Pikler Gyula

A Múltunk wikiből
Temesvár, 1864. május 21. – Ecséd, 1937. november 28.
jogbölcsész, egyetemi tanár
Wikipédia
Pikler Gyula-001.jpg
1897.
Pikler Gyula: A jog keletkezéséről és fejlődéséről.
1907. október
Diáktüntetések Pikler Gyula ellen. A haladó diákok Pikler védelmében szervezkednek.

Mucsi Ferenc

A polgári radikalizmus kezdetei. A Társadalomtudományi Társaság.

Ez utóbbi cél, az eszmei harc, a tudományos gondolkodás védelme vezette a Huszadik Század szerkesztő és írógárdáját, amikor a következő évben, 1901 januárjában megalapította a Társadalomtudományi Társaságot. Az első elnök Pulszky Ágost, a pozitivista jogbölcselet kiváló művelője lett, utána Andrássy Gyula, majd Pikler Gyula jogfilozófus és szociológus következett. A tisztikarhoz tartozott még Hegedüs Lóránt alelnök, közgazdász, hamarosan a GYOSZ vezető funkcionáriusa; Somló Bódog és Gratz Gusztáv titkárok; és a választmány tagjai: Concha Győző, Rákosi Jenő, Kristóffy József, Vészi József, Vámbéry Ármin, Vámbéry Rusztem, Ignotus, Jászi Oszkár. A vezetőség tehát kormánypárti képviselőktől, régi vágású liberálisoktól a szocializmussal rokonszenvező radikálisokig terjedt, utóbb néhány szociáldemokrata is megjelent körükben. A társaság szervező ereje és motorja egy fiatal, radikális beállítottságú szociológus csoport volt, amely a „tiszta” tudomány magaslati megfigyelőállásából próbálta áttekinteni a társadalmi és közéletet.

A csoport mögött részben az elmagyarosodott polgárság öntudatos, politikai-szellemi tekintetben is emancipálódni kívánó rétegei, részben a magyar polgári és kisebb mértékben nemesi származású értelmiség állott. A radikális szerveződési centrum tehát egyrészt egy emelkedő, jómódú, művelt polgári rétegből, annak nonkonformista, baloldali értelmiségéből, másrészt a hanyatló vagy már lesüllyedt nemzeti rétegek balra radikalizálódó elemeiből kristályosodott ki. A vegyes összetételű, világnézetileg is különböző Társadalomtudományi Társaságot néhány évig a politikamentes „tiszta” tudomány művelése, a liberális hagyomány ápolása, nem kis mértékben a soviniszta és klerikális reakció durva támadásai, és velük szemben a felvilágosodás örökségét vállaló pozitivista evolucionizmus ideológiája tartotta össze. Az alapító szociológus csoport elmevilágosító élménye a pozitivista szociológia volt: a természettudományi törvénynek, mint rendező elvnek a társadalom vizsgálatára való alkalmazása. E felismerés időszerűségét mutatja, hogy Magyarországon az elméleti szociológia éppúgy, mint a leíró szociográfia valóságfeltáró és valóságformáló politikai missziót töltött be. A gondolat megkésettségét jelzi Viszont, hogy a társadalmi törvényszerűség tanát Herbert Spencer jócskán megkopott és meghaladott teóriájából merítették, akinek nagy érdeméül tudták. be, hogy „a szervetlen, a szerves és szellemi világ fejlődését az anyag és a mozgás ugyanazon mechanikai törvényei szerint fejezte ki és magyarázta”, kimutatta a lelki élet jelenségeinek biológiai meghatározottságát és „szilárd rendszerbe tömörítette azt a tudományt, mely ma minden társadalomtudomány legbiztosabb fundamentuma: a fiziológiai pszichológiát”.[1]

Az új irányzat elméleti arculatának kiformálásában különösen három fiatal tudós-politikus, Pikler Gyula, Somló Bódog és Jászi Oszkár – valamennyien Pulszky Ágost tanítványai – játszott vezető szerepet. Pikler, a budapesti jogi kar tanára, Spencer szociológiájából fejlesztette ki saját belátásos jogelméletét. Eszerint a cselekedetek mozgatója az embernek saját szükségletére vonatkoztatott belátása, s ez teljesen független mindenféle absztrakt vagy abszolút erkölcstől, igazságtól vagy hittől. Pikler pozitivista jogelmélete idealista eszmei töltésű volt, de a társadalmi folyamatok objektív törvényszerűségeinek elismerésével, kutatásával új utat nyitott a hazai jogelméletben, és kivívta maga ellen a konzervatív tábor heves támadásait.

