Robert Cecil

A Múltunk wikiből

Robert Cecil, 1st Earl of Salisbury

1 June 1563? – 24 May 1612
English administrator and politician
angol Wikipédia
Robert Cecil, 1st Earl of Salisbury by John De Critz the Elder (2)

Makkai László

A lengyel–magyar unió terve

1605 őszén, mikor Bocskai és a Habsburgok közti tárgyalások megszakadni látszottak, IV. (Pfalzi) Frigyes azzal a gondolattal játszadozott, hogy ha a magyarok felkínálják, elfogadja Szent István koronáját, mert „a közjót többre kell tartani, mint az osztrák házat”, s egyébként is – tette hozzá, Bajor Ottóra célozva – „ezelőtt egyszer már volt egy pfalzi gróf király Magyarországon”.[1] Ugyanebben az időben álhírek terjedtek el, hogy IV. HenrikBocskaival tárgyal arról, hogy természetes fiát magyar királlyá teszik s aztán a német fejedelmeket megnyerve; magát római királynak választatja”[2] – mint Robert Cecil angol államminiszter lengyelországi titkos ügynöke jelentette. Végeredményben Bocskai is egy dinasztikus unió távlatában képzelte el, átmeneti megoldásként, Magyarország és Erdély konföderációját, s élete utolsó hónapjaiban, a lengyelországi bonyodalmak kapcsán, egy másik unió reménye villant fel előtte.

III. Zsigmond jezsuita környezete nyilvánosan sürgette a rendi jogok korlátozását, az országgyűlésnek törvényhozóból tanácsadó szervvé süllyesztését, a választókirályságnak örökössé alakítását, sőt – a nagy és kis földesurak felháborodására – a polgárság jogainak szélesítését és a paraszti terhek, főleg a robot enyhítését is. Az udvar és a rendek közötti feszültség egyre növekedett, s mikor a svéd trónöröklés visszaszerzésére indított háborús áldozatok hiábavalónak bizonyultak, az ál-Dmitrijjel való oroszországi próbálkozás pedig 1606-ban a moszkvai lengyel megszállók lemészárlásával végződött, nyíltan kitört az elégedetlenség a király bel- és külpolitikájával szemben. Hogy mindebben a magyarországi események is szerepet játszottak, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1606 augusztusában Sandomierzben létrejött rokosz, azaz rendi konföderáció programja. A felkelők követelték a külföldieknek a hivatalokból s a jezsuitáknak a királyi udvarból és a városokból, a papoknak a világi tisztségekből való eltávolítását, a protestánsok és pravoszlávok szabad vallásgyakorlását, a nemesek ügyeinek udvari helyett rendi törvényszékek elé utalását s az országgyűlési követek szigorú alkalmazkodását a helyi tartománygyűlések utasításaihoz. Bármennyire is hasonló társadalmi talajból fakadtak, ez önmagában még nem magyarázza e követelések azonosságát a nemrég befejeződött bécsi béketárgyalások pontjaival. Közvetlenebb kapcsolat állt fenn, amelyről széltében beszéltek. Szeptember 4-én Robert Cecil angol államminiszter fentebb már idézett gdanski politikai ügynöke arról írt gazdájának, hogy Bocskai készen áll törökkel, tatárral segítségére sietni a lengyel felkelőknek, majd valamivel később arról ír, hogy a magyarok „egyetértve Németország és Törökország ellen, mindkettővel békét akarnak, de egyiktől sem függeni”.[3] S ezt a nagybeteg Bocskai úgy próbálja kivívni, hogy Báthori Gábort utódjául jelölve, a magyar és a lengyel koronát egyaránt megszerzi neki.

Lábjegyzetek

  1. MOE XI. 221.
  2. Elementa ad fontium editiones. VI. Ed. C. H. Talbot. Roma, 1969. 14.
  3. Ugyanott, 17.