Rákóczi megindítja a béketárgyalásokat

A Múltunk wikiből

A konföderáció kormányzóköre 1710. augusztus 10–20. között hadiszemlével záruló részleges senatusi ülést tartott, ahol meghallgatva a gertruydenbergi konferencia végzéseit, eldöntötték, hogy megkezdik a béketárgyalások előkészületeit. Rákóczi 1710. augusztus 19-én kelt pátensében adta tudtára a vármegyéknek, hogy minden nehézség ellenére, külföldi hatalmak közvetítésével hamarosan elkezdik a „Békesség-traktáját”.[jegyzet 1][1] A magyar konföderáció és Erdély fejedelme hivatalos levélben fordult Anna angol királynőhöz és a holland rendekhez, megköszönvén ajánlatukat, hogy a királyi Magyarország és Erdély ügyét, mint más kisebb országokét is, készek belefoglalni az általános európai békébe, kéri mediációjukat, hogy a válságos helyzetbe jutott ország szabadságát biztosítva fejezhessék be a háborút.[2] A porosz királytól a protestáns érdekek jegyében vártak támogatást, a cárnak pedig Kökényesdy vitte meg a hírt: a francia király kész közreműködni, Rákóczi közvetítését is igénybe véve, a svéd–orosz béke megkötésében.[3]

Az előreláthatóan hosszú időt követelő tárgyalások stratégiáját nagy körültekintéssel dolgozták ki.[4] Elhatározták, hogy a Tisza vonala mögé húzódnak vissza, megerősítik Ecsed, Kővár, Ungvár és Huszt várát, Munkácsra szállítják a pénzverdét, a sótartalékokat, s a vár 129 ágyújával, lőpormalmaival, több mint egy évre elegendő élelemkészletével bevehetetlen. A már korábban élelemraktárakkal és sáncépítkezésekkel megerősített Kassára 4 ezer főnyi haderőt vonnak össze a lengyelországi összeköttetés biztosítására. Legfőbb céljuknak az államiság testületi megőrzését tekintették: az államhatalmi testületek székhelyét lengyel földre helyezik, a senatus tagjai családjukkal együtt menedéklevelet kapnak Lengyelországba, ahonnan összeköttetést tarthatnak a külföldi hatalmakkal, és ahol november végén az elsőként kiutazó Bercsényi az orosz politikusokkal kezdett tárgyalást.

Rákóczinak és kormányzókörének döntése a háború befejezéséről azonnal két nagyhatalmi politika erőterébe került: az egyik segítette megvalósulását, a másik eltérő megoldást szegezett vele szembe. Angliában augusztusban megbukott a háborúpárti kormány, és a leköszönő whig miniszter, Boyle, utolsó intézkedései között tájékoztatta Palmes bécsi angol követet, hogy a tengeri hatalmaknak szándékukban van közvetítéssel béketárgyalásokat kezdeményezni. Anna angol királynő pedig 1710. szeptember 5-én uralkodói átiratban kérte József császárt, hogy a közjó érdekében mielőbb rendezze viszonyát Savoyával és Magyarországgal. A tory párt minisztere, Bolingbroke pedig egyenesen utasította bécsi követét, hogy mivel a magyarok fegyverszünetet akarnak kötni, kezdeményezze a közvetítést, s Palmes október 4-én meg is tette első előterjesztését a Habsburg-kormánynak.[5]

Savoyai azonban az angol kezdeményezést felkészülten fogadta. Levonva a gertruydenbergi konferencia és a magyar konföderáció diplomáciai akcióinak tanulságait, számolva azzal is, hogy a magyarországi haderőket nem nélkülözhetik sokáig a francia hadszíntereken, már augusztusban határozott akciót indított, hogy minél gyorsabban, külföldi beavatkozás nélkül fejezzék be a magyarországi háborút. A Savoyai körül tömörülő udvari arisztokrata csoport két fontos tagja került kulcspozícióba. Még augusztus 7-én kinevezték Locher Károly grófot, a Haditanács tagját, a magyar ügyek referensének,[6] szeptember 26-án pedig aláírta az uralkodó Pálffy János gróf, horvát bán, tábornagy főparancsnoki megbízását,[7] majd október 5-i keltezéssel a megtérőknek teljes amnesztiát biztosító császári pátensekkel árasztották el az országot.

