhalmának adott Péter szabadot 1 ökörrel és 10 juhval látta el, három családot pedig háznépenként 2 ökörrel és 5 juhval ruházott fel.
  • Hasonló juttatással találkozunk Hoda 1186. évi végrendeletében: eszerint egyaránt Pannonhalmára hagyta nyulasi földjét, egy ekét nyolc ökörrel és két mancipiummal, valamint sebesi földjét egy ekével, nyolc ökörrel és két mancipiummal.
  • A pannonhalmi egyháznak elsősorban a sertésállománya volt jelentős. Ennek alapjait még I. László király vetette meg a Zselic erdőben. 1175-ben már létezett a zselici kanászok faluja, Albeus korára, az 1230-as évek végére pedig tíz kanászfalu tartozott a Zselic erdőben az apát fennhatósága alá. Nemcsak a faluszám tízszereződött meg, hanem a lakosság is. A Szent László kori 30 háznéppel szemben 1237 táján már 300 háznépet írtak itt össze. Zselicben a XIII. század közepére a pannonhalmi egyháznak hatalmas sertéstenyészete jött létre. Messze elmaradt ettől méreteiben Pannonhalma összes többi, közvetlenül egyházi kezelésben lévő állatállománya. Lovászt három helyütt említenek összesen hét háznéppel, közelebbről meg nem határozott pásztorként két helyütt öt háznéppel, míg juhászt egyetlen praediumon két háznéppel. Ez is arra mutat tehát, hogy az állatállomány jelentős része már nem az egyház központi kezelésében volt, hanem alávetett népei birtokában. Jól tükrözik ezt az egyes falvak földjeinek leírásai. Olyan falvakban, illetve praediumokon, ahol a pannonhalmi egyháznak udvarnok-szolgái, szőlősei, jobbágyai, szolgái (mancipia, servi) stb. vannak, gyakran találkozunk jószáglegelővel (pascua pecorum), jelölve, hogy itt a falusiak, az egyház szempontjából különböző jogállású és különböző szolgáltatásokra kötelezett népelemek állatainak legelőiről van szó.
  • 1151 táján a pannonhalmi apátság birtokában levő juhhodályt említ egy oklevelünk.
  • Margit úrnő a pannonhalmi apátságnak három családot adományozott azzal a kötelezettséggel, hogy évenként egy ökörrel, három juhval, három libával és hat tyúkkal szolgáljanak az egyháznak.
  • Szent László korában – az 1093. évi összeírás szerint – a pannonhalmi apátságnak 30 halász-mansiója volt. Ez a szám másfél évszázad alatt több mint háromszorosára, 101 háznépre nőtt. A pannonhalmi egyháznak szintén voltak halászai a Duna (Vének és Csentej), a Tisza (Kanizsa), továbbá a Vág (Deáki) és a Sió (Kiliti) közelében. A halászóhelyek fontosságát jól mutatja a tiszai Kanizsa példája. Kanizsát a Mirót nevű tóval együtt még Salamon király adta Pannonhalmának. 1222-ben II. Endre cserével elvette az apátságtól, de a csere nem valósult meg. Kanizsát később is Pannonhalma kezén látjuk. 1228-tól az apátság a halastó és a tiszai halászat miatt a szávaszentdemeteri apátsággal pereskedett. Dénes nádor 1237-ben a vitás földet, a tiszai halászatot, a tiszántúli nádast és a Mirót halastavat Pannonhalmának ítélte.

Tulajdonviszonyok

  • A korábban alapított egyházak közül szép példát nyújt a birtokgyarapodásra a pannonhalmi apátság. A XI. század elején a monostor székhelyével együtt tíz falut birtokolt. I. László király 1093. évi birtokösszeírásából tudjuk, hogy a század végén már mintegy 30 faluja vagy birtokrésze volt. Ez a szám az 1230-as évek végéig eltelt közel másfél évszázad alatt megduplázódott. Pannonhalmán kívül természetesen még más példákat is említhetünk.
  • A dömösi és pannonhalmi egyház mintegy száz faluban érvényesült befolyásától (ott lakó szolgáitól és ott fekvő birtokaitól) a húsz birtokot megközelítő birtoknagyságig terjedt a nagy egyházak földvagyona.
  • Adalbert világosan megkülönböztette atyai vagyonát, amelyhez örökség jogán jutott, illetve szerzett birtokait, amelyeket a királynak tett szolgálatai fejében kapott. Javaiból öt praediumot csekély számú szolganéppel a pannonhalmi apátságnak ajánlott fel.

  • II. István uralkodásának idején Acha veszprémi nemes (pontosabban: nem nemtelen) jobbágy Pannonhalmának négy embert adott szőlővel és malommal együtt. Ha ez nem is a teljes vagyona lehetett, lelke megváltásáért bizonyára csak azért ennyit áldozott, mert nagyon sokkal többel maga sem rendelkezett.
  • Hoda 1186 táján Pannonhalmának adományozta a nyulasi földből őt megillető sorsrészt.
  • Pannonhalmának a Jenő praediumon levő lovas szerviensei közös megegyezés alapján hat ekére való közös földet bírtak — a kaszálókat is beleértve — a fehérvári egyház népeivel, az udvarnokokkal és a várnépekkel. Fer faluban a monostornak egy szőlőse volt, akinek családja a faluval közös, saját használatára elégséges földet mondhatott magáénak.
  • Ha viszont a földesúri érdek úgy kívánta, szigorúan megmerevítették a földközösségi kereteket. Fontos tanulsággal szolgáltat ebből a szempontból is az a per, amely az 1230-as évek végén zajlott le a pannonhalmi és a somogyvári apát között. A pannonhalmi apát a somogyvári apáttól a Somogy megyei Fajsz faluban élő, a pannonhalmi egyház alá tartozó öt mansio földjét kérte számon. A somogyvári apát a nádor elé került perben elmondta, hogy az öt mansionak nincs saját földje, saját kezük munkájából élnek. Végül a nádor úgy döntött, hogy a pannonhalmi egyház fajszi népei használhatják a falu földjét ugyanúgy, mint a somogyvári monostor népei, de határokkal körülkerített földjük nem lehet, továbbá a mansiók száma az ötöt nem haladhatja meg. Ha ezt a számot túllépné, a feleslegnek el kell onnan távoznia, ha pedig a háznépek száma megfogyatkozna, csak öt mansio nagyságig töltheti fel a pannonhalmi apát a fennhatósága alatt levő fajszi mansiókat. Ez az adat a földesúri érdekek védelmére mutat. Mivel a föld felosztása mansiónként történt, a pannonhalmi háznépek számának öt fölé emelkedése a szokásosnál több részt biztosított volna számukra, s ez megrövidítette volna a somogyvári apátságot.
  • Az Albeus-féle összeírás szerint a pannonhalmi apátság asszonyi jobbágyainak örökölt földjük volt, míg a zselici erdőben levő tíz kanászfalu népei 60 ekényi földet birtokoltak az erdőkkel és a kaszálókkal együtt.

