Rudolf király

A Múltunk wikiből

hasonló néven lásd Rudolf burgundiai király

II. Rudolf

Bécs, 1552. július 18. – Prága, 1612. január 20.
magyar király (1576–1608), II. Rudolf néven német-római császár (1576–1612) és cseh király (1576–1611)
Wikipédia
Hans von Aachen
1572
február 2. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Rudolf és Ernő főherceg jelenik meg. (II. tc.: Rudolf főherceget választás nélkül királlyá nyilvánítja.)
augusztus 23–24. A hugenották legyilkolása Párizsban. (Szent Bertalan-éji mészárlás.)
szeptember 25. I. Rudolfot megkoronázzák Pozsonyban.
Horvátországban a Tahy család Kulpa menti birtokán parasztfelkelés támad; a következő év februárjában leverik.
1574
február 9. I. Miksa e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Rudolf király és Ernő főherceg jelenik meg. (XXI. tc.: a jobbágyoktól a bor csak árán vehető el; XXXVII. tc.: a nemesek, a városok kérésével szemben, mindenütt szabadon kereskedhetnek.)
1576
október 12. Bécsben meghal I. Miksa, utóda I. Rudolf. (Uralkodik 1608-ig.)
október 13. I. Rudolf Ernő főherceget nevezi ki magyarországi helytartójának.
1578
február 1. I. Rudolf háromszori halasztás után e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol személyesen is megjelenik. (XV. tc.: a királyt Ernő főherceg helyettesíti a magyarországi, Károly főherceg a horvátországi és szlavóniai kormányzásban.)
1579
február 8. I. Rudolf elrendeli, hogy királyi engedély nélkül tilos nyomdát felállítani.
1580
január 17. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Ernő főherceg jelenik meg. (Nem hoznak törvényeket.)
1581
november 11. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (VIII. tc.: a király állítsa vissza az ország régi jogait.)
1582
április A pápa Báthori Istvánhoz küldi Antonio Possevino jezsuita szerzetest, hogy rendezze kapcsolatát I. Rudolffal.
1583
március 1. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (I. tc.: amennyiben a király nem orvosolja a rendek sérelmeit, a jövőben nem ajánlanak meg adót.)
1586
május 19. I. Rudolf a turóci prépostságot a jezsuita rendnek adományozza.
1587
november 1. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Ernő főherceg jelenik meg. (II. tc.: az 1582 óta hangoztatott sérelmek ügyében a király a német birodalmi gyűlés bezárása után hív össze országgyűlést; III. tc.: a magyar Királyi Tanács kapja vissza régi hatáskörét; X. tc.: az országos jövedelmek és a végek ügyében bizottságot küld ki.)
1593
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (I. tc.: kéri az uralkodót, hogy a török elleni segítségért a rendek külföldi hatalmakhoz fordulhassanak.)
február 7. Szinán nagyvezír a drinápolyi béke értelmében kétévi ajándékot követel, valamint a török foglyok elengedését.
június 13. Haszán boszniai pasa Sziszeket ostromolja. (Június 22-én a felmentő királyi sereg szétveri a pasa csapatait. — A tizenöt éves háború kezdete.)
augusztus eleje III. Murad szultán hadat üzen I. Rudolfnak.
augusztus 26. Gyulafehérvárra portai parancs érkezik, a fejedelem készüljön a királyság elleni hadjáratra.
szeptember 1. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem dönt a háborúhoz csatlakozás ügyében.)
szeptember 27. Szinán nagyvezír Eszéknél átkel a Dráván.
szeptember Báthori Zsigmond követek útján I. Rudolfnál, Erzsébet angol királynőnél és VIII. Kelemen pápánál ajánlkozik szövetségesnek a török ellen. Szinán nagyvezír ismételten felszólítja Báthori Zsigmondot a csatlakozásra.
október 6. A török elfoglalja Veszprémet.
október 10. A török elfoglalja Palotát.
október 28. A királyi sereg [[Székesfehérvárħħt kezdi ostromolni. (November elején eredménytelenül elvonul.)
november 3. Pákozdnál győzelem a török felett.
november 11. Romhánynál győzelem a török felett.
november 21. Divény visszafoglalása a töröktől.
november 27. Fülek visszafoglalása a töröktől.
1594
február eleje I. Rudolf Mátyás főhercegre bízza a magyarországi háború irányítását.
február 23. Báthori Zsigmond a török elleni szövetség ügyében követeket küld I. Rudolfhoz.
március 10. Nógrád várának visszavétele a töröktől.
március 22. Berzence, a következő napokon Csurgó és Babócsa visszavétele a töröktől.
május 1. Turánál győzelem a török felett.
május 4. Esztergom várának ostroma Mátyás főherceg parancsnoksága alatt. (Az ostrom június 29-én megszakad.)
május 12. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Elhatározza, hogy csak Buda visszavétele után szakít a Portával.)
június 11. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Nem hajlandó szakítani a Portával.)
július 11. Erdélyi országgyűlés Tordán. (Harmadszor utasítja vissza a fejedelem javaslatát a Portával való szakításról.)
július 13. Tatát elfoglalja a török.
