Petrovics Péter

A Múltunk wikiből
1485 körül – Kolozsvár 1557. október 13. vagy 15.

tiszántúli nagybirtokos főnemes, Szapolyai János király rokona és odaadó híve, temesi bán, János Zsigmond egyik gyámja, Fráter György politikai ellenfele, a magyarországi reformáció egyik fő támogatója, az "első kálvinista főúr"

Wikipédia

Petrovics Péter pecsétje
1547
Petrovics Péter orvosaként Erdélybe jön Francesco Stancaro itáliai teológus. (1557-ig többször visszatér.)
1550
augusztus vége Portai követ parancsot hoz Fráter György elmozdításáról.
szeptember vége A portai követ Petrovics Péterre ruházza Fráter György helytartói hivatalát.
október 12. Fráter György megegyezésre kényszeríti Izabella királynét.

Sinkovics István

János király halála

  • A másik csoport viszont – ebbe tartozott Perényi Péter, Frangepán Ferenc, Petrovics Péter, Bebek Ferenc, Balassa MenyhártFerdinánd alatt kívánta egyesíteni az országot, de úgy, hogy a váradi béke eredeti formájában valósuljon meg, tehát a császár nyújtson komoly segítséget a török ellen. Különben János király halálát a török fogja kihasználni: vagy leplezetlenül, vagy a királyfi védelmének címén teszi rá kezét az országra. Ha a császár nem tud segíteni, vegye rá Ferdinándot, hogy mondjon le a hatalmában levő területekről, és az ország egységesen keresse megmentése lehetőségét.
  • A szultán döntésének hírére János király hívei Rákos mezején – nem szabályosan összehívott országgyűlésen – királlyá kiáltották ki fiát. Az ország kormányát Izabella királynéra és három tanácsosra, Fráter Györgyre, Petrovics Péterre és Török Bálintra bízták.

A gyalui egyezmény

János király egész udvarának is, elsősorban Fráter Györgynek, szembe kellett néznie a tragédiával. A Barát, aki Szapolyai halála óta következetesen a váradi béke ellen dolgozott, Buda eleste után szakított korábbi politikai vonalával. A vádnak, hogy szántszándékkal juttatta török kézre az ország fővárosát, nem volt ugyan alapja, a felelősség terhe alól mégsem tudott szabadulni. Lelkiismeretével viaskodva jutott el odáig, hogy Serédy Gáspár, felső-magyarországi kapitány útján kapcsolatot teremtett Izabella udvara és Ferdinánd között. Ferdinánd november 22-én Serédyt küldte ki biztosaként. Izabella királynét Statileo János erdélyi püspök, Fráter György váradi püspök, kincstartó és Petrovics Péter temesi főispán, Magyarország alsó részeinek kapitánya képviselte. Megbeszélésük december 29-én Gyaluban, az erdélyi püspökség várában megegyezésre vezetett.

Az egyezmény lényegében a váradi béke alapján állott: az egész ország Ferdinándot illeti, János családja pedig megfelelő kárpótlást kap. Ferdinánd átadja Szepesvárat és összes tartozékát Izabella királynénak és János Zsigmondnak, Izabella viszont átengedi a Magyar Koronához tartozó összes várost és várat Magyarországon és Erdélyben, akár saját kezében vannak, akár pedig valamelyik híve birtokában. A magyar koronát megőrzésre Ferdinánd veszi át. Amíg a megállapodás tényleges végrehajtására sor kerülhet, Ferdinánd évi 12 ezer forintot fizet János özvegyének. A még rendezésre váró kérdésekben két éven belül megegyeznek, és ha ez nem sikerül, V. Károly császár és Zsigmond lengyel király döntésének vetik alá magukat. Az egyezmény megkötésévei egyidejűleg Fráter Györgyöt és a többi tanácsost Ferdinánd nevében Serédy Gáspár kegyelmébe fogadta, és büntetlenséget biztosított számukra. Ők viszont hűséget fogadtak Ferdinándnak.

