Paul de Lobit

A Múltunk wikiből
Born 29 November 1860, Deceased 27 April 1938
Général de division
Geneanet.org

Siklós András

A Vix-jegyzék és a kormány lemondása

E robbanásig feszült helyzetben jelent meg Vix alezredes a köztársasági elnöki hivatalban, hogy átadja felettesének, de Lobit tábornoknak Károlyi Mihályhoz intézett levelét.

A levél, melyet de Lobit a Magyarországi Hadsereg ideiglenes parancsnokaként írt alá, a békekonferencia egy még február 26-án hozott határozatát és e határozat végrehajtásának előírásait ismertette: a Szatmárnémetitől, Nagyváradtól, Aradtól keletre álló magyar alakulatokat Vissza kell vonni vagy száz kilométerrel, majdnem a Tisza vonaláig. A kiürítendő terület egy részét a román hadsereg szállja meg, másik részén 40–60 kilométer szélességben semleges övezet létesül, melybe többek között Debrecen, Gyula és Szeged is beleesik. A semleges övezetben a magyar közigazgatás, rendőrség, csendőrség a helyén marad, de a szövetséges parancsnokság ellenőrzése alá kerül. A magyar csapatok visszavonulása március 23-án kezdődik, és legkésőbb 10 nap alatt fejeződik be.

A március 20-án átadott jegyzéknek és a békekonferencia abban említett határozatának hátterében – amennyire a jelenleg rendelkezésre álló forrásokból ez megállapítható – az alábbi események és meggondolások húzódtak meg: a párizsi békekonferencia január végén—február elején hozzáfogott az Ausztriával és Magyarországgal kötendő békeszerződés előkészítéséhez. Ezzel kapcsolatban került napirendre az új államok közötti határok kérdése. Míg a magyar–csehszlovák és a magyar–jugoszláv határ esetében a szakértők lényegében befejezett tényeket találtak (csak a már fennálló helyzet kisebb módosításáról lehetett szó), román viszonylatban a dolog másképpen állt. A román hadsereg február elején még távolról sem érte el azt a vonalat, melyre a román királyi kormány az 1916. augusztusi bukaresti titkos szerződés alapján igényt tartott. A román diplomácia erőfeszítései ezért nemcsak arra irányultak, hogy a békekonferenciával minél előnyösebb határokat fogadtasson el, hanem egyben arra is, hogy a román hadsereg január végén elakadt előnyomulását kimozdítsa a holtpontról; hogy még a végleges döntés kimondása előtt kieszközölje az igényelt, de még meg nem szállt területek egészének azonnali birtokbavételét. Brătianu a Tízek Tanácsa előtt február 1-én az erre vonatkozó igényt a magyar részről folyó „bolsevista agitációval” és az Ukrajnából és Besszarábiából fenyegető „bolsevista veszéllyel” indokolta. „Romániának szüksége van a szövetségesek erkölcsi támogatására, ha azt kívánják, hogy az maradjon, ami volt: támaszpont Európa számára a bolsevizmus ellen.”[1]

Az azonnali megszállásra vonatkozó román igény, ha nem is Wilsonnál és Lloyd George-nál, de a francia vezérkarnál támogatásra talált. Ennek eredményeként az albizottság javaslatot készített egy, a román és a magyar hadsereget elválasztó semleges övezet létesítéséről.

A javaslatot a Tízek Tanácsa február 26-án jóváhagyta, tekintettel arra, hogy ez egybeesett a szovjetellenes tervekkel.

Foch marsall, a francia és szövetséges hadsereg főparancsnoka éppen február 25-én fejtette ki intervenciós elképzeléseit, s ezek sorában azt, hogy az „orosz kérdés” megoldása érdekében az antantbarát keleteurópai államokra kell támaszkodni. Foch intervenciós terve különösképpen fontosnak tartotta a leginkább életképesnek látszó lengyel és román hadseregek megerősítését.

A február 26-i határozat e terveknek alárendelve született. Újabb területek átengedésével jutalmazni és buzdítani kívánta a bolsevikok elleni harcra felajánlkozó román vezetőket. A semleges övezet a keleten bevetésre kerülő román hadsereg hátát biztosította volna. Lényegében az itt áthaladó vasútvonalak francia megszállásáról volt szó; ezek nemcsak a román, hanem a lengyel hadsereg utánpótlása szempontjából is jelentősek voltak.

