Politikai válság és országgyűlés Szécsényben

A Múltunk wikiből

1705 kora tavaszától kezdve jobbágymegmozdulások és katonazendülések robbantak ki Rákóczi államának különböző területein, jelezvén, hogy a háború gazdasági és társadalmi követelményei túlfutottak az első konföderáció politikai teherbírásának határain.[1]

A Habsburg-kormányzatban politikai irányváltás következett be.[2] Az ifjú uralkodó, I. József császár és magyar király, amint 1705 tavaszán trónját elfoglalta, kicserélte apja avítt garnitúráját. Új kormányzati módszerekkel, a régebbinél célratörőbb politikával igyekezett kihasználni a Habsburg-dinasztia terjeszkedésére alkalmas lehetőségeket.[3] Az erők összefogására törekedett, a harcok súlypontját Itáliába helyezte át, s ebből is következően szerette volna Magyarországon mielőbb befejezni a háborút. Leváltotta a magyarországi császári hadsereg éléről Heister generálist, tárgyalásokat kezdett a királyság rendi főméltóságaival, teret nyitott az addig meglehetősen háttérbe szorított nádor politikájának, és kijelentette, kész minden rendi sérelmet orvosolni a megegyezés érdekében. A tengeri hatalmak sürgetésének engedve pedig maga is szorgalmazta, hogy béketárgyalásokat kezdjenek Rákóczi Magyarországával. Ugyanakkor friss katonai erőket küldött Magyarországra, és Herbeville marsall, az új főparancsnok, kinevezésével együtt ellentámadásra és Rabutin erdélyi főparancsnok megsegítésére kapott utasítást.[4]

A magyar konföderációt akkor érte a bécsi politikai váltás kihívása, amikor növekvő nehézségek, egyre gyakrabban kirobbanó társadalmi feszültségek jelezték, hogy az önálló államiság megteremtéséért indított háború követelményei meghaladják a hatalmi szervezet teherbírását.[5] Mielőbb állást kellett foglalni I. József uralkodásának elvi és gyakorlati következményeit tekintve is.

I. József békeajánlata a protestáns vallás ügyét azzal, hogy befogadott vallásnak minősítette, megoldottnak tekintette, és a katolikus klérus több sérelmének orvoslását ígérte. Ezzel szemben Rákóczi a reformátusok és evangélikusok igényeinek kielégítését az országgyűlésre utalta. A konföderált Magyarországon ezek a körülmények még inkább kiélezték a vallási ellentéteket, és növelték az új magyar állammal szemben kibontakozó belső elégedetlenséget. 1705 nyarán az ország minden szegletéből vallási villongások hírei érkeztek a fejedelmi udvarba.[6]

A válságot súlyosbította, hogy az új magyar állam vezetőit éles politikai ellentétek osztották meg. A főrendek és a vármegyék nagy része, noha szemben állt a Habsburg-hatalommal, sokallotta a belső reformokat. E meglehetősen laza, de népes tábort a hadsereg felső tisztikarából többen támogatták, s Bercsényi maga is hevesen bírálta az Udvari Tanácsot. A főgenerális kitűnő helyzetfelismerő, számolt a szociális elégedetlenséggel, de rettegett a végletes tettektől. A hatásos szavak, sziporkázó ötletek mestere, de a nehézségek hamar letörték. Miközben Rákóczi hűséges híve, a lévai gyűlés reformjait hevesen ellenezte, mivel szerinte a reguláris harcmodor a magyar természetétől idegen, és az állandó hadsereg megteremtése kivihetetlen.[7] 1705 nyarán Bercsényi nyíltan megvádolta az Udvari Tanács tagjait, hogy a lutheránusok érdekeit szolgálják a katolikusok ellen. A vád alaptalan volt, de a vallásüggyel terhelt helyzetben zavart okozott. Az Udvari Tanács és Bercsényi ellentétében a kormányzási módról és az államhatalmi berendezkedés milyenségéről megoszló vélemények, politikai nézetkülönbségek öltöttek formát.