Rákóczi soha nem ringatta magát olyan elképzelésekbe, hogy egymaga a sokszoros túlerőben lévő császári haderővel szemben katonai győzelmet vívhatna ki. 1710 őszén azonban a mintegy 50 ezer főnyi jól felfegyverzett császári hadsereggel szemben az alig 20–25 ezer főnyi kivérzett és rosszul ellátott kuruc katonaság védelmi harcainak esélyeit is három súlyos vereség rontotta. Szeptember 24-én Heister utolsó magyarországi fegyvertényeként kikényszerítette Érsekújvár kapitulációját, október 17-én feladták a Tiszántúl és az Alföld közti, valamint a Törökország felé összeköttetést biztosító erősséget, Szolnokot, rá egy hétre pedig Szekszárdnál fogságba esett Béri Balogh Ádám, és a dunántúli hadmentés terve végérvényesen összeomlott.

A negyvenhét éves Pálffy a császári állandó hadsereg lovassági tábornoka, az egyik legkiválóbb hadvezetőnek bizonyult a magyarországi hadszíntereken is. Lányához I. József császárt erős érzelmi szálak fűzték s mint befolyásos főrendi politikus már eddig is sikeresen térítette vissza királyhűségre a konföderáció tagjait. Főparancsnoki hivatalát meglehetősen késve, feltételeket szabva foglalta el. — November elején érkezett Pestre.

Rákóczi kedvező fejleménynek tekintvén, hogy magyar főméltóság kezébe került a háború befejezésének ügye, megbízta a tiszántúli kuruc csapatok főparancsnokát, Károlyi Sándort, hogy „menne személye szerint fentemlített méltóságos commendirozó főgenerális Pálffy János uramhoz s bővebben beszélgetne parolára őexcellenciájával”[jegyzet 2] fegyverszünet kieszközlése végett.[8] A Rákóczi parancsán megütköző és bővebb eligazításért Munkácsra tartó Károlyi útközben kapta meg Pálffy november 14-én kelt levelét: „jöjjön vissza felkent királyának szárnyai alá, jószága és méltósága valamint ennekelőtte meglészen…”[jegyzet 3] Az újabb kutatások kiderítették, hogy a Tiszántúl helységeit hódoltató levelekkel elárasztó Pálffy több úton is megkereste Károlyit.[9] A munkácsi tanácskozáson Károlyi bemutatta a fejedelemnek Pálffy levelét, s ezért úgy döntöttek, hogy Komáromi Csipkés György Bihar vármegyei alispán és debreceni főbíró megy Pálffyhoz. Utasítása szerint Rákóczi koncepcióját segítő közreműködésre kell megnyernie Pálffyt: „Ne kívánja hát senki …, hogy ezen mostani hadakozás … fegyverrel avagy a hadakozók elméjek csábításával végződjék, … inkább arra fordítaná elméjét, hogy vagy az universalis békesség, vagy a mostani császár haláláig halasztódnék ezen hadakozás … ezen ügynek boldogulása … annak idejében idegen pártfogók által” következzék.[jegyzet 4] Rákóczi béketárgyalásra való hajlandóságának közlésén kívül Komáromi feladata volt, hogy Pálffynak átadja Károlyi december 9-én kelt, a hódolást elutasító levelét és bizalmas szóbeli üzenetét, mely szerint biztosíték fejében hajlandó mégis tárgyalni. A főparancsnok, miközben Bécsben jelentette a fejleményeket, december 17-én Pestről kelt, Károlyinak címzett levél kíséretében közölte, hogy milyen feltételekkel kezdhetik el a béketárgyalásokat. „A méltóságos herceg az erdélyi fejedelemségről emlékezetet se tegyen, és tractára se diaetát, se amnystitiumot ne kívánjon … Ne bízzon a külső hatalmasságoknak segítségekben és hitegetésekben …, ha valamit akar, a dologgal ne késsen, mivel az ő felsége hadai megindulnak, és ha az kevés, lészen ő felségének 40 regementje is.”[jegyzet 5][10] Károlyi egy mindmáig csak töredékesen ismert emlékiratában javallotta Rákóczinak, hogy fogadja el a feltételeket.[11] Álláspontját erősen befolyásolhatták a katonai fejlemények.[12] A császári csapatok – annak ellenére, hogy súlyos élelem- és takarmányhiánnyal küzdöttek, s lázongtak az elmaradt zsold és a pestis miatt[13] – könnyűszerrel elfoglalták Krasznahorkát, Egert,[14] Bártfát, és december 10-én bevonultak Eperjesre. Rákóczi azonban értesülvén róla, hogy már útban van Bécsbe az angol kormány különmegbízottja, Peterborough herceg, akit a savoyai határmegállapítás és a magyarországi különbéke megkötésének lebonyolítására küldtek az udvarba, kitartott eredeti álláspontja mellett, amelyet Károlyi december 26-án írt levele közvetített Pálffynak: azon igyekezzék, „hogy örökösön a békesség öszve lévén köttetve a szabadsággal, országunk boldoggá és szabaddá tétessék”.[jegyzet 6] Kállón a fejedelem hadiszemlét tartott, és őszinte békeszándékának bizonyságául, a békekötések technikájának rendjét betartva, levelet írt Keresztély Ágost hercegprímásnak.

