Raimondo Montecuccoli

A Múltunk wikiből
Modena, 1609. február 21. – Linz, 1680. október 16.
olasz származású császári hadvezér
Wikipédia
Raimondo Montecuccoli
1661
április 23. Erdélyi országgyűlés Besztercén. (Kemény János fejedelem javaslatára kimondja, hogy Erdély elszakad a Portától, és I. Lipót védelme alá helyezi magát.)
június 26. I. Lipót kötelezvénye Kemény János katonai és diplomáciai támogatásáról.
augusztus 30. Kemény János hada Majténynál egyesül a Montecuccoli vezette császári sereggel.
szeptember 14. Erdélyi országgyűlés Ali pasa parancsára Marosvásárhelyen. (Apafi Mihályt fejedelemmé választják. Uralkodik 1690-ig.)
szeptember 17. Kemény János Kolozsvárt felesketi a maga hűségére.
szeptember 18. Montecuccoli tábornagy ütközet nélkül kivonul Erdélyből. (Bethlenben, Szamosújvárott, Kővárban, Székelyhídon, Kolozsvárott német őrséget hagy.)
1662
Raimondo Montecuccoli és Zrínyi Miklós publicisztikai vitája az erdélyi hadjáratról.

R. Várkonyi Ágnes

Az 1655. évi országgyűlés. A Habsburg-dinasztia és a magyar rendek kompromisszuma.

Az arisztokratákból vagy az arisztokraták soraiba feltört zsoldos vállalkozókból kialakult főtiszti réteg ugyancsak az államhatalom különleges kiváltságait élvezte. E csoport jellegzetes alakja, Montecuccoli generális a hivatali nemesség heves ellenkezésével dacolva, az államkormányzásban is hallatta szavát. Holott a kormányzás korszerű igénye már a katonai testület és az államkormányzás diplomáciai, közigazgatási feladatainak szigorú szétválasztását követelte. meg, bár megvalósítása másutt is lassan, vontatottan vagy alig valósult meg.

A nagyszombati zsinat és következményei

A nemzetközi törökellenes szövetség érdekében munkálkodó Rajnai Szövetség elnöke, János Fülöp megnyerte a francia udvart és Brandenburgot. 1660 tavaszára pedig sikerült elérnie, hogy megkössék a Habsburg–svéd békét. Elhárult a legfőbb akadálya, hogy a császári főhaderő Montecuccoli vezetése alatt Magyarországra induljon, és a keresztény országok egyetértését egy törökellenes koalícióval pecsételjék meg. Csakhogy elkésett.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

1661. március végén a Haditanács úgy döntött, hogy az egész császári hadsereget elindítják Magyarországra. Feltöltetik az élelmiszerraktárakat, toborzást rendelnek el, pénzt küldenek egyes magyarországi várakba zsoldra és építkezésekre. Sőt elfogadták az Opinio javasolta haditervet is. A császári haderő – Montecuccoli vezetésével mintegy 15 ezer ember – Komáromnál ver tábort, innen indít támadást Esztergom és Buda ellen. Mintegy 2-3 ezer főnyi haderő Felső-Magyarországon át Kemény segítségére vonul. A haderő harmadik része a délnyugati végeken, Horvátországban kezd támadást. A háború vezetése részben a magyarok kezében lesz. A Kemény mellé küldendő seregrészt Wesselényi nádor, a délnyugati végeken állomásozót Zrínyi Miklós parancsnoksága alá helyezik. A támadásokat azonban nem tudták összehangolni, és az egész vállalkozás közös irányítását sem sikerült kialakítani. A Magyar Kamara elnöke pedig nem tudott úrrá lenni az élelmezési nehézségeken: a nép a hegyekbe menekül, elrejti az élelmet. és nem szolgál fuvarral. Montecuccoli azonban szigorú rendeleteket ad ki a lakosság védelmére, válaszul a főméltóságok vállalják a hadélelmezést, s a császári biztos, Rottal János udvari tanácsos jelenti: 30 ezer mérő gabonát, 2 ezer hordó bort, 500 marhát ajánlottak fel, s azt, hogy a császárral egyetértésben a vármegyei nemesség részt fog vállalni a hadellátás anyagi terheiben, ha a császár támadó háborút kezd a török ellen.

Zrínyi 1661. január végén tíz ágyút öntetett saját költségére, és nagy mennyiségű lőszert, fegyvert, kézigránátot kért a Haditanácstól. Majd Csáktornyánál ezer törököt levágott, heves helyi harcok után május elején megtámadta a kanizsai élelmiszer- és lőszerszállítmányt, a 10 ezer főnyi szállítószemélyzetet, a kísérő katonaságot szétszórta, és mintegy 100 ezer tallért érő zsákmányt ejtett. A Mura partján Kanizsa ellenében várat építtet, Zrínyi-Újvárat. Batthyány Kristóf dunántúli főkapitány és a nádor ugyancsak megkezdte a hadi előkészületeket. Felső-Magyarországról pedig egy főleg végváriakból álló csapat Várad alá ütött, felégette a törökök új hídját, foglyokkal, hadijelvényekkel Szatmárba vonult, s üzenetet küldött a császárnak: itt az idő az oszmán hatalom megtámadására.

