Próbálkozások országos népfelkelés indítására

A Múltunk wikiből

A forradalom vezetői tehát végeredményben minden igyekezetük ellenére sem tudták keresztülvinni a honvédsereg egészének gyors összpontosítását. De nem tudták megteremteni az ellenállás kibontakoztatásának másik alapvető feltételét, az országos méretű népfelkelést sem. Holott a Szemere-kormány maga is hamar átlátta, hogy erre nemkülönben égető szükség volna, s ezért az ország népét ismételten – először már május 18-án, a fenyegető orosz beavatkozás első hírének vétele után, másodszor pedig június 27-én – fel is hívta általános fegyverfogásra. Csakhogy a felhívások foganatja a kívánatosnál sokkalta csekélyebb lett: néhány gerillaosztag most is alakult ugyan a Dunántúlon,[1] s megint fegyverre keltek a Selmec környéki bányászok százai is,[2] a Jászkunságban pedig július elejére éppenséggel több ezer főnyi felkelőhad jött létre,[3] országos méreteket azonban a népfelkelés most még annyira sem öltött, amennyire télen. Már csak a kormány tehetetlensége miatt sem; a harci szellem felszítására ugyanis Szemeréék nem találtak jobb eszközt, mint hogy a népfelkelést „keresztesháborúvá” nyilvánítsák[4] s a népet imádkozásra és böjtre szólítsák fel, a gerillaosztagok megszervezését és vezetését pedig erre alkalmas, katonailag képzett személyek helyett a lelkészek feladatává tették.[5]

Mindazonáltal a legfőbb ok, amely miatt a népfelkelés ezúttal is meglehetősen szűk körű maradt, most sem a szervezési hibákban, hanem a parasztkérdés rendezetlenségében gyökerezett. Mert a föld népe továbbra sem mondott le sérelmeinek orvoslásáról, olyannyira nem, hogy a tavaszi győzelmek nyomán a paraszti osztályharcnak egyenesen újabb dagálya bontakozott ki országszerte – Heves, Gömör, Zemplén, Arad és Pest megyében éppúgy, akár Fejérben, Veszprémben, Tolnában, Somogyban, Zalában vagy Vasban.[6] S hogy a népfelkelés iránti részvétlenség szorosan összefügg a parasztkérdés megoldatlanságával, arra sokfelé maguk a falusiak is félreérthetetlenül rávilágítottak, nyíltan kimondván, hogy fegyverfogásra csupán akkor lesznek kaphatóak, ha előbb meghallgatják követeléseiket.[7] A kormánytól azonban jóideig mi sem állott távolabb, mint hogy okuljon az ilyen és hasonló megnyilatkozásokból. Ellenkezőleg: június 12-én, amikorra már halomba gyűltek a parasztmozgalmakról számot adó jelentések, Szemere az annak idején éppen általa bevezetett statárium első évfordulóját azzal tette emlékezetessé, hogy most „még súlyosabb fenyíték” alkalmazására utasította a megyéket.[jegyzet 1]

Az történt ugyanis, hogy Vukovics, aki a kormány tagjai közül elsőül értette meg a parasztkérdés rendezésének fontosságát s akinek amúgy is hatáskörébe tartozott az úgy, június derekán néhány országgyűlési képviselőből bizottságot alakított egy a még mindig érvényben levő feudális kötelmek felszámolását célzó törvényjavaslat kidolgozására.[8] Ez a testület pedig (hála a soraiba meghívott békepártiak távolmaradásának) többek között állást foglalt a majorsági jobbágyok állami kármentesítéssel lebonyolítandó végérvényes felszabadítása meg a földesurak korcsmáltatási kiváltságának mindennemű kárpótlás nélküli eltörlése mellett. A kormány utóbb megrostálta ugyan a bizottság által kidolgozott törvénytervezetet, de ha valamelyest letompította is, végül áttette az országgyűléshez. Törvény azonban a javaslatból mégsem lett, s nemcsak azért nem, mert a képviselőháznak Pesten csupán egyetlen ülés tartására adódott lehetősége (július 2-án), s azután a kormánnyal együtt ismét tovább kellett vándorolnia – ezúttal Szegedre, ahol szintén nagyon kevés ideje jutott már törvényalkotásra –, hanem azért sem, mert a békepárt a leghatározottabban tiltakozott a jobbágyfelszabadítás körének akár a legcsekélyebb kitágítása ellen is,[9] a békepárt álláspontját pedig a liberális nemesi politikusok zöme ekkor már a parasztkérdés vonatkozásában is osztotta. (Érthetően, hiszen a liberális nemesség 1848 tavaszán – tudjuk – nem utolsó sorban azért ment bele a jobbágyfelszabadításba, hogy a kormányzati hatalomért kezdett harcába a paraszti tömegeket is bevonhassa; most tehát, amikor a győzelemben és a kormányzati hatalom megtartásában a liberálisok közül már vajmi kevesen bízhattak csak, a liberálisok zömének szükségképpen arra a következtetésre kellett jutnia, hogy a birtokos osztály a parasztság javára már eddig is nagyobb áldozatokat hozott, mint amekkorákat érdemes volt meghoznia.)