Az Udvari Tanács körül 1705 közepére nem nagy számú, de határozott politikai programot szorgalmazó párt kristályosodott ki. Az államhatalom fontos pozícióját kézben tartó Ráday Pállal szoros kapcsolatban levő udvari tanácsosok köréhez tartozott az alsó-magyarországi főkamaragrófság adminisztrátora, Hellenbach báró és a vállalkozó szellemű, jó gazdasági érzékkel rendelkező köznemesek több jellegzetes alakja, mint Platthy Sándor, Kajali Pál, Kálmáncsay István, Lányi Pál, Lónyay Ferenc és mások. Néhány vármegyében a tisztikar tagjai között voltak híveik. Azonos elveket vallottak velük a felső-magyarországi városok egyes tekintélyes polgárai is, mint Kray Jakab késmárki bíró vagy az eperjesi Klesch János. A hadsereg tisztjei közül Gyürky Pál generális, Sréter János brigadéros, Vay Ádám udvari marsall és mások tartoztak közéjük. Támogatta elképzeléseiket Forgách Simon gróf, később Petrőczy István generális is. Zömmel evangélikusok voltak, bár reformátusokat és katolikusokat is számláltak soraikban. Politikájuk több forrásból táplálkozott. Terveikben jól kitapogathatók e hazai hagyományok, Zrínyi mozgalmának tanulságai és a Habsburg-kormányzás különböző területein szerzett tapasztalatok. Egyaránt lecsapódtak bennük a főleg Machiavelli, Bodin, Lipsius, Pufendorf összegezésében ismert államelméleti elvek, és a pietizmus fogalmával minősített eszmei mozgalom értéktámpontjai. Felfogásuk szerint az állami önállóság megteremtésének legfőbb követelménye: a működőképes államgazdaság, a közterhek célszerűbb elosztása és az országos érdekegység érvényesítése. Ismerték és kidolgozták a modern állam fegyelmezett, központi hatalmat szolgáló hivatali rendtartását, a születési előjogoknak gyakorlatban is fölébe helyezték a műveltséget, a tudományt. Új tartalommal elevenítették fel a Mátyás-hagyományt, és az állami berendezkedésben Angliát, Hollandiát tekintették követendő példaképnek. Külföldi egyetemeken iskolázott prédikátorokban jó propagátorokra leltek, viszont hiányzott közülük az erős politikai vezéregyéniség. 1705 nyarán azonban, amikor a válságból kivezető utat további reformokban, a központi hatalom megerősítésében, a katonaság szociális igényeinek kielégítésében és nem utolsósorban az interregnum kikiáltásában látták, Rákóczi személyes elképzeléseivel egybekapcsolódó program vezette őket.

Rákóczi, mivel csakis az ország egészének birtokában, Erdély tényleges uraként vélte sikerrel megvalósíthatónak a belső válságot felszámoló reformokat, két hadműveletet indított el. Az egyik eredménnyel járt: Forgách Simon elfoglalta Medgyest, s ezzel Szeben, Fogaras és Brassó kivételével egész Erdély Rákóczi birtokába került. A másik balul végződött: Károlyi 1705. március 31-én Kilitinél csatát vesztett, a kurucok ismét kiszorultak a Dunántúlról, s az ellenség megsemmisítette a Rákóczi dunántúli hadjáratának megindítására szolgáló, Imsód és Kömlőd között Bottyán János vezetésével készült hajóhidat és védősáncrendszert is. Rákóczi erre a mintegy 15 ezer főnyi rendezett és jól felszerelt hadserege élén a Duna bal partján észak felé fordult. Katonasága azonban súlyos ellátási hiányok és helyzetük szociális rendezetlensége miatt a morális összeomlás szélére jutott.[8] Július 3-án a gyömrői táborban Rákóczi hadiszemlét rendelt el, és tudatta a közvitézekkel, hogy átérzi és érti szociális gondjaikat, de saját boldogulásuk és a haza szabadsága elválaszthatatlan egymástól. Bátorságot, fegyelmet, kitartást kért. Az első konföderáció válságát a belső társadalmi és politikai feszültségek a külső körülmények változásának következményeivel együtt annyira elmélyítették, hogy Rákóczi és kormányzóköre országgyűlésen kívánta rendezni a viszonyokat és megújítani az államhatalmi szervezetet.

Az eredetileg szeptember 1-jére Rákos mezejére kitűzött országgyűlést azonban, mivel Rákóczi az Herbeville vezetése alatt álló császári fősereget sem a Dudvág mellett, sem Vöröskőnél nem tudta legyőzni, Szécsénybe helyezték át.