Kemény János a távoli Erdélyben úgy látta, hogy a kereszténység összefog, küszöbön áll a Habsburg császár vezetésével induló általános törökellenes támadás. Az ország egyesítése érdekében mindent egyetlen lapra tesz fel. Elutasítja Ali pasa ajánlatát, lefogatja az erdélyi török párt vezetőit, Barcsayt és fivérét, majd kivégezteti őket. 1661. április 23-án a besztercei országgyűléssel kimondatja, hogy Erdély elszakad a Portától, és a magyar király hatalma alá helyezi magát. A Habsburg-udvarral történt előzetes tárgyalások megpecsételéseként a rendek követei az ország nevében kijelentik, hogy ha Lipót császár haddal segíti a fejedelmet, és konstantinápolyi követe útján elhárítja a szultán haragját, készséggel fogadnak császári őrséget több erdélyi várba.

A szultán azonban most sem tűr Erdélyben a királyi Magyarországgal egyesülni igyekvő fejedelmet: azonnal tatár csapatok zúdulnak a Székelyföldre, a temesvári pasa a szászok ellen készül, Bécsbe pedig megérkezik a tatár kán követe a negyvezír békeajánlatával: nem háborgatják a magyar király birodalmát, cserében Kemény fejét követelik, és azt kívánják, hogy a császár hagyja Váradot a szultán birodalmában.

A Habsburg-udvarban megoszlottak a vélemények. A dinasztia nemzetközi tekintélyére hivatkozva a háborús párt azzal érvelt, hogy Lipót császár a franciaországi viszonyok miatt most nyugodtan a török ellen fordulhatna. Meghalt Mazarin, Fouquet letartóztatása Párizs-szerte és a nemesség körében nagy nyugtalanságot keltett, XIV. Lajost belpolitikai bonyodalmak kötik le. Porcia és csoportja féltette a birodalom egységét, hiszen a német fejedelmek a törökadó megajánlását egyre súlyosabb feltételekhez kötötték, s a magyar politikusok terveit sem tekintették veszélytelennek a dinasztiára nézve. Végül a spanyol udvar utasítása döntött: Lipót császár csak akkor vonjon fegyvert a török ellen, ha Nyugat-Európában rendben állnak dolgai. A konstantinápolyi császári rezidens tehát sürgős utasítást kap a Habsburg–török béke megerősítése érdekében, és Bécsben elfogadják a tatár kánnal küldött szigorú nagyvezíri feltételeket. Lipót császár lemond Váradról, elejti Keményt, ezt a máris második Martinuzzinak emlegetett bajkeverőt, ha a szultán valóban hozzájárul, hogy új fejedelmet válasszanak Erdélyben a rendek. Ezt az 1661. május végén létrejött Habsburg-török megállapodást azonban a dinasztia európai tekintélye miatt egyelőre titokban kell tartani. Óvatosságra inti az udvart a felső-magyarországi vármegyék, városok és falvak nyugtalansága s a kiszámíthatatlannak ismert török politika is. A hadi készületekkel tehát nem hagynak fel, de a haditervet hirtelenül megváltoztatják.

Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le. Zrínyi és Montecuccoli egyaránt tiltakoznak a Haditanács látszólag esztelen parancsai ellen. Zrínyi megtagadja az engedelmességet, elsorolja érveit, majd leszögezi: „készségesen állok utolsó csepp véremig a kereszténység szolgálatába … Akik pedig üres félelemből magamra hagynának ebben a hasznos munkában, sőt akadályoznának, azokat az Isten ítélőszéke és rettenetes ítélete elé idézem”.[1] Montecuccoli pedig azért tiltakozott az új parancs ellen, mert jól látta, hogy az egyetlen ütőképes hadsereg elpusztul, hiszen erre a hosszú útra előre kellett volna gondoskodni ellátásáról. Július végén mégis elindult, és Felső-Magyarországon át nagy kerülővel augusztus közepére érkezett meg Tokajhoz.

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre. Erdélyben császári őrséget helyeztek el Kővár, Székelyhíd, Fogaras, Görgény, Déva váraiban és Szamosújvárott. Kemény mielőbbi ütközetet sürgetett, Montecuccoli viszont zsebében a Haditanács titkos utasításával egyre halogatta a döntést. Eszerint, ha a török betartja ígéretét, és Erdély magyar fejedelmet választ, nem vonhat fegyvert. Közben a serege pusztult, mert éhínség és járvány tizedelte már, Ali pasa pedig lázasan keresett Erdélynek új fejedelmet. Montecuccoli végre megkapta a hírt, hogy a török állta szavát, s szeptember 14-én, Marosvásárhelyre tűzzel-vassal, fenyegetéssel egybeterelt országgyűlésen fejedelemmé választatta a tatár rabságból nemrég szabadult Apafi Mihályt; a császári parancsot tehát engedelmes titoktartással végrehajtja. Közli Kemény János fejedelemmel, hogy a császár hadseregét kockára vetni semmiképpen nem merészeli, és 1661. szeptember 17-én – ugyanaznap, amikor Ali pasa elégedetten jelenti, hogy Erdélynek már van fejedelme – Kolozsvárott másfél ezer főnyi őrséget hátrahagyva, megkezdi visszavonulását. Kemény János fejedelem pedig a török elleni harc reményében összegyűlt erdélyi hadseregnek tudtára adja, hogy az ütközetet elhalasztják, mivel a biztos győzelem reményében meg kell várniuk, míg nagyobb segítő hadsereg érkezik.

