Pekry Lőrinc

A Múltunk wikiből
? – Homonna, 1709. márc. 6.
kuruc tábornagy
Magyar Életrajzi Lexikon

R. Várkonyi Ágnes

Aulikus főnemesség és új nemesi rétegek

Pekry Lőrinc, az erdélyi Thököly-párt tömlöcviselt főura, miután katolizált, bárói diplomát, grófi címet, udvari tanácsosi kinevezést nyert, birtok, pénz, kapornaki kapitányság és szörényi bánság lett szolgálatainak jutalma.

A népi kurucság mozgalmai (1702–1703)

A főúri-nemesi szervezkedés leleplezése után a Habsburg-dinasztia magyarországi hatalmának megszilárdítására több javaslat készült. Mivel bebizonyosodott, hogy a magyar nemesek és főurak a császár királyi koronájára törnek – állapította meg Angelo Gabriele fráter, királyi tűzmester Emlékiratában –, új államrendszerre van szükség, hogy a lázadás gyökereit is kiirtsák. A rendek hatalmát teljesen megsemmisítő államszervezeti reformokat ajánl: a rendi főméltóságok helyett királyi tanácsot, a vármegyerendszer helyett kerületi igazgatást. Véleménye szerint az uralkodó legfélelmetesebb ellenségei a magyar nemesek. Le kell tehát fegyverezni őket, minden gyülekezési alkalmat meg kell szüntetni, s ajánlatos vagyonukat kemény adókkal megcsapolni. Különben a Habsburg-uralkodó – vagy ahogyan Angelo Gabriele mondja, az idegen hatalom – nem tud berendezkedni Magyarországon. Mindez pedig csakis erős, megbízható katonaság erejével valósítható meg. Szükséges tehát, hogy a rác határőrökön kívül még 45 ezer főnyi német hadsereget tartsanak Magyarországon, mégpedig úgy, hogy a városokban is erős ezredek őrködjenek, mert a vármegyéken kívül itt vannak a rebellió legfőbb fészkei. Felfogása szerint a nép politikai szempontból nem jelent veszélyt, csak arra kell vigyázni, nehogy a nemesek felingereljék jobbágyaikat a császár ellen. Az országban anarchia uralkodik – írja –, és a visszaélések sora határtalan. A fiskus legveszedelmesebb vámszedői maguk a kamarai tisztviselők, mert hivatali hatalmukat kihasználva vagyonokat gyűjtenek. A hadsereg főtisztjei ne kereskedjenek, ne gazdálkodjanak, sőt saját katonai körzetükben földbirtokkal se rendelkezhessenek. Végül hathatós jobbágyvédelmi intézkedéseket kíván, és a földesúri hatalom korlátozását javasolja. Úgy véli, hogy a magyar nemesség és a Habsburg-államhatalom között nemzeti ellentét feszül. Ezért látná célszerűnek, ha a magyar katonaság még meglévő szervezeteit felszámolnák, az egykori végvári vitézeket császári ezredkötelékekbe sorolnák, és a birodalom más nyelvű területeire vinnék. Az országba pedig a lakosság nyelvét nem értő katonaságot hoznának. — Ugyanakkor Udvarhelyszék főkapitánya, Pekry Lőrinc az ország belső nyugalma érdekében a székelyekből szervezett három ezred kivitelét javasolta.

Erdély

Thoroczkay István aranyosszéki főkapitányt Kolozsvár mellett fogták el saját katonái, Pekry Lőrinc Fehér megyei főispánt – más főurakkal együtt – Balázsfalvánál Guti István ejtette fogságba, Mikes Mihály háromszéki főkapitányt székely felkelők fegyverezték le, és küldték ki Rákóczihoz.

Rákóczi először 1703. november 29-én adott ki egész Erdélyországnak szóló pátenst, de ez a szász nációnak és az oláh nemzetnek kiadott pátensekkel együtt csupán ösztönzésül szolgált. Az erdélyi hadak directiójára Orosz Pált küldte be, az ország politikai megszervezésére egyelőre nem gondolt.