Az Udvari Tanács széles körű szervezőmunkájával előkészített országgyűlésre mintegy 36 főúr, 25 vármegye nemessége, vármegyénként 50–200 nemes, és 26 város 2–3 fős követsége érkezett. Elküldte képviselőit a katonaság, és viszonylag nagy számban jelentek meg a klérus tagjai. Az országgyűlést 1705. szeptember 12-én egyházi és katonai szertartással nyitották meg a szécsényi Borjúpást mezején.[9]

A fejedelmi prepozíció, amelyet Ráday Pál olvasott fel, leszögezte, hogy a béketárgyalások elől nem zárkóznak el, de csak az állami önállóságot biztosító feltételek alapján szabad megegyezniük, külső hatalmak, Anglia, Poroszország, Svédország és Hollandia közvetítésével és garanciájával. Kifejezésre juttatta, hogy József császárt királyuknak nem tekinthetik, és a nyugati országok – Hollandia, Svédország és mások – példájára reformokra van szükség, az állami önállóság az ország hadainak korszerűsítését követeli.

A kezdeményezést a központi hatalom hívei tartották kezükben. Kimondták, hogy az országgyűlés két kamarára oszlik, a nemesi és a városi rend a mágnásoktól és a klérustól külön tanácskozik, s királyi személynöknek (vagyis az alsótábla elnökének) Radvánszkyt választották meg. A főurak és főpapok azonban Bercsényi vezetésével megvétózták a döntést, és mivel az országos rendi főméltóságok nem jöttek el, leszögezték, hogy tanácskozásuk conventiculumnál egyébnek nem tekinthető. Kajali Pál viszont a katonaság kívánságára hivatkozva javasolta, „hogy Rákóczi Ferenc fejedelmökké kiáltassék ki”.[jegyzet 1] A javaslat lényegét Bercsényi világította meg, mondván, hogy az interregnum kimondásának és a királyválasztásnak nincs itt az ideje. A tárgyalást a katonaság követelése lendítette ki a holtpontról: sietve döntsenek, különben leteszik a fegyvert. Az alkotmányos forma meghatározására a két politikai irányzat képviselőiből bizottságot alakítottak. Döntésüket a bizottság elnöke, Bercsényi jelentette be. Rákóczi Emlékiratai szerint a lengyeleket, Csécsi János Naplója szerint a belgákat hozta fel példaképül, akik azzal, hogy konföderációba léptek, „győzhetetlenekké, boldogokká s temérdek gazdagságúakká tették magukat. Ez a szerencse vár bennünket is.”[jegyzet 2]

A megerősített konföderáció szövetséglevelét és az esküszövegeket Ráday és Jánoky fogalmazták meg. A szövetséglevél eddig ismeretes magyar, latin, német és szlovák nyelvű szövegei szerint a konföderáció nemcsak a nemességet foglalta magába, hanem a szabad királyi városokat, a hajdú- és mezővárosokat, a jászkunokat és a vitézlő rendet is. Ezzel szélesebb társadalmi alapra helyezték az állami Önállóságért harcolók politikai egységét. Ugyanakkor a konföderáció minden tagja és testülete egyaránt alávetette magát a központi hatalomnak. Rákóczi mint a „Haza Szabadságáért Confoederált Magyar-Ország Státusinak és Rendeinek Választott Vezérlő-Fejedelme”[jegyzet 3] esküt tett, és az „újonnan megerősíttetett Szövetség” teljhatalommal ruházta fel.

Heves viták során a központi hatalom hívei vitték keresztül, hogy az országgyűlés nem vette le napirendjéről az égető politikai-társadalmi ügyeket. Különbizottság vizsgálta felül a közterhek igazságos elosztása érdekében a vármegyék portaszámait, és teherbírás szempontjából három osztályba sorolta a vármegyéket. Ezt a rendi kiváltságaihoz ragaszkodó vármegyei nemesség sérelmesnek találta; egy részük szeptember 29-ről 30-ra virradó éjszaka elhagyta a gyűlést. Rákóczi több korábbi rendelkezését törvényre emelték. Korlátozták a vármegye autonómiáját, kimondták, hogy a vármegyék ne követeket küldözgessenek, hanem állandó ügyintéző megbízottat tartsanak a fejedelmi udvarban.

