Provence-i Hugó

A Múltunk wikiből

Arles-i Hugó

882 – Arles, 948. április 10.

frank nemesember, arles-i és vienne-i gróf, Viennois őrgrófja, Provence hercege, illetve Itália (926–947) és Provence, másképp Alsó-Burgundia (928–933) királya volt a Bozonidák házából

Wikipédia

926
Magyar kalandozó sereg a Provence-i Hugó itáliai király országát támadó sváb hercegséget és Burgundiát dúlja.
Sankt Gallen-i kaland.
A magyarok állitólagos megütközése a Riviérán lakozó mórokkal.
A bajor Arnulffal megújítják a kilenc éve tartó békét.
927
Provence-i Hugó király közvetítésével egy magyar sereg Rómáig kíséri X. János pápa öccsét, Péter márkit, majd az ellenséges Toscanában és Apuliában kalandoznak.
Arnulf megújítja a magyarokkal kötött szerződést, amellyel békét biztosít Bajorországban. A magyarok ezt követően hat évig nem lépnek német területre.
933
Provence-i Hugó újra a magyarok segítségét kéri, akik részt vesznek Róma elleni felvonulásában.
935
Magyar sereg Bajorországon átvonulva Felső-Burgundiát pusztítja, és Itálián át vonul haza.
936–937 telén
A kalandozók Bajorországon átvonulva, Sváb- és Frankföldön, valamint az új német király, I. Ottó hazája, Szászország szélén dúlnak, majd a Rajnán átkelve, Észak-Franciaországot pusztítják az óceánig.
937
július Burgundiai kalandozás után a magyar seregek Itálián keresztül vonulnak haza. Provence-i Hugó felkérésére Capua, Benevento, Nápoly és Montecassino környékén zsákmányolnak; a hazatérőktől az Abruzzókban olaszok elszedik a zsákmányt.
940
április: Provence-i Hugó hívására magyar sereg jelenik meg Itáliában, és Rómáig nyomul.
942
nyár: Az Itáliában adóért megjelenő magyar vitézeket Hugó király a córdobai kalifátusba küldi kalandozni; a magyarok a Pireneusoktól délre harcolnak.
947
Taksony herceg Hugó és Lothár itáliai udvarában jelenik meg adóért; a magyar sereget a bizánci kézen levő Apuliába küldik kalandozni.

Györffy György

A nyugati „békeövezet” kialakítása és a távolsági kalandozások kezdete

A Veronába visszaszorított Berengár újból magyar katonai támogatást kért. 924 márciusában megérkezett a Szalárd vezette had (Szalárd a hasonló nevű bihari falu fekvéséből ítélve a Biharban lakó székelyek vezére lehetett). A vitézek Pavia alá vonultak, s mivel kőfalait bevenni nem tudták, tüzes nyilakkal felgyújtották a várost. A porrá égett város lakói állítólag 8 véka, parázs alól kikapart ezüsttel vásárolták meg a magyar sereg elvonulását. Két hét múlva Berengárt Veronában leszúrták, de a magyar had már úton volt nyugat felé, hogy a Szent Bernát-hágón átkelve Burgundiát pusztítsa. Rudolf király Hugó provence-i királlyal együtt megkísérelte a hegyes vidéken bekeríteni a magyarokat, de kisiklottak a gyűrűből, és Dél-Franciaországot a Pireneusokig dúlták.

Berengár halála után ugyanis ismét Rudolf vonult Itáliába, az elégedetlen olasz főurak azonban 925-ben Provence-i Hugót hívták be vele szemben. Rudolf király megsegítésére Burghardt sváb herceg nyomult Itáliába, a fedezetlenül maradt Svábországban ugyanakkor pusztító magyar seregek jelentek meg. Kétségtelen, hogy Hugó, Berengár politikáját követve, a magyaroknál keresett segítséget. Hugó csaknem ugyanazon a napon verte tönkre Novara mellett Burghardt seregét, mint amikor a magyarok nevezetes Sankt Gallen-i kalandja lejátszódott.

