Róbert esztergomi érsek

A Múltunk wikiből
(Róbert veszprémi püspök szócikkből átirányítva)
†1239. november 2.
esztergomi érsek
Wikipédia
1227
Róbert esztergomi érsek egy kun követség nyomán, pápai megbízással tömegesen téríti meg a kunokat. Létrejön a milkói kun püspökség is.
1232
február 25. Róbert esztergomi érsek kiközösíti a király tanácsadóinak egy részét.
Róbert érsek augusztus 20-ig felfüggeszti a kiközösítést.

Kristó Gyula

Földművelés

A Helemba-szigeten végzett régészeti ásatások valószínűsítették egy, jóllehet hamis II. Endre kori oklevél ama tudósítását, hogy e szigeten Róbert esztergomi érseknek háza és gyümölcsöse volt. Nemcsak az érseki ház alapjai bukkantak elő, hanem olyan beásások nyomaira is ráakadtak, amelyek az egykori gyümölcsös létére derítettek fényt.

Egyházi társadalom

  • Csak kevés főpapot ismerünk valamennyire is életközelből. Ezek közé tartozik Lukács érsek a XII. század második, illetve Róbert érsek a XIII. század első felében.
  • Róberta belgiumi Liège vidékéről származott, 1207–1209 között fehérvári prépost és királyi kancellár, 1209–1226 között pedig veszprémi püspök volt. Az esztergomi érseki méltóságot 1226–1239 között töltötte be. A pápai törekvések és a pápai politikai vonalvezetés híveként fontos szerepet játszott az 1230-as évek magyarországi belpolitikájában. A francia Albericus jegyezte fel róla, hogy halála után derült ki: testén kínzóövet (cilicium) hordott, szekrényében pedig önsanyargató eszközöket találtak.
  • Róbert veszprémi püspök 1226-ban valamennyi kápolnát a káptalani javakhoz kapcsolta, s a kápolnák jövedelmeiből, így a tizedből is, a kanonokok jelentős mértékben részesedtek.

Endre és Béla politikája az 1220-as évek közepén

Ugyanezekben a napokban Honorius egyházi méltóságoknak is hasonló értelemben írt. Bereck váci és Róbert veszprémi püspököt, továbbá a kalocsai érseket és suffraganeusait arra kérte, hogy tanácsaikkal segítsék Bélát, „legyen végre a vihar után nyugalom, a köd után derült idő”[1].


A domonkos misszió leglátványosabb eredménye az a követség volt, amelyet 1226 második vagy 1227 első felében Barc, a rangsorban a negyedik kun fejedelem indított a francia származású Róbert esztergomi érsekhez, akit kevéssel utóbb IX. Gergely pápa legátusként a kunok megtérítésére Kunországba küldött. A kunok követségét Barc egyetlen fia vezette, tagjai között kun előkelők és domonkos szerzetesek voltak. A kun fejedelem fia a maga és társai megkeresztelését kérte, továbbá bejelentette, hogy atyja és népe Erdélyben várja a keresztség felvételét. Róbert érsek két püspöktársa és Béla herceg jelenlétében nagy tömegű, egy kútfőnk szerint 15 000 kunt keresztelt meg. Egyetlen forrásunk még egy másik kun fejedelem, Membrok és környezetének ezer tagja megkereszteléséről is tud, akiket állítólag maga II. Endre tartott volna keresztvíz alá. A kun misszió eredményeképpen 1227-ben létrejött a kun püspökség a dél-moldvai Milkó székhellyel, s első püspökévé az a Theoderik barát lett, aki mint a domonkosok magyarországi rendfőnöke alaposan kivette részét a térítés munkájából. A pápa az új püspökséget hamarosan mentesítette az esztergomi érsek fennhatósága alól, és közvetlenül a maga hatáskörébe vonta.

Béla birtokvisszavételi politikája

Aligha véletlen, hogy Béla egyik 1231. évi oklevelének méltóságnévsorában valóban az ország vezető egyházi és világi tisztségviselőivel, Róbert esztergomi, Ugrin kalocsai érsekkel és Mojs nádor­ral találkozunk az erdélyi her­ceg udvarát alkotó ismert méltóságok, tárnokmester, vajda stb. helyett.