A helyi felkelőcsapatokat császári ellentámadás számolta fel. Karl Tige ezredes, miután szétszórta a Gyulafehérvár felszabadítására készülő kurucokat, végigbüntette a Maros völgyének falvait, és 1704. január 28-án a Székelyföldön, Holdvilág mellett leverte a székely ezredeket.

Rákóczi erdélyi politikájában 1704 elején figyelhető meg szembetűnő változás. Nemcsak az erdélyi felkelők elvérzéséről és a császári csapatok kegyetlenkedéséről érkező riasztó hírek hatottak rá. Amint kiderült, hogy a francia csapatokkal tervezett gyors egyesülés hiú elképzelés, az új magyar állam nemzetközi elismertetése előtt pedig súlyos akadályok tornyosulnak, Erdély katonai jelentősége nyilvánvalóan megnövekedett, s be kellett látnia, hogy a fejedelmi méltóságot elnyerve, mint a szerződésekkel és békekötésekkel nemzetközileg önállónak elismert állam feje, inkább számíthat diplomáciai elismerésre.

1704 elején indult Erdélybe utasításaival két, már korábban hozzáállt főúr, az erdélyi csapatok főparancsnokává kinevezett Thoroczkay István és Teleki Mihály mint gazdasági főfelügyelő és főharmincados. Rákóczi tervei azonban súlyos nehézségekbe ütköztek. Erdély választott, elismert fejedelme a Bécsbe internált II. Apafi Mihály volt. Ugyanakkor jelentős erdélyi párt Thökölyt tekintette a fejedelemség jogos örökösének.

1704 tavaszán a Porta úgy nyilatkozott, hogy a bujdosó fejedelem, ha kikérik, hazatérhet, s Orlay Miklós, Thököly ezredese, hogy választott fejedelmének útját előkészítse, bejött Erdélybe, és bevonult Gyulafehérvárra. Közben a székely felkelők Henter Mihály vezetésével körülvették Brassót. Március 14-én kelt barcasági kiáltványukat átfogó politikai program jellemzi: „Intünk és kérünk, sőt kényszerítünk is ez hazában lakó akármely nemzetbül álló igaz haza fiait, … velünk együtt fegyvert fogni és szegény hazánkat végső pusztulástól megoltalmazni ne késsenek.”[1]

A székelyek ereje azonban elégtelennek bizonyult a különböző társadalmi és politikai csoportok összefogására. Thoroczkay pedig mintegy 5 ezer főnyi seregével leérvén Gyulafehérvárra, mivel Orlay meghalt, s a mérgezést rebesgető Thököly-ezredek szétszóródtak, gyengének érezvén erejét, kitért a császáriak elől. Tige serege megrohanta és felgyújtotta Nagyenyedet, lakosságát kardélre hányta, nem kegyelmezvén diákgyerekeknek és terhes asszonyoknak sem. A Brassó külvárosáig hatolt székely felkelőket pedig Graven ezredes a feketehalmi csatában 1704. április 13-án leverte, de a fejedelemség egészét Rabutin mégsem tudta katonai ellenőrzése alá vonni.

Az anarchikus viszonyok prédájává vált ország számára Bethlen Miklós kancellár Szebenben 1704 elején megírt Columba Noe (Olajágat vivő Noé galambja) című röpirata szerint azt ajánlotta, hogy az európai egyensúly egyik tényezőjének számító Erdély válasszon protestáns, de a Habsburgokkal megegyező fejedelmet. Bethlen utópisztikus tervéért drágán fizetett, Rabutin vasra verette, majd Szebenből Bécsbe vitette életfogytiglani rabságba.

