Rubinek Gyula

A Múltunk wikiből
Ohaj, 1865. szeptember 10. – Budapest, 1922. január 8.
politikus, gazdasági író, miniszter
Wikipédia
Rubinek Gyula
Rubinek Gyula

Hanák Péter

A szocialista agrármozgalom terjedése. Hódmezővásárhely.

A kérdés agrárius szakírója, Rubinek Gyula azt állította, hogy „a csongrádmegyei szocialista munkások határozottan kommunisztikus elveket vallanak, a szentesiek már fel is osztottak egymás között a határt egyenlő részekre”.[1]

Agrárius szervezkedés és ideológia

A bírálat és támadás célját – és ezzel a századvég konzervativizmusának valóban új motivációját és módszerét – fogalmazta meg Rubinek Gyula riadója: „Az ultra radikális materializmus uralmának megdöntésére, melynek jelszava: »pénz!«, igenis osztályharcra kell kelnünk annyiban, hogy a jelen osztályuralmat megdöntsük, s helyébe egy magyar nemzeti, a humanizmus eszméitől duzzadó irányzatot ültessünk.” Aztán, mintha maga is megriadt volna az „osztályharc” szótól, hozzáfűzte: „Ha a gazdatársadalom érdekeinek védelmében tömörül,… az nem osztályharc, az nem osztályérdek, mert a gazdatársadalom a nemzet maga.[2]

Itt áll előttünk minden konzervatív antikapitalizmus dilemmája: a tőke gazdasági, társadalmi és morális bírálata, főként az aprópénzre váltott propaganda során veszélyesen közel, olykor a megtévesztésig hasonló platformra sodródik a szocializmussal. Az újkonzervativizmus ezt a buktatót nemcsak a rokonság megtagadásával, hanem a vád visszafordításával, a kapitalizmus és a szocializmus, a tőkés és a munkás rokonságának bizonyításával, és mindkettőtől való elhatárolódással igyekezett elkerülni. Bár úgy tűnik, hogy az internacionális tőke és az internacionális munka nagy ellentétben állnak, valójában sok közös vonásuk van, fejtegette Károlyi Sándor. „Mindkettő vándorol, az egyik a magasabb kamat, másik a magasabb munkabér után, mindkettő ellentétben áll a kötött tőkével.”[3] A „két versenytárs között áll a gazdatársadalom – magyarázza a fenti állítást Rubinek –, mellyel a felek egyike sem rokonszenvez”. A nemzetközi nagytőke azért, mert a gazdatársadalom konzervativizmusa szívósan ellenáll az ingótőke szakadatlan mobilitásának, a nemzetközi szocializmus pedig azért, „mert az egyéni vagyon legbiztosabb mentsvárát a gazdatársadalom képezi”[4] A közös ellenszenvnél azonban organikusabb kapcsolat is összefűzi a tőkést és a munkást. A szabad versenyben felemelkedett nagytőke, nagyipar szülötte egyfelől „a szocializmussal és anarkízmussal szaturált ipari munkásosztály, mely az államszocializmus felé tör és mely törekvéseivel megmételyezte a mezőgazdasági munkásokat is”, másfelől „a kartellekben álló nagyipar, mely abszolutizmusra vágyik”. ”Egyfelől tehát a tőke abszolutizmusa, másfelől pedig a proletárrá lett munkások anarkizmusa fenyegeti bomlással a jelen társadalmi rendet.”[5]

A Bánffy-terror

„Bármennyire ídegenszerűnek tetszik is a dolog – írta az agrárinsok szaktekintélye, Rubinek Gyula –, itt más megoldást találni nem lehet, a társadalmi béke fenntartása” megkívánja a földtelenek lecsillapítását.[6]

