Raymond Poincaré

A Múltunk wikiből
Bar-le-Duc, 1860. augusztus 20. – Párizs, 1934. október 15.
francia államfő és a
Harmadik Köztársaság 44., 57. és 63. miniszterelnöke
Wikipédia
Poincare larger.jpg

Pölöskei Ferenc

Károlyi Mihály a függetlenségi párt élén

Párizsi utazásai Európa-szerte élénk visszhangot keltettek. 1914 elején Poincaré elnök is fogadta. Károlyi számára a függetlenségi pártelnökség tekintélyt adott a külföld előtt.

Galántai József

A világháború kezdete

Poincaré köztársasági elnök és Viviani miniszterelnök és külügyminiszter még a szarajevói merénylet előtti megállapodás alapján július 16-án Dunkerque-ben hajóra szálltak és július 20-án Pétervárra érkeztek. A háromnapos látogatás során lefolytatott bizalmas tárgyalásokról máig sem kerültek elő hiteles feljegyzések, de az okmányokban rögzített diplomáciai kísérő mozzanatok alapján aligha lehet tévedni. Pétervár is, Párizs is szerette volna kitolni az európai fegyveres összecsapás idejét. De Franciaországnak is érdekében állt, hogy az erőviszonyok keleten ne tolódjanak el Oroszország kárára, hiszen akkor konfliktus esetén a cári haderő nem több, hanem kevesebb német erőt vonhat el, s ez Franciaország bukását jelentheti. Ezért a párizsi politika Pétervárra bízta a döntést, hogy a keleti erőviszonyok megóvása érdekében meddig kell elmennie Szerbia védelmében, és megígérte, hogy Franciaország támogatni fogja Pétervár döntését. A Monarchia Szerbia elleni háborújának megkezdése után, július 29-én a cár kiadta a részleges – Ausztria-Magyarország elleni – mozgósítási parancsot. A részleges mozgósítást mind Ausztria-Magyarországon, mind Oroszországban elégtelennek, sőt hátrányos következményűnek tartották, mert zavarta a valószínűleg bekövetkező általános mozgósítást. Berlinből is állandóan sürgették Bécset, hogy adja ki az Oroszország elleni általános mozgósítás parancsát. A német politikusok a közvélemény megnyerése és különösen a háborúellenes szociáldemokraták leszerelése érdekében fontosnak tartották, hogy a háborút – legalábbis hadüzenetileg – Oroszország ellen kezdjék meg. Július 30-án szinte teljesen egyidejűleg – anélkül, hogy egymás döntéséről konkrétan tudtak volna, de ugyanakkor azt valószínűnek tartva – Bécsben is, Pétervárott is döntöttek az általános mozgósításról, és 31-én, egyidőben a háborús veszélyállapot németországi kihirdetésével, proklamálták azt. Augusztus 1-én Németország is elrendelte az általános mozgósítást, és hadat üzent Oroszországnak. Ezen a napon mozgósított Franciaország is. Belgium még a megelőző napon. A német kormány augusztus 3-án hadat üzent Franciaországnak is. Belgiumnak az előző napon 24 órás határidővel ultimátumot küldött: ha nem engedi meg a német csapatok keresztülvonulását, azt ellenséges cselekedetnek, s a hadiállapot beálltának tekinti.

Anglia vezető politikai köreiben eddig megoszlottak a vélemények a kontinens négy nagyhatalmának háborújába való bekapcsolódás kérdésében, de általánosan elfogadott elv volt, hogy a belga semlegesség megsértése casus belli Anglia számára. Belgium megvédése azonban csak erre a konszenzusra hivatkozó indoklása volt a bekapcsolódásnak, Anglia háborúját valójában a mélyebben fekvő imperialista érdekek magyarázzák. Igaz, a háborút megelőző hónapokban Anglia is korainak tartotta egy nagyszabású konfliktus kirobbanását, és ezért enyhíteni kívánta a feszültséget. Ez az engedékenység vezette félre a német politikai vezető köröket is Anglia tartózkodását illetően. Valójában az angol politikát az időnyerés vezette, szabad kezet kívánt biztosítani magának a jövőre, amikor majd a kontinentális hatalmi egyensúly helyreáll.

