Resicabánya

A Múltunk wikiből
(Resica szócikkből átirányítva)

az 1900-as évekig Resica, románul Reșița,' hagyományos helyi ejtés szerint Recița, németül Reschitz vagy Reschitza, szerbül Решица, csehül Rešice

municípium Romániában, a Bánátban
Wikipédia
Resicabánya címere
1771.
A bánsági Resicán az Udvari Kamara vasművet helyez üzembe két nagyolvasztóval.
1845.
Üzemelni kezd a resicai vasmű.
1868.
Országos Közegészségügyi Tanács létesítése.
Budapesten megjelenik a Borsszem Jankó című élclap, valamint a Slovenské Noviny című szlovák és a Federaţiunea című román újság.
Resicán megindul a Bessemer-acélgyártás.
1876.
Megindul a Martin-acélgyártás Resicán.
1895. május 10.—július 18.
Román és magyar bányászok sztrájkja Resicán.
1897. január 20.
Bányászsztrájk a resicaaninai bányatelepen; összeütközés a csendőrséggel.
1900. február 5.
Sztrájk az Osztrák–Magyar Államvasút-társaság resicai telepén.
1901. május 24.
Resicai vasmunkássztrájk. 4000 munkás szembeszáll a csendőrséggel.
1918. május 22.—június 3.
A resicai kohóművek és gépgyár munkásainak sztrájkja.

Heckenast Gusztáv

A vaskohászat fellendülése

A Bánságban a bogsáni vasmű 1760 óta két nagyolvasztóval dolgozott, s 1771-ben új üzem indult a közeli Resicán ugyancsak két nagyolvasztóval.

Tőkés, kézműves és munkás a magyarországi manufaktúra-korszak első szakaszában

Államköltségen történt a rhónici, a tiszolci és a vajdahunyadi vasmű rekonstrukciója, a resicai, a kabolapolyánai, az oláhláposi vasmű felépítése, és a részvénytöbbség állami kézbe vétele biztosította a libetbányai, a pojniki, a diósgyőri vasmű virágzását.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

A központok és vonzáskörzeteik földrajzi meghatározása és térképre vetítése alapján a vonzásterület nagysága, illetve a tiszta és tág körzetben élő népesség arányának alakulása alapján a piackörzetek következő négy típusa különböztethető meg 1828-ban:

  1. Nagy területű tiszta, és más központok körzetével csak a határterületeken érintkező, jelentéktelenebb kiterjedésű tág körzet kombinációja. Ez leginkább a Dunántúl és a Duna–Tisza köze déli részén, valamint a Felvidék északkeleti részén fordul elő. Ilyen körzete volt például Pestnek, Bajának, Zombornak, Zentának, Kanizsának, Pécsnek és Miskolcnak.
  2. Kis területű, elég élesen elhatárolódó tiszta és jelentéktelen kiterjedésű tág körzet együttese. Ilyenek elsősorban a Felvidék nyugati részén, a Vág, a Nyitra, a Garam alsó és középső folyásánál voltak: például Esztergom, Ság, Léva, Selmec, Trencsén, Bán és Oszlány körzete.
  3. Nagy területű tiszta és nagy, egymásba olvadó tág körzetek kombinációja, elsősorban az Alföld keleti peremvidékein: például Debrecen, Nagyvárad, Gyula, Szatmárnémeti és Arad körzete.
  4. Igen kis tiszta és jelentéktelen kiterjedésű, erősen egymásba olvadó, szinte áttekinthetetlenül tág körzetek. Ezek leginkább a Felvidék nyugati szélén, északi vidékein és főképp a Tisza–Maros szögében fordulnak elő. Ilyen volt többek között Nagylévárd, Szenic, Sassin, Érsekújvár, Nyitra és Oravica, Resica, Nagyszentmiklós körzete.

