Román, délszláv, szlovák és más nem magyar dolgozók kommunista csoportjai

A Múltunk wikiből

Fontos mozzanat volt, hogy a kommunista párt mellett, mely Budapesten, a változott helyzetnek megfelelően, a magyar anyanyelvű munkások pártjaként alakult meg, kialakulóban voltak a nemzetiségi szekciók, a nem magyar anyanyelvű munkások kommunista szervezetei.

E szervezetek létrehozásában egyrészt a Szovjet-Oroszországból hazatérő magyarországi, de nem magyar nemzetiségű kommunisták, másrészt a szociáldemokrata párt nemzetiségi bizottságainak baloldali tagjai, olyan volt szociáldemokraták vettek részt, akik nem kívánták követni a jobboldalt a polgári pártokkal való együttműködés, a burzsoá nacionalizmusnak tett engedmények, a burzsoáziának való alárendelődés útján.

A román kommunista csoport december 26-án alakult meg Budapesten. Elnöke, Henrik Kagan, röviddel azelőtt még Szovjet-Oroszországban harcolt a vörösgárda egyik románokból alakult zászlóaljának parancsnokaként.

A kommunista csoport a néhány nap múlva (december 31-én és január 1-én) tartott román szocialista kongresszuson már szervezetten lépett fel, és ekkorra a csoport román nyelvű lapja a Steagul Roșu (Vörös Zászló) első száma is megjelent.

A Budapesten összeülő kongresszust a „román internacionalista frakció” (vezetői: Jacob Cretelescu, George Avramescu, Sava Damian-Strengar) hívta össze az Magyarországi Szociáldemokrata Párt támogatásával és azzal a céllal, hogy a román szekció ellenzékbe szorult tagjai – akikből az internacionalista frakció alakult – kifejthessék a gyulafehérvári határozattal szembeni álláspontjukat.

A kongresszuson előterjesztett két határozati javaslat közül az első elutasította a román királysághoz való csatlakozást, és az elutasítást azzal indokolta, hogy ott a bojárok uralkodnak, „a mai Románia nem biztosítja azokat a politikai, kulturális, gazdasági és szociális jogokat, amelyeket a magyar köztársaság jelenleg biztosít”. Erdély, a Bánát és a magyarországi románlakta területek alakuljanak „független köztársasággá”, olyan módon, hogy „e területek államformáját ideiglenesen az e területen lakó összes nemzetek kongresszusa állapítsa meg”.[1]

Az első határozati javaslatot a kongresszus egyhangúlag elfogadta, nem úgy az azt követően napirendre kerülő, a jövő feladataival foglalkozó előterjesztést, mellyel szemben a kommunista csoport ellenjavaslattal élt. A kommunista határozati javaslat nemcsak a román jobboldali szociáldemokraták (Flueraș és Jumanca) taktikáját kívánta elmarasztalni, hanem a szociáldemokrata taktikát általában, vagyis a magyar szociáldemokraták magatartását is. A kongresszus többsége (36 szavazattal 27 ellenében) a kommunisták ilyen értelmű javaslatát fogadta el.

A kongresszuson többségre jutó kommunista csoport ezt követően „Magyarországi, bánáti, erdélyi, romániai, ausztriai román kommunisták szövetsége” néven folytatta tevékenységét, melynek központja mindinkább Nagyváradra, Aradra és Bihar megyébe tevődött át.

A román kommunista szövetség ténylegesen kapcsolatban állt a romániai baloldali szocialistákkal, a Román Kommunista Párt későbbi alapítóival. A Romániai Szocialista Párt november végén állást foglalt a mozgósítás, a romániai „oligarchia” erdélyi, bukovinai és besszarábiai beavatkozása ellen.

„A román nép üdve nem a nemzetek és népek közötti harcban áll, hanem csupán az osztályok közötti harcban, amelyet a vörös lobogó alatt folytatnunk kell” – olvasható abban a felhívásban, mely a Lupta 1918. november 27-i számában jelent meg.

A Moszkvában alakult pártvezetőség délszláv tagjai, Ivan Matuzović és Franjo Drobnik, december elején érkeztek Budapestre. Drobnik továbbutazott Zágrábba, Matuzović azonban Budapesten maradt, és január 6-án legálisan is megalakította a délszláv kommunista csoportot. Február elején Budapestre érkezett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt mellett szervezett Jugoszláv Kommunista Csoport elnöke, Lazar Vukičević, a csoport vezetőségi tagja, Nikola Grulović kíséretében. Budapesten folytatott megbeszélések után ők hívták életre más szerb és magyar kommunisták közreműködésével (a visszaemlékezések szerint március 2-án) a vajdasági [Vasa Pelagić|Pelagić]] Szövetséget, az első kommunista szervezetet Jugoszláviában, mely a magyar párt támogatásával kezdte és azzal együttműködve folytatta tevékenységét.

