Rhédey Ferenc

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd még a fiát: Rhédey Ferenc erdélyi fejedelem

Rhédey Ferenc

Makkai László

Osgyán és Edelény

A fejedelem közvetlen katonai környezete sem hajdúkapitányokból, hanem erdélyi nemesi emigránsokból, a Báthori-udvar neveltjeiből került ki: Rhédey Ferenc, Sennyey Miklós, Gyulaffy László, Nagy Albert álltak Bocskaihoz a legközelebb.

Basta visszavonulása

  • Látva viszont a hajdúktól rettegő urak és nemesek békevágyát, Bocskai igyekezett a mozgalom vezetését úgy átszervezni, hogy érdekeltebbé tegye őket benne. Lippait leváltotta a főkapitányságból, és helyébe három főkapitányt nevezett ki: Sennyeyt a Felső-Magyarországon Basta ellen harcoló csapatok élére, Rhédeyt a december közepén Alsó-Magyarország hódoltatására induló sereg fölé, Gyulaffy Lászlót pedig a januárban Szatmár bevételével sikeresen kezdődő erdélyi hadjárat vezetésére.
  • 1605. január 6-án Káthay kassai szállásán a lázongó Lippait a fejedelem beleegyezésével Sennyey és Nagy Albert lekaszabolta. Németi, Ibrányi ekkor már nem élt, a Rhédey alá beosztott Dengelegi engedelmeskedett, s később Lippa várának kapitánya lett; Szénásit pedig, miután Gyulaffy parancsnoksága alatt önhatalmúlag próbált fellépni, és levágatta a magát hitre megadó Szatmári német őrséget, a fejedelem vasra verette.
  • Rhédey alsó-magyarországi sikerei megfordították a szabadságharc már-már ingadozó hadiszerencséjét. Április közepéig hódoltatta a bányavárosokat, megadásra bírt egy sor kisebb-nagyobb várat, köztük a fontos Szendrőt és Füleket, miközben az induláskor még csak 3 ezer hajdúból álló serege a később csatlakozó hajdúkkal és parasztokkal kétszeresére, majd török segélyhadakkal 10 ezerre nőtt. Legalább ilyen arányban fogyott számban, de főleg minőségben a Habsburg-haderő. „Mi mellettünk csak az alja vagyon az népnek, azok is inkább hajlanak a pártosokhoz”[1] – panaszolta február elején egy Habsburg-párti nemes. Nem segített a helyzeten Basta diverziós kísérlete sem. Februárban Eperjesről Tokajig hatolt, s megerősítve az őrséget, a Sárospatak felé kitérő Bocskai nyomába szegődött, de végül is nem tudva őt csatára kényszeríteni, visszahúzódott Eperjesre. Márciusban a Haditanács visszahívta a fővezért, hogy Kollonichcsal egyesülve próbálja feltartóztatni a nyugati határvármegyéket fenyegető Rhédeyt. Basta a Vág völgyén vonult vissza – miközben felbomló csapatai dúlták, égették a falvakat, de pusztultak is Sennyey üldöző hajdúitól, akiket nyugatabbra Rhédey hajdúi váltottak fel az ellenség fogyasztásában. A nyugati magyar urak és nemesek már nem tudták, mitől féljenek jobban: a hajdúktól, saját jobbágyaiktól vagy a császári zsoldosoktól.

A szerencsi országgyűlés

A nyugati határok védelmére visszahívott Basta alaposan megtépázott és demoralizált seregével május 5-én érte el Pozsonyt, és a város környékén elsáncolta magát. Rhédey már néhány nap múlva megrohamoztatta a sáncokat, s ha Basta meg tudta is magát védelmezni, ellentámadást nem kockáztatott. A nyár folyamán a hajdúk átlépték a nyugati határokat, s Bécsig és Prágáig kalandoztak, szabadjára engedve idegen földön az otthon valamennyire megzabolázott prédáló kedvüket. Ekkor már török csapatok is szép számmal csatlakoztak hozzájuk, s Németi Gergely hajdúkapitány ezekkel hatolt be a Dunántúlra és azon keresztül Stájerországba, megismertetve az osztrák földesurakkal és parasztokkal is azt, amit Magyarország egy évtizede szenvedett. A dunántúli főkapitány, Batthyány Ferenc, a Zrínyi testvérekkel és Draskovich János bánnal szervezte az ellenállást. A Dunántúlon az egy Nádasdy Tamás kivételével egyetlen nagyúr sem állt át Bocskaihoz, s így végül is sikerült Németit a Rába mögé visszaszorítani. Alsó-Magyarország azonban Pozsony, Győr és Komárom, a Bécset elsősorban fedező s ezért mindenáron tartott hadászati pontok kivételével elveszett a Habsburgok számára. Júniusban elesett Trencsén, majd a Forgách püspök által személyesen védett Nyitra is. Már korábban megkezdődött Érsekújvár ostroma, de a korszerű erőddel, megfelelő tüzérség és gyalogság nélkül, Rhédey semmire nem ment. Ezért is, de főként, mert nem merte a nélkülözhetetlen török segítségért a felelősséget egymaga vállalni, örömmel engedte át a hadműveletek irányítását az ország hadával augusztusban meginduló Homonnainak.