Az állandó hadsereg megszervezésének, a katonaság szociális szabadságának heves viták között zajló tárgyalását Klobusiczky Ferenc javaslata szakította félbe: újítsák meg a kormányzati testületet, a fejedelem mellett ne az Udvari Tanács, hanem senatus tevékenykedjék. A senatus tagjait a rendek jelöltjei közül Rákóczi nevezte ki, 24 tagjából 12 a főrendek közül került ki, a másik 12 pedig a köznemesek, vármegyék és városok képviselői közül. Így került be a legfőbb államhatalmi testületbe 3 püspök és a főúri tábornoki kar, a grófok: Bercsényi, Forgách, Esterházy Dániel, Barkóczy, Csáky István, továbbá a bárók: Károlyi, Petrőczy, Sennyey és Vay. A köznemeseket és a városokat megillető helyekre nagyrészt az Udvari Tanács volt tagjai kerültek. Az Udvari Tanács más tagjai a végleges formában ugyancsak most megszervezett Gazdasági Tanácsban kaptak helyet.

Az állandó hadsereg ügyében már a senatus hozott döntést. „A vitézkedő nemtelenek szabadíttassanak fel a jobbágyság alól, s személyeik szabadnak tekintessenek.”[jegyzet 4] Továbbá: „Minden vármegyében állíttassanak szabad helységek, amilyenek a hajdú-helyek, s a katonáskodó nem nemes személy ott találja a hazának tett szolgálatáért tett jutalmát.”[jegyzet 5] Végül azonban ezek életbe léptetése a katonai törvénykönyvvel és a katonatartás szabályozásával együtt későbbre maradt.[10]

A vallásügyi előterjesztést Ráday dolgozta ki.[11] A protestánsokat illesse meg a szabad vallásgyakorlat, töröljék el az 1681-i törvénynek „földes úri jus alatt”[jegyzet 6] a lelkiismereten való uralkodásra jogot adó záradékát. Mindenki szabadon választhassa meg vallását a három bevett vallás közül. A templomok hovatartozandóságáról a hívek többsége alapján döntsenek, de a kisebbségnek is joga legyen templomot és iskolát építeni. A különböző felekezetek tulajdonában lévő kórházak pedig legyenek kötelesek befogadni a szegényeket és a katonákat, bármilyen vallásúak is. A jezsuiták ügyét a klérus igényeinek is helyt adva, de elsősorban a közhatalom érdekét nézve rendezték úgy, hogy meghatározott időn belül el kell szakadniok az ausztriai rendtartománytól, és esküt kell tenniük a konföderációra, különben – miként a német rendtagoknak, a magyaroknak is el kell hagyniuk a Rákóczi hatalma alatt levő területeket. A vallásügyi törvények végrehajtására kiküldött bizottságok általában minden társadalmi, etnikai, nyelvi és vallási különbség nélkül – sőt, a három bevett valláson kívül más felekezetek igényére is figyelve – érvényesítették a vallásügynek korát megelőzően toleráns megoldását.[12]

Az országgyűlést október 3-án Telekessy István egri püspök celebrációjával Te Deum fejezte be, de valójában nem zárták le a tárgyalásokat. Több ügyben a két politikai tábor kompromisszumával hoztak döntést. Elhatározták, hogy folytatják a béketárgyalásokat, de törvény szögezte le: angol és holland mediációval. Elhatározták a meghozott húsz törvénycikk kinyomtatását, de nem tudjuk, hogy a szécsényi törvények eljutottak-e a vármegyékbe. Rákóczi a törvény szövege szerint a senatussal együtt kapott teljes autoritást, mégis több nagy jelentőségű ügyben önhatalmúlag rendelkezett. Az állandó hadseregről az országgyűlés nem döntött, megszervezése azonban folyt tovább. Szécsényben a központi hatalom és a rendi erők harca nem dőlt el, de az országgyűlés megszabta az önálló államiság megteremtésének legfőbb követelményeit. Rákóczi Szécsényből egyenesen Erdélybe indult.

Lábjegyzetek

  1. Csécsi János naplója. Rákóczi Tükör II. 147.
  2. Ugyanott 149.
  3. Rákóczi Tár I. 435.
  4. Csécsi János Naplója. Rákóczi Tükör II. 168.
  5. Ugyanott, 173.
  6. Ráday Pál Irata. I. 367.