A gyalui egyezmény létrejöttekor a politikai helyzet egy ponton egyszerűbb volt, mint a váradi béke megkötése idején: a két vetélytárs király közül már csak az egyik élt. Egy sor nehézség viszont megmaradt. Szepesvár és uradalma nem volt Ferdinánd kezében, így nem rendelkezhetett velük. Ha a váradi béke létrehozói tartottak a közös ellenségtől, ez a veszedelem most megsokszorozódott: a török megszállta fegyvereseivel az ország fővárosát. A megállapodás csak úgy léphetett életbe, ha a törököt kiszorítják az országból.

Ferdinánd 1542 áprilisában, Izabella júliusban hagyta jóvá a megállapodást.

A gyulafehérvári egyezmény

Most a királyné és Petrovics Péter, János király rokona, váratlan húzással kísérelték meg félreállítani a Barátot: a Portán beárulták a nyírbátori megegyezést. A szultán válasza gyors volt és határozott. Csausza útján a hatalmat a királyfira és Petrovicsra ruházta, elrendelte György barát elfogását, és Erdély ellen küldte Moldva és Havasalföld vajdáját, továbbá a budai pasát. Izabella és Petrovics sereget gyűjtött, és várakat kezdett foglalni. György barát azonban nem adta fel a harcot. Szerepe tisztázására követet küldött a szultánhoz, összehívta az erdélyi országgyűlést, és elébe tárta, hogy Izabella királyné pártja török csapatokat hozott az országba. Ferdinándot felkérte, hogy azonnal vegye birtokába Erdélyt, és küldjön csapatokat védelmére, az átadás ellenében pedig teljesítse a Nyírbátorban megállapított feltételeket. A király mindent megígért, de katonai segítség helyett ő állt elő követeléssel: Kassa azonnali átadását kívánta. A Barát ekkor azt kérte, hogy ha a király nem küld is csapatokat, legalább a tiszántúli nemesek fogjanak mellette fegyvert. De végül is magára maradt.

A súlyos helyzetben azonnal kellett cselekednie. Ostrom alá fogta Gyulafehérvárt, ahová a királyné és Petrovics mintegy 2 ezer fegyveressel bezárkózott. Izabella megadta magát, és vállalta, hogy visszatérésre bírja a törököt. Ez azonban nem történt meg, s ekkor György barát mint helytartó fegyverbe szólította az erdélyieket. A körülhordozott véres kard drámai jeladására rövid idő alatt 50 ezer fős hadsereg gyűlt össze, részben jobbágyokból. Ezeknek az erőknek sikerült leverniök a benyomult havasalföldi vajdát és a török előhadakat. A határra érkezett budai pasa is visszahúzódott, a moldvai vajda pedig a Székelyföld végigpusztítása után kimenekült az országból.

Fráter György pillanatnyilag úrrá lett a helyzeten, de a veszély nem múlt el. Izabella és Petrovics csak látszólag vonult vissza.


A Barát sürgetésére 1551. március végén Ferdinánd Nádasdy Tamást, Báthori Andrást és Sigmund von Herberateint, az Alsó-Ausztriai Kamara elnökét indította megbízottaiként Erdélybe, hogy végre rendezzék az átadás még mindig vitás kérdéseit. A biztosok a királyfi és a királyné kártalanítására több megoldási javaslatot hoztak magukkal, hogy a megállapodás mihamarabbi megkötése érdekében a helyszínen lehessen közülük választani. János Zsigmondnak az atyai birtokok helyett három sziléziai hercegséget, Izabellának hozománya és jegyajándéka megtérítésére pénzt ajánlottak fel. Döntésére bízták, hogy viaszatér-e Lengyelországba, fiához megy, vagy pedig külön birtokon él Sziléziában, s kívánsága szerint a király hercegi férjet szerez neki. A királyfi neveltetési helyéül sziléziai hercegségét vagy a királyi udvart választhatták. Petrovics Pétertől a korona kiszolgáltatását kívánták, de tőle tették függővé, hogy mint Ferdinánd híve megmarad-e Temes vidéki birtokain, vagy helyettük másutt kér magának várat. György barát személyére érvényben tartották a korábbi megállapodásokat, és felajánlották neki, hogy Báthori Andrással közösen vállalja el a helyreállítandó erdélyi vajdai méltóságot.