Montecuccoli pusztítva, rabolva visszavonuló hadseregét az éhínség, a járvány s a lakosság jogos önvédelme jobban megtizedelte, mint a harc. A császári haderő 6-8 ezer főnyi veszteséggel vonult be december közepén telelni Kassára, útját a kifosztott parasztok és a csalódott nemesség elkeseredése kísérte. Kemény János fejedelem pedig a maradék erdélyi hadtesttel és magyar, horvát, német katonákból toborzott ezreddel az ország belsejébe indult, 1662. január 23-án Nagyszöllősnél megütközött Kücsük Mehmed pasa és az új fejedelem, Apafi Mihály seregeivel, csatát vesztett, és eltűnt a harc forgatagában. „Embernek hazájáért nem méltóságos állapotban, de barompásztori alacsonyságában is kellene szolgálni” – írta, amikor ötvenhat éves korában hadjáratok, tatár rabság s a még Bethlen mellett tanulni kezdett erdélyi politika viszontagságaiban megfáradva elvállalta a fejedelemséget.[2] Átfogó célok vezették, széles körű műveltséggel rendelkezett, látta a tennivalókat, Erdélyben és Magyarországon pártok és társadalmi csoportok segítették, de katonaságra a pénze, helyzetének reális értékelésére a lehetősége hiányzott. Különösebb hadvezéri tehetséggel nem rendelkezett, időt nem kapott, a két nagyhatalom diplomáciájával szemben eszköze, teherbíró ereje a semminél is kevesebb volt.

A furcsa hadjárat megállította a török magyarországi hódítását, de súlyos felismeréssel szolgált. Erdélyt a török nem engedi, a Habsburg-kormányzat nem is akarja – önálló államiság keretei között – a királysággal egyesíteni.

Az 1662. évi országgyűlés

A teljes cikk.

„A század főnixe”

Eközben a Habsburg-kormányzat számot vetve azzal, hogy a Montecuccoli parancsnoksága alatt Magyaróvárnál lassan gyülekező mindössze 6–7 ezer főre tehető hadsereg nem elegendő a város védelmére, az uralkodó kíséretével Linzbe helyezte át székhelyét, és Bécsben kitört a pánik. A török támadás kibontakozásával párhuzamosan egyre inkább a Haditanács befolyása érvényesült a birodalmi bel- külpolitika irányításában, s akarva-akaratlan számolnia kellett az örökös tartományok védelmére a Magyarországon mozgósítható erőkkel. Zrínyi tekintélye megnövekedett az udvari körökben. Lipót császár a legmelegebb szavakkal biztosította bizalmáról: „Legyen meggyőződve és legyen biztos, hogy nem fogom elhagyni … Ezek között a szerencsétlen viszonyok között legnagyobb bizalmam az ön személyében van.”[3] A békeajánlatok meghiúsulása és a török hadjárat megindulása miatt tekintélyét vesztett Porciánál is kedvező fogadtatásra talált Lippay javaslata. Lipót császár és magyar király tehát jóváhagyta a nádor döntését, és Zrínyit a magyar csapatok főparancsnokává nevezte ki. Zrínyi Porciának beadott felterjesztése szerint csak sikeres cselekvést biztosító feltételekkel vállalta ezt a felelősségteljes tisztséget. Erre a király „authoritás”-t adott a nádornak, hogy ellátás és belső rendtartás tekintetében Felső-Magyarország, sőt az erdélyi őrségek is tőle függjenek. Mivel a császár Regensburgba indult, a kormányzást különleges testületre bízta, s itt Nádasdy képviseli a magyar ügyeket. Zrínyi helyett a horvát báni tisztséget öccse, Péter látja el.

