Regöly

A Múltunk wikiből

község Tolna megyében a tamási kistérségben, a Kapos és a Koppány patak összefolyásánál

Wikipédia

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Késői vaskor
Kelta oppidumok
Báta, Bükkszentlászló, Esztergom, Munkács / Mukacsevo, Pécs–Makárhegy, Regöly, Sopron, Szalacska, Szanda(–Várhegy), Százhalombatta, Velem(–Szent Vid-hegy)

A középső bronzkor

A Dunántúl hamvasztással temetkező népességét fogja össze a mészbetétes edények kultúrája gyűjtőfogalom, amely sem politikai, sem művelődési egységet nem alkotott. Az Észak-Dunántúlon harcias marha- és lótartó csoportok éltek, nagyobb telepük, központjuk alig volt (Mosonszentjános, Sárisáp). Átkeltek a Dunán is, és mintegy 25–50 kilométeres mélységben, megtelepültek a mai Dél-Szlovákiában, keleten, az Ipolynál a hatvani, majd később a füzesabonyi lakossággal voltak szomszédosak. Az északabbra lakó helyi középső bronzkori lakosság (magyarádi–Mad’arovce-kultúra) kénytelen volt erődített telepekkel védekezni ellenük. Támadó csoportjaik a vatyai erődtelepeket is nyugtalanították.

A Dunántúl középső részén, a Balaton környékén már kötöttebbek a településeik, de temetőikből következtetve (például Királyszentistván) csupán kis falvakkal, egy-egy nagycsalád lakóhelyeivel számolhatunk. A Dunántúl déli felén élő nemzetségek politikailag és gazdaságilag is fejlettebbek voltak, magaslati falvaik (Regöly, Harc) a megtelepülésnek és a központok kialakulásának bizonyítékai. Anyagi kultúrájuk minden tekintetben gazdagabb, edényeiket dús mészbetétes ornamentika díszíti, a telepeken élő vezető réteg helyben öntött, sajátos alakú és díszítésű bronz ékszereket viselt, egyes vezetőik tulajdonában ékszerkészletek, sőt fegyverek gyűltek össze (Tolnanémedi típusú kincsek).

A késő bronzkor

Az élet először a Dunántúlon és a Pest megyei dombvidéken lendült fel. A területet a hatalmas közép-európai urnamezős kultúra népe szállta meg, és magába olvasztotta a késő halomsíros elemeket. Az új lakosság nem folytatja a hagyományokat, új telepeket létesít, új temetőket nyit. Települési súlypontjuk is más, az Érdtől lefelé, a Duna mellékén húzódód löszvidék például nem vonzotta őket. A lakosság vezető rétege lapos dombtetőkre épített, nagy kiterjedésű telepeken összpontosult, „falusi” népességük vizektől védett vagy magaslati falvakban élt. A Váli kultúrának is nevezett dunántúli urnamezős csoport telepei csakhamar új, középeurópai típusú művelődés központjai lesznek. E törzsi központokat gyakran több kilométer hosszú, 5–10 méter magas földsáncokkal veszik körül (Vál, Lengyel, Regöly, Érd, Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy stb.).

A Dunántúl korai vaskora

A Dunántúl déli és délkeleti felében az i. e. V. századtól kezdve másféle régészeti kultúra jelentkezik, amely – az eddig ismert kevés lelet alapján legalábbis úgy tűnik – kezdetben a Tisza-vidékkel is kapcsolatban állt, kifejlett vaskori kultúrája azonban a Dráva–Száva közének kultúrájához kötődik. Ezen a területen is vannak hatalmas földvárak (például Pécs–Jakabhegy, Regöly), körülöttük az előkelők halomsírjaiVál.

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
MAGYARORSZÁG
Regöly X