július 15. A török Győrt ostromolja. (Szeptember 29-én beveszi a várat. — Ferdinand Hardegg kapitányt 1595. június 16-án Bécsben lefejezik.)
július vége Báthori Zsigmond lemond a fejedelemségről. (Augusztus 8-án visszaveszi a fejedelemséget.)
augusztus 17. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Megszavazza a Portától való elszakadást.)
augusztus 28. Báthori Zsigmond elfogatja az elszakadást ellenző urakat, tízet közülük kivégeztet.
nyara Husztnál tatár sereg tör az országba.
október 7. A török Komáromot ostromolja. (Október 24-én felhagy az ostrommal.)
október második fele Pápát elfoglalja a török.
év vége Moldvából erdélyi segítséggel kiverik a törököt. VIII. Kelemen pápa 10 ezer főnyi zsoldost küld a török ellen Magyarországra.
1595
január 27. III. Mehmed lép trónra Konstantinápolyban. (Uralkodik 1603-ig.)
január 28. Törökellenes szövetség Bécsben Báthori Zsigmond fejedelem és I. Rudolf király között. (Erdély a Báthori család kihaltával Rudolfra, illetve örököseire száll.)
április 16. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott, (A Portától való elszakadást törvénybe iktatja; kimondja a katolikus, a református, az evangélikus és az unitárius vallás szabadságát; jóváhagyja az ellenzék 1594. évi kiirtását.)
július 1. A török Esztergomot ostromolja. (Szeptember 3-án felhagy az ostrommal.)
augusztus 6. Báthori Zsigmond és Habsburg Mária Krisztina főhercegnő házassága.
augusztus 18. Az erdélyi csapatok visszaveszik a töröktől Lippát.
augusztus 23. A török elfoglalja Bukarestet. Mihály vajda a hegyekbe húzódik.
augusztus Toborzás a szabadságjogok visszaadásának ígéretével a közszékelyek között.
szeptember 15. Erdélyi országgyűlés Feketehalmon. (Jóváhagyja a közszékelyek szabadságára tett ígéretet.)
október 3. Báthori Zsigmond Mihály vajdával szövetségben Havasalföld felszabadítására indul. (November elején tér haza.)
október 17. Miksa főherceg Szolnokot ostromolja, (November elején felhagy az ostrommal.)
október 18. Tirgovistét a szövetségesek visszaveszik a töröktől.
október 22. Jenő várát erdélyi katonaság visszaveszi a töröktől.
október 29. Gyurgyevónál az erdélyi és havasalföldi szövetségesek nagy győzelmet aratnak a török felett.
december 13. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Visszavonja a közszékelyek szabadságára, tett ígéretet.)
1596
január 15. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (VI. tc.: főpapok, bárók, mágnások, birtokos nemesek saját zsebükből, portánként, egyszeri alkalommal fizessenek 9 forintot; VII. tc.: a király személyes megjelenése esetén felajánlja a nemesi felkelést; XXIII. tc.: a szabad hajdúkat számolják fel.)
január vége–február A közszékelyek fegyveres felkelése szabadságuk visszavonása miatt. A felkelést tömeges kivégzések mellett leverik. (Megkezdődik a székelyek kivándorlása Moldvába és Havasalföldre.)
február 7. Báthori Zsigmond a közös háború ügyében Prágába érkezik I. Rudolfhoz. (Március 4-én tér haza.)
szeptember 3. Hatvant a szövetséges hadak visszaveszik a töröktől.
október 13. Eger török kézre kerül.
október 26. Török győzelem Mezőkeresztesnél a szövetségesek felett.
október vége Török vilájetet szerveznek Eger székhellyel.
1597
február 2. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (II. tc.: adó helyett a rendek 10 portánként 3 lovast és 3 gyalogost ajánlanak meg fele részben a földesurak, fele részben a jobbágyok költségére; XXVII. tc.: a Kamara ne foglaljon birtokokat – ezt a törvénycikket a király nem szentesíti; XLV. tc.; a királyi közutakat mindenütt szélesítsék ki.)
március 21. Tata visszavétele a töröktől.
augusztus 20. Pápa visszavétele a töröktől.
szeptember 9. A királyi hadak megkezdik Győr ostromát. (Október 3-án felhagynak az ostrommal.)
szeptember 12. Tatát visszaveszi a török.
október 17. Erdélyi csapatok Temesvárt ostromolják. (Október 27-én eredménytelenül elvonulnak.)
december 23. Titkos szerződés Báthori Zsigmond és I. Rudolf között. (A fejedelem lemond Erdélyről, kárpótlásul két sziléziai hercegségét és évjáradékot kap.)
A tatárok kétszer pusztítják végig Pest vármegyét; három lakott hely marad: Kecskemét, Cegléd és Nagykőrös.
1598
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Miksa főherceg jelenik meg. (IV. tc.: a háborús szükségletek miatt porták helyett házanként szedjék az adót; XXXIX. tc.: a Kamara ne foglaljon birtokokat.)
március 23. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Tudomásul veszi a fejedelem lemondását és Erdély királyi kézre adását.)
március 29. Győr visszavétele a töröktől.
április 8. Az erdélyi országgyűlés I. Rudolf biztosai előtt felesküszik a király hűségére.
április 14. Báthori Zsigmond távozik Erdélyből.