Izabella, akit a lengyel udvar felbiztatott, nem fogadta el a feltételeket. Hívei, Petrovics és Patócsy Ferenc fegyveres ellenállásra készültek, Balassa Menyhárt, aki büntetés elől menekült Magyarországról Erdélybe, Fráter György megölésére esküdött fel.


Petrovics a Maros völgyében próbálta megszállni a stratégiai pontokat, de elkésett.


Petrovics Péter magára maradva feladta a harcot, és Temes vidéki várai helyett Munkács várát kapta.

1551. július végén a kolozsvári országgyűlés tudomásul vette a megállapodást. A rendek, miután Izabella felmentette őket hűségesküjük alól, felesküdtek Ferdinándra. Castaldo átvette a koronát, és Bécsbe küldte. János Zsigmondot ünnepélyesen eljegyezték Ferdinánd Johanna nevű leányával. Ezután Izabella és János Zsigmond tanácsosaikkal és Petrovics Péterrel elindultak Kassára. Erdély határáig Fráter György is elkísérte őket, a királyfitól könnyezve búcsúzott.

Török támadás Erdély ellen

  • Bár a szultán mindenről tudott, hiszen közvetlen forrásokból: a királynétól, Petrovicstól és a budai pasától kapta híreit, Fráter György mégis megkísérelte a lehetetlent: félrevezető magyarázatokkal elodázni a török támadást. Kifejezte készségét az adó megfizetésére, az idegen csapatok jelenlétét az erdélyi zavargásokkal indokolta, s azt állította, hogy maguk fognak kiűzésükről gondoskodni. A Temes vidéki várak átadását Petrovics számlájára írta, a királyi család kassai útját pedig a királyfi eljegyzésével próbálta kimagyarázni, amit a szultán és Ferdinánd közötti béke és barátság megerősítéséül szántak.
  • Az is a Barát magyarázkodásainak hitelét látszott erősíteni, hogy a Petrovics volt váraiban talált németekről kiderült: a korábbi földesúr ültette őket oda.

Ferdinánd lemond Erdélyről

1553-ban Petrovics Péter sikertelen kísérletet tett Erdély fegyveres visszaszerzésére; ezen a címen azután Ferdinánd minden további fizetést megtagadott.

Fejedelmi hatalom, országgyűlés, kormányzat

János Zsigmondot 1541-től Erdélyben a kormányhatalom mint választott királyt illette. 1551-ig a gyermek uralkodó helyett Fráter György helytartó vitte az államügyeket. Ezután a Habsburg-uralom fél évtizede következett, mialatt Izabella királyné és János Zsigmond Erdélyen kívül tartózkodott. A visszatérésüket elősegítő Petrovics Péter rövid helytartósága után, fia nagykorúságáig Izabella „mint Magyarország törvényesen megkoronázott királynéja” gyakorolta a hatalmat.

Péter Katalin

Magyarország siralma

A Magyarország siralma című ének magyarázza meg nagyon világosan e meghökkentő szemlélet értelmét. A 10 gyűjteményben előforduló legnépszerűbb énekek közé tartozik.[1] Végig többes szám első személyben beszél; hivatalosan a közösségi líra alkotásai közé kell besorolni. Ismeretlen szerzője azonban rendkívüli tudatossággal tájékozódik, s nemcsak a külvilág jelenségeit illetően, hanem a saját érzéseiben is. Mert a közösségi mondanivaló tárgyilagossága mögött gyötrő egyéni kínt szólaltat meg: a szabadulást ugyanattól, Istentől kell várnia, aki őt elhagyta. Döbbenten kérdezi: „Miért hagytál minket ilyen igen megromlanunk? Miért távozál, Úristen, ily messze mitőlünk?” A büntetés jogosságát mégsem vitatja. Tudja: „az bálványimádás tőled ezt érdemli”. „De mégis nincs mit tennünk, csak tehozzád kell folyamodnunk.” A gyötrelmes szituációban nem adja meg magát. A büntetéssel nem vitatkozott, de figyelmeztet, hogy rajtunk kívül álló erők, részben maga a Teremtő tett minket esendőkké:

Emlékezzél meg rólunk, hogy mi földből teremtettünk,
Ördög miá bűn alá vettettünk,
Mint az árnyék elmúlik mi gyarló életünk.

