Piligrim passaui püspök

A Múltunk wikiből

Szent Piligrim vagy Pellegrinus

? - 991. május 20
passaui püspök, aki szerepet játszott a magyarok keresztény hitre térítésében
Wikipédia
972
nyár: Wolfgang einsiedelni szerzetes kisérletet tesz magyarországi térítésre; Prunward (Brunó) Sankt Gallen-i szerzetest a magyarok püspökévé szentelik Mainz mellett, Ingelheimben; Brunó innen Piligrim passaui püspök papjaival Magyarországra jön téríteni.
973–974
Piligrim passaui püspök hamis oklevelekkel kísérli meg Magyarországot érsekinek mondott egyházmegyéje alá rendelni.

Györffy György

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Magyar politikájában Ottó leszámolt az életképtelennek bizonyult „Karoling Pannonia” visszaszerzésének gondolatával, és a fennálló Magyarországot úgy fogta fel, mint Avaria, Avarország folytatását. Ezt a felfogást világosan tükrözi a dinasztia szász történetíróinak, Widukindnak és Thietmárnak a szóhasználata, akik a X. század utolsó harmadában újból elkezdték a magyarokat Ungarii > Ungri helyett avaroknak nevezni, s még inkább Piligrim passaui püspök Avaria megjelölése, amelyet a magyar püspökség megszerzésének jogcíméül használt.

A nyugati térítés kezdete

Prunward pedig azonosítható azzal a Prun, illetve Bruno néven szereplő püspökkel, akinek Ottó által írt ajánlólevele egy korabeli kódexbe bemásolva fennmaradt. Ottó, Isten kegyelméből felséges császár Biligrimnek (=Piligrimnek) a passaui egyház tisztelendő püspökének üdvözletünk és kegyelmünk. Bruno (=Prun) püspököt küldjük hozzátok és kedveltségteknek ajánljuk, azzal, hogy a legmesszebbmenőkig segítsétek, bármire is volna nálatok szüksége, és tiszteletteljesen és legkörültekintőbben vezessétek embereitekkel, valamint lovakkal és más úti szükségletekkel ellátva a magyarok végeire, amilyen közel csak lehet. Őt azért delegáljuk oda, hogy királyukat minél előbb összeköttetésbe hozza hatalmunkkal. Nektek pedig igen nagy gondotok legyen, hogy ez a követség a legbiztonságosabban létrejöjjön, mert ha feltett szándékunk sikerrel jár, abból nektek és mindnyájatoknak felettébb nagy hasznotok lesz. Isten veletek!”[1]

Ottó levelének vigyázóan sürgető hangneme nemcsak az első találkozó izgalmát leheli magából, hanem benne sűrűsödik húsz év gondja, várakozása: az augsburgi csatától kezdve, a magyarok megtérési kísérleteinek zátonyra futtatásáig s végül Ottó saját „kivárási politikájának” beigazolódása. Az idős császár erejét már gyengülni érezte, de azt a diadalt meg akarta érni, hogy ő vezesse be Krisztus aklába a megszelidített fenevadakat.

A Brunó követségét utóbb saját akciójának feltüntető Piligrim leveléből tudjuk, hogy az első térítők úgy vonultak a magyarok elé, ahogy azt Beda angol gestájából olvasták, ünnepélyes processzióval, litániát énekelve, ezüstkeresztet és Krisztus képét víve magukkal, és tolmácsoltatták mondanivalójukat.


Bizonyos, hogy az ekkortájt tudomásukra jutott magyar megtérési vágy buzdította fel Wolfgangot, hogy apátjának engedélyével elinduljon Magyarországra téríteni. Alig ért el azonban Pannonia végeihez, Piligrim püspök, aki 971-ben nyerte el székét, visszarendelte. Ha ilyen módon Wolfgang nem is ért el missziós sikert, hatalmas pártfogói segítségével még ez év decemberében elnyerte a regensburgi püspökséget, és Henrik bajor herceg, majd leánya, Gizella tanácsadója lett.

Az első sikeres térítő az egykorú szavahihető források szerint az akkori Svábországból, a mai Svájcból származó Sankt Gallen-i Brunó volt. Piligrim adott mellé bajor-karantán papokat, és munkálkodásáról csak Piligrim hamis szándékkal írt leveleiből tudunk meg néhány részletet. Két-három év alatt a nemesebb magyarokból ötezret kereszteltek meg, ugyanakkor a Magyarországra fogolyként hurcolt keresztények tömegesen vitték oda gyermekeiket megkeresztelni. Piligrim ezek számát még a magyarokénál is nagyobbra tette, ami abból a megtévesztő aspektusból fakadt, hogy a térítés a fejedelmi család udvarhelyei körül indulhatott meg, és nomád módra e fejedelmi „ordák”, udvarhelyek mellett telepítették le az idegenből elragadott kézműveseket, szolgálókat. Piligrim szerint ők kezdték el építeni az első kápolnákat.