1663. szeptember 9-én Vas vármegyében, Vát mellett mintegy 10 ezer főnyi magyar katonaság hadimustráját tartotta meg Zrínyi, az összes magyar csapatok főparancsnoka (totius Nationis Hungaricae Dux). Ezután szeptember 15-én Oroszvárott Gonzagának, a Haditanács elnökhelyettesének jelenlétében Zrínyi mint magyar főparancsnok találkozott Montecuccolival, és kidolgozták a közös haditervet. Érsekújvár felmentéséről azonban már elkéstek. A külön fővezérség alatt működő két haderő: a császári és a magyar csapatok hadmozdulatait nem tudják megfelelően a összehangolni. Az ellátás nincs megszervezve kellőképpen, és a lakosság a módon védekezik. Montecuccoli Magyaróvárról Cseklészre, majd Pozsony alá vonult, a polgárok azonban nem eresztették be a városfalak közé, régi állomáshelyére tért tehát vissza, s hadserege rabolt és pusztított. Hasonlóképpen nem gondoskodtak a morvaországi határon a Souches vezetése alatt az osztrák tartományokból lassan gyülekező hadsereg ellátásáról sem. Külföldi megfigyelők írták, hogy az osztrák és morva parasztok mind a hegyekbe és az erdőkbe szöktek előlük, és nem engedelmeskedtek a parancsoknak. Magyarországon pedig fokozta a bajokat, hogy nemcsak Érsekújvár felmentésére nem tettek semmit, hanem még a tatár portyázók ellen sem védték meg a falvakat. Akik táborba szálltak a török ellen, most igyekeztek hazajutni, hogy védjék övéiket. Elszöknek, vagy a nádor hadba hívó kiáltványára felmentési engedélyért folyamodnak. Külföldi követjelentés szerint ott, ahol a császári katonaság állomásozik, még Zrínyi hadiparancsára sem mennek zászlók alá a nemesek.

Magyar külpolitika és az európai törökellenes koalíció

Érthető, hogy a dinasztikus gondokkal küzdő bécsi udvar a Türkenhilfe felelevenítése ügyében mindaddig tartózkodó álláspontot képviselt, amíg a feltételeket nem látta világosan, s a magyar főurak, az erdélyi fejedelem s a francia támogatással politizáló János Fülöp Rajnai Szövetségének kapcsolatától hatalmi pozícióit féltette. De 1663-ban, a török háború kibontakozása idején ez a tartózkodás már a birodalmi érdekek szempontjából sem érthető és nem menthető. Köprülü Eszéknél táborozott, Regensburgban már ülésezett a birodalmi gyűlés, amikor a spanyol párt még mindig ragaszkodott hozzá, hogy a birodalmi segélyt csak a legvégső szükség esetén vehetik igénybe. Majd a török hadsereg közeledésére az udvar mégis kérte a segélyt, de kikötötte, hogy katonák helyett pénzt adjanak, mert a birodalmi haderőt a Haditanács állítja fel, és Montecuccoli parancsnoksága alá helyezi. A fejedelmek viszont arra hivatkoztak, hogy a pénzt, mint már megtörtént, másra költhetik, s ragaszkodtak a természetbeni segélyhez. Ezzel az ügy időrabló tárgyalások mellékvágányára siklott.

A téli hadjárat

A Haditanács parancsára 1663 őszén a császári csapatok téli szálláshelyekre vonultak: Raimondo Montecuccoli hadereje a Csallóközben, Souches tábornok mintegy 9 ezer főnyi serege a bányavárosok vidékén várta, hogy régi hadiszokás szerint csak tavasszal kezdjék újra a hadműveleteket. Védekező harcoknál többre nem gondoltak, s Lipót követe, Reniger az udvar békeajánlatával a nagyvezír táborában tartózkodott. Ennek vágott elébe a téli hadjárat.


XIV. Lajos, miközben Bethlen Miklóssal levelet küldött Apafinak, és Regensburgon át megüzente: kész titkos szövetséggel támogatni a magyarokat, saját hadvezérét, Turenne-t szánta a birodalom erőinek főparancsnokságára. Lipót viszont a Regensburgban időző és máris halálosan megsértődött Raimondo Montecuccolit akarja a fővezéri poszton látni. Végül szerencsétlenül döntöttek: nem állítanak közös hadvezért a hadak élére, hanem az egyes országok csapatai saját hadvezéreik alatt harcolnak. A császári haderőt Raimondo Montecuccoli, a Rajnai Szövetségét Hohenlohe vezette. Lipót Vilmos badeni herceg parancsnoksága alá került a választófejedelemség hadereje, a francia csapatoknak Coligny-Saligny gróf a főparancsnoka. A magyar haderő Zrínyi keze alá került. Az egységes irányítást a szövetségesek képviselőiből külön erre a célra alakult Haditanács lenne hivatva biztosítani.

Fél évszázad óta nem állott készen Magyarországon olyan nagy létszámú katonaság, mint amilyen 1664 tavaszán várta a császári engedélyt a támadásra. Felső-Magyarországon Souches parancsnoksága alatt 9 ezer, Óvárnál Raimondo Montecuccoli vezetésével 28 ezer ember, amelyhez a Mura mellett Zrínyi, Hohenlohe és Strozzi császári generális összesen körülbelül 17 ezer s a várak mintegy 12 500 fegyverese társult.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

1664 tavaszán megkésve kezdődtek a hadműveletek. Regensburgban nehezen egyeztek meg a haditervben. Az eredeti elgondolást a császári udvar érdekeit képviselő Montecuccoli hevesen ellenezte. Szerinte a védelemre kell összefogni minden erőt, a Duna mentén kialakítandó harcvonalra és Felső-Magyarországra, ezért a Dráva mentén csak kisebb elővédeket vessenek be. Jellemző azonban Zrínyi tekintélyére és a koalíció erejére, hogy a tanácskozásokon már lemondással fenyegetődző Montecuccolival szemben lényegében mégis az eredeti tervet fogadták el.