Siklós András

A földkérdés megoldatlansága

Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE) november 14-i igazgatóválasztmányi ülésén Miklós Ödön, mint ideiglenes elnök, a földbirtokosokat nélkülözhető földjeik önkéntes felajánlására szólította, „hogy a társadalmi rend a tulajdon szentségének fenntartásával teljesen megőriztessék”. Az ülés után vezetésével küldöttség kereste fel a földművelésügyi minisztert. Ott voltak az OMGE vezetői közül: Rubinek Gyula, Bernát István, Buday Barna és sokan mások. A küldöttség bejelentette: a földbirtokosok „önkéntes felajánlás útján rendelkezésre bocsátják mindazt, amit nélkülözni tudnak, és ami a birtokosok megélhetését nem veszélyezteti”. Buza Barna megilletődve, népszónoki tehetségét csillogtatva válaszolt: „A 48-as idők szelleme ébredt fel újra, a 48-as idők szelleme ihlette meg önöket is, mikor ezt az önkéntes elhatározást meghozták … ”[7]

A klérus, mely a régi Magyarország területén több mint 1 600 000 kat. hold felett rendelkezett, a főpapi, káptalani és egyéb egyházi vagyont a sürgősen felállítandó katolikus autonómiának kívánta átadni. A létrehozandó országos és megyei szintű önkormányzat tagjait felerészben a katolikus hívők választották volna, fele részben az állam, illetve az egyházmegyék főpásztorai nevezték volna ki. A vallás- és közoktatásügyi minisztérium erre vonatkozó rendelettervezetét a november 19-i minisztertanács azonban nem hagyta jóvá, arra hivatkozva, hogy a javaslat elébe vág nemcsak a földreformnak, hanem a választásoknak is;

Az Esztergomban másnap összeülő püspökkari értekezlet a kormányt – a minisztertanács fenntartásai ellenére – támogatásáról biztosította. A püspöki kar úgy határozott, hogy a földbirtokpolitika céljaira felajánlja „a Szentszék utólagos beleegyezésének feltételezésével, a kezelése alatt levő egyházi birtokokat, méltányos megváltás ellenében” és a Magyar Népköztársaság kormányát erről levélben értesíti. A Károlyi Mihálynak címzett, a hercegprímás, 2 érsek és 12 püspök aláírásával ellátott levél néhány nap múlva a sajtóban is megjelent.[8]

Az esztergomi értekezlet egyben megbízta a püspöki kar képviselőit, kezdjenek tárgyalást a földművelésügyi miniszterrel, kérjenek és adjanak felvilágosítást a birtokpolitikai program részleteiről. A püspökök november 24-én jelentek meg a minisztériumban, és a következőket kérték: az erdők maradjanak meg az egyház kezén; minden püspökségnek és plébániának legyen házi birtoka; a föld értékét a békebeli árak figyelembevételével állapítsák meg; a parcellázásnál egyedül a szükséglet legyen irányadó, és a sort ne az egyházi birtokokkal kezdjék; a miniszter ne feledkezzen meg – ez utóbbit különösképpen fontosnak tartották – a kegyúri terhek megváltásáról. Buza Barna a „kedves előzékenység” légkörében zajló tárgyaláson mindent megígért, és az ismételten felemlített kegyúri terheket illetően röstelkedve vallotta be, hogy azok biztosítására ő bizony nem is gondolt. A püspökök elégedetten távoztak. „Nem hiszem, hogy ezen akciót rövidesen le lehessen bonyolítani. Szakemberek Szerint ide évek kellenek” – vélte Rott Nándor a hercegprímáshoz írott jelentésében.[9]

Közben a földművelésügyi minisztériumban november 20-án tanácskozás kezdődött a birtokreformról, melyen a földbirtokosok érdekképviseleti szerveinek megbízottai, a különböző pártok képviselői és más szakemberek vettek részt. Az egyezkedésre hajló agráriusok (Rubinek Gyula, Darányi Ignác, Bernát István, Lukovich Aladár) azt javasolták, hogy a kisajátítható földek alsó határát lehetőleg magasan – 1000 hold körüli – vonják meg (az OMGE igazgatóválasztmánya december 11-i ülésén az 5000 holdon felüli birtokokat tartotta igénybe vehetőnek), és a reform végrehajtását több évre tervezték.