Mérei Gyula

A tőkés ipar

1845-ben Resicán 3, összesen 156 lóerő teljesítményű gőzgép működött. 1 év múltával ugyanott felszerelték a kohászati üzemben a gőzhengerművet és az első gőzkalapácsot. 1848-ban Resicán már 20 gőzgép (600 lóerő) váltotta fel a vízikereket.

Spira György

Erőgyűjtés a hátországban

A kicsiny prakkfalvi fegyvergyár német munkásai például az általuk készített fegyvereket titkos utakon Schlik bevonulása után is eljuttatták a honvédcsapatokhoz, mecenzéfi társaik meg a felszabadító sereg visszatértéig elrejtették a raktáron maradt szuronyokat, miközben Resica részint német, részint román nemzetiségű bányászokból alakult közel 400 főnyi nemzetőrsége a reguláris katonasággal vállvetve verte vissza a várost megtámadó román határőröket, a Garam menti bányavárosok szlovák és német dolgozói pedig ezrével léptek be a honvédzászlóaljakba és a környékükön alakult szabadcsapatokba.

S. Vincze Edit

Az Általános Munkásegylet megalakulása

1868 őszén a pest-budai munkásokon kívül a temesváriak is összeköttetésben álltak az Internacionáléval. A kapcsolat megteremtésében Farkas Károlynak, a resicai születésű gépszerelőnek jutott jelentős szerep.

A francia–porosz háború és a Párizsi Kommün hatása. Az 1871–72. évi „hűtlenségi per”.

A munkásmozgalom radikalizálódása az Általános Munkásegylet tevékenységében is tükröződött. A vidéki munkásegyletek sorban csatlakoztak hozzá (ekkor már több, mint húsz városban működtek szocialista jellegű szervezetek, főként az ipari gócpontokban: Pozsonyban, Sopronban, Nagykanizsán, Kaposvárott, Pécsett, Temesvárt, Aradon és Resicán), a fővárosi központ tevékenysége is kiterjedt.

Katus László

A szállítás forradalma

Hazánkban 1873-ban készítették az első gőzmozdonyokat, Resicán az Osztrák Államvasúttársaság, Budapesten pedig az államvasutak gépgyárában. A budapesti MÁV Gépgyár 1890-ig mintegy 300 mozdonyt gyártott, s lépést tartott a mozdonytechnika világszintű fejlődésével. Az első magyar vagongyár 1868-ban kezdte meg működését, s később a Ganz tulajdonába került. Ez a gyár 1890-ig mintegy 25 ezer vasúti kocsit készített. A vassíneket a 70-es évektől kezdve fokozatosan kiszorították az acélsínek, amelyek lehetővé tették a tengelynyomás, a terhelés és a sebesség jelentős növelését. 1896-ban már a sínek 84%-a volt acélsín.

Szorosan kapcsolódott a vasútépítéshez a hídépítés fejlődése. Eleinte a nagyobb hidak is faszerkezettel készültek (például az első szolnoki Tisza-híd). Az első nagyobb vasszerkezetű híd – a budapesti Lánchíd után – az 1857–58-ban épült szegedi vasúti híd volt, ezt követte 1870-ben az algyői Tisza-híd, majd Budapesten a Margit-híd (1872–76) és a déli összekötő vasúti híd (1876–77). A 80-as években a Dunán 2 (Pozsony és Újvidék), a Tiszán pedig 8 vasszerkezetű híd épült. E hidak vasszerkezete már hazai gyárakban (a budapesti MÁV Gépgyárban, a Schlick gyárban, a resicai vas- és gépgyárban) készült, tervezőik és kivitelezőik kezdetben külföldi, főleg francia mérnökök és cégek voltak, a 80 as évek második felében azonban már kiváló hazai tervező és hídépítő műszaki gárda működött közre mind a vasúti, mind a közúti hidak építésében.