április 18. Mária Krisztina fejedelemasszony I. Rudolf nevében átveszi Erdély kormányzását.
április 30. IV. Henrik francia király a Nantes-i Edictumban visszaadja a hugenották vallási és polgári jogait.
június 9. Mihály havasalföldi vajda hűséget esküszik I. Rudolfnak.
július–augusztus Tata, Gesztes, Veszprém, Palota és Vázsony visszavétele a töröktől.
augusztus 21. Báthori Zsigmond váratlanul visszatér Kolozsvárra.
Az országgyűlés másnap visszafogadja fejedelemnek.
augusztus 24. I. Rudolf biztosai elhagyják Erdélyt.
szeptember 5. I. Rudolf szabad királyi városi jogot ad Szentgyörgynek és Bazinnak. (Illésházy István a nála zálogban levő városok kiadását megtagadja.)
szeptember Csanádot, Nagylakot és Aradot elfoglalja a török.
október Váradot ostromolja a török. (November 3-án eredménytelenül elvonul.)
október 5. A királyi sereg megkezdi Buda ostromát. (November 2-án felhagynak az ostrommal.)
1599
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (XXXI. tc.: a király ne adományozzon idegeneknek magyarországi birtokot.)
március 21. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (Báthori Zsigmond harmadszor mond le a fejedelemségről.)
március 29. Báthori András bíborost választják erdélyi fejedelemmé. (Uralkodik november 3-ig.)
április 6. Báthori Zsigmond követei Prágában megállapodnak Erdély átadásáról.
április Mária Krisztina távozik Erdélyből.
június közepe Báthori Zsigmond elhagyja Erdélyt.
június 20. Tolnánál nagy győzelem a török felett.
augusztus eleje A budai pasát egy hajdúcsapat elfogja, és Bécsbe küldi.
A jezsuita iskolák tanítási rendszerét a rend főnöke szabályozza.
1600
február 2. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (XX. tc.: katonákat ne szállásoljanak nemesek és egyházi személyek házaiba.)
február 27. Giordano Brunót Rómában az inkvizíció megégetteti.
augusztus vége Mihály vajda Szászsebesre, erdélyi előkelők egy csoportja Tordára hirdet hadfelkelést a török ellen.
szeptember 2. A Tordán összegyűlt nemesek felkelésre szólítják Erdélyt Mihály vajda ellen.
szeptember 10. Basta kassai főkapitány a nemesek hívására bevonul Erdélybe.
szeptember 18. Mihály vajdát az egyesült erdélyi és királyi sereg megveri Miriszlónál.
október 5. Az erdélyi rendek képviselői távozásra szólítják fel Mihály vajdát. (Két nap múlva a vajda megkezdi az elvonulást.)
október 20. Mihály vajda Ploiesti mellett vereséget szenved a lengyelektől. (Előbb Bécsbe, majd Prágába menekül.).
Kanizsa török kézre kerül. (Georg Paradeisert a vár feladása miatt 1601. október 19-én lefejezik.)
október vége Török vilájetet szerveznek Kanizsa székhellyel.
A Magyar Kamara koholt hűtlenségi pereket indít magyarországi urak ellen.
Megszerkesztik az első távcsövet Németalföldön.
Megalakul az Angol Kelet-Indiai Társaság.
1601
január 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (Harminchat törvénycikk közül harminckettő a háborúval foglalkozik.)
március 24. Báthori Zsigmond visszatér Erdélybe.
április 3. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Báthori Zsigmondot visszaveszi fejedelemnek.)
április 4. után Báthori Zsigmond pártja elfogja Mihály vajda embereit. Sokat közülük meggyilkolnak.
augusztus 3. Báthori Zsigmond veresége Goroszlónál. (A fejedelem Moldvába, főparancsnoka, Székely Mózes a törökhöz menekül.)
augusztus 19. Mihály vajdát Basta generális megöleti.
augusztus 30. Báthori Zsigmond visszatér Erdélybe.
szeptember 10. Ferdinánd főherceg Kanizsát ostromolja. (November 17-én az ostrom eredménytelenül megszakad.)
szeptember 20. Székesfehérvár visszavétele a töröktől.
1602
január 20. Az Erdélyben összevont császári csapatok főparancsnoka Basta generális.
február 8. Báthori Zsigmond fegyverszünetet köt Bastával.
február 22. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (IX. tc.: a személyes felkelés helyett jobbágykatonák tartását vállalja.)
június 29. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Erdélyt I. Rudolf uralma alá adja.)
július 2. Báthori Zsigmond hívei Tövisnél vereséget szenvednek Basta hadaitól.
július 26. Báthori Zsigmond távozik Erdélyből, ahová nem tér vissza többé.
augusztus 12. Székesfehérvár török ostroma. (Augusztus 29-én a vár elesik.)
augusztus Báthori Zsigmond hívei a hódoltságba menekülnek.
október 6. Pest visszavétele a töröktől. A szövetségesek Budát ostromolják. (November 9-én az ostrom eredménytelenül megszakad.)
október 13. Megkezdődik Pest török ostroma. (November 3-án felhagynak az ostrommal.)
december 10. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (Katonái megfékezésére pénzt és élelmiszert ajánl fel Bastának.)
Sárvárott megjelenik Magyari István Az országokban való sok romlásoknak okairól című könyve.
Megalakul a Holland Kelet-Indiai Társaság.
1603