A császár válasza azonban lesújtó: ha nem tudták bevenni az első rohammal Kanizsát, a hosszú ostrom sikerében nem bízik, de mindent a generálisok döntésére hagy. A külső sáncrendszert meg kellene erősíteni, de a kért és ígért segítség késik, Köprülü pedig már Szigetvár alatt van. A beteg Hohenlohe, a sebesült Strozzi, a kimerült hadmérnökök és ezredesek Zrínyivel együtt mégis úgy döntenek, hogy kitartanak. Batthyány Kristóf kész Esterházy Pállal együtt megtámadni a török felmentő sereget, s futár viszi Montecuccolinak Zrínyi levelét: a király parancsa értelmében jöjjön vagy küldjön segítséget.

Június 1-én azonban kiderül: a török hadereje 60 ezer főnyi, és már csak alig 20–25 kilométerre van. Kínos tanácskozás után döntöttek, megszakítják az ostromot, visszavonulnak. Ha az ostromszerek, az ágyúk s a teljes haderő épségben marad, még visszaüthetnek, Zrínyi-Újvár falainak védelme alatt a szövetségesek még mindig kézben tarthatják a kezdeményezést.

Köprülü Ahmed nagyvezír eredeti terve szerint az EszékPécsKanizsaGyőr útvonalon Bécs alá készült. Most ki kellett térnie, hiszen nem hagyhatta hátában az ellenség fő haderejét. Gyors sikerre számított. Zrínyi-Újvár fedezetében a Mura és a Dráva mögötti állásokat elfoglaló szövetséges csapatok azonban sikeresen visszaverték támadásait. Két hétig állt a harc, Zrínyiék várták az útban levő segélycsapatokat, a franciákat, a Badeni Lipót vezetésével közeledő birodalmi haderőt s mindenekelőtt Montecuccolit a császári hadakkal. Közben elesett Strozzi s Zrínyi sok vitéz katonája, közöttük Kiss Farkas, híres törökverő kapitány. Június 15-én végre megérkezett a várt császári haderő a fővezér a Montecuccolival az élen, de nem a vár felmentésére, hanem feláldozására szóló paranccsal. Montecuccoli utasítása úgy szólt, hogy a várért haderejét ne kockáztassa, csak addig tartson ki, ameddig a nagyvezír seregét nagyobb áldozatok nélkül föltartóztathatja, és a szövetséges csapatok élelemszállítmányai megérkeznek. Montecuccoli tehát azzal az ürüggyel, hogy Badeni Lipót érkezését várja, megtiltott minden, akárcsak Zrínyi-Újvár védőit is segítő támadást.

Zrínyi-Újvár négy hétig állta a 40 ezer főnyi török sereg ostromát, elesett Horváth András kapitány, megsebesült D'Avancourt báró, a tüzérségi védelmet irányító hadmérnök főtiszt. Végül Montecuccoli parancsára Tasso alezredes megkezdte a csapatok kivonásának és a vár felrobbantásának előkészületeit, de a janicsárok váratlan roham pánikot keltett a védők között, s az 1900 főnyi őrség több mint kétharmadát, 1266 embert a török harcosok lemészároltak, majd felrobbantották Zrínyi-Újvárat. A Dunántúlra eközben megérkeztek a francia és birodalmi szövetséges csapatok.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Önálló cikk.

A szentgotthárdi csata

Szentgotthárdnál a csata közben tartott haditanácson Hohenlohe mentette meg a helyzetet: amikor Montecuccoli a janicsárok előretörése után erőgyűjtő tartózkodást javasolt, a Rajnai Szövetség csapatainak parancsnoka az azonnali ellentámadást követelte. Jelentések, emlékiratok sokasága ír a francia csapatok gyors és sikeres rohamáról. A menekülő janicsárok között az a hír keltett pánikot, hogy délről Zrínyi támad. Zrínyi azonban nem vett részt a csatában. Zrínyi-Újvár eleste után Bécsbe ment, de hiába várt, hogy fogadja a király.

Montecuccoli a maradék török sereget nem üldözte, az ellenség számbeli fölényére, a súlyos veszteségekre, lőszer- és élelemhiányra hivatkozott. Mindezt összevéve a szentgotthárdi győzelem a nehézségek ellenére is működő nemzetközi koalíció erőfölényét és nagy lehetőségeit bizonyította.