Az egyházi nagybirtokosság politikai sikerei II. Endre uralkodásának utolsó éveiben

A királyi udvar összetételének szinte teljes megváltozása 1231-ben, vagy talán már 1230 utolsó hete­iben, nem csu­pán Béla birtok-visszavételi politikájának adta meg a kegyelemdöfést, hanem újra felszínre hozta mind­azokat a kér­déseket, amelyek Ampod fia Dénes korábbi tiszt­ség­vi­se­lé­sé­nek időszakát jellemezték. Ezek­ről az újra kísértő veszé­lyekről IX. Gergely pápának az esztergomi érsek­hez március 3-án írt levele tájé­koz­tat. „Rettenetes hír jutott el hozzánk mind a te, mind mások jelen­tése révén – írja a pápa Róbertnek –, a fáj­da­lom éles kardjaként hatolva belénk. Magyar­or­szá­gon olyan dolgok történnek, hogy ha az apostoli szék orvos­lást nem nyújt, úgyszólván elvész a hit, meg­semmisül az egyház szabadsága, és nem kis mértékben csök­ken a királyi tekintély.” Elnyom­ják a sze­gény keresztényeket, a szaracénok és a zsidók uralkodnak Krisz­tus hívein. A súlyos ter­hek­kel gyötört keresz­tények látva a szaracénok jobb helyzetét, nagyobb szabad­sá­gát, önként csat­la­koznak hozzájuk, felveszik hitüket, hogy velük azonos szabadságot élvezzenek. Sza­ra­cé­nok keresz­tényekkel, keresztények szaracénokkal kötnek házas­ságot. A szaracénok keresztény rab­szol­gá­kat vásá­rolnak, hitük elhagyására kényszerítik őket, és nem enge­dik fiaikat megkeresztelni. Néhány szaracén keresz­ténynek hazudva magát szedi rá a keresztényet. A szaracénok szol­gáikká teszik a kunokat, a már meg­keresztelkedett kunokat hitük elhagyására bírják, a meg­ke­resz­tel­kedni szán­dékozókat pedig eltérítik szán­dékuktól. Noha a toledói zsinat elhatározta, hogy a zsidók köz­hivatalokat ne visel­jenek, Magyar­or­szá­gon a zsidók és a szaracénok mégis tisztségeket töltenek be, súlyos károkat okoznak az egy­háznak. „Az egy­házi szabadság – folytatja levelét a pápa – abban az országban annyira fel van forgatva, hogy a világiak nem­csak az egyház alattvalóira, hanem magukra az egyházakra és az egyházi személyekre is adót vet­nek ki, és világi bíró széke előtt kell felelniük. A birtokokat és jövedelmeket, amelyeket a királyok adományából már hosszú idő óta békésen birtokoltak, az egyházaktól igazságtalanul elveszik, és mérhetetlen ado­má­nyo­zá­sok révén, amelyeket bizonyos nemeseknek a király újra eszközöl, súlyosan meg vannak ter­helve.” Házas­sági ügyek is világi bíró elé tartoznak. „Úgy adódott, hogy ennek az országnak az egy­házai annyi jog­ta­lan­sá­got és kárt szen­ved­tek el, oly súlyos terhekkel lettek nyomorítva, hogy ha gyorsan nem adatik meg nekik a segít­ség, aligha lesznek képesek feléledni.”[2] IX. Gergely fel­ha­tal­mazta az esztergomi érseket, hogy egyházi fenyí­ték alkalmazásával, s ha kell, világi erő igény­be­vé­telével is tántorítsa el gonosztettek elkövetésétől az egy­ház ellen mesterkedőket. A pápa II. Endrétől is kérte közreműködését a kihágások visszaszorításában, Róbert érsek tá­mo­ga­tá­sában. Nem lehet véletlen, hogy az esztergomi főpap és suffraganeusai éppen ekkortájt kez­de­mé­nyez­ték a pápánál Lukács érsek szentté avatását, akinek kanonizálása által a világi hatalommal szem­beszálló főpap eszméinek propa­gálását kívánták szolgálni.