január 15. Erdélyi országgyűlés Gyulafehérvárott. (I. Rudolf biztosai bejelentik, hogy átvették Erdély kormányzását, és megtagadják az esküt az ország törvényeire. A rendek hűségesküt tesznek a királyra.)
február 24. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Miksa főherceg jelenik meg. (A háborúval kapcsolatban hoz törvényeket.)
február 28. Erdélyi országgyűlés Kolozsvárott. (Követség útján kéri Rudolftól a vallásszabadság kimondását, a törvények megerősítését.)
március Székely Mózes szultáni athnámét kap az erdélyi fejedelemségre.
május eleje Székely Mózes Dél-Erdélyben tábori országgyűlést tart, mely őt fejedelemmé kiáltja ki.
július 17. Székely Mózes veresége Brassó mellett. (Ő maga és az erdélyi nemesség nagy része elesik, megmaradt hívei a hódoltságba menekülnek.)
szeptember 5. Erdélyi országgyűlés Déván. (Basta kimondja, hogy a nemességnek vagyona egynegyedét pénzen kell megváltania; a Székely Mózes mellett elesettek és a gyűlésről távol maradók vagyonát hűtlenség címén lefoglalja; a hűtlennek nyilvánított városokban csak katolikus vallásgyakorlatot engedélyez.)
szeptember I. Rudolf biztosai hűtlenség címén sok nemest és polgárt végeztetnek ki.
október 21. Perzsiai török háború kezdődik (1612-ig).
november 20. Hatvan visszavétele a töröktől.
december 23. I. Ahmed szultán trónra lép Konstantinápolyban. (Uralkodik 1617-ig).
Egykorú felmérés szerint 1598 óta Szabolcs vármegyében 3998 adóköteles házból 161 maradt; Szatmárban 1037-ből 599; Zemplénben 10 293-ból 3304; Borsodban 2997-ből 337; Nyitrában 17 909-ből 3692; Pozsonyban 11 860-ból 3542.
1604
január 6. Belgiojoso felső-magyarországi főkapitány a kassai evangélikus templomot a katolikusoknak adja át.
január 12. Erdélyi országgyűlés Medgyesen. (A király rendeletét olvassák fel, melynek értelmében minden nemzetnek két-két követet kell küldenie a pozsonyi országgyűlésre.)
január 20. I. Rudolf kormányzótanácsot állít fel Erdélyben.
február 3. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, képviseletében Mátyás főherceg jelenik meg. (A király a XXII. tc. önkényes betoldásával szentesíti a törvényeket. Ez a protestantizmus ellen korábban hozott törvényeket erősíti meg.)
április 7. Basta generális, miután az ügyeket átadta a kormányzótanácsnak, elhagyja Erdélyt.
szeptember eleje A császári zsoldosokat kivonják Erdélyből.
szeptember 5. Pestet a német zsoldosok török kézre adják.
szeptember 8. Felső-magyarországi részgyűlés Gálszécsen. (Követeli a betoldott XXII. tc. visszavonását, ellenkező esetben a rendek az önvédelem fegyveréhez nyúlnak.)
szeptember első fele Vác és Hatvan török kézre kerül.
szeptember 19. Esztergom török ostroma. (Október 13-án a törökök felhagynak az ostrommal.)
október 2. Bocskai István várát, Szentjobbot Concini váradi kapitány elfoglalja.
október 3. Bocskai várát, Kerekit a hajdúkatonák megvédik Concini támadásával szemben.
október 10. Lőcse evangélikus polgárai megvédik templomukat, fegyverrel űzik el a királyi biztosokat.
október 15. Álmosd és Diószeg között Bocskai Istvánnal szövetséges hajdúk vereséget mérnek Belgiojoso főkapitány csapataira.
október 16. Bocskai hajdúi élén bevonul Debrecenbe.
október A királyi hajdúk öt kapitánya szövetkezik Bocskai Istvánnal „az körösztínsígnek, az mi országunknak s ídes hazánknak” megoltalmazására.
november eleje A bányavárosok és az öt szabad királyi város csatlakozik Bocskaihoz.
november 11. Bocskai István ünnepélyesen bevonul Kassára. (Udvarát itt szervezi meg.)
november 12. A felső-magyarországi rendek gyűlése Kassán. (A háború folytatására pénzt és katonaságot szavaz meg.)
november 17. A hajdúk veresége Osgyánnál.
november 20. Bethlen Gábor meghozza Kassára a Portától Bocskai Istvánnak küldött uralkodói jelvényeket.
december 3. Basta Kassát ostromolja. (Három nap múlva az ostrom megszakad.)
december 12. Bocskai István csatlakozásra szólítja Erdély rendjeit.
1605
január 5. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (A rendek többségének távolmaradása miatt a gyűlést nem tartják meg.)
május 8. Erdélyi országgyűlés Marosvásárhelyen, majd Kelementelkén. (Az I. Rudolf mellett kitartó szászok ellen katonai intézkedéseket hoz.)
1606
január 9. Béketárgyalások kezdődnek Bécsben Bocskai István és I. Rudolf biztosai között. (Február 9-én létrejön a megegyezés.)
március 21. Mátyás főherceg jóváhagyatja a bécsi békét I. Rudolffal. A főhercegek I. Rudolf betegsége miatt Mátyás főherceget választják meg az osztrák Habsburg-család fejévé.
tavasza A székelyek között mozgalom indul Bocskai István uralma ellen.
április 16. Bocskai István fejedelem e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (Új tárgyalásokra utasítja Illésházyékat.)