Báthori Gábor megvédi Erdélyt

Forgách hadait Rhédey Ferenc váradi kapitány ellenállása nagy kerülőre kényszerítette, s így csak július 19-én vonulhattak be Kolozsvárra.

Rendteremtő belpolitika

Bethlen kétségtelen s ezért megtagadhatatlan feudális uralkodói jogot gyakorolt, amikor elrendelte az elzálogosítások és adományok 1588-ig visszaható felülvizsgálását, az „érdemtelenül” elidegenített jószágok azonnali visszavételét, a többinek, ha adományról volt szó, záloggá alakítását és a zálogösszeg kifizetését. Lévén az „érdem” gyakorlatilag nem az eredeti birtokszerző , hanem a jelenlegi birtokló hűsége, fejedelem az elkobzás fenyegetésével engedelmességben tarthatta erdélyi urakat, akik a fiskális jószágokból szerzett birtokok nélkül középbirtokosi színvonalra süllyedtek volna sok kézen megoszló családi örökségeiken. Ha pénz híján nem is tudta a fiskális javakat mind visszaváltani és saját kezelésbe venni, mindenesetre pénzt szerzett a zálogösszegek behajtásával, híveket a kiváltás elhalasztásával. Uralma tehát részben a feudális birtok centralizációjának rendszerére épült, s ebben sajátosan észak- és kelet-európai, svéd és orosz példákra emlékeztet.

Egyébként a személyi keret, amelyből kormányát összeválogathatta, adva volt. A legtekintélyesebb urakat – akik még Báthori Zsigmond ellenreformációja idején unitáriusból katolikusnak áttért családokból származtak, és Báthori Gábor bosszúját átélték –, Kornis Zsigmondot, Haller Istvánt, Kendy Istvánt, Sarmasági Zsigmondot, Cserényi Farkast, Kamuthy Farkast és Balázst nem mellőzhette a fejedelmi tanácsból, már azért sem, mert ezzel maga támasztotta volna alá a Habsburg-udvar ellenpropagandáját. Uralmának megbízható támaszai voltak az akkor már egyre kisebb számban unitárius, nagyrészt kálvinista, törzsökös előkelő erdélyi családok, az Allia, Apafi, Béldi, Bethlen, Gyerőffy, Kapy, Keresztesi, Kemény, Mikola, Serédy, Szilvási, Toldalagi, Wesselényi famíliák tagjai, akik a tanácsosi, főispáni, kincstartói, ítélőtábla-bírói tisztségeket töltötték be. Bizalmas embereit azonban elsősorban Basta-kori bujdosó társai közül vette. Sógorára, Rhédey Ferencre bízta a váradi kapitányságot, kancellárrá a Báthori Gábor idején mellőzött Péchi Simont, főlovászmesterré Balassa Ferencet tette.

Védekező külpolitika

Bethlennek belső ellenzékkel nem is kellett volna megküzdenie, ha kívülről nem szítják az elégedetlenséget. A királyi Magyarországon felháborodással fogadták trónfoglalásának hírét. Forgách és Dóczy széltében terjesztették, hogy Erdélynek immár török gubernátora van, akit mihamarabb ki kell vetni székéből, nehogy törökké tegye egész országát. Elismertetése iránti kérése Bécsben a legridegebb elutasításra talált, s a szabad fejedelemválasztás meggátlását egyenesen a legalkalmasabb jogcímnek találták arra, hogy Erdély visszafoglalását újra megkíséreljék. Dóczy megrohanta és elfoglalta a fejedelemség legfontosabb végvárait, Husztot, Tasnádot, Ecsedet, Kővárt; Váradot is csak Rhédey ébersége tartotta meg. Mikor Bethlen a várak visszaadását követelte, még Várad átengedésére is felszólították. A Porta is elég tapintatlan volt, hogy éppen nehéz helyzetében akarta Lippa és Jenő átadását kikényszeríteni.