A február 26-i döntés – bár azt „a négy nagy” távollétében hozták – nem szorult további jóváhagyásra. A Legfelsőbb Haditanács határozatát ezért március 1-én Franchet-hez továbbították. Franchet március 5-én, a Magyarországi Hadsereg parancsnokára, a Belgrádban székelő de Lobit tábornokra bízta a Párizsból érkezett döntés végrehajtásának előkészítését. Március 1-én a Magyarországi Hadseregnek nevezett Francia Keleti Hadsereg összesen 3 gyalogos hadosztályból és az azt kiegészítő lovasságból állt. Vezérkari főnöke, de Lobit március 15-ére részletes tervet dolgozott ki, melyben magyar ellenállás esetére francia hadsereg bevetését javasolta. Franchet e tervet nem hagyta jóvá. Utasítása az volt, hogy amennyiben a magyar kormány nem egyezne bele a semleges övezet létrehozásába, de Lobit forduljon Párizshoz, és a határozat végrehajtására kérje francia–szerb–román szövetséges haderő felállítását francia vezetés alatt. A belgrádi katonai parancsnokság ennek értelmében módosította a tervet, és a jegyzéket ezek után sietve, már március 19-én délelőtt Budapestre továbbította.

A Tanácsköztársaság készsége az antanthatalmakkal való tárgyalásra

De Lobit tábornok, az úgynevezett Vix-jegyzék aláírója, miután értesült ultimátuma elutasításáról, 21-én reggel felkérte Troubridge angol admirálist a Vix-misszió megmentésére. Troubridge Belgrádból két monitort irányított Budapestre, amelyek másnap érkeztek meg. A vörös tengerészek tüstént letartóztatták az angol parancsnokot, a legénységhez pedig Elvtársak és szimpatizánsok! megszólítással felhívást intéztek, csatlakozásra szólítva fel őket. A magyar külpolitika irányítói Vix kapkodását a forradalom napján (15 ezer katonát kért Belgrádból Budapest megszállására) nem vették komolyan, sőt maradásra kérték, hogy rajta keresztül kapcsolatban lehessenek de Lobit belgrádi parancsnokságával, a balkáni antanthaderővel. Miután Vix jobbnak látta távozni, Belgrádba küldték Roth Ottó temesvári párttitkárt. Az aggodalom erősebbnek bizonyult a magyar kormánnyal való diplomáciai érintkezés tilalmánál; de Lobit március 25-én táviratilag jegyzéket intézett Kun Bélához, melyben a november 13-i fegyverszünet megsértésével vádolta, és személyesen tette felelőssé a Vix-misszió biztonságáért. Március 27-én pedig a belgrádi francia követ társaságában fogadta de Lobit Rothot, aki – miközben Troubridge dunai flottillája már Bajánál állt készenlétben – megnyugtatta őket a budapesti tanácskormány békés szándékairól. Kun jegyzékben is sietett válaszolni de Lobit-nak: elutasította a fegyverszünet megsértésének vádját, garantálta a Vix-misszió biztonságát, és kifejezte feltételek nélküli tárgyalási készségét.

A jegyzékváltás és tárgyalás de Lobit-val diplomáciai siker volt; mégis elsősorban Párizs és Budapest viszonyát kellett tisztázni, ezért Kun március 24-én hivatalos jegyzékkel fordult a nagyhatalmakhoz: A jegyzéket a röviddel 21-e előtt Budapestre érkezett olasz diplomáciai ügyvivőnek, Borghese hercegnek adták át, akit előzőleg Ágoston és Kunfi szociáldemokrata népbiztosok meggyőztek arról, hogy ha a győztesek megértően viselkednek, a Tanácsköztársaság „mérsékelt” szocialista útra tér, ellenkező esetben a szovjet útra kényszerül. Boghese a jegyzéket eljuttatta Orlando olasz miniszterelnökhöz, aki március 29-án tette le Kun Béla üzenetét a békekonferencia asztalára.

Hajdu Tibor

Az ellenforradalom szervezkedése. Az aradi és a szegedi ellenkormány.

Április végén, mikor a francia parancsnokságok még az egyesített intervenció terveit szőtték, de Lobit tábornok felszólította az Arad környéki nagybirtokosokat, hogy alakítsanak ellenkormányt, amely követi az előrenyomuló francia hadsereget.

Lábjegyzet

  1. D. H. Miller, My Diary at the Conference of Paris. XIV. New York, 1924. 175.