Köprülü Ahmed nagyvezír néhány napig Rába menti állásaiban maradt, s összeszedte kivérzett, széthulló haderejét. Majd Vasvárra vonult, s augusztus 10-én Reniger császári megbízottal összeállították a békeszöveget. I. Lipót császár szeptember 9-én jóváhagyta a megállapodást, amit egyelőre titokban tartottak. A szentgotthárdi csatanyerést Magyarországon és Európában a kibontakozó háború nagyszerű kezdeteként, új hadjáratra lendítő győzelemként ünnepelték. Tovább folytak a hadműveletek: Souches császári és magyar csapatokkal körülzárta Érsekújvárt, és Rottal Kelet-Magyarországról a magyar haderő felhasználására kért utasítást Montecuccolitól. Augusztus 16-án Pozsonyban a Haditanács, a német fejedelmek, a Rajnai Liga és a magyar csapatok vezetői, Montecuccoli részvételével, tanácskozást tartottak, és megállapodtak, hogy a súlyos nehézségek ellenére folytatják a hadműveleteket. A brandenburgi választó újabb segítséget ígért, XIV. Lajos újabb 4 ezer főnyi serege már útban volt, és a harcias franciák kijelentették: ősz végéig folytatják a háborút, s csak Szent Katalin napján fejezik be a hadműveleteket, mert akkor már a török számára Magyarországon beáll a tél.

A vasvári béke

A vasvári béke vereséget mért egy nagyszabású magyar politikai mozgalomra. A magyar politika a vesztfáliai béke után súlyos körülmények között, nagy áldozatok, kudarcok árán, de mégis számottevő eredményeket ért el. Miután 1655-ben meghiúsította az alkotmányátalakító kísérletet, 1657 után sikerrel dolgozott, hogy leküzdjék az újabb uralmi válságot az Erdélyi Fejedelemségben: 1662-ben Montecuccoli katonai uralmát, 1663-ban Köprülü kísérletét védte ki.

Zrínyi száz napja

Zrínyi valószínűleg akkor tudta meg, hogy magyarországi főparancsnoki hatásköre megszűnt – erről őt értesítő királyi rendelkezés nem ismeretes –, amikor Zrínyi-Újvár alatt Montecuccoli a császári csapatok élén megtiltotta a vár védelmét. Felindultan Csáktornyára ment, s itt a birodalmi hadsereg parancsnokával, Badeni Lipót őrgróffal a háború folytatásáról tanácskozott (július 8.). Néhány napig még védte Muraközt, amikor látta, hogy Montecuccoli hagyja elveszni Zrínyi-Újvárat, személyes kihallgatást kért a királytól.

Benczédi László

Miért nem vált a rendi mozgalom leverése Magyarország „Fehérhegyévé”?

Ám ha a mérsékelt irányzatnak a fentiek szerint voltak is egyes hívei a korabeli Habsburg-politikában, természetesen nem tekinthetjük véletlennek, hogy a kiengesztelődésre hajlandó elemeket, így magát Rottalt is, végül a keményebb politika hirdetői szorították háttérbe. Az általuk képviselt politika irányát fogalmazta meg az egyik udvari főember, amikor az összeesküvő főurakkal szembeni legszigorúbb eljárást ajánló beadványában e vészjósló sorokat leírta: „E nemzet veleszületett vadságát csak kényszerrel lehet megszelídíteni, mert kevély szellemét soha addig fel nem adja, amíg meg nem törik.” Mint ahogy 1677-ben írt munkájában Montecuccoli is úgy látta, hogy a „selyemfonál” helyett egyedül a „vas kötőfék” politikája lehet célravezető egy olyan fékezhetetlen és lázadó nemzettel szemben, mint amilyen a magyar.[4]

Az abszolutizmus kiépítésének feltételei Közép-Kelet-Európában

Országunk történelme szempontjából itt az a lényeges, hogy azokat, akik egyetértettek az abszolutista rendszabályok követésében (s a hazánk sorsának alakulására döntő befolyást gyakorló államférfiak, Lobkowitz, Montecuccoli és Hocher kancellár mind ilyenek voltak), alapjában nem érzelmi momentumok, hanem jól megfontolt hatalmi érdekek késztették a versailles-i példa követésére: az Európa feletti hegemóniáért folyó elkeseredett küzdelemben, úgy vélték, nem nélkülözhetik azokat az eszközöket, amelyeket az uralkodói abszolutizmus államformája Európa-szerte éppen ez idő tájt kovácsolt ki az uralmon levők számára.

A Habsburg-abszolutizmus reformirányzatának elsekélyesedése

Az abszolutista kormányzás nyílt bevezetésének magyarországi kísérletét a bécsi udvarban az 1670. évi kezdetektől fogva két párt, két irányzat vitája kísérte végig. Az úgynevezett „politikusok” csoportjához tartozók, Lobkowitz első miniszter, Montecuccoli, a Haditanács elnöke, és mások az abszolutizmus adóztató, „jogeljátszásos” formájának minél radikálisabb alkalmazásáért szálltak síkra, s ugyanakkor bizonyos óvatosságot, mérsékletet ajánlottak az ellenreformációs rendszabályok alkalmazásában.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

