Rottal János

A Múltunk wikiből
Gróf Rottal János : Egykorú metszet után. Gualdo Priorato id. munkájából
1668
július 20. Az összeesküvők tanácskozása Stubnyán. (Portai támogatás nélkül is megindítják a fegyveres fölkelést.)
szeptember eleje Az Összeesküvők térítvényben kötelezik magukat, hogy nem keresnek önálló külpolitikai kapcsolatokat, hanem mindenben Apafi fejedelemhez igazodnak.
szeptember 9. Az erdélyi fejedelmi tanács a Magyarországon készülő fölkelés támogatása mellett dönt.
október Széchy Mária bizalmasa útján közli Rottal János királyi biztossal a szervezkedés terveit.
december 6. I. Lipót e napra megbeszélésre hívja össze a vezető magyar politikusokat Bécsbe. (Tárgya: a magyarországi helyzet rendezése.)
december A felső-magyarországi vármegyék küldöttséget indítanak Bécsbe a vallási üldözés és a katonai kihágások miatt. (1669. március 7-én kitérő választ kapnak.)

R. Várkonyi Ágnes

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

1661. március végén a Haditanács úgy döntött, hogy az egész császári hadsereget elindítják Magyarországra. Feltöltetik az élelmiszerraktárakat, toborzást rendelnek el, pénzt küldenek egyes magyarországi várakba zsoldra és építkezésekre. Sőt elfogadták az Opinio javasolta haditervet is. A császári haderő – Montecuccoli vezetésével mintegy 15 ezer ember – Komáromnál ver tábort, innen indít támadást Esztergom és Buda ellen. Mintegy 2-3 ezer főnyi haderő Felső-Magyarországon át Kemény segítségére vonul. A haderő harmadik része a délnyugati végeken, Horvátországban kezd támadást. A háború vezetése részben a magyarok kezében lesz. A Kemény mellé küldendő seregrészt Wesselényi nádor, a délnyugati végeken állomásozót Zrínyi Miklós parancsnoksága alá helyezik. A támadásokat azonban nem tudták összehangolni, és az egész vállalkozás közös irányítását sem sikerült kialakítani. A Magyar Kamara elnöke pedig nem tudott úrrá lenni az élelmezési nehézségeken: a nép a hegyekbe menekül, elrejti az élelmet. és nem szolgál fuvarral. Montecuccoli azonban szigorú rendeleteket ad ki a lakosság védelmére, válaszul a főméltóságok vállalják a hadélelmezést, s a császári biztos, Rottal János udvari tanácsos jelenti: 30 ezer mérő gabonát, 2 ezer hordó bort, 500 marhát ajánlottak fel, s azt, hogy a császárral egyetértésben a vármegyei nemesség részt fog vállalni a hadellátás anyagi terheiben, ha a császár támadó háborút kezd a török ellen.

Az 1662. évi országgyűlés

A Habsburg-kormányzat meg is tette a határozott lépéseket, hogy előkészítse korlátlan uralmát a királyi Magyarországon és Erdélyben. Lipót uralkodói pátenslevelében a királyi Magyarország teljhatalmú katonai parancsnokának nevezte ki Montecuccolit. A főparancsnok szabad kezet kap, minden eszközt igénybe vehet a hadsereg érdekében, és különösen a Habsburg-hatalom erdélyi hadállásait, Szatmár, Kővár. Székelyhíd és Kolozsvár őrségeit kell megerősítenie. A döntésről értesítést kap a nádor és a kancellár, utasítást a mintegy 25–30 ezer főnyi hadsereg vármegyénkénti elosztásáról és ellátásáról a királyi Magyarország minden vármegyéje és városa. Az uralkodói döntés indoka úgy hangzik, hogy a török támadás és a tavaszi hadjárat miatt a hadsereg nem hagyhatja el az országot, de még az is beláthatatlan veszéllyel járna, ha a nyugati szelekre húzódna. Rottal Jánosnak, a Titkos Tanács magyar szakértőjének küldött királyi utasításban (1662. február 13.) viszont már arra is kitér az uralkodó, hogy az erdélyi őrségeknek nem kell hosszan beszélni arról, hogy tulajdonképpen milyen céllal kell megtartaniuk a rosszul ellátott várakat és Kolozsvárt.


