Rimay János

A Múltunk wikiből
Alsósztregova, 1570 körül – Divény, 1631. december 9.
politikus, költő, a magyar késő reneszánsz legjelentősebb íróegyénisége
Wikipédia

Makkai László

Osgyán és Edelény

Kassán a főkapitányok szállásául szolgált „királyi házban” berendezkedett a fejedelmi kormány, élén a nemrég átpártolt kállói kapitánnyal, Káthay Mihállyal mint kancellárral, aki mellett kincstárnokként Kereki hűséges védelmezője, Örvéndy, titkárként pedig az ifjú Péchi Simon tevékenykedtek. Utóbbival a szaporodó hivatali munkát később Bocatius János, a művelt kassai főbíró és Rimay János, a költő osztotta meg. Káthay, Péchi, Rimay a kisszámú, de öntudatos nemesi értelmiség tagjai voltak, Bocatiusszal együtt irodalomkedvelő nagyurak levelezőtársai, s a katolikus Káthay kivételével protestánsok, de mentesek minden vakbuzgóságtól.

Bocskai utolsó hónapjai

1606. december 29-én a fejedelem meghalt, s az elkeseredett hajdúk a megétetésével gyanúsított Káthay kancellárt nemsokára lekaszabolták. Illésházy még holtában is vádolta a fejedelmet, hogy nem méreg által halt meg, hanem Isten büntetéséből, azért, mert tűrte a hajdúk garázdálkodásait. Erről még életében írt Bocskainak: „Szállítsa le fölséged ez hajdúságot, ne kiáltsanak az Istenre az szegény község, azután szépen meggyógyul felséged, kit engedjen meg a mindenható Úristen.”[1] Véleményét a fejedelmi udvarba beépített embere, Rimay visszhangozta: „az jó és haszonra való tanács mely igen nehezen vert fészket fejébe, s mely rest executora is vala az publicum commodumra szolgáló dolognak .. Nagy részétől ez mostani fenn álló háborúnak és sok zűrzavarnak megmenekedhetünk vala, de az hosszú haladékkal s gondatlansággal, életének mód nélkül való reménlése mellett, az gonoszságnak kedvezéséből reménségünk ellen gondba márta és ejte bennünket.”[2]

Udvari iskola

Mindez azért történt, hogy az elvadult hazai erkölcsöket szelídítsék, és az élet követelte feladatok önkéntes vállalására buzdítsanak.

Programszerűen jelentkezik ez a törekvés a magyar manierizmus mesterének, Rimay Jánosnak a hamarosan Erdély trónjára lépendő Rákóczi Györggyel 1629-ben történt levélváltásában. Rákóczi azzal a panaszával küldöttte meg Rimaynak az általa pártfogolt Prágai András, udvari papja Guevara fordítását, hogy az abban ábrázolt erkölcsiségnek megfelelő udvari emberek már nehezen vagy egyáltalán nem találhatók. Rimay válasza inkább igazat ad neki, semmint vigasztalná. Dicsérve Prágai szándékát, kételkedig annak sikerében: „akadályt nagyot látok ennek a drága Órának sok szép hasznai gátolására s fojtogatására a sok trágár, borbolond, csapza, nyalka, rusnyabeszédű, ocsmány dolgok cselekedő fajtalanoknak, bordélyoskodóknak eláradásából, szaporodásából országunkban torlódnia, kikkel mind fejedelmi s mind úri paloták, udvarok igen megrakodtak”. Ezért írói képességét és tekintélyét egy olyan (tudtunkkal el nem készült) műben akarja a köz érdekében bevetni, mely általános harcra szólít fel az erkölcsi romlás ellen. „Most írok, raggatok, Nagyságos Uram, egy szatírás dorgáló, feddő írást a nem udvari udvariság ellen, amely nem udvari udvariság a virtusnak háta megé vettetett gyaláztatásából, tövéből, gyökeréből való kifordétásából gyarapodik országunkban, intvén abban az írásomban az elöljáróinkat, hogy a dögösült erkölcsű, csapza, gőzöngúz, cselefendi természetű, nadályforma és -termetű, keskeny hajokat orrok tövére nyújtakoztató, deli, hetyke, dicsegető, rusnya beszédű, trágár, szemtelen, nyelves embereket gyomlálhassák, irtogathassák udvarokból hátok megé, házokat üresítsék tőlük, a jámborságot, keresztyénséget, virtusokat, jó erkölcsöket plántálgatván-nevelvén, gyarapítván, magok böcsületivel helyettek.”[3]

Ezek a rövid életű magyar maníerizmus jellegzetes stílusában írott mondatok rávilágítanak az udvari kultúra 17. századi válságára és hatásának korlátozottságára.


Az erdélyi epikus és prózai műfajokkal szemben, melyek túltengését talán a versekkel szemben bizalmatlan prédikátorok puritanizmusa hozta, a királyi Magyarország a verses epika és a líra termőtalaja volt. Zrínyi és Liszty eposzai, Gyöngyösi epikája, Rimay, Beniczky, Madách, Balassa gróf, Keglevich, Esterházy Pál, csupa arisztokrata (vagy előkelő familiáris) költő mellett megjelennek a szerelmi líra első női képviselői is, Rákóczi Erzsébet, Esterházy Magdolna és Széchy Mária.

Irodalmi stílusok és műfajok

A magyar nyelvű verselés már meríthetett Balassi nagyszerű hagyatékából, amellyel a századelő manierista költőköre, Rimayval az élen, s olyan verselők, mint Illésházy István, Homonnai Bálint és György, Káthai Mihály, Petki János, Péchi Simon, Madách Gáspár és századközepi utódjuk, Beniczky Péter sikeresen élt is. Ez a kör volt a század legtudatosabb és legösszetartóbb művészgárdája, amely a költészetet valóságos tudománynak tekintette, és az esztétikumnak kijáró áhítattal művelte. Éppen ezért nem is volt széles közönségük, tulajdonképpen egymásnak írtak, csak általuk érthető allegóriák, emblémák alkalmazásával. Igazában még udvarinak is alig nevezhető ez a zártkörű közönséghez szóló irodalom. Művészileg is elsőrangú életművet a manierizmus jegyében csak Rimay János, Bocskai volt titkára alkotott, akiről az udvari iskola kapcsán már megemlékeztünk. Irodalmunkba mint Balassi hagyatékának megmentője, publikálója és költészetében is követője írta be nevét, művészetének egyéni színét viszont vallásos és szerelmes verseinek szenvedélymentes, szelíd, sztoikus bölcselkedése adta meg.

R. Várkonyi Ágnes

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

BalassiRimay Istenes énekeire gyakran rálapozhatunk a korabeli könyvjegyzékekben, de szépirodalmi jellegű művekre általában alig.

Lábjegyzetek

  1. TT 1878. 598.
  2. Ipolyi Arnold, Rimay János államiratai és levelezése. Budapest, 1887.
  3. Régi Magyar Levelestár (XVI–XVII. század). I. Budapest, 1981. 585–588

Irodalom

Ipolyi Arnold, Rimay János államiratai és levelezése (Budapest, 1887).