A bányászat és a nehézipar

Legfejlettebb nehézipari vidékünk a kiegyezés idején Krassó-Szörényben az Osztrák–Magyar Államvasúttársaság uradalma volt, ahol az 1850–60-as években az akkori Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb nagyipari üzemcsoportja alakult ki: szén- és vasbányák, vasolvasztók, hengerművek és öntödék (Anina és Resica), gépgyár (Resica) és egy sor kiegészítő ipari üzem (kokszgyár, téglagyár, kénsavgyár, olajfinomító), főleg francia tőkével és francia szakemberek közreműködésével. Ttt volt jól kokszolható, magas kalóriatartalmú feketeszén, korán létrejött a vasúti összeköttetés, s rendelkezésre állt a korszerű nagyipari vállalkozás egyéb fontos kelléke is: a tőke, a vállalkozói és műszaki szakismeret, az újítási készség. Az aninai és a resicai vasművek honosították meg hazánkban a modern vasipar legfontosabb műszaki újításait: 1862-ben Aninán olvasztották először koksszal vasat, Resicán helyezték üzembe 1868-ban az ország első Bessemer-konverterét, 1876-ban a Martin-acélgyártást, 1889-ben pedig a tégelyacélgyártást vezették be. Aninán és Resicán épültek hazánk első igazán modern, fémköpenyes nagyolvasztói. 1880-ban az Államvasúttársaság hengerelt áruinak 60%-a már acél volt. A 80-as években ez a 13–15 ezer munkást foglalkoztató vállalat adta a vaskohászati termelés 25–26%-át.

A felső-magyarországi megyék – Gömör, Zólyom, Szepes, Nógrád, Borsod – vasiparának fejlődését a megfelelő szén és a vasúti összeköttetés hiánya gátolta. A tőkehiány, az elavult berendezések, az üzemvezetési és műszaki ismeretek alacsony szintje jellemezték a kiegyezés körüli években a Felvidék „haldokló csendes vasiparát… a magányos völgyekben kovácsolgató hámorokat”,[1] amelyek nagyrészt földbirtokosok tulajdenában és kezelésében voltak. A fejlődés azonban lassan itt is megindult: 1868-ban a felvidéki vasiparosok Salgótarjánban, a kincstár pedig Diósgyőrben korszerü vasfeldolgozó üzemet épített. Ezek eleinte sok nehézséggel küzdöttek. elsősorban megfelelő tüzelőanyag hiánya miatt, de a 70-es évek közepére Borbély Lajosnak sikerült megoldania a nógrádi és borsodi barnaszén vaskohászati alkalmazását. A kavaró- és olvasztókemencéket harnaszéntüzelésre átalakított Siemens-féle gázgenerátorokkal szerelték fel, lassan a vasúti összeköttetések is megvalósultak, s ezáltal a felvidéki vasipar előtt is megnyílt a korszerű fejlődés útja. Ez természetszerűen a sok versenyképtelen, kisebb hagyományos kohó és hámor pusztulásával, a vasipar erőteljes koncentrációjával járt együtt.

1881-ben a Rimamurányi Vasmű Egylet és a Salgótarjáni Vasfinomító fúziója révén, a Wiener Bankverein közreműködésével megalakult hazánk második nagy nehézipari vállalata, a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. Likéren modern kohótelepet állítottak fel. a síngyártást Ózdon, a lemezhengerlést Nádasdon, a vasgerenda- és drótgyártást Salgótarjánban összpontosították, s ez utóbbi gyárban 1889-ben bevezették a folyasztott aeélgyártást, Thomas-módszerrel.

Az 1880-as évek elején került sor a kincstári vasművek nagyarányú újjászervezésére és korszerűsítésére a sok elavult kis kohó megszüntetésével, a termelés koncentrációjával és profilírozásával. A kincstári vasművek számára az 1882–85-ben felépült vajdahunyadi kohók termelték a nyersvasat. Diósgyőr főleg síneket és hídszerkezeteket gyártott az államvasutak részére, 1880 óta acélból, mert itt is meghonosították a Martin- és a Bessemer-eljárást. A lemez-, drót- és épületvashengerlés központja a zólyombrezói vasmű volt. Az 1880-as évek végén e három óriásvállalat – az Államvasúttársaság, a Rimamurányi és a kincstári vasművek – üzemeiben összpontosult az ország vaskohászati termelésének több mint 80%-a.