A századforduló idején az egyetemi ifjúság soraiban erősödött a nacionalizmus és a különböző újkonzervatív áramlatok hatása. Éppen az „úri középosztályból” származó – vagy oda törekvő – diákok egyesületei, az „egyetemi nemzeti párt”, a néppárti befolyás alatt álló Szent Imre Kör voltak az antiszemita antiliberalizmus és a sovinizmus összekapcsolódásának, az újkonzervativizmus jobboldali radikális irányzatának melegágyai, utánpótlást nevelő és szervező központjai. A jobboldali egyetemi körök 1900-ban mozgalmat indítottak az egyetemek „keresztény jellegének megvédéséért”, ennek jelképeként a kereszt minden tanteremben való kifüggesztéséért. Amikor követelésüket az egyetemi tanács nem fogadta el, uszító kampányba kezdtek a liberális szellem ellen. 1901 márciusában önhatalmúlag feltették a keresztet számos tanteremben. Egy hónapra rá tüntetéseket kezdtek Pikler ellen, a haladó professzor eltávolítását követelték. Hogy akciójuk nem spontán diákmegmozdulás volt, mutatja, hogy egyidejűleg a néppártiak a képviselőházban tiltakoztak Pikler erkölcsromboló tanári működése ellen. A „keresztkampány” és a „Pikler-hecc” az újkonzervativizmus szociális jelszavai mögött meghúzódó, romboló indulatokat villantotta és kavarta fel. „Gyűlölködők és elfogultak. Kis agráriusok és dzsentriskedők” – írta a tüntetőkről Ady. – „Szent ég, milyen küzdelmet kell most is folytatni a világosság és tudás ellenségeivel. Mi lesz, ha e nemzetiekből alakul ki Magyarország jövő társadalma?”[2]

A „Pikler-hecc” ugyanakkor az egyetemeken és a haladó értelmiség soraiban erősítette a radikális irányzatot is. A Társadalomtudományi Társaság a századelőn sikeresen fejlődött. A szellemi hatásokra nyitott szociológus csoport ekkortájt ismerkedett meg a francia szociológia iskoláival, Durkheimmel, Le Bonnal és a történelmi materializmussal. Spencert meghaladták, szemléletükbe korszerűbb polgári elméleteket és a marxizmus elemeit építették be. Somló Bódog, a nagyváradi jogakadémia ugyancsak erősen támadott tanára, indulásakor még Spencer hatása alatt úgy látta, hogy a társadalmi változások „az egységes természeti törvényeknek” vannak alárendelve. Az egyetemes evolúció gondolata azonban fokozatosan közelítette a társadalom belső mozgatóerőinek kutatásához. A társadalmi fejlődés az egyéni szükségletek mind tökéletesebb kielégítésének irányában halad. Ez az út pedig – a tőkés rendszer ellentmondásainak fokozatos kiküszöbölésével – egyfajta szocialista-kollektivista társadalom kialakulása felé vezet. Ez az álláspont közel hozta Somlót a szocialista mozgalom vulgármaterialista alapon álló, ekkoriban kibontakozó revizionista szárnyához, amely az anyagi javak bőségét megteremtő szocialista társadalom fokozatos kiépítésének programját hirdette.

A szociológus csoport szervezőjévé és hamarosan szellemi vezetőjévé Jászi Oszkár lépett elő. Miként társai, ő is a spenceri szociológiából indult ki. Első munkáiban – A történelmi materializmus állambölcselete, Művészet és erkölcs – erről az alapról bírálta a marxizmust. Csakhamar túljutott a kezdeti fokon, maga bírálta Spencer organikus társadalomszemléletét és Pikler belátásos elméletét.