A gazdálkodás keretei

  • A pannonhalmi apátság 1002-ben villákat kapott adományba, a praedium-szervezet e falvakon belül, azokra rátelepülve, tehát speciálisan az egyház szervező munkájának eredményeképpen létesült. A későbbi adatokból egyértelműen erre következtethetünk. Az 1002. évi villákat az apátság javainak 1093. évi és 1237 körüli összeírásában részben már praediumnak hívják, sőt az 1093. évi birtokfelsorolás több esetben megjegyzi, hogy ezeket a praediumokat falunak nevezik.
  • A király tartózkodási helyét jelentő udvar értelme mellett a királyi udvar (curia regalis) másik jelentése a praedium-gazdálkodás szervezetére utal. Már az 1002. évi pannonhalmi alapítólevél említ curtist, amit a pannonhalmi apátság I. István király adományából nyert el.
  • Az egyházi birtok praedium-szervezetét kétségtelenül tanúsítják a különböző korú pannonhalmi birtokösszeírások. A pannonhalmi apátság 1002-ben villákat kapott adományba, a praedium-szervezet e falvakon belül, azokra rátelepülve, tehát speciálisan az egyház szervező munkájának eredményeképpen létesült. A későbbi adatokból egyértelműen erre következtethetünk. Az 1002. évi villákat az apátság javainak 1093. évi és 1237 körüli összeírásában részben már praediumnak hívják, sőt az 1093. évi birtokfelsorolás több esetben megjegyzi, hogy ezeket a praediumokat falunak nevezik.
  • Amikor 1210 táján Leusták és felesége Perecse praediumot hat szántóvetővel és két ekével Pannonhalmának adományozta, az apátság házi kezelésű földesúri allodium birtokába jutott.
  • Amíg az Albeus-féle összeírás szerint a pannonhalmi apátság praediumain élő népességre viszonylag jelentős teher hárult az apátság allodiális, saját kezelésű birtokain, addig pár évvel később, 1240-ben IV. Bélának a pannonhalmi apátság népeinek terheit újraszabályozó oklevele sokban más képet mutat. Ezt csökkentette a mezőgazdasági, aratási, szénakaszálási robotot, az „enő”-nek nevezett közös szántást eltörölte, megnövelte azonban a pannonhalmi egyház termelési rendjében a termékjáradék súlyát.

Kézművesek

  • 1226. évi oklevél szerint a pannonhalmi kovácsok vasszerszámokat és egyéb szükséges, nyilván vasból való dolgokat voltak kötelesek készíteni.
  • Az 1237 körüli Albeus-féle oklevél szerint Pannonhalma fennhatósága alatt pékek, szakácsok, mosók, bocsárok (pohárnokok), tárnokok, ácsok, kovácsok, szűcsök, tímárok, esztergályosok, aranyművesek, üstkészítők, artifexek és harangozók voltak.
  • Hasonló képet mutatnak a pannonhalmi népekre vonatkozó adatok. 1226. évi oklevél szerint a pannonhalmi kovácsok vasszerszámokat és egyéb szükséges, nyilván vasból való dolgokat voltak kötelesek készíteni. Az 1233. évi oklevél ama megjegyzése, hogy az apát a monostor kézműveseit fuvarozásra nem kényszerítheti, amíg azok köteles szolgálatukat teljesítik, és váltakozva a monostornál vagy az apátnál dolgoznak, világosan utal arra, hogy a kézműves köteles szolgálata a nevükben is benne foglalt kézműves „foglalkozásuknak” földesuruk javára való gyakorlása volt.
  • Albeus összeírása alapján Pannonhalma szolgáltatói között 40 háznép ács, 18 tímár, 6-6 szűcs és esztergályos, 37 kovács, 5 artifex, 2-2 aranyműves és üstkészítő szerepelt, összesen tehát 116 kézműves-mansio, ami az apátság fennhatósága alá tartozó 2700 háznépnek alig 4%-át tette ki. A 116 mansióbol 42 a monostorral közvetlenül szomszédos Alsókon és Himódon (Nyalkán) tevékenykedett, a monostor összes szűcse, esztergályosa és artifexe itt élt, a kovácsok közül 25, a tímárok közül 6, az ácsok közül pedig 5 is a monostorral közvetlenül határos településeken lakott. Nem lehet kétséges, hogy az alsóki és a himódi kézművesek a pannonhalmi praediumon teljesítettek kézműves jellegű szolgáltatásokat. Miklós nádor 1226. évi okleveléből kiderül, hogy az apátság népei közé tartozó kovácsok a monostornál (apud monasterium) egy üllőn tartoztak dolgozni. Az apátságnak tehát saját kezelésű kovácsműhelye volt. 1233. évi adat szerint a szakácsokon, pékeken és kamarásokon kívül az apát a monostornál vagy magánál (apud monasterium vel abbatem) dolgozó kovácsokat, szűcsöket és tímárokat vagy azok háznépét fuvarozásra nem kényszerítheti köteles szolgálataik teljesítése során. Ez az adat megerősíti az Albeus-féle összeírásból levont következtetést: a kovácsok mellett a szűcsök és a tímárok is a monostor saját kezelésű földesúri praediumán, külön szűcs- és tímárműhelyben munkálkodtak. Albeus összeírása nyíltan megmondja, hogy az apátság szűcsei a monostor műhelyében (in officina monasterii) a monostor költségén dolgoznak.

