Pray György

A Múltunk wikiből
Érsekújvár, 1723. szeptember 11. – Pest, 1801. szeptember 23.
jezsuita szerzetes, történetíró, a budai, majd a pesti Egyetemi Könyvtár vezetője
Wikipédia
Pray György portréja
1763
Megjelenik Bécsben Pray György Annales regum Hungariae című műve.

Kristó Gyula

Írásbeliség

  • A kolostori scriptoriumok legkiemelkedőbb alkotása kor­szakunkban a Pray-kódex.[1] Régebbi feltevés szerint a deáki rendház számára készült 1192–1195 között Pannonhalmán, új hipotézis szerint pedig a Pray-kódexet egy, a váci székesegyházban használt példányról a jánosi bencés kolostor részére másol­ták és látták el pótlásokkal. Magyarországi zsinati határozatok, egy naptár, egy rövid történeti feljegyzés, egy teológiai jellegű mű mellett törzsszövegében álta­lá­nos egyházi kánonokat és különféle miséket tartalmaz. Ez utóbbiak sorában került lejegy­zésre a legkorábbi összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és Könyör­gés. A Pray-kódex gyakorlatlan kézre valló tollrajzai salzburgi mintaképekre utal­nak.
  • A XII. századból két drámai emlék szövegét ismerjük, mindkettő húsvéti játék (Officium Sepulchri), az egyiket a grazi antifonárium, a másikat pedig a Pray-kódex őrizte meg.

Kosáry Domokos

Társadalomtudományok

A magyar jezsuita adatgyűjtő iskola Hevenesi Gábor (1656–1715) kezdeményezése nyomán számos hazai s részben külföldi levéltár kiaknázását kezdte meg. E kutatógárda időszakunk elejére már 140 kötetből álló, kéziratos másolatgyűjteményt hozott össze, amely a továbbiakban is egyre nőtt. Ebből az iskolából nőtt ki a 18. századi történetírásunk legnagyobb hatású, ha nem is leghaladóbb irányzata. Tagjai rövidesen forrásközléssel, feldolgozással is foglalkoztak. Közülük a legjelentősebb, Pray György (1723–1801) időszakunk végén már a magyar történet összefoglaló megírását kezdte el. Őstörténeti kötete (1761) után, amelyben a nemességnek oly kedves húrig-magyar azonosság elméletéhez ragaszkodott, 1763-ban jelent meg a középkorról írt első kötete (Annales regum), konzervatív rendi-nemzeti felfogásban, de viszonylag fejlett forráskritikával.

H. Balázs Éva

Mária Terézia

A királyi mítosz már életében kialakult körülötte. Mindent neki tulajdonítottak: ezt példázza szobra is a bécsi Ringen.
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Das Maria-Theresien-Denkmal in Wien zeigt sie umgeben von ihren wichtigsten Beratern wie Staatskanzler Fürst Wenzel Anton von Kaunitz-Rietberg, Staatsminister Graf Friedrich Wilhelm von Haugwitz, Fürst Josef Wenzel I. von Liechtenstein und der Arzt Gerard van Swieten
Ül a hatalmas asszony a trónszéken és alatta apró figurák: elöl Kaunitz, a mindenható kancellár, aki évtizedeken át vezette a külügyeket. Van az apróságok között magyar is: Hadik András, Berlin megsarcolója, Nádasdy Ferenc, a hadvezér, és Pray György, a jezsuita történetíró.

Kosáry Domokos

Társadalomtudományok (Könyvek, tudományok, művészetek)

A jezsuita történetírói iskola a tetőpontot Pray György életművében érte el. Pray egyéni pályafutásában megtaláljuk a jezsuita iskola egykorú fejlődésének minden főbb motívumát: az anyaggyűjtést, az egyháztörténeti kutatásokat, valamint a világi témákat, amelyek közül időszakunkban ő írta meg a legfontosabbat: az ország összefoglaló történetét, amelynek első, őstörténeti kötetét (Annales veteres. 1761) már az előző időszakban idéztük. Pray fenntartotta benne a hun–avar–magyar folytonosság jellemzően nemesi elméletét, bár a lényeg átmentése kedvéért hajlandó volt kisebb-nagyobb módosításokra. Így utóbb, midőn Sajnovics kimutatta a magyar és a lapp nyelv rokonságát, Pray a hagyományos felfogást úgy próbálta megmenteni, hogy a finnugor népeket is mind hun eredetűeknek nyilvánította (1774). Közben azonban már öt kötetben kiadta vállalkozásának folytatását, amely élete fő művének tekinthető (Annales regum. 1763–1770). Ebben az államalapítástól I. Ferdinánd haláláig (1564) írta meg több mint fél évezred, vagyis zömmel a középkor, éspedig elsősorban a királyok történetét. A kútfők egyeztetését, a velük kapcsolatos forráskritikai, oklevéltani, kronológiai, genealógiai kérdések tisztázását józan és szabatos módszerességgel igyekezett elvégezni. Ugyanakkor viszont késő barokk, feudális, rendi történeti felfogása az ősi dicsőséget hízelgő színekben mutatta be, a nemesség hagyományos, elmaradt történeti tudatát fejezte ki, és egyben erősítette is annak retrográd vonásait. Pray egyébként az adatgyűjtést is folytatta. Miután királyi történetírói címet kapott, jó néhány levéltárat átvizsgálhatott, másolatokat készített, és kiterjedt szakmai levelezést is folytatott. Ennek eredményeként 60 további kötettel gyarapította az addig összegyűlt anyagot. 1767-től kezdve elsőnek aknázhatta ki a kamarai levéltár addig elzárt, számára külön engedéllyel megnyílt Habsburg-kori iratait Pozsonyban, majd Budán. Anyagának egy része nyomtatásban is megjelent. Maga tette közé az általa felfedezett Halotti Beszéd egy részét, valamint a Margit-legendát.