Anglia politikája a háborús válság alatt is a brit világbirodalmi érdekeket kifejező koncepciónak felelt meg. A brit diplomácia eleinte, amikor még a Monarchia és Szerbia konfliktusa állott az előtérben, megpróbált közvetíteni a leginkább érdekelt két nagyhatalom, az Osztrák–Magyar Monarchia és Oroszország között. Azt javasolta, hogy Bécs és Pétervár között Anglia, Franciaország, Németország és Olaszország közvetítsen. A négy nagyhatalom háborújának megkezdése után azonban – különösen azután, hogy nyilvánvalóvá vált: Németország Belgiumon keresztül akar Franciaországra törni – már nyíltan állást kellett foglalnia. Augusztus 4-én az angol kormány ultimátumban követelte Németországtól Belgium semlegességének tiszteletben tartását. Mivel válasz nem érkezett, Anglia és Németország között is beállt a hadiállapot. Augusztus 5-én a Monarchia hadat üzent Oroszországnak, majd 12-én Anglia, 13-án pedig Franciaország a Monarchiának.

A mindkét fél részéről imperialista világháború megkezdődött. Németország a háborúval európai hegemóniát akart kivívni és hatalmas gyarmatbirodalmat szerezni. Ily módon a háborúval kontinentális birodalomból „világbirodalommá” kívánt emelkedni. Ausztria-Magyarország uralkodó osztályai meg akarták erősíteni pozícióikat a bomló soknemzetiségű birodalomban, és ki akarták terjeszteni befolyásukat a Balkánra. A központi hatalmakhoz titkos szerződéssel már ekkor csatlakozó, de a háborúba csak három hónappal később beavatkozó Törökország vezető körei ugyancsak háborús győzelemmel akarták megakadályozni birodalmuk teljes felbomlását.

A hadviselő felek másik csoportját a hármas antant (Anglia, Franciaország, Oroszország), valamint a hozzájuk csatlakozott Belgium, Szerbia és Montenegró alkotta. Anglia a világbirodalmáért harcolt. Nemcsak az volt a célja, hogy megvédje addigi vezető pozícióját a gyarmatokon, hanem hogy kiterjessze és egységes láncba fogja. össze birtokait. A francia imperializmus a kontinentális hegemóniáért harcolt és gyarmatbirodalma kiterjesztéséért.

A Monarchia újabb békekezdeményezése 1917 tavaszán

A két herceget március végén titokban Bécsbe hívták. A németek tudtak erről a bécsi utazásról is. Az AOK-hoz beosztott német tábornok jelentett róla, de arról már nem tudtak, hogy Károly miről tárgyalt velük. Még kevésbé volt tudomásuk arról, hogy március 24-én este a Monarchia uralkodója 4 oldalas saját kezűleg írt levelet adott át Sixtusnak. A levél Sixtushoz volt intézve, de valójában Poincarénak, a francia köztársaság elnökének szólt. A levél a Monarchia minimális hadicéljainak megvalósítását hangsúlyozta: „Birodalmamnak minden népe még szorosabb egységben mint valaha ad kifejezést annak a közös akaratának, hogy a Monarchia integritását még a legsúlyosabb áldozatok árán is megvédje… Senki csapataim katonai sikereit, különösen a balkáni fronton kétségbe nem vonhatja.” Szerbia függetlenségét vissza fogják állítani, sőt tengeri kijárathoz is juthat, de teljesen szakítania kell a nagyszerb politikával és propagandával, s ezt az antanthatalmaknak is garantálniuk kell. A levél a továbbiakban – és ez benne a legfontosabb – Németországgal szemben elismerte a francia hadicélok jogosságát: „Add tudomására titkosan és nem hivatalosan Poincaré úrnak, a francia köztársaság elnökének, hogy én minden eszközzel, egész személyes befolyásomat fölhasználva szövetségeseimnél, támogatni fogom az Elzász-Lotaringiára vonatkozó jogos francia követeléseket. Ami Belgiumot illeti, szuverenitását teljes egészében vissza kell állítani, megőrizve a maguk teljességében afrikai birtokait.” Levele befejező részében Károly kéri Sixtust: „Mindenekelőtt Franciaország és Anglia véleményét e két hatalommal való tárgyalás után közöld velem, hogy ily módon olyan megegyezési alapot teremtsünk, amelyen a hivatalos tárgyalás is elindulhasson.”[1]

Ormos Mária

Átmeneti stabilizáció

Végül 1928-ban – nagy nehézségek árán – Poincarénak sikerült a viszonylag későn indult, de nagy méreteket Öltött francia inflációt is megállítania, méghozzá külföldi kölcsön és súlyos defláció nélkül. A francia stabilizálást és annak mintáját követte többé-kevésbé Belgium és Olaszország.

Lábjegyzet

  1. Lajos Iván, IV. Károly király élete és politikája (továbbiakban: IV. Károly élete). Budapest, év nélkül, 204–205.