A Habsburg-kormányzat vezető politikusai, mindenekelőtt Porcia és Rottal, az országgyűlés tárgyalásait Szelepcsényi György kancellár és a nádor útján tervezték kézben tartani.


A vármegyei és városi követek fellépésében rejlő politikai tartalmat jól érzékelték a Habsburg-udvar politikusai, akik az országgyűléstől nem akartak mást, mint jóváhagyást Montecuccoli katonai teljhatalmára. Már biztosan kezelik a politikai meggyőzés közvetett eszközeit: nagy ünnepségek, időhúzás a vármegyei és városi követek kifárasztására és a belső ellentétek leplezett szítása. Ma már nehéz megállapítani, hogy véletlenül vagy szándékosan, de még az érdemi tárgyalások előtt a vallási sérelmekből hatalmas vita robbant ki. A vármegyék és városok követei az uralkodó belső rendet teremtő parancsát az udvari pártok képviselői és a magyar főméltóságok útján próbálták meg kieszközölni. Azonban Porcia, Auersperg és Rottal egyaránt kitértek az érdemi állásfoglalás elől, mondván, a sérelmekről semmi tudomásuk nincs, a vallási kérdés magánügy. A vármegyei és városi követek viszont a linzi békére és többek között az 1655., 1659. évi országgyűlés végzéseire hivatkoznak, és tények sokaságával bizonyítva fejti ki, hogy a vallási harc ürügy a hatalmasok, a főurak uralmának kiterjesztésére a szegényebbek, a polgárok, a köznemesség alsó rétegei és a jobbágyok felett.


Wesselényi viszont számolt a vármegyei nemesség ellenzéki politikájának beláthatatlan következményeivel, és elkeseredettségében a kor szokásának megfelelően sírva vázolta a jövőt: „Én immár csak öszvecsatolt kézzel és behúnyt szömmel nézem az Kegyelmetek cselekedetit; … tüzet gyújtottátok és fegyvert hoztatok mind magatokra, mind maradékitokra hetedízig … oly lúra ültetek, az kin megnyargalódhattok, állétván, hogy mezőn vagytok, de bizony falnak viszen benneteket.”[1] Mikor pedig az udvart próbálta megértésre bírni, a császár hívei vádolták bujtogatással. A végletekig kiélezett helyzetben a városok és vármegyék követei Zrínyihez fordultak, akit különben Rottallal együtt az udvar is megbízott, hogy segítsen leszerelni a protestánsok ellenállását.

Zrínyi egyenesen a végekről, harcból érkezett az országgyűlésre. Sikeres haditettei, a stájer rendekhez küldött segélykérő kiáltványa, a horvát rendekkel egyetértésben a császártól katonai reformokat követelő írásai, nem utolsósorban pedig nemzetközi híre-neve miatt az udvarban is jobban számoltak vele, mint bármelyik magyar főúrral. Rottal pedig a magyarországi viszonyokat valóban reálisan ismerő, kompromisszumokra kész, hajlékony politikus volt. Így elérték, hogy a vármegyék és a városok követeit hallgassa meg maga a király.

Apafi fejedelem és a Köprülü-kísérlet

  • Lippay érsekre hivatkozva jezsuiták követelik maguknak a rozsnyói református templomot, a Dunántúlon Esterházy Pál és Nádasdy katonái garázdálkodnak féktelenül, a vallástérítés ürügyén; Wesselényi ajánlatot kap Rottal Jánostól: ha közreműködik, hogy az udvar Kassára erős őrséget vihessen be, szabad kezet kap a vallási ellentétek elsimítására, és a császár elfogadja a német katonaság és a lakosság viszonyát rendező javaslatait.
  • „Az egész világ abába öltözködni kezdett, fellebb becsülvén a Sas szárnyai alatt arnikot [árnyékot] tartó ruhájánál az hitván Abát” – írja a nádor Rottal Jánosnak, a Habsburg-kormányzatban a magyar ügyekkel foglalkozó tanácsosnak, aki Lipót császár és magyar király biztosaként van Magyarországon, és messzemenően élvezi a magyar főurak bizalmát. „Apafi fejedelmet kívánják királlani úgy látom ezek, minden országh szegletin csak az holduláshoz készülnek.”[2]

„A század főnixe”

Már 1663 tavaszán a pozsonyi tanácskozáson a magyar főméltóságok nyíltan szembehelyezkedtek az uralkodói elgondolással. Megállapították, hogy a török támadást békeajánlatokkal kivédeni nem lehet, és Rottal, Strozzi és Hohenfeld császári biztosokkal szemben úgy döntöttek, hogy háborúra kell készülniük.

Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

  • Wesselényi nádor óvatosan betartotta a hatalmi hierarchia követelte rendet. Értesítette János Fülöp dekrétumáról a Haditanács elnökét, Lobkowitz herceget. Beszámolt mindenről Rottal János titkos tanácsosnak, aki eleinte ugyancsak szorgalmazta a török háborút.
  • I. Lipót 1664. január 18-án kelt, Rottalnak küldött utasításában felfüggesztette a nádor helytartói és Zrínyi főparancsnoki hatáskörét, és Magyarország politikai és katonai ügyeit – közvetlenül az eszéki hadjárat előtt – császári és királyi biztosokra bízta. Közölte, hogy a tavaszi támadásra nem ad engedélyt, de Zrínyi nagy győzelme és nemzetközi visszhangja változást okozott.
  • Még Montecuccoli is elismerte az eszéki vállalkozás nagy horderejét, s Esterházy János alezredesnek azt írja Bécsből 1664. február 3-án: hatoljon be mélyebben a török végvári vonalak mögé, hogy elszigetelje egymástól a török erőket, és biztosítsa Zrínyit a hátbatámadás ellen. Ugyanakkor azonban Rottal kézhez veszi teljhatalmú királyi biztosi kinevezését, és parancsot kap arra, hogy szerezzen érvényt az udvar elhatározásának. Elaltatva a nádor bizalmatlanságát – ha gyanút fogna, akkor arra hivatkozva, hogy az egész hadjárat sikere, sőt a nemzetközi segély is ezen áll vagy bukik –, vigye keresztül, hogy Souches generális vegye kezébe a teljes északnyugat-magyarországi katonai parancsnokságot. Az intézkedés heves belső ellenállást vált ki, a nemesség egy része nem fogadja el Souches parancsnokságát, a részleges nemesi felkelést hirdető királyi szó eredménytelen marad, és kiéleződnek a vallási és személyi ellentétek. Rottal nem tud vagy nem is akar eleget tenni a királyi parancsnak, s így a regensburgi tárgyalások végeztével, április 30-án újabb királyi instrukciót kap. Ha kell, fegyveres erővel hajtsa végre az uralkodó elhatározását a magyar főurakkal szemben, s az ellenállókat tartóztassa le, a vallási viszály ügyéről szót sem szabad ejtenie, de a katonaság élelmezését biztosítania kell. A királyi utasítás sok szép szava elvben igaz. Magyarország végső romlását kell megakadályozniok, és a kereszténység javát szolgálniok erőiket egyesítve, de átgondolt és a belső viszonyokkal számoló intézkedések nélkül mindez hazug pátosz.
  • Néhány főurat Rottalnak sikerül ígéretekkel megnyugtatnia vagy leszerelnie.

A szentgotthárdi csata

  • Tovább folytak a hadműveletek: Souches császári és magyar csapatokkal körülzárta Érsekújvárt, és Rottal Kelet-Magyarországról a magyar haderő felhasználására kért utasítást Montecuccolitól.
  • Általános közvéleményt fejezett ki Apafi Mihály fejedelem 1664. augusztus 29-én kelt levele Rottalnak: „nagy örömmel értők az Kereszténységnek kettős győzedelmét”.[3]

Zrínyi száz napja

A török elleni támadásra és önálló magyar politikára összefogott mozgalmat a vasvári békével súlyos csapás érte. Nádasdy nyíltan kivált, Rottalra, Szelepcsényire nem számíthattak.