A technikai és szervezeti átalakulás következtében 1867 és 1885 között a nyersvastermelés 105 ezer tonnáról 242 ezerre, a hengerelt és kovácsolt vas termelése 79 ezer tonnáról 166 ezer tonnára növekedett. 1867-ben még nem gyártottak nálunk acélt, 1885-ben a hengerelt áru 80%-a már acélból készült.

A kiegyesés után fejlődött igazi nagyiparrá gépgyártásunk, főleg a vasúti és a mezőgazdasági beruházások ösztönző hatására. A régi magánüzemek (Ganz, Oetl, Schlick) részvénytársasággá alakultak át, s egy sor új nagy gépgyár is létesült, részben külföldi tőkések alapításaként. Ekkor indult az Első Magyar Vagongyár, amelyet később a Ganz vett át. A Dunagőzhajózási Társaság óbudai hajógyára mellé felzárkózott a három újpesti hajógyár. A 70-es években – Mechwart András vezetése alatt – nőtt nemzetközi viszonylatban is jelentős üzemmé a Ganz-gyár, elsősorban sikeres újítások, új gyártmányok bevezetése révén. A kéregöntésű vasúti kerék mellé ekkor fejlődött fel a malomberendezések gyártása: a Wegmann–Mechwart-féle hengerszékeket a világ minden tájára exportálták. A 80-as években fejlesztette ki a Ganz a víziturbinák és a vasúti kocsik gyártását, s ekkor tett szert világhírnévre a gyár elektrotechnikai részlege. Az állam 1870-ben megvásárolta a csődbe ment Magyar–Belga Gépgyárat és a Magyar–Svájci Gép- és Vasútikocsi Rt. gyárát, s e két üzem egyesítése révén jött létre az államvasutak budapesti gépgyára, amely a Ganz mellett hazánk második legnagyobb gépipari üzemévé fejlődött. Ebben a gyárban született meg a hazai mozdonygyártás. Ezenkívül hídszerkezeteket, cséplőgépeket és lokomobilokat gyártottak.

Gépiparunk legfejlettebb ága a járműgyártás volt (hajó, mozdony, vasúti kocsi s egyéb vasúti berendezések), de jelentős eredményeket értek el gyáraink gőzgépek, gőzkazánok, víziturbinák, malom- és faipari berendezések, valamint a mezőgazdasági gépek és eszközök készítése terén is. A szerszámgépgyártás legtöbb ága azonban nem fejlődött ki, s ezen a téren hazánk mindvégig behozatalra szorult.

A 80-as évek a hazai, s különösen a budapesti gépgyártás nagy fellendülésének ideje volt. A budapesti gyárak évi termelése meghaladta a 40 millió forintot. A Ganz, az Államvasutak Gépgyára és az Óbudai Hajógyár mellett a főváros]ban a Schlick, a Nicholson, a Láng, a Wörner, a Grossmann és Rauschenbach (később Első Magyar Gazdasági Gépgyár) a Müller és Gutjahr (később Vulkán Rt.), az Eisele- és a Höcker-féle gyárak, valamint a Schönichen- és a Hartmann-féle hajógyárak voltak a legnagyobb gépipari üzemek. Vidéken az Osztrák–Magyar Államvasúttársaság resicai gépgyára a legjelentősebb, ezenkívül a Bars megyei Vihnyén (Kachelmann), Kassán (Fleischer), Mosonban (Kühne) és Szombathelyen (Mayer) működtek nagyobb gépgyárak.