április 24. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (Június végén a rendek egyetlen tárgyalási nap nélkül feloszlanak.)
június 7. Újabb béketárgyalások kezdődnek Bécsben a felkelt rendek, Bocskai és I. Rudolf biztosai között. A tárgyalások június 23-án eredményesen zárulnak. (Eltörli az 1604-ben betoldott XXII. tc.-et, a protestáns vallások gyakorlata – a katolikusok sérelme nélkül – szabad a mágnásoknak, a nemeseknek, a korona városainak, a végváraknak; kössenek békét a törökkel; a következő országgyűlésen nádor választandó; a Szent Koronát hozzák Magyarországra; a jezsuitáknak nem lehetnek birtokaik; Bocskai István Erdélyt a Partiummal, valamint Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegyékkel férfiági utódai életére kapja, családja kihaltával ezek a Koronára szállnak, – a kezén levő többi területet átadja a királynak.)
augusztus 1. Mátyás főherceg e napra összehívja Bécsbe a csehországi, morvaországi, sziléziai, ausztriai és lausitzi rendeket, akik a bécsi békét szavatolják. (Szeptember 26-án szövetséget kötnek a magyarokkal.)
szeptember 24. I. Rudolf oklevele arról, hogy Erdély és a Partium a Bocskai család férfiágának kihaltával sem száll vissza a koronára.
szeptember 26. A magyarországi római katolikus püspöki kar és egyes főurak tiltakoznak Erdély és a Partium elszakítása miatt.
november 11. Zsitvatorokban húsz évre szóló béke jön létre I. Ahmed szultán és I. Rudolf között.
december 13. Bocskai István e napra országgyűlést hív össze Kassára, ahol maga is megjelenik. (A bécsi békét illetően a következő országgyűlésen végrehajtandó változásokat fogalmaz meg: a vallásgyakorlat a falvakban is legyen szabad; a királyság és Erdély között örökös szövetség jöjjön létre.)
december 29. Kassán meghal Bocskai István fejedelem.
1607
július 25. I. Rudolf e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba. (A király távolmaradása miatt tárgyalás nélkül eloszlik.)
1608
január 10. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra az alsó-magyarországi és a dunántúli vármegyéknek részgyűlést hirdet Pozsonyba. Felső-Magyarország és Erdély, valamint Alsó- és Felső-Ausztria rendjei is képviseltetik magukat. A főherceg is megjelenik. A király leiratban oszlatja fel az engedélye nélkül összehívott gyűlést. A gyűlés a király felszólítása ellenére együtt marad. (A résztvevők ragaszkodnak a bécsi és a zsitvatoroki békéhez, védelmükben szövetségre szólítják a szomszédos országokat.)
március 27. Mátyás főherceg és Ali budai pasa közös nyilatkozata. (A felkelésben részt vett hajdúknak büntetlenséget biztosít.)
április 19. A hajdúk szerteszélednek.
május 3. Mátyás főherceg a magyar, az osztrák és az útközben csatlakozó morva csapatokkal Znaimból a Prágában székelő Rudolf császár és király ellen indul.
június 25. Rudolf császár és király lemond Mátyás főherceg javára Magyarország, Horvátország és az osztrák örökös tartományok uralmáról. (Megtartja Csehországot, Tirolt, valamint a császárságot.)
június 27. Mátyás főherceg és a magyar rendek képviselői Prága mellett átveszik I. Rudolf megbízottjától a koronát és a koronázási jelvényeket.
augusztus 20. Mátyás főherceg és Báthori Gábor szövetsége. (A fejedelem kötelezi magát, hogy Erdélyt nem idegeníti el a koronától.)
szeptember 9. Mátyás főherceg, a kormányzó e napra országgyűlést hív össze Pozsonyba, ahol maga is megjelenik. (I. tc.: biztosítja a Korona minden alattvalójának a szabad vallásgyakorlatot; III. tc.: a nádort az uralkodó két protestáns és két katolikus jelöltje közül, az elődje halálát követő egy éven belül az országgyűlés megválasztja; ha a király nem intézkednék, az országbíró vagy másodsorban a tárnokmester joga a nádorválasztó országgyűlést összehívni; IV. tc.: a Szent Koronát Pozsonyban őrizzék; XII. tc.: az idegen katonaságot vigyék ki az országból: XXI. tc.: a király gondoskodjék a végvárak védelméről.)
november 16. Mátyás főherceget a pozsonyi országgyűlés királlyá választja. November 10-én megkoronázzák. (II. Mátyás 1619-ig uralkodik.)
november 18. Illésházy Istvánt az országgyűlés nádorrá választja. (Méltóságát haláláig, 1609-ig viseli.)
december 6. II. Mátyás szentesíti a koronázás utáni törvényeket. (I. tc.: szabályozza az országgyűlés két táblájának összetételét, és kijelöli az országgyűlésre kötelezően meghívandó személyek körét; XIII. tc.: a jobbágyköltözés ügyét a vármegyék hatáskörébe utalja.)
1609
július 9. II. Rudolf császár és cseh király felséglevélben biztosítja a Cseh Korona Országainak szabad vallásgyakorlatát.
1611
március 24. II. Mátyás lemondatja bátyját, II. Rudolf császárt a cseh királyi címről. (Május 23-án Mátyást Csehország királyává koronázzák Prágában.)
1612
január 20. Prágában meghal II. Rudolf császár (1608-ig magyar király.)