Azt a sok birtokot, jövedelmet és adományt, amelyek királyi kivált­ság révén az egyházak és egyházi intéz­mé­nyek birtokoltak, a szaracénok rosszindulata és a király tanácsosainak méltánytalan felbujtása követ­kez­té­ben elvették. Róbert esztergomi érsek gyak­ran intette II. Endrét, s mert a klerikusokkal szembeni akci­ók­nak nem akart véget vetni, az érsek a pápától nyert felhatalmazás alapján, élve továbbá azzal a jogával, amit az 1222. évi Arany­bulla 1231. évi megerősítésének „ellenállási joga” a mindenkori esztergomi érseknek biz­tosított, egész Magyarországot interdiktum (egyházi tilalom) alá vetette. Megtiltotta, hogy az egész ország­ban, akár a király vagy fiai udvarában, akár máshol pap istentiszteletet tartson, egyházi szent­sé­ge­ket szol­gáltasson ki, egyházi szertartás keretében temessen, kivéve a csecsemők keresztelését, az úr tes­tét és vérét, a penitenciát és az utolsó kenetet. II. Endrére még nem mondta ki Róbert az egyházi fenyí­téket, meg­ja­vulását várta, de tanácsosait, akiknek felbujtására a király vonakodott a helyzeten vál­toztatni, illetve akik­nek buzdítására a szaracénokat felemelte és közhivatalok élére állította, kikö­zösítette az egyházból. A tanácsosok sorát Dénes nádor nyitja, akit nemcsak a fentiek miatt sújtott egyházi fenyítékkel az érsek, hanem más okok miatt is: számos egyházi személyt javaitól és javadalmaitól megfosztott, a szepesi pré­pos­tnak és plébánosoknak jogtalanságot okozott, erőszakoskodott velük, János pozsonyi prépostot pedig fel­po­foz­tatta. A szaracénokat és az álkeresztényeket pártfogolta és védel­mezte, némelyeket saját praediumaira foga­dott be. Miklós kamarásnak és tárnokmesternek, aki szin­tén tanácsosa volt a királynak, és a kamara ügye­iben rendelkezett, néhány hetes haladékot adott Róbert a kiközösítést illetően. Név szerint közösítette ki viszont Sámuelt, egykori kama­ra­is­pánt, akire rábizonyult az eretnekség, s noha magára vette a szentföldi út fogadalmát, mégsem tett annak eleget, továbbá a szaracénokat és az álkeresztényeket, a hozzá hason­ló­kat támogatta és védte. Eltiltotta végül az érsek a keresztényeket a szaracénokkal való bármiféle érint­ke­zés­től mind­ad­dig, amíg a szaracénok el nem bocsátják maguktól a keresztényeket, a kereszténnyé akarókat és a megkeresztelkedettek fiait, legyenek azok magyarok, bolgárok, kunok vagy bármilyen más náci­ó­ból valók.

Róbert jól időzítette az interdiktum kimondásának időpontját. Éppen a nagyböjt kezdete volt 1232-ben (február 25.), amikor a királyi család tagjai és szerte az országban a hívők a temp­lo­mokba mentek, hogy magu­kat a könnyeknek és a töredelemnek adva megkezdjék a böjtöt. Az egy­házi átok – legalábbis színleg – meg­rázta II. Endrét, így írt 1232. május közepén IX. Gergely pápá­nak: „el sem tudom mondani, milyen keserű fájdalom terített le, hogy én és az én országom népe mint elfajzott fiak elzárattunk az anya­szent­egy­ház mézzel folyó emlőitől, s a világ többi fejedelme előtt mint gyalázatos nevűek megszégyenültünk, ami minél szokatlanabb, annál irtózatosabban sért, s minél kevésbé megérdemelt, annál gyötrőbben sebzi a szív leg­belsejét.” II. Endre teljesen meg volt győződve arról, hogy meg nem érdemelt büntetést szenved, és soha el nem követett vét­sé­ge­kért bűnhődik. Béla fiát és országa méltóságait Róberthez küldte, akik többször is felkeresték az érse­ket, s esdve könyörögtek neki, hogy oldozza fel az országot az interdiktum alól. A siker csak rész­leges volt, s a király bizonyos vezető egyházi férfiak közbenjárására is csak annyit tudott elérni, hogy az érsek augusztus 20-ig felfüggesztette az egyházi tilalmat és kiközösítést. II. Endre maga sem volt elé­ge­dett ezzel az eredménnyel, ezért május 16-án a pápához intézett levelében panaszt emelt az esztergomi főpap részéről őt ért megszégyenítés miatt, s követséget menesztett a pápához Dénes nádor, az Aragóniából beván­dorolt Simon győri ispán és a johanniták rendfőnöke sze­mé­lyé­ben. IX. Gergely júniusban utasította az esz­tergomi érseket az egyházi fenyíték felfüggesztésére, és a magyarországi helyzet kivizsgálására Pecorari Jakab praenestei püspököt küldte pápai követként széles jogkörrel Magyarországra, akit azonban azzal a jog­gal nem ruházott fel, hogy II. Endrét interdictum alá vethesse, ezt a pápa magának tartotta fenn. Min­den­e­setre IX. Gergely pápa még augusztus vége felé is különleges engedéllyel biztosította Gyula bán feleségének az istentisztelet hallgatását általános interdiktum idején.