A Társadalomtudományi Társaság megtisztítása a konzervatív-liberális elemektől

Farkas PálPikler és Jászi külföldi tartózkodása idején – nyílt levélben fordult a társaság tagjaihoz azzal a felszólítással, hogy fosszák meg tisztségüktől a radikális csoport tagjait. A Társadalomtudományi Társaság megszerzésére irányuló terv azonban sikertelen maradt. Jászi és Pikler váratlanul hazaérkezett, s az 1906. augusztus 7-én megtartott rendkívüli közgyűlés a puccs kitervelőit kizárta a társaság soraiból. Minthogy Gratz és elvbarátai terveikben Andrássyra támaszkodtak, kizárásuk után Andrássy kénytelen volt lemondani elnöki tisztségéről. Ezt követően többen – összesen 37-en – kiléptek a társaságból. Gratz, Hegedüs, Farkas, Apáthy vezetésével új társaságot hoztak létre, a Magyar Társadalomtudományi Egyesületet; külön folyóirattal, a Magyar Társadalomtudományi Szemlével.

A jobboldali támadás visszaverése után 1906. október 21-én Pikler Gyulát választották elnökké, Somló Bódog és Méray-Horváth Károly lett az alelnök, Jászi Oszkárt főtitkárrá, Harkányi Edét, a feminizmus kérdéseivel foglalkozó fiatal szociológust titkárrá választották. A kilépett 37 tag helyébe néhány hét alatt 207 új tag jelentkezett, s a társaság taglétszáma a 2000 fölé emelkedett. Az újjáalakult, s a konzervatív liberalizmus képviselőitől megtisztított Társadalomtudományi Társaság határozottan és egyértelműen a haladás mellé állt. Az 1901. évi alakuló ülés „politikamentességével„ vagy éppen politikaellenességével szemben Pikler a társaság programját így fogalmazta meg: „Nekünk, úgy mint eddig, ezentúl sem szabad működésünkkel a hatalmasok kegyeiért pályáznunk, a tudományt a hatalmasok cselédjévé, és ezzel áltudománnyá lealáznunk… Szociális politikánk kell hogy legyen ezentúl is: az elnyomottak és a kitagadottak felemelése, egy megelégedett, jólétben élő magyar nép megteremtése a tudomány, a műveltség és a felvilágosodás segítségével.”[3]

„Magyarország felfedezése” és az új Magyarország tervének kidolgozása

Méray-Horváth Károly és Pikler Gyula előadásai alapján több mint 30 résztvevővel vitatták meg a középiskolák helyzetét, a szükséges reformokat; Kunfi Zsigmond, Zigány Zoltán, Balassa József az iskolarendszer s az egész magyar közoktatás válságát és fejlődésének perspektíváit, „a jövő iskolája” kiépítésének lehetőségeit és feladatait tárták fel. Két hónapon át tartó, nagy visszhangot keltő vita zajlott le Ignotus bevezető előadása nyomán az irodalom és a társadalom kapcsolatáról. A vitát – amelyben többek között részt vett Diner-Dénes József, Schöpflin Aladár, Jászi Oszkár, Babits Mihály, Osvát Ernő és Pogány JózsefSzende Pál zárta le, hitet téve – a résztvevők többségének álláspontjával összhangban – a magas művészi színvonalú és a társadalmi haladásnak elkötelezett irodalom mellett. Hasonló gondolatokat fejtett ki a művész társadalmi szerepéről a Huszadik Század hasábjain Kernstok Károly is.

