Petrőczy István

A Múltunk wikiből

Hasonló nevet viselt a fia, Petrőczy István (1654–1712)

1623?/1633? – 1678 eleje? /1680 vége?
felvidéki evangélikus főúr, 1672-ben a később kurucoknak nevezett bujdosók egyik jelentős vezére
Wikipédia

R. Várkonyi Ágnes

Orvosság a török áfium ellen

Tizenhat főrangú, közöttük Koháry István, Illésházy István, Petrőczy István és mások bizalmas parancsot kapnak: gyalogosokat és lovasokat fogadjanak, ”azokat sub rosa mentést conscribállya … Mivel mostanában nagy dolgot akarnak véghben vinni”[1]

Benczédi László

A kuruc mozgalom előzményei

Így került sor már 1671 nyarán a kapcsolat felvételére a Vág mellékéről elbujdosott lutheránus Petrőczy István, valamint Szepesi Pál portai követsége útján. A magyarországi elégedetlenek évi 50 ezer tallér adó vállalása ellenében 5 ezer főnyi török segélyhadat és a Porta támogatását kérték magyarországi támadásuk megindításához. Ellentétben a Wesselényiéknek adott elutasító válasszal, Szepesiék most nem tértek vissza üres kézzel: a szultán oltalmát ígérte a bujdosóknak, s a részletek megbeszélése végett a budai pasához irányította őket. A Porta a magyarországi bujdosók esetleges akciójában diverziós eszközt látott a lengyel királlyal családi és politikai kapcsolatokat ápoló Habsburg uralkodó haderejének lekötésére, tekintettel arra, hogy ekkor már teljes erővel Lengyelország megrendszabályozására készült, mellyel a nyugat-ukrajnai kozákok hovatartozása kérdésében került hatalmi ellentétbe.

A bujdosók első támadása 1672-ben

Mint ahogy nem kevésbé megrendítő Kende Gábor néhány nappal később írt magánlevele sem, amelyben a fejetlenség állapotán úrrá lenni képtelen bujdosókapitányok lelki depresszióját ecsetelte: így Petrőczy Istvánét, aki az elszomorító jelenségek láttán „mint maga böcsületi szerető úr ember, csak néz, semmihez nem szól, hallgat, az mit vetnek néha neki, elveszi, ha nem, csak nézi”, vagy Szepesi Pálét, akit, mint írta, „az idegen is megszánna; az éjjeli, nappali sok gond … majd egészen megemészti már; csak maga sátorában lévén, enni is közinkben nem jün, csak sóhajtva nézi a dolgokat”.[2]

A kuruc mozgalom visszaesése és ellentmondásos kapcsolata Erdéllyel

A kuruc küzdelem 1672 utáni visszaesése részben szervezeti és személyi okokban, részben a külső feltételek számukra kedvezőtlen adottságaiban gyökerezett. Ami a személyi feltételeket illeti, fő fogyatékosságuk 1672 után is a „fejetlen lábság” állapota maradt: 1672 végén vezérükké választották ugyan Petrőczy Istvánt, de az új generális mindössze néhány hétig viselhette tisztségét, mert ellentétbe kerülve Apafival, a fejedelem rövid úton fogságba vetette őt. S bár Petrőczy később kiszabadult börtönéből, a vezéri tisztségre többé nem pályázhatott. Visszaszorulásában alighanem meglett életkora és romló egészsége is közrejátszott, ámde esete elsősorban mégis azt példázta, hogy az adott erőviszonyok mellett a kuruc vezetés nem szilárdulhat meg az Erdéllyel való szoros együttműködés nélkül.

Lábjegyzet

  1. Wesselényi a főuraknak, 1664. február 18. Országos Levéltár Kamarai levéltár E 199 Wesselényi levéltár fasc. 9.
  2. Kende Gábor levele, 1672. szeptember 29. TML VI. 334–335.

Irodalom

Petrőczy elfogatására: Angyal Dávid, Késmárki Thököly Imre I (Budapest, 1888. 65–67).