Petrozsény

A Múltunk wikiből

románul Petroșani, németül Petroschen

megyei jogú város Romániában, Hunyad megyében
Wikipédia
ROU HD Petrosani CoA
1892. július 18.
Bányászsztrájk Petrozsényben.
1906. augusztus 29.—szeptember 10.
Petrozsényi bányászsztrájk.
1916. június 2.
Magyar és román bányászok sztrájkja Petrozsényben.

Katus László

A településhálózat fejlődése

A 19. század második felében kibontakozó tőkés fejlődés nyomán egyrészt az ipari és kereskedővárosok, forgalmi központok indultak gyors fejlődésnek, másrészt – különösen a bánya- és nehézipari vidékeken – szinte teljesen új városok és települések nőttek nagyra (Resica, Anina, Petrozsény, Salgótarján stb.).

Hanák Péter

A szervezkedés és az osztályharc erősödése az 1890-es évek elején

1892-ben sztrájkba lépett a Budapesti Fegyver- és Gépgyár 1600 munkása, harcukat a Schlick-gyár vasöntői is támogatták. A sztrájk oka a munkabérek csökkentése, a réginél szigorúbb munkarend bevezetése volt. Hasonló okból sztrájkoltak 1893-ban az újpesti pamutgyár, az Első Magyar Csavarárugyár munkásai is. 1894-ben 5000 asztalos sztrájkolt 10 héten keresztül a munkaviszonyok megjavításáért. 1892-ben a petrozsényi román és magyar bányászok, majd az Osztrák–Magyar Államvasút-társaság aninai bányatelepének 2700 bányamunkása lépett sztrájkba.

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Az urbanizáció eredményességét tekintve a főváros és környéke után azok a szabad királyi városok következtek, amelyek forgalmi és közigazgatási központ szerepüket össze tudták kapcsolni a modern iparosodással. Sorrendben: Fiume, Miskolc, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Pécs, Kassa, Temesvár. Mellettük szembetűnő volt néhány korábbi kisváros – Szombathely, Kaposvár, Nagykanizsa, Szolnok – forgalmi-közigazgatási központtá válása, és az új iparvidékek – Salgótarján, Ózd, Diósgyőr, Resica, Petrozsény, Vajdahunyad, Zólyom, Zsolna – kiemelkedése.

Dolmányos István és Erényi Tibor

A munkásság és a kormányzat harca 1906 második felében

1906 nyarán és őszén a munkásság gazdasági mozgalmai is lendületesen folytatódtak. Június–július folyamán 4000 salgótarjáni bányász sztrájkolt a napi 8 órás munkaidőért, a vasárnagi munkaszünetért, a bánásmód megjavitásáért. A több hetes sztrájk szinte teljesen eredménytelenül végződött, csak a bányásztelepeken árusított élelmiszerek árának leszállítását sikerült elérni. Még ennyi sikert sem mutathatott fel az augusztus végén kitört és közel két hétig tartó petrozsényi bányászsztrájk, amelyben csaknem ötezren vettek részt. Követeléseik lényegében megegyeztek a salgótarjáni bányászokéval. A bányatársasag valamennyi követelést visszautasította. Az emiatt elégedetlenkedő román és magyar bányászok gyűlését csendőrség verte szét, és a nagyobb nyomaték kedvéért megkezdték a társulati lakásokból történő kilakoltatásukat is. Végül a sztrájkolók arra kényszerültek, hogy a régi feltételekkel munkába álljanak. Ez után a társaság nem kevesebb, mint 166 bányászt sztrájkra történt felbujtás miatt elbocsátott, 46 ellen pedig „magánosok elleni erőszak” címén birói eljárást indíttatott. Jóllehet az objektív körülmények nem kedveztek a bányászsztrájkoknak, a két nagy, közel 10 ezer munkást érintő bányászmegmozdulás kudarca azt bizonyította, hogy a pártnak és a szakszervezeteknek nincs meg az ereje ilyen nagy mozgalmak rendszeres és jó megszervezésére. De hogy ilyen nagy tömegeket érintő bányászmegmozdulásokra sor került – a sikertelenség ellenére is – a szociáldemokrata agitáció fejlődését bizonyította.

Katus László

A tőkés fejlődés és iparosodás meggyorsulása a nemzetiségi területeken

Új iparvidék alakult ki Hunyad megyében (petrozsényi szénmedence, vajdahunyadi vasművek), s meggyorsult az iparosodás a Bácskában és a Bánságban is (élelmiszer- és gépipar).