Polgárság

A Múltunk wikiből

Ami Erdély városi és mezővárosi polgárait illeti, 1765-ben körülbelül 11 800 családot, illetve özvegyasszonyt írtak össze; a szász székekben mintegy 5600-at, a taxás helyeken a megyékben 3700-at, a Partiumban csak 2500-at, míg a székely székekben mindössze 25-öt, Fogaras vidéken is csak 191-et. E polgárok helyzete és perspektívája alapjában véve nem különbözött a magyarországiakétól, legfeljebb annyiban, hogy a birodalom szempontjából periferikus helyzetük őket távolsági kereskedelmi kapcsolataikban éppúgy, mint céhes ipari termékeik értékesítésében elsősorban a román fejedelemségek és csak részben a Tiszántúl felé fordította, olyan irányokba, melyeknek felvevőképessége az erdélyi áruk számára jobb piacot kínált, mint a magyarországi városok számára saját belső piacuk.

Az 1750. évi adóreform során a városokat jelentőségük és forgalmuk szerint három csoportba osztották: az elsőbe Szeben és Brassó, a másodikba Medgyes, Kolozsvár, Segesvár, Beszterce, Marosvásárhely, Torda, Gyulafehérvár, Fogaras, Szamosújvár és Zalatna tartozott, a harmadikba a többi tíz várost sorolták. E beosztásban a polgárosodásnak – nem meglepően – a szász városokhoz kötött volta nyilvánult meg, amely erejével a harmadik sorba szorította le a déli Székelyföld központjait; ám vonzásuktól távolabb Kolozsvár, Marosvásárhely, Torda esetében a vármegyék és az északi Székelyföld gazdasága képes volt erős vonzású városok kialakítására, egyfajta sajátos, jórészt magyar vagy magyarosodó német (nem szász!) kispolgári réteggel, hivatalnoki és tanügyi értelmiséggel, nyitottabban a polgári fejlődés irányában a feudális-nemzeti privilégiumaiba zárkózó szászságnál.


A társadalmi fejlődés új irányai Erdélyben
Értelmiség Tartalomjegyzék