Bécsben azonban Rákóczi főparancsnokának külön tárgyalási hajlandóságában a háború gyors befejezésének lehetőségét látták, oly módon, hogy az angol kívánságoknak is elébevághatnak, a minisztertanács előterjesztésére I. József császár 1710. december 22-én kiállított királyi levélben Károlyit bűnbocsánatáról és javainak, méltóságának visszaadásáról biztosította, ha hűségét bizonyítja. Pálffy teljhatalmat kapott a tárgyalásokra Károlyival. Az időközben Pestről Debrecenbe tartó Pálffy számára az udvar álláspontjának megfelelően Károlyi csak eszköz volt Rákóczi megnyerése érdekében; a cél a magyar konföderációnak és az Erdélyi Fejedelemségnek mint államhatalmi testületnek a megsemmisítése volt. Mivel pedig a nyílt elszakadást KárolyiMunkácson levő családjára hivatkozva – nem tartotta időszerűnek, Pálffy tudatta a fejedelemmel, hogy továbbítja a hercegprímásnak Rákóczi január 2-án, Munkácson kelt, békekötési készségét bejelentő levelét, s hogy kész személyes tárgyalásra. Ilyen előzmények után Rákóczi január 9-én kiment Lengyelországba, hogy a tengeri hatalmak követeinek és az orosz megbízottnak a megegyezés érdekében folytatott bécsi tárgyalásairól tájékoztatásokat kapjon, és beszéljen Dolgorukij herceggel, a cár lengyelországi követével.

A magánjellegű megegyezést Károlyi útján most már megvalósíthatónak látó Habsburg-kormányzat azonban a hercegprímásnak szóló levelet nem fogadta el, megtagadta Pálffy kérését a Rákóczival folytatandó tárgyalásokra, s Károlyi katonai átállásának mielőbbi keresztülvitelére utasította őt azzal, hogy a fejedelem kegyelemre adja meg magát.

Pálffy azzal a feltétellel, hogy Károlyi Sarkadot átadja és csapataival a NyírbaktaNagykároly vonalra vonul vissza, január 12-én nyolcnapos fegyverszünetet kötött, s január 21-én személyesen találkozott Károlyival Tégláson. A két főparancsnok megegyezett: Pálffy megkapja az időközben meghódolt Sarkadon kívül kért várakat, Ecsedet, Sólyomkőt és a teljes Szabolcs vármegyét, Károlyi pedig, aki még mindig bízott benne, hogy sikerül Rákóczit a magánjellegű megbékélés ügyének megnyernie, elérte, hogy Pálffy a fegyvernyugvást öt nappal meghosszabbítsa. A Lengyelországból visszatérő Rákóczi Vay Ádám javaslatára megbízta Károlyit: közölje Pálffyval, maga kíván találkozni vele.