A királyságbeli ezredek és a helyi felkelők segítségével felszabadított erdélyi területekről 1704 tavaszán a székelyek, majd Torda, Kolozs és Doboka vármegyék követei – mintegy a közakaratot képviselve – Rákóczit hívták be a fejedelmi méltóságra. Az 1704 júniusában Pekry Lőrinc és Mikes Mihály kíséretében Erdélybe vonuló Radvánszky János udvari tanácsos készítette elő a július 7-én megnyílt s mindössze öt napig tanácskozó gyulafehérvári országgyűlést. A vármegyék, a székely székek és a szász városok egyhangúlag fejedelmükké választották II. Rákóczi Ferencet. A Guberniumot nem létezőnek, pecsétjét a Szebenben levő státusok pecsétjével együtt érvénytelennek nyilvánították. Az országgyűlés Pekryt főgenerálisi tisztségre javasolta, majd szabályozta a fegyverre kelés rendjét, tudomásul vette a fejedelem rendelkezését a jobbágykatonák tehermentességéről, és kivetette a katonaság ellátását szolgáló élelemadót.

Béketárgyalások és gazdasági reformok

A nagyszombati béketárgyalások a fegyverszünet megkötése után, 1706. június 13-án kezdődtek. A magyar delegációban Csáky István, Sennyei István, Jánoky, Gerhard, Labsánszky és Kajali szenátorok képviselték a konföderációt, s a június 6-án kinevezett bizottság Károlyival, Pethes András püspökkel és Galambos Ferenc vicegenerálissal egészült ki. Erdélyt Mikes Mihály, Pekry, Teleki és Kemény Simon képviselte.

Az utolsó fejedelmi beiktatás Erdélyben

Rákóczi már 1706 őszén kísérletet tett, hogy a fejedelemségben is megvalósítsa gazdasági reformjait, Országgyűlést hívott össze, és utasította Pekryt, Erdély katonai főparancsnokát, hogy készítse elő az erdélyi nemesség megadóztatását.

Földesurak, főtisztek, vállalkozó nemesek

Erdélyben Teleki Mihály az egyetlen számottevő főúr, aki nem zárkózott Rabutin parancsára Szebenbe, hanem kővári főkapitányságából Rákóczi táborába ment, kikötve, hogy a család megkapja a kővári váruradalmat. Különben minden jelentősebb erdélyi család, a politikai testületek képviselői, a vármegyék főispánjai és a székely székek elöljárói – néhány Brassóba zárkózón kívül – házuk népével együtt Szebenben kerestek védelmet. Itt nézték végig 1703 novemberében a szászok vezetőjének, Hans von Harteneck királybírónak a kivégzését, hogy azután hosszú hónapokat, sokan éveket töltsenek a városi fogság mostoha körülményei között. Rabutin generális kényszerkölcsönökre kötelezte őket, sőt 10 ezer forintos megajánlásokat szedett be tőlük. Bánffy György gubernátor és Apor István kincstartó 30–30 ezer, Bethlen Miklós kancellár 20 ezer forintot volt köteles adni, részben ezüstkészletben, részben ékszerekben. Sokan az élelmezési gondok, zsúfoltság, kiszolgáltatottság és megfélemlítés poklából életüket kockáztatva megszöktek. A katonai feladataik ellátására kiküldött és Rákóczi híveinek fogságába esett családfőket követték a fiak, testvérek, kisnemes szolgák. Előfordult, hogy tekintélyesebb urak, mint például Thoroczkay Mihály, álruhában vagy trágyásszekér aljában menekültek, hátrahagyva a család nőtagjait. Pekry Lőrinc csak évek múltán tudta kiváltani feleségét.

Dráma, próza, vers

Az új ízlés, az új műfaj és az új mondanivaló Petrőczy Kata Szidónia költészetében született meg. Thököly generálisának lánya, Pekry Lőrinc felesége új lírai hangot ütött meg, a pietista mentalitásban talált időleges megnyugvás után megismerte a hitbéli kétkedést, a tűrőképesség határait. Az első műköltőnő eljutott az országos élmény lélektanilag hiteles kifejezéséhez.

Művészetek

Bercsényi Miklós, Vay Ádám, Sréter János, Pekry Lőrinc, Károlyi Sándor és feltehetően Bottyán János egykorú olajfestményeinek mestere ismeretlen.

Lábjegyzet

  1. Idézi: Várkonyi Ágnes, A Rákóczi-szabadságharc kibontakozása Erdélyben. Századok 1954, 64–65.