Provence-i Hugó olasz királlyá koronázása, 926 után rövidesen szembekerült a toszkán és a Róma|római arisztokráciával. De maga Róma is meghasonlott, mert a főnemesi párt vezéralakja, a hírhedt Marócia asszony, a senatrix szembefordult X. János pápával és a Róma|rómaiak nagy részével. Marócia, egy Róma|római szenátor leánya, miután III. Sergius pápától megszülte törvénytelen első fiát, Jánost, Alberik spoletói herceg, majd Guido toscanai márki felesége lett. Vele szemben János pápa saját öccsére, Péter márkira támaszkodott, akit viszont Marócia száműzetett Rómából. Péter Ortéban építette ki várát, majd 927-ben követeket küldött a magyarokhoz segédcsapatokért. A magyar sereg rendben áthaladva a szövetséges Lombardián, Pétert bekisérte Rómába. X. János pápa érméinek előkerülése a Fejér megyei Vereben, a Csákok ősi birtokán és a Duna-Tisza közi Bene-pusztán, nemcsak azt mutatja, hogy innen vonultak a pápa zsoldjába a vitézek, hanem azt is, hogy az akcióban a Csákok ősének, Szabolcs fejedelemnek a vitézei vehettek részt. A hazavonulók egyrész a bizánci uralom alatti Apuliáig kalandoztak, és Tarentót is megsarcolták, másrészt Toscanát, Guido országát feldúlták. Válaszként Guido és Marócia fegyveresei 928-ban megrohanták a lateráni palotát, megölték Péter márkit, és fogságba vetették, majd vánkossal megfojtották X. János pápát. Marócia, római pártja segítségével, 931-ben XI. János néven a pápai trónra segítette törvénytelen fiát. Mivel Guido rövidesen meghalt, Marócia Rómába hívta Hugó királyt azzal, hogy a város az övé lesz, ha feleségül veszi őt. Hugó kapott az alkalmon, és ünnepélyesen bevonult az Angyalvárba. A dicsőség azonban nem sokáig tartott; 932-ben Marócia törvényes fia, Alberik lázadást szított ellenük, Hugót elűzte, anyját pedig bebörtönöztette, s utóbb megfojtatta. A Lombardiába menekülő Hugó – úgy látszik – a magyarok segítségét kérte; 933-ban Flodoard szerint magyar sereg ment Itáliába, egyidejűleg a szász hadjárattal. Az erők ilyen megosztása olasz felkérésre enged következtetni, és ebben az esetben Hugó Róma elleni felvonulásában vettek rész.

Így keveredtek a Hugótól évi adót élvező magyarok a középkor legsötétebb cselszövései közé.

Nem maradt feljegyzés a német adó nagyságáról, de következtetni tudunk méretére. Liudprandtól tudjuk, hogy két olasz fejedelem különböző időben 10–10 véka, kb. 180 kg. ezüstpénzt adott, ami az akkori értékarány szerint 15–18 kg aranynak felelt meg. A német király – egy-két szomszédos hercegséggel együttvéve – legalább kétszer-háromszor ennyit adott, de nem pénzben, hanem a templomoktól behajtott értékekben. Mutatja ezt az is, hogy amíg Berengár és Hugó érmei nagy számmal kerültek elő Magyarországon, Henrik pénzeire nem akadunk.

Görög adó, olasz zsold, német elhárítás

Az adott időpontban a magyar fejedelmek még Arnulf bajor herceggel és Hugó itáliai királlyal voltak szövetséges viszonyban; a kalandozók országukon pusztítás nélkül vonultak át, ha ellenfeleik megtámadására mentek. A helyzet 935-ben komplikálódott, amikor a két szövetséges egymásra támadt, Arnulf ugyanis hadjáratot indított Hugó ellen, és elfoglalta Veronát. Mivel a magyarok ezzel egyidejűleg bántatlanul átkeltek Bajorországon, és megtámadták Felső-Burgundiát, melynek királya, Rudolf 933-ban szövetséget kötött Hugóval, bizonyosra vehető, hogy a magyar támadás Arnulf felkérésére történt. Rudolf serege elől azonban a magyarok kitértek, és Itálián át békésen vonultak haza, amit annál inkább megtehettek, mert időközben Hugónak sikerült Arnulfot visszaszorítania.

Az európai politika a következő évben – a francia és a német király közel egyidejű halálával – került válságos helyzetbe. 936. január 14-én meghalt Rudolf francia király; öccse, Hugó herceg hazahívatta az Angliába száműzött utolsó Karolingot, a gyámoltalan, tizenöt éves IV. Lajost. Ez év július 2-án pedig I. Henrik német király halt meg, és a német választók huszonnégy éves, erélyes fiát, I. Ottót emelték trónra. Mivel mind Franciaországban, mind Németországban várható volt a tartományurak széthúzása, az időpont alkalmasnak kínálkozott egy nagy hadjáratra, amely esetleg adófizetésre kényszeríti az új német és francia királyt.

A magyar sereg 936–937 telén Bajorországon szabadon átvonult, és miután a sváb és frank hercegség útjába eső városaira tüzet vetett, nyugat felől próbatámadást intézett Szászország ellen. Ottó azonban felkészülve várta a határon a kalandozókat, akik nem merészkedtek komolyabb csatába, hanem böjt havában Wormsnál átkeltek a Rajnán, és Franciaországra rontottak. Főleg Reims, Sens és Orléans vidékét dúlták, de egyes csapataik elutottak az óceánig, délen pedig Bourgesig.

937. július 11-én meghalt II. Rudolf burgund király is, és a magyarok még ebben a hónapban elkezdték Burgundiát pusztítani, Dijontól le délre, egészen a Rhone völgyéig, ahonnan a szokott alpesi úton átkeltek Itáliába.