II. Endre 1232. évi okleveleinek egy része nem véletlenül esztergomi vonatkozású, s kivétel nélkül a király és az esztergomi egyház közti feszültség feloldását, az érsek megbékítését és lecsillapítását célozta. Így 21 pog­rá­nyi embert, akiket a király néhai János esztergomi érsek idejében az esz­ter­gomi egyháznak adott földekkel és szőlőkkel egyetemben, majd Róbert érseksége idején haragjában az egyháztól elvett, visszaadta Eszter­gom­nak. Ugyancsak visszajuttatta az egykor szászok által lakott Szebelléb falut az esztergomi egyháznak, ame­lyet korábban attól jogtalanul elidegenített. Hason­lóképpen 1232-ben Róbert érsek kérésére biztosította az esztergomi egyház népei számára, hogy a királyon kívül más bíró hatósága alá nem tartoznak. Orvosolta az esztergomi prépost pana­szát, s elrendelte, hogy a zólyomi birtokhoz csatolt falvak dézsmájukkat teljes egé­szében az esz­ter­gomi egyháznak adják. Noha Pecorari Jakab 1232 végén Magyarországra érkezett, II. Endrével még jó ideig nem tudott szemé­lye­sen tanácskozni. Igaz ugyan, hogy az uralkodó engesztelni próbálta az esztergomi érseket, de korábbi poli­ti­ká­ján mit sem változtatott. A királyi pénzügyigazgatás élén továbbra is bérlők áll­tak. Jól mutatja ezt, hogy az Ausztriából Magyarországra jött zsidó Teha comes éppen 1232-ben kért engedélyt az uralkodótól arra, hogy apja által adományul bírt Besenyő nevű faluját igen magas összegért, 500 márkáért eladhassa aragóniai Simon comesnek, mivel a királyi (pénzverő) kamara bérlése kapcsán bizonyos összeggel hátralékban maradt. A következő év dokumentumai iga­zolják, hogy a sókereskedelem is a zsidók és izmaeliták kezén volt. Alapos oka lehetett tehát II. End­rének arra, hogy kerülje a személyes találkozót a pápai követtel, aki így II. Endre meg­bí­zott­ja­i­val, a tárnokmesterrel (azzal a Miklóssal, akinek kiközösítését Róbert érsek rövid haladék után tervbe vette), továbbá az asztalnok-, a pohárnok- és a lovászmesterrel kezdett tárgyalásokat.


Mivel Endre nem fizetett húsvétra, s János püspök figyelmeztetésére sem kezdte el a kártérítés fizetését, a bosz­niai püspök interdiktum alá vetette az országot, és II. Endrét kiközösítette. Az egyházi fenyíték azon­ban nem talált osztatlan helyeslésre a magyarországi felső klérusnál, még Róbert esztergomi érsek sem értett egyet vele, s az uralkodóval együtt fellebbezett a pápához. A pápa neheztelt ugyan Róbertre, de igyekezett meg­érteni Endrét, s felhatalmazta Jánost, hogy a feltételek teljesülése ese­tén oldozza fel az uralkodót a kikö­zö­sítés alól.

Magyarország a tatár támadás útjában

1239-ben másik családi esemény töltötte el öröm­mel IV. Bélát: már hat leánya volt ekkor, s közel két évtizede élt házas­ság­ban Laszkarisz Máriával, ami­kor neje végre fiút szült, akit az utolsó napjait élő Róbert érsek István névre keresz­telt.

Írásbeliség

Az első kísérlet, amely az alkancellári méltóság meghonosítását célozta, Róbertnek, a későbbi veszprémi püspöknek és esztergomi érseknek 1209. évi ama újítása jelen­tette, hogy a kancellárt az alkancellár helyettesítse a királyi oklevelezés ügyeiben.

Lábjegyzetek

  1. Theiner I. 46.
  2. Theiner I. 94.