  • De amíg például 1662-ben a dinasztikus abszolutizmus hívei: Porcia, Rottal, Trautson, Nostitz, Montecuccoli, Gonzaga, Starhemberg könnyed mozdulattal hárítják el magukról a „jó alattvaló&rdquo eme kötelezettségét, a magyarországi városok, bányatisztviselők és vállalkozók, mezővárosi polgárok, egyházi és világi főméltóságok valamilyen formában sorozatosan kötelesek leróni tartozásukat.
  • Nagy pénzügyleteket bonyolít le Kollonich, Montecuccoli, Széchényi György győri püspök, Horvátországban Zrínyi Petronella, Erdődy György, Erdélyben Apor István, Páter János és mások. Kisebb tételekben köznemesek sokasága kölcsönöz pénzt rendszeresen, többek között Keczer András, Körösy György, Szirmay András és az új nemesnek számító Bottyán János. A parasztság soraiban földesuraiknak kölcsönt nyújtót és eladósodottat egyaránt találhatunk. A királyi Magyarország főurainak számláját tetemes adósságok is terhelik. Wesselényi nádor hitelezőinek köre különösen széles, sok köztük politikai fegyvertársa; a kölcsönösszegek és a politikai mozgalom között összefüggés mutatható ki. Esterházy Pál kölcsönügyleteiben a tartozik rovaton 1676-ban csaknem negyedfélszázezer forint van. A hitelezők tábora népes és változatos: az özvegy császárné istá1lómestere, több orvos, diplomata és egyházi intézmény kisebb-nagyobb összeggel, a legtekintélyesebb summát, 25 ezer forintot Montecuccoli adta kölcsön.

Hadsereg és társadalom

1661-ben a Magyar Kamara 1,7 millió forintot utal ki Montecuccoli hadseregének zsoldjára, de a katonaság nem kapja meg fizetését.

A földesúri officinák és kereskedelem

Raimondo Montecuccoli vaseszközrendelései 1663–1664-ben számottevőek, Savoyai Jenő rendelései 1683–1687-ben tettek ki tetemes mennyiséget.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

A kedvezményezettek sokszor hivatali méltóságuk révén jutottak kiváltságokhoz. Így például a lőporral kereskedő Pucheim, a bányarészvényeket szerző és marhakereskedelmet lebonyolító Montecuccoli, a gyapjúügyletekben érdekelt Rottal, az udvari arisztokrácia több tagjával együtt, hivatalai és nem tőkeereje révén jutott előnyökhöz. Gondjuk volt arra is, hogy magyar indigenátust nyerve, a királyság nemeseit megillető kiváltságokban is részesüljenek.

Kézművesek és kereskedőpolgárok

Győrött, az ország egyik legfontosabb katonai központjában 1666 után a főleg német betelepülőkből szaporodó üvegesek céhe katonai hatóság alá tartozott. Az üvegesztergályosok és üvegcsiszolók közös céhe 1676-ban a főkapitánytól, Montecuccolitól kapott céhlevelet.

Jobbágymozgalmak

1660 őszén, 1661 elején Zaránd, Szörény, Kraszna, Közép-Szolnok vármegye népe – amint a korábbiakban szó esett róla –, behódolni kényszerült a töröknek. Bihar, Szabolcs és Szatmár vármegye helységei, Várad új parancsnoka, Szinán pasa tűzzel-vassal pusztítást ígérő levelére, a szultán híveinek jelentették magukat, s ugyanakkor földesuraik ellen is készültek. Sok jobbágy menekült török földre a hódolt vármegyékkel határos területekről, sőt még Sáros vármegyéből is. Többségük azonban a helyén maradt, s a források egyhangú tanúsága szerint 1661-ben Északkelet-Magyarországon parasztfelkelés készülődött. A nemesek menekültek, védelemért könyörögtek, a Székelyhídon lakó jobbágyság állítólag egyhangúan megesküdött, hogy mindenkit ellenségüknek tekintenek, akit fegyverben találnak, legyen német vagy magyar. Bihar és a határos vármegyék parasztsága pedig megtagadta urainak az engedelmességet. A királyi Magyarország ellenségeinek, a töröknek a kezére jártak volna? Az északkelet-magyarországi parasztmozgalmak mélyebb indítékaikban éppen annak a védelmét szolgálták, ami a parasztság számára a megsemmisülés szélére jutott országból mint haza megmaradt: a család, a falu, a termelőmunka lehetőségének vagy a puszta élet átmentésének védelmét.

Ezen a vidéken állomásoztak, majd teleltek a császári csapatok, ide ütöttek be legtöbbször a török portyázók. Itt pusztított végig a II. Rákóczi György ellen induló, majd Váradot ostromló budai pasák serege, és erre vonultak Montecuccoli ezredei. Mindent kiéltek, elpusztítottak, felégették, az ellenszegülőket megkínozták vagy megölték.

Főurak és köznemesek

előbb tetemes kölcsön a kincstárnak, majd pedig ezer vert arany az ára, hogy bárki a magyar főnemesi osztály kiváltságaival élhessen. Így lesz magyar főúr – jogait tekintve – Montecuccoli, Salm, Caprara, Auersperg, Gonzaga, Sinzendorf, Hocher, Souches és mások.