Ha pedig a kormány szava ilyen körülmények között pusztába kiáltott szó maradt, még inkább az kellett hogy maradjon Táncsicsé. Mert Táncsics május–június folyamán (folytatásos füzetek formájában) közzétett Forradalom című röpiratának a lapjain már nemcsak az eddig érintetlenül hagyott feudális kötelmek felszámolását és a hazaárulók birtokainak parasztkézre adását követelte, hanem hogy az állami meg az egyházi birtokokat, valamint az árulás bűnébe nem esett magánföldesurak kétezer holdon felüli birtokrészeit is osszák fel a parasztok között, s hogy ezentúl földjüknek mind a régi, mind az új birtokosok csupán haszonélvezői legyenek, a földek tulajdonjoga a társadalom egészét illetvén. Vagyis Táncsics ekkorra eljutott egészen az agrárdemokrácia programjáig, sőt még azon is túl, a földmagántulajdon alapjainak megkérdőjelezéséig. Az ő álláspontja azonban már nemcsak a békepártiak és a liberális zöm számára, hanem a magyar liberálisok legjobbjai számára is elfogadhatatlan volt.[10]

Lábjegyzet

  1. Szemere körrendelete, Budapest, 1849. június 12. Közlöny, 1849. június 22. 138. szám 513.

Irodalom

  1. A dunántúli gerillaharcokról tájékoztat Vajda Gábor százados június 25-én Poeltenberghez intézett jelentése; közli Görgei István II.; továbbá Noszlopy Antal; valamint Vörös Márton, Pécs–Baranya részvétele az 1848–49. évi szabadságharcban (Pécs, év nélkül [1955]);
  2. a Selmec környéki gerillákról Spira, Szlovák bányászok;
  3. a jászkun felkelőhad méreteiről pedig a felkelést irányító Korponay János ezredes által július 9-én Békés vármegyéhez intézett átirat, Békés Megyei Levéltár, Gyula, Békés vármegye állandó bizottmányának iratai 1849:967.
  4. A „keresztesháborút” meghirdető két kormányfelhívást lásd: Kossuth Lajos Összes Munkái XV.
  5. Horváth Mihály június 6-ra országos böjtöt hirdető és Szemerének a lelkészek felhasználását előíró május 8-i körrendeletét közli Pap Dénes, Okmánytár II.
  6. A nyári hónapok parasztmozgalmaival foglalkozik a II. fejezet 3. pontjának irodalomjegyzékében felsorolt művek zöme, továbbá a Pesti Hírlap, 1849. június 1., Balogh György, valamint Barta, A kormány parasztpolitikája.
  7. Hogy a nép elsősorban kielégítetlensége miatt húzódozik a fegyverfogástól, arra – más forrásokkal egybehangzóan – különös nyomatékkal mutatott rá Luzsénszky Pál bárónak, a IX. hadtest tábori biztosának egy június 28-án Kossuthhoz intézett jelentése; ismerteti Steier, Haynau és Paskievics I.
  8. A jobbágyfelszabadítás továbbvitele tárgyában Vukovicsék kidolgozta törvénytervezet szövege eddig sem eredeti, sem a kormány által utóbb az országgyűlés elé terjesztett alakjában nem került elő, eredeti változatának legfontosabb pontjait azonban megismerhetjük Vukovics már idézett emlékirataiból. Vannak, akik feltételezik, hogy a két változat között nem volt számottevő eltérés – így Barta, A kormány parasztpolitikája és Szabó István, Kossuth állásfoglalása –, Vukovics emlékirataiból azonban az is kiviláglik, hogy az eredeti szerkezetben foglaltakat a miniszterek közül többen hevesen ellenezték s még a javaslat pártolói és ellenzői között közvetíteni próbáló Szemere is csak a korcsmáltatási jog kárpótlás nélküli eltörlésének a gondolatát támogatta.
  9. A békepárt rosszallásának hangot adott már az Esti Lapok, 1849. május 16.; a békepárt álláspontjának felülkerekedéséről pedig tanúskodott a képviselőház július 20-i zárt ülése, amely többségi határozattal a törvényjavaslat tárgyalásának elmellőzését mondta ki s ezt – mint az ülésről tudósító Hunfalvy hangsúlyozza – éppen a javaslatot eredetileg benyújtó kormány fejének az indítványára tette.
  10. Táncsics földosztó-programját lásd: Táncsics Mihál, Forradalom (DebrecenBudapest, 1849). A programot méltatja Czóbel Ernő, Táncsics Mihály földosztó programja (In: Czóbel Ernő Válogatott írásai. Budapest, 1963).


Az orosz beavatkozás
Próbálkozások a fegyveres erők összpontosítására Tartalomjegyzék