Pray mellett még két jezsuita történészt kell megemlítenünk. Mindkettő fiatalabb volt nála egy évtizeddel, egyik sem bizonyult nála korszerűbbnek, sőt az ő színvonalát sem érte el. Az egyik, Palma Károly Ferenc mint a jezsuita iskola eredményeinek népszerű tolmácsolója tette ismertté nevét a latinul olvasók előtt. A másik, Katona István azzal vált nevezetessé, hogy ő írta meg, a kezdetektől saját koráig, az addig legrészletesebb összefoglaló magyar történetet, amelynek 42 kötete 1779-től kezdve több évtizeden át látott egymás után napvilágot (Historia critica regum Hungariae. 1779–1817). A vállakozás mérete, vagy még pontosabban: a benne felhalmozott forrásadatok puszta mennyisége figyelmet érdemel. Módszere és szemléletmódja azonban elmaradottabb.

Részint a jozefin évtized új légköre, részint Pray szakmai érdeklődése segítette elő, hogy a vezetése alatt álló Egyetemi Könyvtár körül, az ország szívében, olyan szakmai kör kezdett kialakulni, amelyben volt jezsuiták mellett már protestáns is helyet találhatott. Idetartozott Wagner Károly, a Szepesség oklevéltárának kiadója, Schönwisner István, a Dunántúl római kori régészetének kutatója, valamint a Bél-iskola hagyományain nevelődött és Göttingában is megfordult Cornides Dániel. S itt kezdte működését Kovachich Márton György is, aki viszont, miután ezt az intézményt magyar jozefinista álláspontja miatt 1784-ben el kellett hagynia, mint kamarai levéltáros próbált egy új típusú szakmai bázist és korszerűbb munkatársi gárdát létrehozni. Vele állt közeli kapcsolatban a haladó szellemű piarista tanár, Koppi Károly, valamint Hajnóczy József, aki, mint tudjuk, igen komolyan foglalkozott jogtörténeti kutatásokkal és adatgyűjtéssel is, és aki, egyebek között, utolsó, sajnos elveszett jegyzeteiben elsőnek kezdte megírni Magyarországon a jobbágyság történetét. Kovachich mindenekelőtt a nagy, de szétszórt és alig hozzáférhető forrásanyagot igyekezett feltárni. De már határozottan új elvi alapon. Kovachich a felvilágosodás híveként meglehetősen kedvezőtlenül nyilatkozott Pray és Katona irányzatáról, bár hozzátette, hogy elértek bizonyos eredményeket, sőt ahhoz képest, hogy klastromba zárt, joghoz, politikához nem értő, közügyekben járatlan szerzőkről van szó, viszonylag szinte többet nyújtottak, mint tőlük várható. De mégsem nyújtottak eleget, és már Kollár is messze túlhaladta őket.

Vörös Károly

A tudományok

Pedig a korszak a szintéziseket illetőleg éppen itt még nagyon is a 18. század jezsuita tudományosságának jegyében látszik megnyílni: Pray György és Katona István munkáival (hiszen az utóbbi Historia critica Regum Hungariae című 42 kötetes munkájának megjelenése csak 1817-ben fog véget érni). Munkáik a bennük idézett vagy éppen leközölt hatalmas forrásanyag révén azonban már egyidejűleg forrásaivá. is lesznek az övékénél modernebb szemléletű és igényű összefoglalásoknak.

Lábjegyzet

  1. A Pray-kódexről ugyanúgy gazdag szakirodalom szól, mint a Halotti Beszédről; itt csak a legutolsó állásfoglalásokat idézhetjük: Mezey László, A Pray-kódex keletkezése (Magyar Könyvszemle 1971. 2-3); Benkő Loránd, A legrégibb magyar szövegemlék-csoport: Bevezető. Általános észrevételek (Magyar Nyelv 1977. 2); A legkorábbi magyar szövegemlék-csoport: Olvasatok. Értelmezések (Magyar Nyelv 1977. 3); mindennek monografikus kifejtését Benkő Loránd (Az Árpád-kor magyar nyelvű szövegemlékei. Budapest, 1980) végezte el.

Művei