Pered

A Múltunk wikiből

szlovákul Tešedíkovo

község Szlovákiában a nyitrai kerület vágsellyei járásában
Wikipédia
Pered római katolikus temploma
Pered római katolikus temploma
1849. június 20–21.
A peredi vereség.

Spira György

A Vág-vidéki harcok június derekán

Ám a 20-án és 21-én lezajlott peredi ütközet megint csak a honvédcsapatok vereségével zárult. Az ellenség ugyanis a zsigárdi ütközet tapasztalatainak birtokában ez alkalommal már teljesen felkészülten várta a támadást, a sereg sorain belüli összevisszaságot pedig Görgei sem tudta kiküszöbölni, sőt még fokozta is azzal, hogy az ütközet első napjának végeztével, amikor már nyilvánvaló volt az újólagos kudarc, egyik percről a másikra elmozdította hadtestparancsnoki állásából Asbóthot is, Knezićet is, hogy jó előre olyan látszatot keltsen, mintha az elkövetkező vereségért őket terhelné a felelősség.

Próbálkozások a fegyveres erők összpontosítására

A június 29-i határozat megvalósulásának azonban többek között a peredi ütközet után a fősereggel együtt Komáromig visszavonult, s azóta ott veszteglő Görgei közremunkálása is elengedhetetlen feltétele volt. Görgei viszont – bár az utóbbi két hét hadieseményeinek a mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy „Magyarország ügye immár menthetetlenül veszendő”[1] – továbbra is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy-két helyi jelentőségű győzelmet arasson Haynau fölött, s ezek révén még mindig kicsikarjon a császáriaktól valamiféle engedményeket. Június 30-án tehát közölte Kossuthtal, hogy az elvonulási parancsnak nem tehet eleget, mivel Haynau máris elvágta a Duna jobb partján Komáromból Buda felé vezető utat. S amikor Haynau két nap múlva támadást intézett a komáromi várral átellenben a Duna jobb partján magyar kézen levő sáncok ellen, ő pedig a támadást sikeresen visszaverte, ezzel szabaddá tette ugyan a Buda irányába vivő utat, az elvonulásra kínálkozó alkalmat azonban ekkor sem ragadta meg, hanem az ütközet végeztével megint visszahúzódott Komárom falai közé.

Ámde Kossuth most már a sarkára állt, s Görgeit megtorlásul elmozdította főparancsnoki tisztségéből, a fősereget pedig maga utasította a Duna – még szabad – bal partján történő azonnali elvonulásra. Csakhogy erre a fősereg tisztikarának soraiban a tiszafüredihez megszólalásig hasonló zendülés tört ki, s a Görgeihez szító tisztek kinyilatkoztatták, hogy ha más parancsnok alá rendelik őket, akkor mindnyájan azonnal lemondanak. Ezzel azután egy álló hétig tartó huzavona kezdődött, amely – miközben az orosz csapatok immár a Duna bal partján történő visszavonulás lehetőségét is mind kétesebbé tették – végül azzal zárult, hogy Kossuth hadügyminiszterré ugyan Aulichot, a honvédsereg egészének főparancsnokává pedig Mészárost nevezte ki, a fősereg vezérletét azonban Görgei kezében hagyta, Görgei pedig kijelentette, hogy még egyszer támadást kísérel meg Haynau ellen, és ha ez a támadás eredménytelen lesz, akkor engedelmeskedni fog az elvonulási parancsnak, ha viszont győzelmet arat, akkor hadműveleteit eredeti terveinek megfelelően továbbra is a Dunántúlon fogja folytatni.

S minthogy ez a július 11-én megint Komárommal átellenben a Duna jobb partján megvívott ütközet (amelyben a vezényletet a 2-án megsebesült Görgei helyett magyar részről Klapka látta el) a honvédcsapatok vereségével végződött, ez pedig egyszeriben szertefoszlathatta azokat a reményeit, amelyeket eddig a dunántúli hadműveletek továbbfolytatásához fűzött, Görgei most már végre csakugyan elszánta magát a visszavonulásra. A július 12-éről 13-ára virradó éjszakán tehát a VIII. hadtesten kívül a II-at is a Komárom védelmével megbízott Klapka parancsnoksága alá helyezte, ő maga pedig az I., a VII. és a III. hadtesttel (amely utóbbinak a peredi ütközet óta Leiningen-Westerburg Károly gróf tábornok állott az élén) megindult a Duna bal partján Vác felé.

Lábjegyzet

  1. Görgey Arthur, Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években. II. Budapest, 1911. 306.