A radikálisoknak a „Magyarország felfedezéséhez” fogható kultúrtörténeti érdeme volt Ady „felfedezése”. Bizonyos, hogy az „Új versekkel” berobbanó Ady bennük találta meg első értőit és híveit. Jászi Ady zsenialitásának egyik első felismerője és propagálója volt. A későbbiekben is szilárdan mellette állt, megvédte a szociáldemokrata írók egy csoportjának 1908. évi támadásával szemben. Világosan látta Ady jelentőségét az 1910-es évek nagy harcaiban. „Nincs ma az országban senki, akinek neve a legjobb fiatalság s a legnemesebb modernség oly nagy tömegeinek szeretetét volna képes magában egyesíteni, mint az övé… Ő ma az Új-Magyarország lelkének legmélyebb és legtisztább költői beteljesedése.”[4]

A radikálisok tudományos és tudománypolitikai sikereit nagymértékben az a lankadatlan szakmai frisseség, tanulnivágyás, a szociológia nemzetközi eredményeinek az a szüntelen figyelemmel kísérése és átvétele magyarázza, amely a Társadalomtudományi Társaság tagjainak jellemző tulajdonsága volt. A társadalmi törvényszerűségek megismerésére irányuló kezdeti útkeresést lassanként a megállapodás, az elért eredmények gyakorlati-szakmai hasznosítása váltotta fel. Nagyobb vitát csupán Somló Bódognak a 20. század szociológiájáról írt összefoglalása váltott ki, amelyben az „objektív szociológiai rendszereket” mint tudományos irányokat szembeállította a „szubjektív”, a pszichológiai-szociológiai felfogásokkal. A Huszadik Század hasábjain, majd a Társadalomtudományi Társaság vitaülésén heves, de rendkívül terméketlen vita bontakozott ki Somló és Pikler között: ebbe később – Piklerrel szemben – bekapcsolódott Méray-Horváth Károly is, aki a maga „organikus”, pontosabban szólva biológiai-fiziológiai szociológiáját „objektív” rendszerként igyekezett feltüntetni. Tovább hatottak egyes szociáldarwinista irányok, mint az eugenetika (fajnemesítés) akkoriban divatos elmélete. Jászi Darwin születésének 100. évfordulójára írt cikkében, 1909-ben, maga is elismeréssel szólt a különféle szociáldarwinista iskolákról, mert ez az irányzat a történelmi materializmus mellett a „legjobban ébrentartja a kauzális törvényszerűség gondolatát”.[5]

Valójában a radikális szociológusok többsége a spenceri evolucionizmustól elszakadva kisebb-nagyobb mértékben elfogadta a történelmi materializmust, elismerte termékeny, alkotó jellegét s eredményesen alkalmazta is a társadalom tudományos megismeréséért folytatott gyakorlati munkájában. Nyilvánosan csupán Pikler Gyula helyezkedett szembe vele, s a materialista történelemfelfogás legnagyobb hiányaként a lelkiállapotok társadalmi szerepének figyelmen kívül hagyását rótta fel.

Piklerrel vitázva Szabó Ervin kimutatta a tudatosság (a Pikler-féle „belátás”) társadalmi szerepének korlátait, a hamis tudat történeti szerepét, bizonyítva egyben azt is, hogy a társadalmi haladással párhuzamosan egyre tágabbra nyílnak a ”tudományos politika”, az emberi ráció társadalomalakító, fejlődést meggyorsító lehetőségei.

A polgári radikalizmus és a szociáldemokrácia

Szende Pál és Jászi Oszkár, Rácz Gyula, sőt Somló Bódog és Pikler Gyula is nemcsak elfogadták, hanem mint bekövetkező és kívánatos fejleményt fogták fel a termelőeszközök társadalmi tulajdonba kerülését, a dolgozó osztályok politikai hatalmának létrehozását. Meggyőződéssel hirdették, a társadalmi fejlődés vizsgálata meggyőzte őket arról, hogy a jövő a szocializmusé.

A pécsi szabadoktatási kongresszus, 1907

A plenáris megnyitót követő szekcióüléseken is folytatódtak az összecsapások. Közülük különösen kitűnt s nagy visszhangot keltett Pikler Gyula és Prohászka Ottokár párharca a szabad tanítás tárgyáról és módjáról. Prohászka azzal vádolta Piklert, hogy a tudományt végletesen a hittagadásig hangsúlyozza,. a gazdasági érdekeket a morál elé helyezi, az internacionalizmust pedig a nemzeti eszme lekicsinyléséig eszményíti előadásaiban. Pikler teljes joggal azzal vágott vissza, hogy Prohászka elvont erkölcsi ideái gyerekes és kezdetleges felfogásról tanúskodnak, amennyiben az ember rendeltetését egy természetfölötti lénynek való szolgálatra vezetik vissza; a boldogságot és az örök életet nem lehet a morál megtartásának jutalmaként osztogatni, s az elvont felebaráti szeretetre nem lehet társadalmat alapozni.