Benczédi László

A vasvári béke és a magyar politikai vezető réteg

„Mi a békességhez se fehért, se feketét nem szólottunk, hanem nagy csendesen kívántuk, adják azon írást kezünkhöz, s régi szokás szerint érsek uramhoz gyűlvén, mire segít Isten, alázatos opinionkat őfelségének beadjuk, s ehhez mindnyájan főhajtással, hallgatva annuáltunk” – így számolt be Wesselényi Ferenc nádor a bécsi udvar első számú bizalmi emberének, Rottal Jánosnak írt levelében az 1664. december elején megtartott bécsi tanácskozásról, amelyen a császári udvar miniszterei a magyar főurakat a vasvári béke megkötésének okairól és a békefeltételekről tájékoztatták.[4] Alig múlt két hete, hogy Lippay György érsek, mintegy a közvélemény tiltakozásának hangot adva, még magabiztosan kijelentette: „engemet bizony senki arra nem veszen, hogy jóvá hagyjam ezt a veszedelmes békességet, amely minket elveszít”[5]

A rendi mozgalom bukása és megtorlása

Igaza lett volna Apafinak, aki Rottalnak írt egyik levelében az egész magyarországi megmozdulást amolyan „pohárközi tanácskozások” eredményének nevezte, amit csak a távollevők tarthattak ”valami nagy és derék dolog”-nak, de a közeli szemlélők, látva megalapozatlanságát, „igen méltán megnevethettek”?[6]

Az események alakulása nem hagyott kétséget az iránt, hogy az irányadó bécsi köröknek nem a békés rendezés, hanem a kemény büntetés a célja. Igaz, az 1670 nyarán felállított úgynevezett lőcsei commissiónak Rottal János elnöklete alatt az udvar eredetileg még inkább a viszonyok békés rendezését tűzte ki feladatául, de a Habsburg-hatalom két tényleges végrehajtó szerve, a Kamara és a katonaság már eleve az elfogandók és elmarasztalandók hosszú listájával kezdett hozzá a rendteremtéshez, amelynek előrehaladtával fokról fokra a „vétkesség” árnyalatai között nem különböztető, kollektív megtorlás szélsőséges irányzata kerekedett felül.

Miért nem vált a rendi mozgalom leverése Magyarország „Fehérhegyévé”?

Mindazonáltal tévedés volna azt gondolni, hogy a bécsi udvar eljárásának nem volt mérsékeltebb alternatívája. Jellemző ebből a szempontból, hogy egy olyan jól tájékozott és tapasztalt diplomata, mint Gremonville, nem sokkal a felkelési kísérlet elfojtása után, még maga is meg volt győződve az ellentétek békés kiegyenlítéséről. Mint ahogy azt is tőle tudjuk, hogy a Magyarországon követendő politika tekintetében a bécsi udvar korántsem volt egységes: nem kevesen voltak olyanok (így mindenekelőtt Rottal János, de rajta kívül mások is), akik helytelenítették a szigorú módszerek alkalmazását. Jellemző ezzel kapcsolatban, amit a követ a Nádasdy letartóztatása utáni hangulatról 1670. szeptember 11-én írt királyának: „Habár ezek a sikerek elégtétellel töltik el Lobkowitz herceget, úgy tudom, hogy az udvar jobb szellemei nem helyeslik ezt a nagy szigorúságot, amely, mint mondják, végső kétségbeesésbe taszíthatja az országot.”[7]

Ám ha a mérsékelt irányzatnak a fentiek szerint voltak is egyes hívei a korabeli Habsburg-politikában, természetesen nem tekinthetjük véletlennek, hogy a kiengesztelődésre hajlandó elemeket, így magát Rottalt is, végül a keményebb politika hirdetői szorították háttérbe.

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

Az állam nemcsak Magyarország lakóit, hanem a birodalom más országainak tehetősebb rétegeit is zaklatja hiteligényeivel. De amíg például 1662-ben a dinasztikus abszolutizmus hívei: Porcia, Rottal, Trautson, Nostitz, Montecuccoli, Gonzaga, Starhemberg könnyed mozdulattal hárítják el magukról a „jó alattvaló” eme kötelezettségét, a magyarországi városok, bányatisztviselők és vállalkozók, mezővárosi polgárok, egyházi és világi főméltóságok valamilyen formában sorozatosan kötelesek leróni tartozásukat.