Rákóczi és Pálffy 1711. január 31-én Vay Ádám kastélyában, Vaján tárgyalt.[15] Kéthetes, szabályszerű fegyverszünetet kötöttek, kijelölték a demarkációs vonalakat, és megállapodtak a tárgyalások megindításáról, noha Rákóczi csak államhatalmi szinten – mint a konföderáció választott fejedelme – volt kész tárgyalásokba bocsátkozni, Pálffynak pedig csupán a személyesen meghódolóknak adandó kegyelemre volt felhatalmazása. Rákóczi levelet írt József császárnak, amelyben – a félhivatalos jellegnek megfelelően – személyes hangvételben tudatta, hogy keresi a szent békesség útját, tájékoztatta a magyar konföderáció létrejöttéről, abban betöltött tisztéről és arról, hogy önmaga számára csak azt kéri, hegy békében élhessen hazájában. Egyidejűleg a berlini angol követ útján eljuttatta békeindítványát a bécsi angol követhez, és ismét kérte Anna királynőt és a holland rendeket, hogy közvetítsék és garantálják az ország szabadságát biztosító megegyezést. A magyar állam jól működő nemzetközi propagandájára jellemző, hogy az Egy lengyel királyi tanácsos levele … című röpirat, amely Grotius elveivel érvel Magyarország és Erdély jogáért az igazságos békéhez, közölve több, a mediációs tárgyalás létjogosultságát bizonyító császári okmányt, latinul és franciául először 1710 augusztusában, második kiadásban pedig 1711 februárjában, a béketárgyalások döntő időpontjában jelent meg.[16]

A fegyverszünetről és a vajai végzésekről az olcsvai hadimustrán tájékoztatta Rákóczi a hadsereget. A salánki tanácsülésen pedig a csonka senatussal megállapodtak, hogy a nagyszombati feltételek alapján kötnek békét, s partikuláris megegyezésre senki nem lép: Rákóczi az államhatalmi testülettel Lengyelországban, a magyar határ közelében várja be a császári udvar válaszát.

A magyar konföderáció hazai politikai ügyvivője ettől kezdve Sennyey István, a senatus kancellárja lett, aki Munkács várparancsnoki tisztét is ellátta. A hadsereg főparancsnokának, Károlyinak mintegy 10–15 ezer főnyi katonaság maradt a keze alatt. Károlyit a fejedelem megbízta: jelentse, ha Pálffytól hírt kap a császári udvar válaszáról, hogy Rákóczi elküldhesse megbízottait a főparancsnokhoz. „A politicumokrul penig nincs mit disponáljon … elhitetvén magammal Kegyelmed resolutiojának állandóságát, hogy nemzete boldogulása nélkül nem békéllik, s egymást el nem hagyjuk”[jegyzet 7] A fejedelem 1711. február 21-én a Vereckei-hágón át elhagyta Magyarországot, hogy Lengyelországból tartsa a kapcsolatot a tárgyalásokat közvetítő hatalmakkal és szövetségesével, s a senatussal együtt biztonságban várja ki a békekötést.

Lábjegyzetek

  1. Országos Levéltár G 19 Rákóczi-szabadságharc levéltára II. 3.e. fol. 153.
  2. Pulay Jánosnak a szathmári békességről írt munkája. Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László, V. Pest, 1865. 197–198.
  3. Ugyanott 199–200
  4. Ugyanott 215–216
  5. Ugyanott 218.
  6. Ugyanott 227.
  7. AR: I. III. 592–593.

Irodalom

A szatmári béke történetéről megoszlanak a vélemények. Azzal a felfogással szemben, amelynek értelmében Rákóczi mindvégig a fegyveres harc híve lett volna a megbékélők ellenében, átgondolt békekoncepciójáról és annak történelmi előzményeiről: Á. R. Várkonyi, Gábor Bethlen and Transylvania under the Rákóczis at the European Peace Negotiations, 1648–1714 (Festschrift für Attila T. Szabó und Zsigmond Jakó. München, 1987).