Homonnai György támadásai

A várt hála váratlan megnyilatkozását Bethlen már Lippa alatt hallhatta, mikor a vár átvételére érkező Gürdzsi Mehmed pasa örömében megfogadta, hogy egyszer majd magyar királlyá teszi Bethlent. Bethlennek azonban egyelőre sokkal inkább a hálaként kért oltalomra volt szüksége, mert Homonnai most már ország-világ előtt felhatalmazva érezte magát, hogy a kereszténység árulójának bélyegzett Bethlent megtámadja. Lippa felmentésének ürügyén elindította zsoldoskapitányát, Fekete Pétert, de török segítségre nem volt szükség, mert a támadóknak Rhédey útját állta, és már a határon szétszórta őket.

A szövetségesek Bécs alatt

Szeptember 20-án Bethlen is bevonult Kassára, s fogadta a részgyűlésen összejött felső-magyarországi rendek hódolatát, akik „fejüknek, elöljárójuknak és fő gondviselőjüknek” választották. Gyakorlatilag ráruházták az uralkodói jogkört, beleértve a katolikus egyház és a csatlakozást megtagadó „hűtlenek” javainak elkobzását is. Kassáról két hadoszlopban nyomult előre a magyarországi zsoldosokkal 20 ezer főre gyarapodott sereg, melyet délen Széchy György és Rhédey Ferenc, északon maga Bethlen vezetett. Úgyszólván ellenállás nélkül vették birtokba Felső-, majd Alsó-Magyarországot. A várak és városok sorra, önként kapituláltak.

Október 10-én Nagyszombatban fogadta Bethlen a cseh–morva rendek gyors segítséget kérő követeit A megelőző tárgyalások során jelentős pénzsegélyt ígértek Bethlennek hadai fizetésére, de ennek teljesítéséről egyelőre szó sem lehetett, mert saját zsoldosaikat sem tudták rendesen fizetni, akik ezért kegyetlenül dúlták-fosztogatták a cseh falvakat, városokat. A cseh felkelés belső összeomlását csak Bethlen beavatkozása tartóztathatta fel. Azonnal elindította Rhédeyt 10 ezer emberrel Prága felé, míg ő maga Pozsony ellen vonult, melyet egy kisebb császári ellentámadás szétverésével október 14-én el is foglalt. Forgách nádor a várat is átadta, az ott őrzött királyi koronával együtt. Rhédey közeledtének hírére a Cseh- és Morvaországban külön tevékenykedő Buquoi és Dampierre sietve egyesítette csapatait, amit Thurn és Rhédey együttesen sem tudtak megakadályozni.

Út a békekötés felé

A magyarországi urak közül elsőnek Forgách nádor tért vissza nyíltan Habsburg-hűségre, de számosan követték, köztük a személyes szerződéssel Bethlenhez kapcsolt Széchy György, aki Fülek várát kapitányával, Bosnyák Tamással együtt elvonta a fejedelem hűségéről. Szécsény várát is elfoglalta, sőt a harctérről nagybetegen hazainduló Rhédey Ferencet, Bethlen legkiválóbb hadvezérét is elfogta, aki a fogságban meg is halt.

Bethlen hadserege és hadviselése

Annál jobb katonák voltak viszont a nemesi származású vagy nemességet nyert alvezérek, többnyire Bocskai neveltjei vagy végvári tisztek, mint Rhédey Ferenc, Egri István, Huszár István, Horváth István, Abaffy Miklós, Bornemisza János, Petneházy István, akiknek nevéhez néhány vesztes és sok-sok megnyert csata fűződik, de legfőbb érdemük az volt, hogy engedelmesen és ügyesen hajtották végre a fejedelem haditervében nekik kijelölt részfeladatot.

Lábjegyzet

  1. Pogrányi Benedek levelét idézi Nagy László, A Bocskai-szabadságharc katonai története. Budapest, 1961. 201.