A magyar kereszténység eredetének kutatói nagy szerepet juttattak Piligrim passaui püspöknek, eléggé érdemtelenül. Kétségtelen, hogy Piligrimnek, mint a Duna vonalán legkeletebbre székelő püspöknek szerepe volt Sankt Gallen-i Brunó Magyarországra juttatásában, sőt bizonyos, hogy ő is adott papokat Brunó püspök mellé, akik az ausztriai karantán-szláv nyelv ismeretében Magyarországon mint térítők el tudtak boldogulni. A magyarság a nyugati térítők számára csak szláv nyelven keresztül volt megközelíthető. A 150 éves szláv–magyar szimbiózis ugyanis azt jelentette, hogy úr, vitéz és szolga egyaránt értett valamit szláv nyelven. Ez lehet a magyarázata, hogy a magyar nyelv keresztény terminológiájának második csoportja az a szlovén volt, amit a bajor-karantán végeken beszéltek. Ebből származik a kereszt(el), keresztény, malaszt, bérmál, apát, apáca, pilis, zsolozsma, szövétnek, parázna, szerda, csütörtök, péntek, vecsernye, veternye stb. szavunk. Piligrim azonban nem elégedett meg a térítés elősegítésével, hanem közreműködéséből tőkét akart kovácsolni hatalma növelésére. Arra törekedett, hogy a Magyarország feletti egyházi vezetést magának szerezze meg. Ennek érdekében hamisított több pápai bullát, amelyek azt a valótlanságot tartalmazták, hogy a passaui püspökség jogelődje, az ókeresztény laureacumi püspökség, amelynek épületei az Ennsburg közelében levő Lorch faluban romladoztak, korábban érsekség volt és alája tartoztak Avaria (Avarország) és Moravia (Morvaország) püspökei. Hamisítványai mellé írt egy levelet VI. Benedek pápának (973–974), amelyben az egész addigi magyar térítést – Brunó nevét meg sem elítve – saját egyéni akciójának és sikerének tüntette fel, sőt megfogalmazta a pápa adandó válaszát is, amelyben VI. Benedek minden törekvését szentesíti. Nincs tudomásunk róla, hogy Piligrimnek sikerült volna irományait Rómába eljuttatni.

Törekvéseiről viszont tudomást szerzett unokabátyja, Frigyes salzburgi érsek, aki Pannoniát egyházi szempontból a saját vadászmezejének tekintette, s jogai védelmére ugyanolyan eszközökhöz folyamodott, mint Piligrim. VI. Benedek pápa nevében hamisított egy oklevelet, amelyben a pápa Frigyes salzburgi érseket egész Noricum (Ausztria), Alsó- és Felső-Pannonia apostoli vikáriusának nevezi ki, és mindenkit egyházi átokkal sújt, aki e területeken érseki igényekkel lépne fel. Emellett Arnulf király nevében 885-ös évszámmal szerkesztett egy birtokösszeírást, amely – több-kevesebb alappal – számos dunántúli helységet, így Pécset, Zalavárt és Szombathelyet az érsek birtokának tüntet fel, és ezt 977-ben II. Ottó császárral megerősíttette.

Piligrim püspök és Frigyes érsek törekvései azonban eleve sikertelenségre voltak kárhoztatva. Géza a mellette müködő püspököt ugyanúgy nem volt hajlandó a szomszédos egyházfőktől függő viszonyba helyezni, mint ahogy a császári udvar mindenható archicapellanusa, főkáplánja, Willigis mainzi érsek sem mondott le az újonnan térítendő népek egyházfőségére táplált igényéről.

Géza békés külpolitikája

  • Alig szerzett Piligrim püspök tudomást a megállapodásról, 972. október 18-án már adománylevelet eszközölt ki magának a császártól Wachau birtokára, melyet állítólag még a Karoling Lajos királytól kapott püspöksége. Piligrim 976-ban már a Traisen nyugati oldalán fekvő Szent Hippolit (Sankt Pölten) és Szent Üdvözítő (Kremsmünster) egyházaira kért adománylevelet a császártól.
  • Civakodó Henrik cseh szövetségben viselt harca újból fellángolt 977-ben, amikor az új karantán herceg is csatlakozott hozzá, és a Piligrimtől elfoglalt Passau lett a támaszpontjuk. II. Ottónak azonban sikerült a várost elfoglalnia, s mivel a cseh herceg is behódolt, lezárultak a harcok, és a Henrikek fogságba kerültek.
  • Mivel pedig háborút csak kitavaszodás után szokás kezdeni, és Frigyes salzburgi érsek áprilisban, Piligrim pedig májusban halt meg – Henrikkel szemben mindketten Willigis mainzi érsek híve, s így a magyarok püspöke oldalán állottak –, a két főpap eltávozta adhatott szabad jelzést Henriknek.

Lábjegyzetek

  1. Gombos III. 1776.

Irodalom

Piligrim passaui püspök hamisítványait kiadta Fejér, Codex diplomaticus hungariae ecclesiasticus ac civiles I. 123. és passim; Massina, Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae: Slovenský diplomatár I. 5, 39, 41, 44, 46; kritikájukra lásd E. Dümmler, Piligrim von Passau und das Erzbistum Lorch (Leipzig, 1854); W. Lehr, Piligrim Bischof von Passau und die Lorcher Fälschungen (Berlin, 1909); I. Zibermayr, Noricum, Baiern und Österreich (München, 1944). 364. kk.; H. Wagner, Urkundenfälschungen im Burgenland (Eisenstadt, 1953). 5. kk.; R. Massina, Slovanské Historicke Studie XVI. 71 – 80.