Végül visszazökken a konvenciókba, és a megszokott fordulatokkal segítséget kér.

A személyes líra mélységeiben járó ének a Teremtő és a teremtmény konfliktusát is áthidaló hitet fejez ki, mégsem vallásos fogantatású. A jelen gyötrelmeit így írja le:

Azért kell már tisztelnünk pogánokat, gyilkosokat,
Paráznákot, bálványimádókat,
Kiknek el kell viselnünk kemény igájokat. 

Elvövéd mitőlünk országunkat, királyunkat,
Földhöz veréd a mi koronánkat,
Színyed elől elvetéd mi áldozatunkat. 

Megszünék sok helyeken szent nevednek dicséreti,
Szép ifjaknak ékes éneklési,
Mert az bálványimádás tőled ezt érdemli. 

Utalásai világosak: az ország megromlott ügyében tájékozódik, arra keres megoldást, pontosan meghatározott történelmi pillanatban. A kényszerből tisztelt pogány nyilvánvalóan a török. A gyilkos – költőien: gyilkosok – I. Ferdinánd, aki 1551 decemberében megölette Fráter Györgyöt. Előzőleg, az év tavaszán, Izabella királyné fia nevében lemondott – „elvövéd mitőlünk királyunkat”. Ugyanakkor átadta a Szent Koronát Ferdinánd biztosainak – koronánkat „földhöz veréd”. 1552 tavaszán a királyné a gyermek János Zsigmonddal külföldre távozott, s velük ment Petrovics Péter, aki temesi birtokairól lemondott. Ezért szűnt meg „sok helyeken” Isten nevének dicsérete. Petrovics ugyanis a hitújítás leghatározottabb támogatói közé tartozott; távoztával a reformáció temesi központjai átmenetileg valóban nehéz helyzetbe kerültek.

A reformáció befogadása

Közvetlenül 1526 után kerülnek a hitújítással kapcsolatba további főurak, Perényi Péter erdélyi vajda, Nádasdy Tamás, a későbbi nádor, Petrovics Péter, János Zsigmond gyámja.

Az első hazai reformátorok

Kálmáncsehi Sánta Márton egészen különleges helyet foglal el a magyarországi reformátorok között: ő az első, protestánsok által üldözött protestáns nálunk. Katolikus pályán a gyulafehérvári káptalan tagjává emelkedett. Valamikor az 1540-es években válik aztán el a régi egyháztól, rögtön a svájci reformációhoz közel álló nézeteket hirdet. Az istentiszteleti szertartások szinte hivalkodóan szélsőséges leegyszerűsítésének híve, de hasonló beállítottság mintha elméleti felfogásában is megjelenne; állítólag még az imádkozás ellen is fellép. Nagyon veszélyes és kíméletlen vitatkozó. Úgyannyira, hogy a lutheránusok – jóllehet Kálmáncsehi 1557-ig terjedő működése idején bizonyosan ők vannak a hazai reformáción belül többségben – szinte rettegnek tőle. Ezért is üldözik. Petrovics Péter védnöksége alatt 1556-ban mégis püspökké választják, körülbelül a későbbi tiszántúli egyházmegyére érvényes illetékességgel. Így lesz Kálmáncsehi az első nem lutheránus egyházi elöljáró nálunk, de tanításai valószínűleg szélsőségesebbek, mint a svájci reformáció bármelyik irányzata, erős leegyszerűsítés a református egyház hazai megalapítójának tekinteni; ezt csak a lutheránusokkal való nagyon éles szembenállás indokolja.

Lábjegyzet

  1. RMKT 16. század 6. kötet, 87–88.