Rét- és legelőgazdálkodás

A Múltunk wikiből

Az állattenyésztés természetes alapjául szolgáló rét- és legelőgazdálkodás nálunk úgyszólván csak a szakirodalom lapjain létezett. A rétek és legelők hozama az évszázados hagyományok szerint változatlanul a természet erőinek függvénye maradt. Ezekről csak a többnyire gyenge termést takarították be a gazdálkodók, lettek légyen azok kis- vagy nagybirtokosok, de a termőerő pótlásáról úgyszólván sehol sem gondoskodtak. Bár a rétek és legelők területe lassuló ütemben továbbra is csökkent, még korszakunk végén is volt olyan nagy kiterjedésű, hogy korszerű művelés esetén lényegesen nagyobb állattenyésztésnek lehetett volna bázisa. A nyugati országokban valamirevaló legelőnek azt tartották, ahol fél hektár terület 500–600 kg számosállatot tavasztól őszig, minden kiegészítő takarmány nélkül el tud. tartani. Magyarországon a legelők kiegészítő takarmánybázisul szolgáltak, ahol a legeltetési évad első heteiben az állomány megélt. A statisztikákban legelőnek feltüntetett területek zöme nem is legelő volt, hanem csak kifutója az állatállománynak, amit a népnyelv az ország számos területén találóan nevezett „járásnak”.

A falvak közlegelőinek feltörését az 1894. évi mezőrendőri törvény megtiltotta ugyan, de e törvényt olyan időben hozták, amikorra a java legelők már évek óta kalászokat ringattak. Ugyanakkor kötelezték a közlegelők tulajdonosait legeltetési szabályrendeletek hozatalára. Ezzel lehetett korlátozni a kihajtott állatok számát és csökkenteni a túlterhelést, de ettől még nem javult a legelők állapota. A legelők állapotának javítása terén a rét- és legelőgazdálkodás kiváló hazai művelőinek minden erőfeszítése hatástalannak bizonyult. A legelőjavításoktól való merev elzárkózás egyik okát abban kereshetjük, hogy a századfordulóra már nagyrészt csak olyan területek maradtak meg legelőnek, amelyeknek javítása rendkívül nagy befektetést igényelt volna; ettől pedig mind a közlegelők parasztbirtokosai, mind a nagybirtokosok tartózkodtak. Az áldatlan helyzet kárvallottja az ország állattenyésztése, közvetve pedig a szántóföldi növénytermelés maradt, hiszen változatlanul érvényes volt Thaer megállapítása, hogy „a rét és legelő a szántóföld anyja”.[1]

Lábjegyzet

  1. Idézi: Major Pál, Mosonymegye monographiája. I. Magyaróvár, 1878. 165.


A mezőgazdaságVörös Antal
Zöldségtermelés és kertkultúra Tartalomjegyzék Állattenyésztés