A településhálózat fejlődése

A 19. század második felében kibontakozó tőkés fejlődés nyomán egyrészt az ipari és kereskedővárosok, forgalmi központok indultak gyors fejlődésnek, másrészt – különösen a bánya- és nehézipari vidékeken – szinte teljesen új városok és települések nőttek nagyra (Resica, Anina, Petrozsény, Salgótarján stb.).

Az urbanizáció meggyorsulása

Iparosodásunk korai szakaszában elsősorban a bányászati és vasipari központok (Resica, Anina, Salgótarján, Diósgyőr, Zólyom) növekedése volt gyors ütemű.

Hanák Péter

A Szociáldemokrata Párt válaszúton

1895. május elsején a kormánytilalom ellenére – az állami üzemek kivételével – a legtöbb nagyüzemben szünetelt a munka. Ezen a napon jelent meg először a napilappá, és a bátor szocialista kritika fórumává fejlesztett Népszava. Május folyamán a fővárosban tímársztrájk, Salgótarjánban bányászsztrájk zajlott le, júniusban a resicai bányászok szüntették be a munkát.

A városi és a falusi munkásság sztrájkharcai 1896–1897-ben

Nagy jelentőségű sztrájkmozgalom zajlott le 1897 januárjában a resica-aninai bányatelepen. A resicai bányában 1896. december végén súlyos katasztrófa történt, 69 munkás életét vesztette. A bányaszerencsétlenség után újabb csapás érte az amúgy is elkeseredett és elégedetlen bányamunkásokat. A bányatársaság vezetősége elhatározta, hogy felemeli a bányászok béréből levont nyugdíjjárulékot, tíz évvel meghosszabbítja a nyugdíjhoz szükséges korhatárt. Emiatt 1897. január 20-án több mint kétezer bányász megtagadta a munkát, s az asszonyokkal és gyermekekkel együtt az igazgatóság épülete elé vonult. A vezérigazgató a csendőrséget mozgósította. A váratlan beavatkozás még jobban felingerelte a tömeget, megrohanták a csendőröket. A sortűz 20 bányászt terített le, közülük 11 a helyszínen meghalt. A munkások ekkor megostromolták az igazgatósági épületet és csak a sebtiben küldött csendőri és katonai erősítés mentette meg a bányatársaság urainak életét. Másnapra elnyomták a bányászzendülést. A bányászok követeléseit nem teljesítették, vezetőiket bebörtönözték.

Katus László

Az egyes iparágak fejlődése

Fájl:A vas- és acéltermelés alakulása Magyarországon (1865-1918).jpg
A vas- és acéltermelés alakulása Magyarországon (1865-1918)
Az ősi múltú vaskohászat az 1890-es években a nagy átalakulás és a gyors fejlődés időszakát élte. Ekkor vált uralkodóvá a modern vasipart megalapozó két fontos technikai újítás: a koksszal való vasolvasztás és ez acélgyártás. Ezeket az újításokat az Osztrák–Magyar Államvasúttársaság resicai és aninai vasműveiben már az 1860–1870-es években bevezették, így ez a vállalat az 1890-es évekig mind a termelés volumenét és minőségét, mind műszaki fejlettségi szintjét illetően a magyarországi vasipar élén haladt. Az 1890-es években felzárkóztak mellé a felső-magyarországi és az állami vasművek is. Likéren, Vajdahunyadon, Korompán, Kalánban és Ózdon modern, oszlopos, fémköpenyes, 200–300 m3 űrtartalmú, évi 30–40 ezer tonna termelőképességű kohók épültek. 1890-ben 60 kohó működött, 1913-ban már csak 30; de míg 1890-ben egy kohóra 5000 tonna nyersvas jutott, addig 23 év múlva egy kohó már 21 ezer tonnát termelt.