Kézművesség

  • Miklós nádor 1226. évi oklevele elmondja, hogy a pannonhalmi apátság kovácsai nem tartoznak vasat szállítani, hanem csak egyikük menjen el Vasvárra (ad ferreum castrum), hogy kiválogassa a vasat.
  • Feltehető, hogy a pannonhalmi apátság 1237 táján felbukkanó két ötvöse (aurifaber), akik a Cuha-patak melletti Keresztúron éltek, szintén egyszerre voltak aranymosók és ötvösök.

Kereskedelem

  • A pannonhalmi apátság salai halászairól tudjuk, hogy mansiónként halat vagy hal fejében egy fertót (negyed márkát) kellett adniuk. Pénzhez bizonnyal csak a hal kereskedelmi értékesítése útján jutottak.
  • A székesfehérvári latinokat súlyosan érintette, hogy Somogyban levő szőleik és ott vásárolt boraik után tizedet kellett fizetniük Pannonhalmának. Emiatt arra törekedtek, hogy még a bor decimálása előtt összevásárolják és Somogyból elvigyék a bort. A bortized pere az apátság győzelmével végződött; a fehérvári latinoknak saját szőleik után is meg kellett fizetniük a tizedet, de egész Somogyban szabadon vásárolhattak bort az apát dézsmaszedőjének és a király kiküldöttjének jelenlétében.

Idegen etnikumok

1228. évi adat szerint nyolc év óta szlávok kezdték irtani és művelni a dunántúli Zselic erdőt, amelynek tizede Pannonhalmát illette.

Falu

  • Színes úrnő 1146-ban úgy rendelkezett, hogy a Pannonhalmának juttatott Kutas praediumon a szabad hospesek befogadására (illetve elbocsátására), akik a földet lakni és művelni akarják, a pannonhalmi apátnak van hatásköre.
  • A Győr megyei Tarján nevű faluban a pannonhalmi apátság szolgálatói laktak, a másik Tarján nevű falu a várnépeké volt. Ez utóbbiban azonban része volt a bakonybéli apátnak is, s a közös birtoklásból származó viszályt megszüntetendő, 1258-ban a béli apát meghatározott mennyiségű földet kapott ott.
  • A pannonhalmi apátság három Tömörd nevű praediuma közül az egyikben csak jobbágyok, a másikban csak udvarnokok, a harmadikban pedig vegyes népelemek, lovas szolgák, lovászok és kézművesek éltek.

Város

Az 1220-as években a fehérvári latinok hosszas pert folytattak Uros pannonhalmi apáttal a somogyi bortized ügyében. A fehérvári latinok maguk is rendelkeztek szőlővel Somogyban, amely után a tizedet Pannonhalmának kellett fizetniük. A per tárgyát a latinok ama gyakorlata képezte, hogy frissiben a szüret után, de még a dézsmálás előtt összevásárolták a bort Somogyban, és a tizedfizetési kötelezettség teljesítése nélkül kivitték onnét.. A többször megújult perben végül II. Endre oly módon döntött hogy a fehérvári latin hospesei szabadon vásárolhatnak bort Somogyban, de csak Pannonhalma tizedszedői és a királyi ember jelenlétében.

Alávetett népelemek

Színes úrnő 1146-ban praediumát Pannonhalmának adományozva az apátságra ruházta azt a jogot, hogy földet művelni akaró szabad hospeseket fogadjon be, illetve bocsásson el, ám a hospesek a későbbiekben is kötelesek legyenek a király seregével hadba vonulni, mint Színes életében tették.