Hugó olasz király ezúttal is talált a magyar seregnek elfoglaltságot. Romanosz bizánci császár 935–936-ban főkardhordóját küldte Hugóhoz pénzzel és ajándékokkal, kérve, hogy a kettejük között elterülő és Bizánc ellen fellázadt capuai, beneventói és salernói hercegségeket támadja meg. Hugó a megbízást nyilván átadta a magyar hadvezérnek, mert 937-ben egy magyar sereg pontosan a jelzett területen, Capua, Benevento és Nápoly környékén jelent meg: pusztított és foglyokat ejtett. A kalandozók a szokott módon jártak el, amikor a montecassinói apátság elkapható jobbágyait összefogták, a kolostorkapuhoz kísérték, és felajánlották őket az apátnak kiváltásra. Az apátságban összeírták a magyaroknak váltságdíjba átadott tárgyakat. Ebből tudjuk meg, hogy a vitézeket csak a nemesfém és textil érdekelte; kegytágyak mellett főként gyartyatartók, poharak, hímzett miseruhák és szőnyegek olvashatók a kb. 200 bizánci aranyra értékelt leltárban. A zsákmánnyal hazatérőket azonban az Abruzzókban olaszok támadták meg, számos magyart levágtak, és a zsákmány nagyját elszedték. Így vándorolt az apáti kincstár egy olasz főnemes és vitézei birtokába.

Nyugat felé Hugó itáliai királysága volt az utolsó jövedelmet biztosító szövetséges. 940-ben Hugó király újból a Rómát bitorló Alberik őrgróf, Marócia fia ellen vonult. A várost ugyan nem tudta bevenni, de a környéken mindent feldúlt. Alig lehet vitás, hogy 940 áprilisában Hugó hívására jelentek meg a magyarok Itáliában, s így alighanem ehhez a hadjárathoz kell kapcsolnunk Róma falainál való megjelenésüket. A lateráni Szent János-kapunál vívtak csatát az olasz nemesekkel, majd Rieti város alatt a rektor vezette lombard vitézekkel ütköztek meg, és veszteséget szenvedve vonultak haza.

Liudprand beszéli el a magyar vitézek 942. évi megjelenését; ekkor Hugó király a 10 véka ezüstpénz átadásakor arra kérte a magyarokat, hogy vonuljanak a córdobai kalifátusba pusztítani, ahol ekkor III. Abd er-Rahman, a legnagyobb Omájjada kalifa uralkodott. Lehet, hogy Hugó a szaracénok ‘szerecsenek’ kárán akart megszabadulni az adószedőktől. A kalandozó vitézek kezeseket adtak Hugónak, ő pedig vezetőről gondoskodott. Liudprand, aki egyébként Hugónak a magyarokkal való rendszeres kapcsolatát igyekszik elhallgatni, úgy beszéli el a mórok elleni kalandozást, hogy a magyarok azért nem jutottak el Córdobába, mert egy kiégett, száraz területen három napig még vizet sem találtak, mire a Hugó adta vezetőt megölték, és gyorsan hazafordultak.

Uralomváltás és a székelyek

945-ben a magyarokkal szövetséges itáliai király, Hugó trónja megingott. Ez évben ugyanis II. Berengár ivreai őrgróf Németországból sereggel Lombardiába vonult, ahol Verona, Milánó és több város megnyitotta kapuit előtte. Hugó kiegyezett vele, hogy lemond a trónról fia, Lothár javára, aki mellett Berengár teljhatalmú kormányzó lesz, ő pedig visszavonul provence-i hazájába. Diplomáciai fejlemények azonban úgy hozták, hogy Hugó megmaradt társuralkodónak fia mellett, s csak 947-ben kényszerült emigrálni Provence-ba, ahol egy év múlva meghalt.

Minthogy Hugó és Lothár a bizánci udvar támogatását élvezte, érthető, hogy amikor 947-ben Taksony herceg megjelent az adóért Lombardiában Berengárnál, a mindenható miniszter a 10 véka ezüstpénz átadásakor arra kérte, hogy hogy küldje vitézeit a bizánci kézen levő Apuliába. A kalandozók ekkor egészen Otrantóig nyargaltak le.

Az Itália és Magyarország urai között fennállt szoros kapcsolatoknak ékes bizonyítéka az a számos olasz ezüstpénz, amely Magyarországon X. századi sírokból textilre vagy lószerszámra varrt díszként került elő, utolsóként Hugó és Lothár, valamint Lothár érmei.

Irodalom

A kalandozóknak fizetett adóról világosan beszél Liudprand (Gombos II. 1473–1474), aki korábban Hugó és II. Berengár udvarában szolgált, és 943-ban, valamint 947-ben jelen volt a 10 véka ezüstpénz kimérésekor, 960 táján, mint II. Ottó titkára nem szívesen szellőztette, hogy ő valaha a magyar ellenséggel paktált, és kevesebbet ír e kapcsolatokról, mint amennyit tudhatott e fizetésekről, ugyanakkor túlzottan is kiemeli és antedatálja a bizánciak és bolgárok adófizetését a magyaroknak.