Nagy hatást tett a jelenlevőkre Jócsák Kálmán szocialista agitátor felszólalása, aki a szocialisták hazátlanságának vádjával szemben azt bizonyította, hogy a főnemesség élt a múltban is hazátlan, kozmopolita életet, amennyiben parazita módon külföldön elpazarolta azt az értéket, amelyet a parasztság milliói évszázadokon át termeltek az országban. „A paraszt – mondotta – nem élősködött a hazából, hanem dolgozott annak népéért, s minden erejével küzdött azok ellen, akik az összesség javára minden produktív munka nélkül élősködtek abból.”[6]

A kétnapos tanácskozás végül is határozat nélkül zárult. A szocialisták és a radikálisok közös fellépésének meglett az a közvetlen eredménye, hogy fennmaradhattak a szabadoktatás adott keretei, s a szabad gondolat s a tudományos világkép hirdetésének fontos fórumai. Különösen nagy volt annak a jelentősége, hogy a kongresszus a radikális szabadgondolkodó eszmék propagálásának országos fórumává válhatott. A kongresszus után ezek az eszmék tömegesebben elterjedtek, népszerűvé váltak a tanítók, a gimnáziumi és egyetemi ifjúság körében. A pécsi értekezlet közvetett módon fontos állomása lett a felekezeti iskolák államosításáért, az egyház iskolai befolyásának visszaszorításáért indított küzdelemnek is. Az antiklerikális, szabadgondolkodó hagyomány a polgári radikalizmus politikai fellépésével nagy hangsúlyt kapott. Erős hatást gyakorolt rá a francia példa is, a Émile Combes vezette radikális kormány fellépése az egyházi oktatás s a szerzetesrendek ellen. Emellett persze a koalíciós kormány egész nacionalista-klerikális színezete, Apponyi kultuszminisztersége is valósággal provokálta az egyházi oktatás, majd az egyházi nagybirtok elleni támadásokat.

A kormány és az egyház sajtója éles hangú támadást indított a pécsi kongresszus célkitűzését meghiúsító szocialisták és radikálisok ellen. A Budapesti Hírlap arra hívta fel „a nemzeti közvélemény” figyelmét, hogy Pécs súlyos figyelmeztetés volt mindazok számára, akik nem akarják tétlenül nézni, hogy „a marxizmus megszállottjai” Dózsa hagyományait feltámasztva paraszt- és proletárforradalomba vigyék az országot. Különösen kiéleződtek a támadások Pikler Gyula ellen, akiben az Alkotmány és a Magyar Állam a magyar ifjúság megrontóját látta; marxistának, kommunistának, anarchistának titulálták. Az, hogy Pikler került ismét a támadások kereszttüzébe, nyilván azzal magyarázható, hogy – bár nézetei korántsem nevezhetők marxistáknak – a budapesti egyetem nyilvános rendes tanára lévén, egyetemi katedráról hirdethette antifeudális, antiklerikális nézeteit, s a radikális tábor vezetői jórészt az ő tanítványai voltak. Pikler maga ekkor már csak kevéssé vett részt a mozgalomban. 1907-től egyre inkább lélektani kísérletei kötötték le érdeklődését, s 1910 után visszavonult minden politikai tevékenységtől.

A Galilei Kör

A kör valójában a Pikler Gyula elleni jobboldali támadások visszaverése során, a tanszabadság védelméért folytatott harcokban jött létre. Alapítói: Kende Zsigmond, Székely Artúr, Polányi Károly, Rubin László, Turnovszky Sándor kapcsolatban álltak a Társadalomtudományi Társasággal, és valamennyien tagjai voltak a Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének. A kör formálisan az utóbbi egyesület fiókszervezeteként jött létre. A Szabadgondolkodók Magyarországi Egyesületének titkára, Fényes Samu egy ideig féltékenyen igyekezett is távol tartani a körtől minden egyéb befolyást; de végre is a Galilei Kör eszmei-politikai tekintetben a polgári radikálisok neveltje, mintegy a Társadalomtudományi Társaság ifjúsági szervezete volt. A kör alapítói és törzsgárdája közvetlen tanítványai vagy hívei voltak Pikler Gyulának, ő ajánlotta nekik a programot és elkötelezettséget sejtető Galilei nevet, ő tartotta az alakuló ülés első előadását.