Az egyházi birtok népeire háruló, mind súlyosbodó terheket jól tükrözik az úgynevezett pannonhalmi per anyagai. A király megbízásából 1226-ban Miklós nádor vizsgálta ki azokat a panaszokat, amelyekkel a pannonhalmi egyház alávetettjei II. Endréhez fordultak, mivel újabb és újabb jogtalan szolgáltatásokkal és szolgálatokkal terhelték őket. A vizsgálat eredményeképpen a nádor bizonyos kötelezettségeket – amelyeket a köteles terheken felül erőszakoltak az udvarnokokra –, noha már hosszú idő óta szokásban voltak, eltörölt, az érvényesített kötelezettségeket pedig oklevélbe foglalta. Eszerint hat hónapon át havonta a sajátjukból 130 akó búzalisztet, 40 akó rozslisztet és 170 akó gabonát tartoztak adni. A másik hat hónapban mind Somogyból, mind máshonnan a gabonát az egyház malmához kellett szállítaniuk, s megőrlés után továbbítaniuk az apát asztalához. Az egyház gabonájából havonta 20 akó közös lisztet kellett készíteniük. Kötelesek voltak részt venni az enő nevű közös szántásban, havonta tíz holdat kellett felszántaniuk, és bevetniük az egyház gabonájából. Szekereket kellett kiállítaniuk, igás állatokkal együtt, a kolostor részére szükséges liszt szállításához. A havi szolgálatot teljesítők igás fogatot adtak az apát részére történő kenyérszállításhoz, fát szolgáltattak a fürdőhöz, a sütőkemencéhez, a konyhára. Évente 300 tojás, 8 tyúk, 4 lúd és 1 bárány, továbbá 30 kenyér adására lettek kötelezve. Ők javították a sütőházat, ők gondozták az apátság központjában levő kertet, ők adták a vizafogó hálóhoz való fonalat, és ők látták el kenyérrel a hálókészítőket. Az udvarnokok feladatát jelentette, hogy az egyházhoz dézsma fejében befolyt árpából kétakónyi sört gyártsanak. Emellett plébánosuknak házanként két vödör gabonával adóztak. Minden, Pannonhalma fennhatósága alá tartozó falu, valamennyi apátsági népelemet terhelő közös szolgálatként, évente egy harmadfű tinót, egy-egy vödör gabonát és árpasört volt köteles adni. Minden háznép a saját szekerén, saját igavonó állatával egy hordó bor fuvarozására volt kötelezve akár Somogytól vagy Zalától egészen Pannonhalmáig. Valamennyi népelemnek, köztük az udvarnoknépségnek is, egy-egy napon át szénát kellett gyűjteni, hordani, illetve aratni. A szűcsöket, a vargákat, a kovácsokat és a többi, kézműves szolgálattal terhelteket arra kötelezte az apátság, hogy igás fogatokat adjanak a bor szállítására az apát és a szerzetesek részére. A kötelezettségek részletes listája meggyőz arról, hogy Pannonhalma szolgáltatói önálló gazdaságot vittek, így tudtak eleget tenni a termékjáradékkal kapcsolatos kötelezettségeiknek, de az apátság alaposan igénybe vette robotjukat is, főleg a szállítás, fuvarozás terén. A pannonhalmi egyház birtokai a tatárjárást megelőzően tíz megyében voltak szétszórva,pénzviszonyok alacsony szintjén reálisan csak termékben követelhette a járadékokat az egyház, amelyeket viszont országrészeken át kellett igás fogatokon Pannonhalmára szállítani. A terhek súlyossága mellett feltűnő, hogy mily csekély engedményekre volt hajlandó az egyház: mentesültek az udvarnokok a bor-, a bárány- és a méhtized fizetésétől, nem voltak kötelesek a maradék bort szállítani, mérsékelte az apátság a közös szántás terhét, és elengedett évi 70 kenyeret, valamint szabályozta az apát vendégül látásának mértékét.

Érthető, hogy ez az egyoldalú „szabályozás” nem elégítette ki a pannonhalmi egyház népeit. Tovább folytatódott a viszálykodásuk az egyház vezetőivel, az apátság népei II. Endre királyhoz és Pecorari Jakab pápai követhez fellebbeztek. Végül is 1233 júniusában Esztergomban, Enoch domonkos rendi szerzetes és Cognoscens esztergomi kanonok mind választott bírák előtt a pereskedő felek egyezségre léptek. A ránk maradt oklevél első része a pannonhalmi népek panaszainak listája. Egyebek mellett az udvarnokok sérelmezték, hogy vizafogó hálóra való fonalat kell szolgáltatniuk, s kenyérrel látják el a háló készítőit, továbbá hogy tizedfizetésre és a pannonhalmi kert művelésére kötelezik őket. A kézműves szolgáltatók amiatt panaszkodtak, hogy noha megállás nélkül végzik köteles munkájukat, mégis szüntelenül szállítási robottal terhelik őket, és egész Magyarországon húzzák a kocsikat. A terhek 1233. évi szabályozása valamelyest könnyített az egyház népeinek helyzetén. Így például a kézműveselemeket felmentette a fuvarozási kötelezettség alól, de már az udvarnokok sérelmei közül csak a tizedfizetéssel kapcsolatos panaszt orvosolta. A pannonhalmi népek továbbra is elégedetlenkedtek helyzetükkel, ezért 1234 elején Demeter királyi udvarispán az engedetleneket egyhavi, Fehérvárott letöltendő börtönbüntetésre ítélte, mások fejét pedig a szolgaság jeleként félig leborotváltatta. A pannonhalmi pert IV. Béla 1240 nyarán kelt oklevele zárta le. Noha a király további kisebb engedményeket tett — a közös szántást teljesen eltörölte, két esetben meghatározta az adandó fogatok számát, a szekér kiállításának korábban mansiónkénti kötelezettsége helyébe pedig olyan előírás lépett, hogy három mansio ad egy szekeret —, a per mégis az apátság népeire kedvezőtlen eredménnyel zárult, s nem biztosította számukra terheik számottevő csökkentését.

A pannonhalmi per időszakában más jellegű fellépésekre is sor került a kizsákmányolást fokozó pannonhalmi apátság ellen. 1226. évi oklevélből tudjuk, hogy az egyház öt szolgája a szolgaság elől menekülve magát régtől szabadnak minősítette, s erről egy pappal Béla király nevére oklevelet hamisíttatott. A nádor korábbi szolgai helyzetükbe állította vissza, s örök időkre Pannonhalma fennhatósága alá helyezte őket.