Irodalom

  1. A jobbágy- és katonamozgalmakra Esze Tamás, Kuruc vitézek folyamodványai, 1703–1710 (Budapest, 1955); Esze Tamás, Tarpa és Esze Tamás (Nyíregyháza, 1966).
  2. A Habsburg-udvar új politikájának igen nagy anyagából: Stepney jelentései Shrewsbury hercegnek, Harley miniszternek és Marlborough hercegnek, Bécs, 1705. január 24.–május 24. (Angol diplomatiai iratok II. Rákóczi Ferenc korára. Angol levéltárakból. Összeállította: Simonyi Ernő. Pest, 1871 – Budapest, 1877.). Összefoglalóan: K. O. Aretin, Magyarország és I. József császár politikája (Európa és a Rákóczi-szabadságharc. Budapest, 1980).
  3. I. József császár kiáltványa Magyarország rendeihez, Bécs, 1705. május 14 (OL N 100 Lad. EEE. Fasc. G. No. 2).
  4. Herbeville instrukciója: Österreichisches Staatsarchiv, Wien, Kriegsarchiv 1705. május. No. 245.
  5. A földesurak és a jobbágykatonák ellentéteire: Pach Zsigmond Pál, A társadalmi összefogás kérdése a Rákóczi-szabadságharcban (Történetszemlélet és történettudomány. Budapest, 1977).
  6. A társadalmi mozgalmakra: R. Várkonyi Ágnes, A vetési pátensek… (Rákóczi-tanulmányok. Budapest, 1980).
  7. Rákóczi és Bercsényi ellentétéről először: Markó Árpád, A fejedelem és főtábornoka (Magyar Szemle, 1935).
  8. Az 1705. január–júliusi hadműveletekről Esze Tamás, Rákóczi dunántúli hadjáratának terve 1705-ben (Hadtörténelmi közlemények 1954); Köpeczi Béla, Hogyan látta Rákóczi 1705 elején a szabadságharc helyzetét (Századok 1956); N. Kiss István, Hadsereg, adóteher és társadalom Rákóczi államában, 1703–1711 (Valóság, 1976).
  9. A szécsényi országgyűlés jelentőségét külön összefoglalta Esze Tamás, A kurucok első országgyűlése (Református Egyház, 1955). A meghívóról Mezey Barna, Jogforrások a Rákóczi szabadságharc államában, 1703. június 6.–1705. szeptember 12. (Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve). Ugyanitt jelent meg több, a szécsényi konföderáció jellegével foglalkozó tanulmány: Köpeczi Béla, Néhány gondolat Rákóczi államáról; Wellmann Imre, Rákóczi államának kérdéséhez; Hopp Lajos, A szécsényi konföderáció és a „lengyel” példa. Az országgyűlés propagandisztikus előkészítéséről Péter Katalin, A magyar nyelvű politikai publicisztika kezdetei (Budapest, 1973); Péter Katalin, A Rákóczi-szabadságharc Zrínyi-hagyományáról (Rákóczi-kori tudományos ülésszak 1973. szeptember 20–21. Vaja, 1975).
  10. Az országgyűlésen a hadsereg ügyére vonatkozóan alapvetően új szempontokat hozott Markó ÁrpádTóth Gyula, A Rákóczi-szabadságharc legfontosabb katonai szabályzatai (Hadtörténelmi közlemények 1954: 3–4. 146, 162–164) és Esze Tamás, A Felső-Tisza-vidéki népi kurucság harca a hajdúszabadságért (Rákóczi-kori tudományos ülésszak 1973… Vaja, 1975).
  11. A vallásügyre és az országgyűlés egyéb témáira is a központilag fontos forrásanyaggal együtt a gazdag jegyzetapparátus számos megállapítást tartalmaz: Ráday Pál Iratai. I. Összefoglalóan: R. Várkonyi Ágnes, Rendhagyó országgyűlés Szécsényben, 1705 (Tanulmányok Szécsény múltjából. I. Szécsény, 1978). — Mezey Barna, A Rákóczi szabadságharc országgyűlései (Jogtörténeti Értekezések. 11. Budapest, 1981).
  12. Rákóczi valláspolitikájáról: Esze Tamás, Rákóczi „Responsió”-ja (Irodalom és felvilágosodás. Szerkesztette Szauder József, Tarnai Andor. Budapest, 1974).


Küzdelmek a korszerű magyar állam megteremtéséértR. Várkonyi Ágnes
Tartalomjegyzék Szövetség Erdéllyel és a dunántúli hadjárat