Ezzel egyidejűleg azok a délszláv szociáldemokraták, akik nem értettek egyet a Szerb–Bunyevác Agitációs Bizottsággal, mivel az a szerb burzsoáziával való együttműködés útjára lépett, a vajdasági mozgalomban régóta ismert Svetozar Mosorinski vezetésével megalakították a Magyarországi Délszláv Szociáldemokrata Pártot. Mosorinski a vezetőség megválasztására összehívott gyűlésen (március 9-én) elítélte a „renegátokat”, akik jól fizetett állásokért a jugoszláv burzsoázia érdekében elárulták és félre akarják vezetni a munkásokat. „Az igazi szabadságot még nem értük el – fejtegette a magyarországi helyzetről szólva –, mert az októberi forradalom még nem a munkásság forradalma, hanem a polgárságé volt. De jönni fog a munkásság forradalma és a délszlávok is készen állnak.”[2]

A kommunisták – akik közül Matuzovićot február végén az ügyészség vád alá helyezte – a gyűlésen csak kis számban jelentek meg, és nem értek el olyan látványos sikert, mint ahogy az a román kongresszuson történt, de a két irányzat között nem is volt döntő különbség. Az egyesülés rövidesen létrejött, és ez a Tanácsköztársaság idején nem formális, hanem tényleges együttműködést jelentett.

A csehszlovák kommunistákkal, baloldali szociáldemokratákkal a kapcsolatot elsősorban Alois Muna jelentette, aki ez időben Antonín Zápotockýval a forrongó Kladnóban, a bányászok közt tevékenykedett. Muna részt vett az oroszországi forradalomban, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Csehszlovák Csoportjának volt az elnöke, és november elején indult haza Csehországba. Hazatérése előtt „Ausztria romjain” címmel cikket írt, mely október 30-án magyarul is megjelent a Szociális Forradalomban. Muna úgy vélte, hogy „a német és a magyar katonaság nem fog harcolni a cseh proletariátus ellen” és „épp úgy nem mennek majd a cseh katonák a német és magyar munkások ellen… Ausztria romjain nem alakulnak majd önálló burzsoá államok, hanem a proletárok szocialista köztársasági szövetsége.”

Kun Béla hívására a cseh baloldali vezetők január végén Budapestre küldték Antonín Janoušeket a magyarországi szlovákok közötti forradalmi munka irányítására, szlovák nyelvű újság kiadására.

A Kommunisták Magyarországi Pártja mellett kárpátukrán és német kommunista csoport is alakult. Kárpátukrán kommunista szervezetek működtek Munkácson, Beregszászon, Szolyván, Perecsényben. A német csoport viszonylag gyenge volt, nehezen tudott megbirkózni a szociáldemokrata párt régi és jól kiépített német szervezeteivel.

A nemzetiségi kommunista csoportok mellett már ekkor alakulóban voltak a külföldiek kommunista szervezetei. Köztük az orosz csoport volt a legjelentősebb. A Magyarországon élő és hadifogolyként idekerült orosz bolsevikok már 1914-től szervezkedtek, tevékenységükhöz az orosz hadifoglyok nagy száma kedvező feltételeket biztosított (1918 elején a Monarchia területén 908 ezer orosz hadifogoly tartózkodott, ebből 550 ezer dolgozott a hátországban; a Magyarországon dolgozó hadifoglyok száma közel járt a 300 ezerhez).

Az orosz kommunista csoport vezetői közé tartozott Vlagyimir Jusztusz, Vlagyimir Uraszov és a szerb származású Filip Filipović, aki a délszláv kommunista csoport szervezésében is részt vett és rövidesen Jugoszláviában folytatta tevékenységét.

Lábjegyzetek

  1. A román internacionalista szocialisták külön köztársaságot akarnak. Népszava, 1919. január 2.
  2. A délszláv munkások szervezkedése. Népszava, 1919. március 16.


A Kommunisták Magyarországi Pártja
Felvilágosító és szervező munka a tömegek körében Tartalomjegyzék Az osztályharc éleződése