1237-ben ugyancsak a nádor ítélt abban az ügyben, hogy a pannonhalmi egyház Ság falubeli népei kivonták magukat az egyház hatásköre alól. A ságiak egykori szabad voltukat bizonygatták, azt, hogy földjük is szabad az egyház hatalmától, s hogy földjükkel együtt önként vetették alá magukat az egyháznak. Mivel azonban az eskü letételétől elálltak, s elismerték, hogy személyük és földjük az egyházat illeti meg, pervesztesek lettek, a nádor többük fejét leborotváltatta, s korábbi állapotukba helyezte vissza őket. 1237-ben ugyancsak a nádor ítélt abban az ügyben, hogy a pannonhalmi egyház Ság falubeli népei kivonták magukat az egyház hatásköre alól. A ságiak egykori szabad voltukat bizonygatták, azt, hogy földjük is szabad az egyház hatalmától, s hogy földjükkel együtt önként vetették alá magukat az egyháznak. Mivel azonban az eskü letételétől elálltak, s elismerték, hogy személyük és földjük az egyházat illeti meg, pervesztesek lettek, a nádor többük fejét leborotváltatta, s korábbi állapotukba helyezte vissza őket. Amikor Uros pannonhalmi apát 1239-ben el akarta különíttetni Kajár falusi földjeit és erdejét, ezt a falusiak megakadályozták, mondván, hogy az apátot semmi rész nem illeti meg sem a földben, sem az erdőben, Pouka klerikus és rokonai földjét kivéve, amely valóban az apáthoz tartozik. Az apát Poukát egyházi libertinusnak minősítette, míg Pouka magát szabadnak nyilvánította, s úgy állította be a dolgot, hogy 50 hold földjével együtt önként vetette alá magát a monostornak. Közben a kajáriak az apátnak 56 márka kárt okoztak. A per az egyház javára dőlt el, Pouka sírva kért kegyelmet az apáttól. Hogy Poukának valami igaza mégiscsak lehetett, az bizonyítja, hogy még 1239-ben a király elé vitte az ügyét, s IV. Béla előtt azzal vádolta az apátot, hogy az egyház jogtalanul foglalta el földjét, s igaztalanul akarta őt a libertinusok szolgaságába kényszeríteni. Az újabb per is libertinus állapotra ítélte Poukát, s ha rövid időn belül nem térne engedelmességre, kilátásba helyezte számára a servusi jogállást. Mindezek az akciók az osztályharcos mozgalom élesedéséről, a növekvő kizsákmányolás elleni csoportos és egyéni tiltakozásról adnak számot.


Mivel a XII–XIII. században még igen ritka eset lehetett, hogy egy háznép egy ekét bírt, ezért egy-egy ekéhez és két–nyolc ökörhöz több ember vagy kifejezetten több háznép (család) társult. Margit asszony Pannonhalmának két családot egy ekéhez nyolc ökörrel adományozott.


A XIII. század első évtizedeiből a már említett pannonhalmi adatok kívül, hogy tudniillik a pannonhalmi apátság udvarnokai Szent Márton ünnepe táján 30 kenyér adására voltak kötelezve, kelet-magyarországi példákra is hivatkozhatunk.


A pannonhalmi egyház a II. Gézának kölcsönzött húsz márka fejében kieszközölte, hogy a király egy bizonyos udvarnok földjét két mansióval együtt az egyháznak adja. Néhány nappal később azonban az e földön élő udvarnokok a szent király ünnepén (augusztus 20.) összejöttek, és lármázni kezdtek, hogy a földet az apátságtól vegyék el. Az apát vagy a kölcsönzött pénzt, vagy a föld hatékony adományozását kérte a királytól. II. Géza erre elűzte onnan az udvarnokokat, és a földet örökös birtoklásra átadta az egyháznak. Ugyancsak II. Géza 1150-ben udvarnokai közül egy embert fiaival együtt halászati kötelezettséggel, föld nélkül eladományozott a pannonhalmi egyháznak az apát kérésére.

Átmeneti rétegek

II. István uralkodása alatt Acha veszprémi nemes jobbágy (iubagio non ignobilis) négy embert szőlővel és malommal a pannonhalmi apátságnak adott.

Egyházi társadalom

  • András remete bizonnyal annak az atyafiságnak volt tagja, ahonnan az 1146-ban Pannonhalmának adományt tevő Színes asszony is származott, s amely a XIII. században mint Rád-nemzetség jelenik meg a forrásokban.
  • A harmadik csoportot a bizonyos műveltségre szert tett klerikusok alkották. Nevükkel ellentétben nem papi jellegű szolgálatotztek: írástudók voltak, a kormányzati tevékenység adminisztratív teendőit látták el. E maroknyi csoport XII. századi reprezentánsa Fulco hospes, aki 1146-ban végrendelkezett a pannonhalmi és vértesi monostor, valamint leánya javára. Pályaképe ebből az oklevélből bontakozik ki. A külföldi származású Fulco Magyarországra érkezésének első időszakában Álmos herceg mellett volt, majd egyházi szolgálatba állt, előbb Seraphin esztergomi érsek, majd öt egymást követő veszprémi püspök mellett szolgált. Több évtizedes szorgalmas birtokgyűjtése eredményeképpen két praediumról, továbbá szántóföldről és rétről végrendelkezhetett. Az egyik praediumot részben vásárolta, részben II. István és II. Béla királyok kegyéből nyerte el, a szántóföldet pénzért vette.
  • Még a XII. század egy részében is csak latin rítusú bencés, illetve görög rítusú bazilita kolostorok léteztek Magyarországon. Közülük is kiemelkedett Pannonhalma, amely kiterjedt birtokokkal rendelkezett. Fénykorában 40 barátot fogadott magába, s apátjainak jogállása püspöki volt. Mind királyaink, mind a magánosok gyakran adományoztak kiváltságokat, illetve birtokokat Pannonhalmának. Csak a XII. századból véve a példákat, a pannonhalmi apátság megadományozóinak sorában királyaink közül II. Béla, II. Géza, III. Béla, a magánosok közül pedig Acha veszprémi jobbágy, Színes úrnő, Fulco hospes, Margit úrnő, a Szicíliába követként indulóAdalbert, továbbá Konrád királyi jobbágy és Hoda nevével találkozunk. A művelt klerikusok, az írásos munka végzői is elsősorban a nagyobb monostorok szerzetesei között találhatók, mindenekelőtt Pannonhalmán, ahol legendák és oklevelek íródtak.
  • Gazdasági megfontolás alapján a szerzetesrendek, illetve kolostorok főnökei joggal sorolhatók az egyházi társadalom előkelő rétegébe. Politikai súlyuk azonban nem vetekedhetett a világi papság vezetőinek közéleti súlyával. Korszakunk királyi okleveleinek tanúnévsorában rendre hiányoznak az apátok és más szerzetesi vezetők, jelezve, hogy nem tartoztak a közvetlen királyi környezethez. Szereplésük alkalminak mondható: amikor III. Béla a magyarországi cisztercita kolostoroknak a franciaországiak kiváltságát adta, a jelenlevők sorában cisztercita apátokkal és szerzetesekkel találkozunk, vagy amikor ugyanez az uralkodó a pannonhalmi monostornak sószállítási kiváltságot juttatott, a méltóságok sorában felbukkan Balázs pannonhalmi apát neve.