A vasipar fejlődésének legfontosabb mozzanata az acélgyártás térhódítása volt. Eleinte a szélfrissítő eljárás dominált, de a gazdaságosabb – az ócskavas feldolgozására is alkalmas – Siemens–Martin-kemencék hamarosan kiszorították a Bessemer- és Thomas-konvertereket. Resica (1868) és Diósgyőr (1879) után 1889-ben Salgótarjánban, 1896-ban Ózdon is megindult az acélgyártás. 1886 és 1906 között a Martin-kemencék száma 7-ről 37-re emelkedett, évi termelőképességük pedig 16 ezer tonnáról 440 ezer tonnára; a hengersorok száma 74-ről 95-re, kapacitásuk 160 ezer tonnáról 820 ezer tonnára nőtt.

A magyar ipar legnagyobb ipari kombinátjai a vasiparban alakultak ki a múlt század második felében. Egy-egy vállalat keretében összpontosult a nyersanyagtermelés és -feldolgozás valamennyi művelete. A legnagyobb nehézipari kombinát a RimamuránySalgótarjáni Vasmű Rt. volt, amely üzemeiben fokozatosan szakosította a termelés különböző ágait. Az acélgyártást Ózdon összpontosították, s az ózdi acélt a salgótarjáni hideghengerműben és a borsodnádasdi lemezgyárban dolgozták fel. 1900-tól egy sor kisebb vasművet is érdekkörébe vonva, a Rimamurányi több mint 100 millió koronányi állótőkéjével és 16 ezer munkásával a Vas- és acéltermelés 56–57 %-át szolgáltatta. Az Osztrák–Magyar Államvasút-társaság Krassó-Szörény megyei üzemeiben 1898-ban 17 ezer munkást foglalkoztatott, s 40 millió korona értékű bruttó termelést ért el. Az államkincstár vajdahunyadi kohóinak nyersvasát a [[Diósgyőr|diósgyőri]] és a zólyombrézói vasművek dolgozták fel acéllá s különféle hengerelt és öntött áruvá. 1898-ban e három nagyvállalat adta a vas- és acéltermelés 85%-át, 1913-ban pedig 96%-át. A különböző készárukat gyártó vasfeldolgozó ipar – mai nevén fémtömegcikk-ipar – főleg 1900 után fejlődött jelentős mértékben, ámbár sok téren visszafogta a vaskartell tevékenysége, amelynek magas monopolárai megdrágították a nyersanyagot, s ezzel csökkentették a hazai vasáruk versenyképességét.

A gyáripar egyik legfejlettebb, legerősebben koncentrált ága a gépgyártás volt. A.gépipar 60%-a a fővárosban összpontosult. Vidéken csak Győrött, Aradon és Resicán voltak nagyobb gépipari üzemek.

Hanák Péter

Népességnövekedés, vándorlás, városiasodás

Az urbanizáció eredményességét tekintve a főváros és környéke után azok a szabad királyi városok következtek, amelyek forgalmi és közigazgatási központ szerepüket össze tudták kapcsolni a modern iparosodással. Sorrendben: Fiume, Miskolc, Nagyvárad, Győr, Kolozsvár, Pécs, Kassa, Temesvár. Mellettük szembetűnő volt néhány korábbi kisváros – Szombathely, Kaposvár, Nagykanizsa, Szolnok – forgalmi-közigazgatási központtá válása, és az új iparvidékek – Salgótarján, Ózd, Diósgyőr, Resica, Petrozsény, Vajdahunyad, Zólyom, Zsolna – kiemelkedése.

Az osztályharc fellendülése. Az 1904. évi vasutassztrájk.

1900-ban a Ganz-gyárban, a Magyar Állami Vas-, Acél- és Gépgyárakban (MÁVAG), 1901-ben a diósgyőri és a resicai vasgyárban került sor nagyobb sztrájkra.

Galántai József

A forradalmi mozgalmak erősödése

Márciusban a lupényi, somsálybányai és farkaslyuki üzemekben voltak nagy sztrájkok; májusban 8000 résztvevővel Resicán.

Lábjegyzet

  1. Zentay Izmond, A Kárpátok és az alpesi vidékek vasipara. Anyagi Érdekeink, 1869. január 24.