Polónyi Géza

A Múltunk wikiből
Zsitvakenéz (Bars vármegye), 1848. április 3. – Budapest, 1920. február 1.
politikus, országgyűlési képviselő,
a második Wekerle-kormány igazságügy-minisztere
Wikipédia
Polónyi Géza.jpg
Polónyi Géza

Szász Zoltán

A nemzeti ellenzék

Egyes függetlenségi vezérek szabadulni igyekeztek az örök ellenzékiség keserves jármából. Ezt mozdították elő az olyan tisztán érvényesülésre vágyó politikusok, mint Polónyi Géza, a parlamenti harcokban főszereplő polgárpolitikus, aki nem restellt magától Kossuthtól kérni igazolást arról, hogy ő sohasem akart 49-es partot alakítani.

A véderővita

Az ellenzéki sajtó támadásait Eötvös Károly, az egyetemi ifjúság megmozdulásait a Függetlenségi Párt parlamenti vitarendezője, Polónyi Géza irányította.

Hanák Péter

1905. szeptember 15.

Szeptember végétől a koalíció megbomlott, a vezérlő bizottságban és főként a vidéki szervezetekben kialakult a megalkuvást ellenző, harcos irányzat. Justh, Polónyi, egy ideig Apponyi is az ellenállás aktivizálását támogatták.

Dolmányos István

A Wekerle-kormány megalakulása

Az igazságügyi tárcát Polónyi Géza, a parlamenti obstrukció egyik szervezője nyerte el. Karrierjét a koalíció hatvanhetes elemei nyíltan a „demagóg irányzatnak” tett engedményként, a koalíciós kormány szépséghibájaként értékelték.

A kormányprogram meghirdetése

A trónbeszéd nyomatékosan leszögezte, hogy a magyar kormány kitart a Monarchia németbarát politikai irányvonala mellett. Mivel ezt a külpolitikai vonalat több oldalról egyes függetlenségi lapok is bírálták, a kormány függetlenségi párti tagjai részéről Kossuth és Polónyi külön nyilatkozatban foglaltak állást a hármas szövetség mellett.

Ellenzéki megnyilatkozások 1906–1907-ben

1907 januárjában Lengyel Zoltán, akit a függetlenségi párt kizárt soraiból, visszavágáshoz folyamodott. Nyílt levelet intézett a párt tagjaihoz: régebbi ügyvédi gyakorlata közben elkövetett panamákkal, „kijárásokkal” gyanúsította meg Polónyi igazságügyminisztert. Lengyel Zoltán a támadással elérte célját, egyúttal szolgálatot tett a hatvanheteseknek és az udvarnak is. Az óliberális Pester Lloyd azonnal Polónyi távozását követelte, Andrássy Gyula is a sajtóper megindításához kötötte a kormányban viselt tisztséget. Polónyi február 2-án lemondott és beperelte Lengyel Zoltánt. Utóda, Günther Antal, Polónyinál kisebb tehetségű politikus volt, és nem a függetlenségi párt törzsgárdájához, hanem Apponyi szűkebb környezetéhez tartozott. Az egy évvel később lezajlott Polónyi-per a 20. század első olyan politikai monstre-pere volt, amely a vezető réteghez tartozó magyar politikus ellen irányult. A tárgyalás anyaga megvilágította a tőkés világ spekulációs módszereit, de személyesen Polónyira nem sikerült olyasmit rábizonyítani, ami igazolta volna Lengyel Zoltán támadását. A formálisan balról megbuktatott politikus a botrány hatására nem jobbra, hanem balra tolódott, a függetlenségi párton belül közeledni kezdett az ellenzékhez. Polónyi bukása már a kormányon belüli ellentétek növekedését bizonyította. A Polónyit eltávolító erők között a meghatározó a hatvanhetes politikusok csoportja volt, akik így koncot is vetettek az ellenzéknek.

A függetlenségi párt gyengülése, újabb szervezeti széttagolódásának kezdetei

Nagyobb mértékben megismétlődött az 1907 tavaszán végbement folyamat: a a pártban az elégedetlenek újabb csoportja tűnt fel. Ezek hangját erősítette ebben az időben Polónyi tiltakozása a kiegyezés ellen.

A balpárt megalakulása

A függetlenségi anyapártból kivált képviselők 1908 márciusában alakították meg a Függetlenségi és 48-as Balpártot. Ezzel a függetlenségi ellenzék a koalíciós kormány idején először kísérelt meg szervezetileg is elkülönülni, illetve összefogni. Elnökévé az idős Szappanos Istvánt választották, aki Polónyival állt kapcsolatban.

Kísérletek a hatalom biztosítására 1908–1909 fordulóján

Polónyi Géza nyilvánosságra hozta a koalíció és a bécsi udvar 1906 áprilisában megkötött „paktumának” kétségbevonhatatlan hitelű szövegét. Ő, mint a paktum egyik létrehozója, véget vetett a paktum körül felburjánzott találgatásoknak.

Pölöskei Ferenc

A parlamenti obstrukció letörése és a kormányzati reakció megerősödése

Károlyi sikertelen közvetítése ellenére Kossuth Ferenc a képviselőházban 1912. június 1-én mégis ismertette az ellenzéki pártok vezetőinek megegyezési feltételeit. (E feltételeket Justh Gyula, Holló Lajos, Bakonyi Samu, Kossuth Ferenc, Apponyi Albert, Désy Zoltán, Polónyi Géza, Egri Béla, Károlyi Mihály, gróf Zichy Aladár, Huszár Károly és Nagyatádi Szabó István írta alá, de a szociáldemokrata párt is elfogadta.) Eszerint az ellenzék megszavazza a véderőjavaslatot, ha a nemzeti jogok birtokállományát érintő sérelmeket eltávolítják a javaslatból. Ha azonban ez nehézségekbe ütközne, az ellenzék 1–6 évig terjedő véderő-provizóriumot is kész elfogadni.