Királyi hatalom, királyi vármegye a XII. században

  • Az 1138. évi dömösi oklevél Fonsolt hol nádornak, hol comes prefectusnak nevezi, ez utóbbi kifejezést bízvást tekinthetjük tehát a nádor szinonimájának, és elöljáró ispánnak fordíthatjuk. Mint a királyi udvar tagja, maga is közbenjáró, ügyintéző lehetett bizonyos ügyekben, mint például III. Béla korában Farkas nádorispán, aki Kaba Pannonhalma javára történt végrendelkezése ügyében járt el.
  • II. Gézának a pannonhalmi apátságtól felveendő kölcsönügyletét Héder curialis comes bonyolította le.

II. István

Egyházpolitikája ellentmondásosságára utalhat, hogy apja mellett II. István is részes volt abban, hogy a pannonhalmi apátság elvesztette Szent Istvántól nyert jogát a Győrött fogott vizák harmadrészére.

III. Béla konszolidációja

Fulco és Ruben 1173-at követően eltűnt az oklevelekből. Lehet, hogy meghaltak, de lehet, hogy nem álltak be Béla támogatói közé. Fulco esetében ez utóbbira mutat, hogy testvére, Vido, aki éppen 1171–1172-ben viselte a királyi kápolnaispán tisztét, királya halálával talán kolostorba vonult, s pannonhalmi szerzetes lett.

Új vonások III. Béla belpolitikájában

  • Ugyanilyen adományban részesült 1192-ben a pannonhalmi monostor is, elnyerve a sóbánya és Pannonhalma között a vámmentes szállítás jogát.
  • Szilárd szövetségesekre lelt III. Béla – egyes magyarországi egyházi vezetőkkel szemben az 1170-es években alkalmazott keménykezű politikája után – a magyarországi egyházakban. Így érthető, hogy a király maga sietett a sérelmet szenvedett egyházak megsegítésére, illetve kitüntette magát új alapításokkal. 1181-ben a zágrábi kanonokok Fehérvárott előadott panaszára visszajuttatta a zágrábi egyháznak azt a birtokot, amelyet a világi hatalom, a varasdi megyésispán tőle elfoglalt. Ugyanebben az évben úgy rendelkezett, hogy a cégényi monostor szökött jobbágyai kerüljenek vissza az egyházi fennhatóság alá. Megadományozta a nyitrai egyházat, a pannonhalmi apátságot, a templomosokat, a fehérvári kereszteseket és saját udvari papját, megerősítette a tengerfehérvári Szent János-monostor birtokait és igazságszolgáltatási kiváltságait.

Imre és III. László

Imre leveléből már 1198 ősze előtt tudomására jutott a pápának, hogy Endre az uralkodó ellen a pannonhalmi apáttal esküdött össze.

Az új berendezkedés hívei

1211-ben, amikor per támadt birtokügyben a pannonhalmi apát és Gatc, az esztergomi pénzverők kamarása között, az uralkodó az ügy kivizsgálását és megítélését a kalocsai érsekre bízta. Amikor pedig a pannonhalmi apát és a pozsonyi várjobbágyok között keletkezett per, az ügyről a királyné, azaz a nővére udvarában tartózkodó Bertold is állított ki oklevelet, amelynek méltóságnévsorában közvetlenül az uralkodó neve után a maga nevét helyeztette el, megelőzvén a felsorolásban János esztergomi érseket.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

A keresztes hadba induló II. Endre távolléte idejére az ország kormányzását korábbi ellenfelére, János érsekre bízta. Maga velencei hajókat bérelt, s a bérleti díj fejében Velence javára lemondott Záráról. Olyannyira híján volt a pénznek, hogy elindulásához kölcsönöket kellett felvennie magyarországi egyházaktól és világiaktól. Néhány püspök, a pannonhalmi apát, továbbá számos világi előkelő kísérte a magyar királyt, aki Spalatóban szállt hajóra.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

  • Eljárt Pecorari Jakab püspöki kinevezés dolgában, Lukács érsek szentté avatási ügyében, és fellebbezés foly­tán foglalkozni volt kénytelen a pan­non­halmi egyház és népei közti viszállyal.
  • Még inkább jelzi a király kény­szerhelyzetét az az előírás, amely szerint a király azokért a jövedelmekért, ame­lyeket idáig szok­tak a sóból kapni, öt egymást követő évben tízezer márkát fizessen a csanádi püs­pök­nek, a pan­nonhalmi apátnak és az egresi apátnak. Az első részlet 1234 húsvétján (április 23.) válik majd ese­dé­kessé. Ennek a pénzösszegnek határozottan kárpótlás jellege volt, a hosszú évek óta elmaradt sójö­ve­del­mek pótlására írták elő a király számára ezt a fizetést.
  • II. Endre kinyil­vá­nította, hogy a szentegyház iránti hódolatában maga is Szent István király nyomdokába kíván lépni. 1233. október 1-én számos oklevelet állíttatott ki, a Jakab pápai követtel történt meg­ál­la­po­dás alap­ján biztosítva és részletezve egyes egyházak, a pornói cisztercita konvent, a szentgotthárdi, a pan­non­halmi, a szentkereszti (heiligenkreuzi), a tihanyi és a pilisi apátságok sójárandóságát.