Adó- és kereskedelempolitika

Ugyanakkor nemesek és főurak sokasága a nemeslevelet a vámmentes kereskedelemre feljogosító kiváltságnak tekintette, annál is inkább, mert – amint Rauch Dániel, a birodalmi érdekeket védő harmincados hangsúlyozta – az udvari arisztokrácia, a kormányzat tagjai, így Rottal János tanácsos vagy Pucheim generális ugyancsak szabadosan kereskednek.

Földbirtokmegoszlás

1670 után Zrínyi Péter konfiskált birtokai kamarai kezelésbe kerülnek, majd Zrínyi Miklós csak időlegesen kamarai kezelésbe vett uradalmait később Zrínyi Ádám bérletbe adja, halála után pedig ez is a kincstárra száll. Részben hasonló sorsra jut Nádasdy Ferenc és Wesselényi Ferenc elkobzott birtoka, részben pedig más főurak – Esterházy, Rottal János – kezébe kerül.

Bérletek és vállalkozások kincstári támogatással

A kedvezményezettek sokszor hivatali méltóságuk révén jutottak kiváltságokhoz. Így például a lőporral kereskedő Pucheim, a bányarészvényeket szerző és marhakereskedelmet lebonyolító Montecuccoli, a gyapjúügyletekben érdekelt Rottal, az udvari arisztokrácia több tagjával együtt, hivatalai és nem tőkeereje révén jutott előnyökhöz. Gondjuk volt arra is, hogy magyar indigenátust nyerve, a királyság nemeseit megillető kiváltságokban is részesüljenek.

Polgárok régi és új küzdőtereken

1661-ben, amikor az addiginál nagyobb számú német őrséget, ágyúkat és hadiszereket akartak a város falai közé vinni, Kassa az ország törvényére hivatkozva, Souches és Starhemberg császári generális, Szelepcsényi kancellár és Rottal császári biztos akcióival szemben, Wesselényi nádor és társai kétségbeesett manőverezései segítségével éveken át sikerrel ellenállt. Schirmer, a gazdag kereskedő tanácsos, noha megfenyegették, egyike volt a leghevesebb ellenzőknek.

Főurak és köznemesek

A friss indigenák azonban ezekben az évtizedekben kevéssé eresztenek gyökeret. Az ausztriai, cseh és német arisztokraták, bár az 1649–1886-os években szép számmal vannak a magyar királytól bárói, grófi, őrgrófi címmel adományozottak között, gyorsan túladnak birtokaikon, a birodalom más országába szólítja őket a hivatal, a hadi szolgálat vagy az üzlet. 1670 után a magyarul kiválóan tudó és a hazai főurak körében különösen népszerű Rottal János is eltűnik a szemünk elől.

Lábjegyzet

  1. Wesselényi június 15-i, július 1-i és 10-i beszédeiből. Ugyanott 71–72, 86, 102–105.
  2. Wesselényi jelentése: OL P 507 Nádasdy lt. 1899: 35. sz.
  3. Apafi levele Rottalnak, Ludas, 1664. augusztus 29. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár, fasc. 17.
  4. Wesselényi Ferenc levele Rottal Jánosnak, 1664. december 4. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár Missiles, Series A. fasc. 12. No 466. fol. 518–519.
  5. Lippay György levele Rottal Jánosnak, 1664. november 18. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár Missiles, Series A. fasc. 12. No 460. fol. 335.
  6. Apafi levele Rottal Jánosnak, 1670. június 21. Országos Levéltár P 507 Nádasdy levéltár fasc. 17. No 584. fol. 89
  7. V. Bogišić, Acta coniurationem Petri a Zrinio et Franciscí de Frankopan, nec non Francisci Nádasdy illustrantia (1663–1671). Monumenta spectantia historiam slavorum meridionalium. XIX. Zágráb, 1888. 173.

Műve

Rottal téli quartély-utasítása, 1661. november 27. Országos Levéltár 1) 507 Véghelyi-gyűjtemény, 1899: 35.

Irodalom