Szabó Miklós

Egyetemek, főiskolák

Míg a század első éveiben Wlassics kultuszminiszter a tanszabadság nevében megvédte – amint erről már a polgári radikalizmus kibontakozásának ismertetésekor szó volt – Pikler Gyulát az ellene tüntető klerikális ifjúsági szervezetekkel szemben, s 1903-ban Somló Bódogot is védelmébe vette a nagyváradi jogakadémia reakciós tanáraival szemben, a Pikler ellen 1907-ben kirobbant második hecckampányt Apponyi Albert már nem intette le, sőt 1908-ban kilátásba helyezte, hogy Pikler kollégiumát, a jogbölcseletet törölni fogják a doktori szigorlati tárgyak közül.

A jogtudomány

A neoliberális jogbölcselet, az uralkodó államfelfogással szemben, amely a társadalmat az államból magyarázta, a szociológiai szemléletű államfelfogás alapjait igyekezett megvetni, amely az államot értelmezi a társadalomból. Ezt a törekvést szolgálta Pikler Gyula, Pulszky utóda a budapesti jogbölcseleti katedrán, elsősorban „Az emberi egyesületek, különösen az állam keletkezése és fejlődése” (1897) című könyvével, amelyben az államot az egyének által belátott közös érdek által létrehozott emberi közösségnek tekintette. Ez az érdekközpontú szemlélet éles ellentétben állt a konzervatív szemlélettel, amely szerint az államban politikai formát öltött nemzeteszmény szolgálata nem a belátott érdekből következik, hanem minden megfontolás fölött álló elemi kötelesség.

Siklós András

A földkérdés megoldatlansága

Közben a földművelésügyi minisztériumban november 20-án tanácskozás kezdődött a birtokreformról, melyen a földbirtokosok érdekképviseleti szerveinek megbízottai, a különböző pártok képviselői és más szakemberek vettek részt. Az egyezkedésre hajló agráriusok (Rubinek Gyula, Darányi Ignác, Bernát István, Lukovich Aladár) azt javasolták, hogy a kisajátítható földek alsó határát lehetőleg magasan – 1000 hold körüli – vonják meg (az OMGE igazgatóválasztmánya december 11-i ülésén az 5000 holdon felüli birtokokat tartotta igénybe vehetőnek), és a reform végrehajtását több évre tervezték. Nagyatádi Szabó István javaslata az volt (később a Kisgazdapárt agrárprogramjában is e felfogás érvényesült), hogy a kiosztásra kerülő földeket első helyen a meglevő kisbirtok kiegészítésére használják fel. A polgári radikálisok többsége, az úgynevezett georgisták (Pikler Gyula, Braun Róbert) a földosztást nem ellenezték, de a földkérdés megoldását nem ebben, hanem a földjáradék elvételében látták.

Lábjegyzetek

  1. Jászi Oszkár, Herbert Spencer és jövő feladataink. Huszadik Század, 1904. I. 3–4.
  2. Nemzeti Párt. Szabadság, 1900. szeptember 1. (In: Ady Endre összes prózai művei. I. 1897–1901. Összeállította Földessy Gyula) Budapest, 1955. 321.
  3. A Társadalomtudományi Társaság. Huszadik Század, 1906. II. 420.
  4. Jászi Oszkár, Egy verseskönyvről. Világ, 1914. február 15.
  5. Jászi Oszkár, Darwin és a szociológia. Huszadik Század, 1909. I. 281.
  6. Jócsák Kálmán, Egy élet a harcok tüzében. Önéletrajz. Oradea, 1937. Kézirat. Párttörténeti Intézet Archívuma. 636. f. 212. öe. 182.