Írásbeliség

  • A kolostori scriptoriumok legkiemelkedőbb alkotása kor­szakunkban a Pray-kódex. Régebbi feltevés szerint a deáki rendház számára készült 1192–1195 között Pannonhalmán, új hipotézis szerint pedig a Pray-kódexet egy, a váci székesegyházban használt példányról a jánosi bencés kolostor részére másol­ták és látták el pótlásokkal.
  • Sajátos emléke könyvkultúránknak a pan­non­halmi Liber Ruber (Vörös könyv), amely a pannonhalmi bencés apátságra vonat­kozó Árpád-kori királyi okleveleket és pápai bullákat másolta egybe az 1001–1240 közti időből, hihetőleg még a tatár­járás előtt.
  • Amikor Adalbert 1153 táján követségbe utazott kül­országba, végrendeletében összes könyvét Pannonhalmára hagyta.
  • Magán­ok­le­velek a XII. században a kolostorok és a káptalanok scriptoriumaiban készültek, így Pannonhalmán, Győrött, Veszprémben. Az oklevelek kiállításához szükséges gya­korlatot szerezték meg a század első évtizedeiben a kolostorok és a káptalanok akkor, amikor a részükre tett végrendeleteket és adományokat maguk fogalmazták okle­vélbe, s azt királyi pecsét­tel erősítették meg.
  • 1181-től a vesz­prémi káptalan két oklevele, 1184-ből a székesfehérvári káptalan, 1186 tájáról a pan­nonhalmi apátság, 1192-ből a veszprémi káptalan egy-egy oklevele maradt ránk.
  • Az esztergomi, győri, budai, veszprémi és székesfehérvári káptalan, valamint a pannonhalmi konvent már 1210 táján hite­les helyi jelleggel adott ki okleveleket, más egyházi testületek utóbb kezdték el az oklevéladást.

Stílusirányzatok

  • Pannonhalma második apát­sági templomát 1137-ben szentelték fel.
  • 1137-ben felszentelt máso­dik pannonhalmi apátsági templom téralkotása rokon a dömösiével.
  • A Győr-nemzetségnek a XIII. század első évtizedében elkezdett, 1208 táján már álló lébényi monostora szorosan kap­cso­ló­dik ausztriai és morvaországi emlékekhez. Kör­nyezetében csak a pannonhalmi harmadik apátsági templom korábbi rész­letei, a kripta és a szentély mutatnak rokonságot vele.
  • Pannonhalma har­ma­dik templomát 1224-ben szenteltette fel Uros apát, s az építkezés ezt követő befe­je­zése már a korai gótika téralkotásának, sőt az érett gótika ornamentikájának jegyeit mutatja.

A tatárok Magyarországon

A magyarok Székesfehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Németújvár, Zalavár és Léka váraiba vették be magukat. A tatár sereg egyesült három szárnya a tél elejét még Szeged vidékén töltötte, de a téli idő beáll­tával Pestre tették át központjukat. Amikor átkeltek a Dunán, elsőként Óbu­dára zúdult a Batu vezette tatárság. Batu meg is szállt itt, majd mikor tovább­vo­nult Esztergom irányába, Óbudát felégették a tatárok. A dunántúli káptalanok, szer­ze­tes­ren­dek, továbbá különböző rendű és rangú világiak, ispánok, katonák, vár­népek, polgárok, a várakban tartózkodó közösségek újó­lag követet küldtek a Szent­székhez Salamon székesfehérvári prépost-kanonok személyében azzal a kérés­sel, hogy a pápa miha­marabb adjon segítséget, mert a késedelem veszélyes lehet rájuk nézve. A segítség ezúttal is elmaradt, a magyaroknak maguk­nak kellett szem­be­nézniük az immár a Dunántúlon is valósággá lett tatár veszedelemmel.

Batu serege Óbuda felperzselése után Esztergom ellen fordult. Esztergomban a magya­rok nagy sokasága vonta meg magát, gazdag polgárok, katonák, nemesek és úrnők, akik bizonyosak voltak abban, hogy sikerrel állnak ellen nemcsak a tatá­rok­nak, de akár az egész világnak is. Az esztergomiak elbizakodottsága megbosszulta magát. A tatárok bekerítették a várost, foglyaikkal a várfalakat meghaladó magas­ságú rőzsehegyet építettek, s harminc ostromgépük éjjel-nappal okádta a követ. A város­ban zavar támadt, a magyarok, a franciák és az olaszok, vagy talán vallonok (Lom­bardi), felgyújtották a külvárosok faházait, s vissza­vonultak a palotákig, ame­lye­ket szintén megvívtak a tatárok. Esztergomban egyedül a várhegyen épült vár állott ellen nekik, amelyet az aragóniai származású Simon vezetésével szám­szer­í­já­szok védtek sikerrel. Esztergom után a tatárok Székesfehérvár ellen fordultak, a kül­város házait felégették, de a várost nem sikerült elfoglalniuk, mivel a hirtelen jött olva­dás megtörte a jégpáncél erejét, s a mocsaraktól körülvett Fehérvár nem volt meg­közelíthető számukra. Sikertelenül végződött Pannonhalma ost­roma is, apátja dere­kasan védte a várat.

Péter Katalin

Vegyes vallású ország

A hitújítást megelőzően – nagyon durva becsléssel – 400 és 500 között volt a római katolikus kolostorok és zárdák száma Magyar­országon. Ezekben nemigen élhetett 10 ezernél több szerzetes, vagyis a katolikus lakosságnak csak néhány ezrelékét tették ki. Eloszlásuk azonban nem volt egyenletes. Egyes vidékek alig is láthattak szerzeteseket, másutt viszont igen sokan mozog­tak. A városokban mindenütt több rend tagjai is éltek, és léteztek falvakon, mezővárosokon át húzódó egész kolos­tor­lán­cok. Különösen Zemplén és Abaúj vármegye látszik nagyon sűrűn települtnek: ferences és pálos rendházak hosszú sora volt itt. Hasonlóan feltűnő a bencések igen nagy száma Pannonhalma környékén. Ezek mellett természetesen, az egy tömbben élő orto­doxok vidékeit kivéve, országszerte voltak a katolikus szerzeteseknek lakóhelyei.

Az egyházak

A pannonhalmi monostor levéltára pedig valahogy Henckel Lázár bankárhoz került Bécsbe. Még 1593-ban is ott van.