L. Nagy Zsuzsa

A Clerk-misszió

Az 1920. január 7-i minisztertanácsi ülésen Rubinek Gyula, földművelésügyi miniszter így fogalmazta meg véleményét, amellyel nem állt egyedül: „a kormánynak, amennyiben nem tudna teljes autoritást biztosítani a katonasággal szemben, inkább le kellene mondania, mint hogy ezt a mai állapotot tűrje”.[10]

A Teleki-kormány

E célt szolgálta a kormány földreform-javaslata, amely arra irányult, hogy minimális engedmények árán megőrizze a nagybirtok pozícióját, leszerelje az agrárproletárok és a birtokos paraszti rétegek elégedetlenségét, lejárassa a Tanácsköztársaságot és a kommunista mozgalmat, megakadályozza a Kisgazdapárt ellenzékbe vonulását, s mindezek révén kiszélesítse a rendszer társadalmi bázisát.

A törvényt Rubinek Gyula, a nagybirtokosok szervezetének (Országos Magyar Gazdasági Egyesület) volt igazgatója dolgozta ki mint földművelésügyi miniszter; beterjesztését viszont már a helyére kinevezett Nagyatádi Szabó Istvánra bízták, aki azonban a reform erőteljesebbé tételére vonatkozó javaslatait nem érvényesíthette. Az 1920: XXXVI. tc., amelyet 1920. augusztus 5-én fogadott el a nemzetgyűlés, nem írt elő kötelező földosztást: házhelyek és kishaszonbérletek juttatását tette csak lehetővé az „érdemes” és „gondos” gazdák körében. A törvény végrehajtása során az ország 16,6 millió kataszteri holdat kitevő mezőgazdasági területéből mindössze 948 ezret vettek igénybe, elsősorban a nagybirtokosok felajánlásai alapján. Az igénybe vett föld 1/4-ét a háború alatt szerzett hadivagyon (zsidó birtok) tette ki. 411 ezren jutottak földhöz, közülük 301 ezer volt szegényparaszt, aki 1–2 kataszteri holdat kapott. Az igénybevétel mértékét, sorrendjét az Országos Földbirtokrendező Bíróság határozta meg. A földbirtokosokat úgy kívánta kártalanítani a törvény, hogy a vételárat az 1914 előtti viszonynak megfelelő aranykoronában állapította meg, s azt teljes egészében az új tulajdonosnak kellett megfizetnie.

Lábjegyzetek

  1. Rubinek Gyula, Parasztszocializmus. Budapest, 1895. 6.
  2. Az 1895. évi III. Országos Gazdakongresszus tárgyalásai. VI. Budapest, 1895. 13.
  3. Károlyi Sándor, A mozgó tőke némely hatásáról. Magyar Gazdák Szemléje, 1897. I. 328.
  4. Az 1895. évi III. Országos Gazdakongresszus tárgyalásai. VI. Budapest, 1895. 12.
  5. Rubinek Gyula, A szabadverseny és a kisbirtokos pusztulása. Magyar Gazdák Szemléje, 1897. I. 216.
  6. Rubinek Gyula, Parasztszocializmus. V. Budapest, 1895. 31.
  7. Új földbirtokpolitika. Pesti Hírlap, 1918. november 15.
  8. A püspöki kar felajánlja az egyházi birtokokat a birtokreform céljaira. BudapestiHirlap_1918_11/?pg=284&layout=s Budapesti Hírlap, 1918. november 26.
  9. Esztergomi prímási levéltár. Csernoch János iratai Cat. D/C 6587.
  10. Országos Levéltár K 27. A magyar minisztertanács iratai. Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (továbbiakban: Országos Levéltár Minisztertanácsi jegyzőkönyvek). 1920. január 7.

Művei