Makkai László

Nemzet és haza

Zrínyi Miklós Montecuccoli vádiratára válaszolva jelenti ki: „Majd megmondja Európa, gyáva-e … Magyarország? … Hátunk mögött … rejtőzik az egész kereszténység és hogy biztonságban élhet, nekünk köszönheti.”[5]

Rendi reform és a hatalmi központosítás elmélete

Ha ennél radikálisabb volt is Zrínyi politikai-elméleti meggyőződése, annak öncélú fejtegetését hiába várnók a Mátyásról szóló elmélkedésben. Bonyolult helyzetben, a kiváltságaikra féltékeny királyságbeli nagyurak és a korlátlan uralmat igénylő erdélyi fejedelem megnyerésére, egyszerre kétfelé érvelve kellett írnia, hiszen műve nem politológiai értekezésnek, hanem politikai röpiratnak készült. E műfajban remekművet alkotott, még akkor is, ha túlbecsülte a magyar rendiség megújulási képességét és Erdély erejét. Ezért érte aztán őt a maga jósolta sors: „boldogtalannak mondhatjuk azt az embert, aki a maga országának leszállásában és estében születtetik és nem virágjában”.[6]

A csalódást már 1657-ben, II. Rákóczi György bukásával meg kellett érnie, s még nagyobb csalódás érte az Erdély megsegítésében kudarcot vallott Habsburg-vállalkozással. De eszményeit és reménységét továbbra sem adta fel. Mikor Montecuccoli magyarellenes vádjai ellen, majd a török támadás hatására újra tollat fogott, a Török Áfium]ban (1663) megrázó szavakkal próbálta a magyar rendiséget önkéntes áldozatvállalásra bírni, s arra, hogy önerőből szembeszálljon a támadó törökkel.

R. Várkonyi Ágnes

Eszmék harca

Montecuccoli akkori vádjára Zrínyi Miklós történelmi tényekkel és tettekkel érvelő szavai mintha elvesztették volna aktualitásukat: „Majd megmondja Európa, hogy gyáva-e az a Magyarország, amely soha nem látott egy napot sem, amelyen ne folyt volna fiainak vére, ahol nincsen család, amely ne siratná valakijét, amely már kétszáz éve magától és egyedül áll ellent a török akkora hatalmának és amely soha egy tenyérnyi földet nem engedett át vér nélkül a törököknek.”[7]

Lábjegyzetek

  1. Zrínyi levele a Haditanácsnak, Légrád, 1661. július 5. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 307.
  2. Kemény János levele feleségének, Lónyai Annának, Régen, 1661. január 2. HK 1892. 431.
  3. M. Forstall, Stemmatographia Mavortiae familiae Comitum de Zrin, 1664. StA Hungarica, fasc. 280.
  4. Az előbbi beadványt idézi: H. I. Bidermann, Geschichte der österreichischen Gesammt-Staats-Idee, 1525–1804. I. Innsbruck, 1867. 118. – Montecuccoli idézett álláspontjára: A. Veltze, Ausgewaehlte Schriften des Rajmund Fürsten Montecuccoli. III. WienLeipzig, 1899–1900. 472.
  5. Magyar történeti szöveggyűjtemény. II/1–2. 1526–1790. Szerkesztette Sinkovics István. Budapest, 1968. 592–593.
  6. Uo. 474.
  7. Zrínyi válasza Montecuccoli röpiratára (1662). Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 319.

Irodalom

Montecuccoli 1661. évi hadjáratának logikai képtelenségéről Perjés Gézának a velencei követjelentésre épített feltevését a Bécsi Levéltárban végzett kutatásaink igazolták: „A történeti kutatás még máig sem tudta pontosan megállapítani, hogy az udvar miért változtatta meg álláspontját, és miért küldte Montecuccolit az elfogadott tervek felborításával Erdélybe.” Perjés Géza, Zrínyi Miklós és kora (Budapest, 1965. 302). — Az erdélyi visszavonulás okáról: „Titkon oly ordinanciája volt a generálnak: ha a török Erdélyben magyar fejedelmet választ, meg ne harcoljon.” Idézi: Szalárdi János Siralmas magyar krónikája. Kiadta Szakály Ferenc (Budapest, 1980. 662); A. Huber, Österreichs diplomatische Beziehungen zur Pforte, 1658–1664. (Archív für österreichische Geschichte 1898); A. Veltzé, Die Hauptrelation des kaiserlichen Residenten in Konstantinopel Simon Reniger von Reningen (1643–1666). (Mittheilungen des k.u.k. Kriegsarchivs 1900); F. Stöller, Feldmarschall Raimund Graf Montecuccoli, 1609–1616. (Gestalter der Geschichte Österreichs. Hrsg. H. Hantsch. InnsbruckWienMünchen, 1962).

A ZrínyiMontecuccoli vita oka politikai ellentét és nem hadművészet-felfogásbeli különbség: Perjés Géza, A „metodizmus” és a Zrínyi–Montecuccoli vita (Századok 1961–1962).