Sinkovics István

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

Szentmárton (Pannonhalma) őrsége sem tanúsított ellenállást.

Makkai László

Örökös főrendiség

1639-ben, közel félszázados szünetelés után, helyreállt Pannonhalma is, melynek főapátja ugyancsak a mágnásokkal egyenrangú főpapokhoz (praelati) tartozott.

Örökös jobbágyság

Pannonhalma főapátja pedig 1628-ban már azért is lázadóknak nyilvánította pázmándi jobbágyait, mert összegyűltek, hogy kérvényt intézzenek hozzá, védelmet kérve tőle a garázdálkodó győri katonák ellen.

A török kor emberföldrajzi mérlege

Sok más helységre jellemzőnek kell tekintenünk Győrszentmárton esetét, mely a török korban négyszer, legtovább a tizenöt éves háború után állott pusztán, 1568–1569, 1594–1609, 1662–1666 és 1683–1689 között, de mindig újratelepült.

Kosáry Domokos

Képzőművészet

A mesterek többsége azonban osztrák-német volt. Közülük a tiroli Martin Wittwer szerzetes építész alkotta meg a győri karmelita templomot (1721–1729), ő tervezte a győri kálvária épületeit, a pannonhalmi apátság barokk épületszárnyait, a zirci cisztercita kolostort, meg a tihanyi apátsági templom homlokzatát és a már halála után elkészült pápai pálos templomot.

Vörös Károly

A klasszicista építészet

A korszak az építészet számára ilyen kedvezőre fordult viszonyai között így, e klasszicista stílus jegyében fognak országszerte felépülni az új középületek, élükön a nemzet múzeumával; megyeházák és városházák egész sora Soprontól Makóig és Lőcsétől Kaposvárig éppúgy, mint nem egy tollasodó mezőváros középületei, templomai; az új nagy főúri kastélyok és középnemesi kúriák a nádor alcsúti otthonától kezdve Fehérvárcsurgó, Csákvár, Dég, Fót, Bajna, Lovasberény, Tajna, Hegyfalu (hogy csak a legjelesebbeket említsük) kastélyaiig és a mezőgazdasági árutermelésbe a pesti piacon át kivált előnyösen bekapcsolódni képes Pest megyei köznemesek kúriáiig, de még a távoli és szegényebb Erdélyben is. És ez a stílus jelenik meg az arisztokrácia és a gazdag városi polgárság pesti palotáin és bérházain, s az egyházi építészet olyan hatalmas méretű alkotásain is, mint az egri székesegyház, az esztergomi bazilika, a pannonhalmi főapátság vagy a reformátusok debreceni, az evangélikusok pesti nagytemploma; aminthogy ezek az elemek csakhamar megjeennek a jobb módú parasztok, a mezővárosi polgárok házain, falusi templomokon is.

Szabad György

A természettudományok

Jedlik Ányosnak, aki 1859-ben A villany-telep egész működésének meghatározása címmel tartotta akadémiai székfoglaló előadását, 1856-ban még meg kellett elégednie azzal, hogy galvánelemeivel a pannonhalmi főapátság udvarát borítsa fényárba, miután előző évben a párizsi világkiállításra kiküldött telepe a gondatlan szállítás miatt összetörve érkezett meg.

Hanák Péter

A politikai katolicizmus jelentkezése

A kormány, személy szerint Szapáry miniszterelnök azonban inkább a fegyverszünetet választotta, amelyet Simor 1891 elején bekövetkezett halála prolongált. A hercegprímási szék betöltésénél nem tanúsított határozottságot, nem ragaszkodott jelöltjéhez, Samassa egri érsekhez, hanem békekereső kompromisszumot fogadott el: a közélettől távol álló, a politikában járatlan pannonhalmi főapát, Vaszary Kolos prímási kinevezését.

Lábjegyzetek

  1. Karácsonyi, Szent István oklevelei 147.
  2. Závodszky, Szent István, Szent László és Kálmán okleveleinek és zsinati határozatainak forrásai 166.

Irodalom

A pannonhalmi gyermektizedre a fent megadott irodalmon kívül lásd SRH 11. 410; külföldi analógiáit lásd K. Maleczyński, Codex Diplomaticus Silesiae. I. (Wratislawiae, 1951) 2; vesd össze O. Kossmann, Polen im Mittelalter (Marburg, 1971). 8.

Pannonhalma alapítása, alapítólevele és Heribert C. működése kérdéséhez lásd Erdélyi László, A pannonhalmi Szent Benedek-rend története I. 56. kk. (elavult): H. Bresslau, Archiv für Urkundenforscung 6. 1918. 71–74; Szentpétery Imre, Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján II. 145–184; Györffy György, A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Értesítője 18. 1969. 205. kk.; Arch. Hist. Pont. 7. 1969. 87. kk.; Somogy megye múltjából 1. 1970. 9. kk.; Studia Turcica 183. kk.

Latin jogi írásbeliségünk kezdeteire, Heribert C. szerepére és a pannonhalmi alapítólevélre lásd H. Bresslau, Archiv für Urkundenforschung 6. 1918. 43–74; Szentpétery Imre, Szent István király oklevelei (in: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján II. 133–202); Györffy György, A Magyar Tudományos Akadémia II. Osztályának Értesítője 18. 1969. 206. kk.; Székesfehérvár Évszázadai I. 22. kk.

Pannonhalma: A pannonhalmi Szent Benedek-rend története I.

Az egyházi birtokokon lezajlott népmozgalmakkal, köztük a pannonhalmi perrel Erdélyi László Egyházi földesúr és szolgái a középkorban (István Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó %C3%BCléseiből.html A Szent-István Társulat tudományos és irodalmi osztályának felolvasó üléseiből 61. Budapest, 1907) című írása, továbbá Lederer, A falurendszer kialakulása Magyarországon foglalkozik behatóan. E tárgykörben hasznosítottuk Solymosi László A pannonhalmi perek és előzményeik című kéziratos előtanulmányát.

Kiadványok