Tartalomjegyzék

Pach Zsigmond Pál

Rendiség és abszolutizmus

  • Sőt, amikor II. Miksa utóda, a II. Fülöp udvarában nevelkedett II. Rudolf császár (1576-1612) kormánya a spanyol ág példáján indulva és a katolikus klérusra támaszkodva – meg a császár nagybátyja, Károly főherceg és ennek fia, Ferdinánd főherceg stájerországi kezdeményezését kiter­jesztve – a századforduló idején az Ausztriai Ház (Domus Austriacus) első nagy támadását indította meg az ellenreformáció és az abszolutizmus programjával, s a magyar nemességet immár anyagi létében, birtokjogai­ban is fenyegette, csakhamar meg kellett hátrálnia a dunai monarchia országainak nagy részben protestánssá lett rendjei előtt.
  • 1606-ban a magyar Bocskai-felkelés vívmányát, a bécsi békét a cseh és osztrák rendek is szavatolták; 1608-ban pedig a szövetkezett alsó- és felső-ausztriai, magyar és morva rendek a prágai Hradzsinba zár­kózott II. Rudolffal szemben öccsét, Mátyást emelték, igencsak megnyirbált felségjogokkal, a két Ausztria és a maradék Magyar Királyság trónjára (utóbbin II. Mátyás, 1008-1619; cseh király 1611-től, német-római csá­szár 1612-től).

Abszolutizmus és „második jobbágyság”

Magyarországon viszont, ahol a 16. század első felében a zömükben protestánssá lett földesurak nemcsak egyházi javadalmak szerzése, hanem királyi birtokoknak I. Ferdinánd óta rendszeresen folytatott donációja és zálogosítása révén szintén jócskán gyarapodtak, az ellenreformációs Habsburg-abszolutizmus első rohama, II. Rudolf idején igen jellegzetesen kapcsolódott össze az Udvari Kamara devolúciós politikájával, majd a fiskális pörökével, hogy azok fej- és jószágvesztéssel végződve, a birtokokat királyi (kamarai) kézre adják.

