Pavel Jozef Šafárik

A Múltunk wikiből
Feketepatak (Csetnek mellett, Gömör vármegye), 1795. május 13. – Prága, 1861. június 26.
szlovák nyelvész és történész,
a prágai egyetem könyvtárnoka
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Pavel Jozef Safarik

Arató Endre

Az irodalmi-nyelvi norma ösztönző példája és a bilingvizmus hatása

A Hasznos Mulatságok című folyóirat 1834-ben a haladó szerb nemzeti mozgalom Karadžić által kidolgozott nézetét követve elfogulatlanul számolt be Šafáriknak arról a megállapításáról, hogy a szerb nyelv önálló és nagy múlttal rendelkező szláv nyelv, nem pedig az egyházi szlaveno-szerb nyelv megromlott dialektusa.

A horvát kulturális élet fejlődése az illírizmus jegyében

Gaj és az illírizmus első, tipikusan művelődési megnyilvanulásai is tükrözték a tudatos politikai célt. Gaj 1830-ban Pavel Jozef Šafarikhoz, a nagy szlovák származású szlavistához írt levelében elmondta, hogy az „áldatlan magyarizmus”[1] behatolásának az általa tervbe vett helyesírási reform, a szláv–horvát helyesírás bizonyos fokig gátat fog emelni.

A szlovák irodalmi és társadalmi élet kibontakozása

Pavel Jozef Šafárik, a kiváló szlovák szlavista kisebb jelentőségű szépirodalmi tevékenység mellett sokoldalú tudományos munkásságával tűnt ki, amely a szláv kölcsönösség jegyében fejlődött. A már hagyományossá vált történeti felfogást kora tudományos színvonalán dolgozta ki. Legjelentősebb műve, a Szláv régiségek (Slovanské starožitnosti) 1837-ben jelent meg. Hatalmas anyagot alapján dolgozott, és azt a célt tűzte maga elé, hogy bebizonyítsa: a szlávok már a messzi múltban Európa ősi kultúrnemzetei között foglaltak helyet. Šafárik munkája tehát fontos forrása lett a szlávok összefogásának: a ragyogó színekkel megrajzolt közös múlt a nemzeti elnyomással szembeni szoros együttműködésre ösztönzött. A szláv őshazát a Kárpátok és a Duna vidékére teszi; ő is elfogadja azt a koncepciót, hogy a szlávok bölcsője a szlovákok által lakott terület, mindenekelőtt a Tátra. A szlávok tehát e térség őslakói: az autochtonitást tudományos érvekkel bizonyítja, de nála is, miként elődeinél e tény az egyenjogúságért folytatott harc egyik legfőbb érve volt. Šafárik megírta a szláv népek irodalomtörténetét is (Geschichte der slawischen Sprache und Literatur, 1826). E munka sok szláv nép, főképpen a balkáni délszlávok irodalmát először ismertette, s ezzel nemcsak a szláv gondolatnak, hanem az egyes szláv népeknek is igen nagy szolgálatot tett.

A szlovák népköltészet első jelentős gyűjteményeit is Kollár (Národnie spievanky, 1834–1835) és Safárik adták ki. A közvetlen ösztönzést a szerb Karadzić jelentette, akinek módszerét is átvették. Šafárik pedig 1842-ben tette közzé a szláv népek etnográfiáját (Slovanský národopis), amely e népek első rendszeres áttekintését nyújtotta. E munkában nem a dicső múlt, hanem a szláv népek jelene ösztönözte, erősítette a nemzeti küzdelmet.

Lábjegyzet

  1. Idézi: Arató Endre, A nemzetiségi kérdés története Magyarországon. I. 1790–1840 (továbbiakban: Arató, A nemzetiségi kérdés… I.). Budapest, 1960). 209.

Irodalom