  1. A szerencsi senatusi ülésről és Rákóczi pátenséről, beillesztve a nemzetközi előzményekbe: R. Várkonyi Ágnes, ”Ad pacem universalem.„ A szatmári béke nemzetközi előzményeiről (Századok 1980);
  2. Rákóczi levele Anna angol királynőnek és a belga rendeknek, Szerencs, 1710. augusztus 26. Archivele Statului Cluj-Napoca EM levéltár, Kemény József gyűjteménye. Rákóczi levelét Anna királynőhöz kiadta G. Pray, Epistolae procerum regni Hungariae. III. (Posonii, 1806. 525–530. 1710. augusztus 30-i keltezéssel adta ki a leveleket J. Fiedler, Actenstücke zur Geschichte Franz Rakoczy's und seiner Verbindungen mit dem Auslande. II. (Wien, 1858. 126–128).
  3. XIV. Lajos közreműködéséről az orosz–svéd békében és a franciák kimerüléséről Köpeczi Béla, A Rákóczi-szabadságharc és Franciaország (Budapest, 1966); Köpeczi Béla, Az orosz segítség reménye és a szatmári béke (A Rákóczi-szabadságharc vitás kérdései. VajaNyíregyháza, 1976).
  4. Az időtényezőről és a hadban álló országok kimerüléséről R. Várkonyi Ágnes, Rákóczi szabadságharca történelmi fejlődésünkben és a szatmári béke értékelése (Ugyanott).
  5. Az angol miniszterek utasításai a bécsi angol követhez: Angol diplomatiai iratok II. Rákóczi Ferenc korára. Angol levéltárakból. Összeállította: Simonyi Ernő. Pest, 1871 – Budapest, 1877. 454–466.
  6. Locher kinevezésére és általában a minisztertanács döntéseire, utasításaira, a tárgyalások lefolyására Lukinich Imre, A szatmári béke története és okirattára (Budapest, 1925).
  7. Pálffy kinevezésének irodalmát összefoglalva, tárgyalásait az udvartól független, önálló politikai koncepciójából vezeti le, egyben bizonyítva, hogy a közeledés mindkét fél részéről egyszerre történt: Bánkúti Imre, A szatmári béke (Budapest, 1981).
  8. Rákóczi kezdeményezésére és Károlyinak adott megbízására Esze Tamás, A szatmári béke történelmi előzményei (A Rákóczi-szabadságharc vitás kérdései. VajaNyíregyháza, 1976).
  9. Mivel a Pálffy család levéltárából az 1704–1711 közötti évek anyagát a második világháború idején elvitték, a Károlyi család levéltárának idevágó forrásai sincsenek mind ez idáig következetesen föltárva, a két főparancsnok különtárgyalásait főleg Pulay János, A szathmári békességről írt munkájában (Magyar Történelmi Emlékek. Kiadta Szalay László. V. Pest, 1865) kiadott források alapján rekonstruáltam.
  10. Hogy Rákóczi katonai segítségre nem számíthatott: Benda Kálmán, A szatmári béke és az általános külpolitikai helyzet (Ugyanott).
  11. Károlyi emlékiratát, amely Pálffy álláspontjának realitását fejti ki Rákóczi számára, mind ez idáig nem tárta még fel a kutatás, Márki Sándor, II. Rákóczi Ferencz. III. 159–161 kivonatos ismertetéséből idézem.
  12. A hadieseményekre: Balás György, Újvár várépítészeti rendszere és katonai szerepe (Hadtörténelmi Közlemények 1888); Czobor Alfréd, Új adatok Eger várának 1710-i történetéhez (Hadtörténelmi Közlemények 1929).
  13. A császári csapatok viszonyairól megoszlik a kutatók véleménye; vesd össze Lukinich Imre, A szatmári béke története és okirattára (Budapest, 1925. 20, 266, 219, 222, 233–234); Bánkúti Imre, A szatmári béke (Budapest, 1981. 38. skk.); Benda Kálmán, A szatmári béke és az általános külpolitikai helyzet (A Rákóczi-szabadságharc vitás kérdései. VajaNyíregyháza, 1976. 47).
  14. A belső meghasonlást hangsúlyozza Szántó Imre, Adatok az egri vár 1710. évi feladásához (Az Egri Pedagógiai Főiskola Évkönyve 1961). Továbbá Márki Sándor, II. Rákóczi Ferencz (Budapest, 1907–1910. III. 138).
  15. A vajai találkozás előzményeinek és lefolyásának anyaga nincs feltárva. Vesd össze II. Rákóczi Ferenc fejedelem emlékiratai a magyarországi háborúról, 1703-tól annak végéig. Fordította: Vas István. A tanulmányt és a jegyzeteket írta: Köpeczi Béla. A szöveget gondozta: Kovács Ilona. Budapest, 1978, 419–420.
  16. Egy lengyel királyi tanácsos levele egy birodalmi nemesúrhoz a magyarországi ügyekrőlBenda Kálmán magyar fordításában: A Rákóczi-szabadságharc és Európa. Szerkesztette Köpeczi Béla. Budapest, 1970); Benda Kálmán, ”Egy lengyel királyi tanácsos levele…„ (Mályusz Elemér Emlékkönyv (Budapest, 1984)).


„ad pacem universalem” vagy „fegyver által való meggyőzetés”R. Várkonyi Ágnes
A hágai és a gertruydenbergi békekonferenciák és az időt húzó háború Tartalomjegyzék A szatmári megegyezés