Zimányi Vera

Főurak–nemesek

  • Miksa és Rudolf alatt emelkedtek fel a Pálffyak, Kasztellánffyak, Krusichok, Istvánffyak, Wesselényiek, Illésházyak, Czoborok, Rákócziak, Szunyoghok, Prépostváriak és Bocskai István; a századfordulón az Apponyiak és az 1572-ben nemességet nyert, gazdag nagyszombati tőzsér Thököly Sebestyén utódai. Az uralkodó elitbe tehát többféleképpen lehetett bekerülni: beházasodással a régi, fiú utód nélkül maradt családokba, katonai szolgálattal vagy az uralkodónak nyújtott kölcsönökkel, némelykor pedig sikeres gazdasági tevékenység eredményeként.
  • Amíg Ferdinánd az 1536 és 1564 között eladott vagy elzálogosított 17 várbirtok ellenében összesen 403 549 forintot kapott, átlagosan több mint 23 ezer forintot, addig Miksa 10 várért már 363 282 forinthoz, váranként mintegy 36 ezer forinthoz jutott, Rudolf pedig újabb inscriptiókért összesen 1 883 928 forintot szerzett.

Sinkovics István

A felső bíráskodás

A tárnokszék ítélkezésének alapjául a 15. században rendszerezett tárnoki jog szolgált, e kódexnek azonban csak töredékeit menekítették el Buda elfoglalásakor. A tárnoki városok megbízottai Pozsonyban a töredékeket emlékezetből kiegészítették, további tárnokszéki határozatokkal kibővítették, és Rudolf királlyal 1602-ben megerősíttették.

Szlavónia, Horvátország és Dalmácia

Rudolf király 1578-ban Magyarország kormányzását Ernő főhercegre, Horvátországét és Szlavóniáét Károly főhercegre, testvéreire bízta – Károly egyúttal Belső-Ausztria ura volt.

Péter Katalin

Udvari-főúri kultúra

A szabályosan különös udvari kultúra nagyjából egyidejűleg jön létre a Magyarország felett uralkodó két udvarban, Báthori Zsigmondnál Gyulafehérvárott és II. Habsburg Rudolfnál Prágában. Nagyon sok hasonló vonásuk van. A társadalom által elfogadott irányító testületek kizárásával űzött kabinetpolitikától a két uralkodó szexuális életét körülvevő homályig észlelhetők hasonlóságok. Egyforma a kívülállók ingerült ellenszenve is.

Igen magasrendű szellemi kultúra alakul ki viszont mindkét helyen. De a különbségek is az értékek terén mutatkoznak, mert nyilvánvaló, hogy az Európa szélére szorult fejedelemségben lényegesen szerényebb lehetőségek adódnak, mint egy nagyhatalom központjában. A Rudolfot övező szellemi csillogás mellett a gyulafehérvári halványnak tűnhet. Mégis nemzetközi színvonalú, a kor művészei által számon tartott és látogatott kulturális központ.

Az élet minősége megváltozik

Feltűnőbb viszont a Leonardo da Vinci-féle jelenség nagyon késői fellépése Magyarországon. Nem mintha bárhol vagy bármikor is támadt volna hozzá hasonló zseni. Ilyenek nem voltak, de maga a fantaszta mérnök, a levegő meghódításáról ábrándozó hozzáértése mint jelenség általában a 16. századhoz tartozik. Tőlünk viszont csak a századfordulón vonz magához egy igen tehetséges embert, Verancsics Faustust, az esztergomi érsek unokaöccsét. Itthon és Padovában tanult. Volt várkapitány és püspök, II. Rudolf király titkára, végül szerzetes.

Sinkovics István

Az 1577. évi tanácskozás a hadügy reformjáról

Az egész cikk.

A Habsburg-országok felosztása az uralkodóházon belül

1576-ban pedig Miksa tartományait és a két királyságot fia, II. Rudolf örökölte. A német-római császári címet előbb Miksa, majd Rudolf szerezte meg. Amikor 1595-ben Ferdinánddal kihalt a tiroli ág, Rudolf mint legidősebb magának akarta lefoglalni Tirolt és Elő-Ausztriát. Kitört a testvérviszály, amelyet úgy csendesítettek le, hogy Rudolf egyik testvére, Miksa, mint kormányzó, az egész Habsburg-család nevében vezette a vitatott tartományokat, Rudolf halála után, 1612-ben pedig fejedelmük lett.

II. Miksa az evangélikus valláshoz hajlott, és emiatt ellentétei támadtak atyjával, I. Ferdinánddal. A trónon viszont kevés engedményt tett a protestantizmusnak. Szulejmán utolsó hadjárata idején sereget vezetett Magyarországra, de megállott Győr alatt, és tétlenül nézte, hogyan vérzik el Szigetvár őrsége a túlerővel szemben. Végül is Ferdinánd politikáját folytatta: a törökkel békében kell élni. – Korán kezdett betegeskedni, az országgyűléseken többször képviseltette magát fiaival, Rudolffal és Ernővel. Utóda, II. Rudolf – a török közelsége, továbbá a vallási kiváltságok megvonása ellen lázongó bécsi polgárság miatt nem érezvén magát biztonságban a megerősített bécsi Burg falai között – 1578-ban Prágába helyezte át székhelyét, és ezután csak egyszer, 1583-ban jelent meg a pozsonyi országgyűlésen. Rudolfnak öröklött vérbaja volt, már uralkodása első éveiben sokat betegeskedett, és a kormányzat kérdéseivel hosszú időn át nem tudott foglalkozni. Majd – a betegség természete szerint – teljes tompultság vett rajta erőt, a prágai Hradzsinban élt visszavonultan, alkímiával, asztrológiával, történelemmel és óraszerkezetekkel foglalkozott. Volt idő, amikor életére törő merényletektől tartott, amiért teljesen elzárkózott a világ elől, és néhány szolgáján kívül senkit sem tűrt meg maga mellett. Ugyanakkor mint mecénás érdemeket szerzett. Személy szerint a vallási türelemre hajlott, udvarát megnyitotta a szabadgondolkodók előtt. Az ellenreformáció által Grazból elüldözött Johannes Kepler mint udvari csillagász és matematikus Prágában dolgozhatott Rudolf haláláig. A prágai udvarban élt egy ideig Giordano Bruno domonkos rendi szerzetes, aki a filozófia szabadságáért és a skolasztika ellen harcolt; nyugtalan szelleme továbbvitte a Német Birodalomba, majd Itáliába, ahol inkvizíció elé állították, és máglyán megégették. A császár támogatásával jelentős külföldi művészek is működtek Prágában, élükön a flamand Bartholomaus Spranger festővel.

A beteg király helyett Habsburg főhercegek kormányoztak. Rudolf császár uralma elején, 1576-ban megbízta öccsét, Ernő főherceget, hogy átmenetileg vegye át Ausztria, Magyarország és Horvátország kormányát. 1578-ban a magyar országgyűlésen bejelentette, hogy Magyarországon a véghelyek gondozását Ernő főhercegnek, Horvátországban és Szlavóniában ugyanezt a feladatot nagybátyjának, Károly főhercegnek adta át. A határvédelemmel kapcsolatban hozzájuk kell fordulni, míg az igazságügyi kérdésekben magának tartja fenn a rendelkezés jogát. A rendek elfogadták a két főherceget mint a királynak távollétében általános helyetteseit. Ezzel bonyolult helyzet állott elő, hiszen a királynak volt helytartója Radéczy István egri püspök személyében; Rudolf pedig Ernő és Károly főhercegnek sem adott teljes felhatalmazást, hanem azt kívánta, hogy a nehezebb ügyekben gyorsfutár útján kérjék ki a véleményét. Ez nemcsak lassította az intézkedéseket, de a magyarországi rendek olykor nem is akartak Ernő főherceggel tárgyalni, hiszen végleges döntésre nem volt jogosult. Az ügyek felülvizsgálatra a király elé kerültek, és ő az idegen hatóságok, idegen tanácsosok meghallgatásával mondotta ki a végső szót.

Az országgyűlések éppen ebben, az idegenek befolyásában látták az ország egyik súlyos sérelmét. A régi kívánságot, hogy a király lakjék Magyarországon, tanulja meg az ország nyelvét, felújították Rudolf alatt is, sőt megelégedtek volna azzal, ha helyettese, Ernő főherceg jön Magyarországra, amire ígéretet is kaptak – de sem erre, sem arra nem került sor: a király Prágában volt, Ernő főherceg Bécsben. A központi kormányszerveknek mindkét helyen működniök kellett: a Titkos Tanácsnak, Udvari Kancelláriának, Udvari Kamarának, Haditanácsnak Bécsben is maradt részlege. De akár Prágában, akár Bécsben döntöttek, a magyaroknak nem volt beleszólásuk.

A rendek a Magyar Tanács hatáskörének növeléséért

A Magyar Tanács mellőzése miatt sokasodó panaszokra 1578-ban az Udvari Tanács azt javasolta, hogy a rendek jelöljenek ki 2–2 tanácsost, részben Prágába, Rudolf mellé, részben Bécsbe, Ernő főherceg mellé. A rendek azonban ebben nem láttak biztosítékot az idegenek túlsúlyával szemben, ezért nem küldtek ki tanácsosokat.

Az 1583. évi országgyűlésen, amelyet Rudolf még személyesen nyitott meg, a rendek új hatásköri megosztást javasoltak: állítsák vissza azt a régi gyakorlatot, hogy a kisebb ügyekben a magyar tanácsosok a helytartó vezetésével döntsenek, a súlyosabb kérdésekben pedig, mint amilyen az ország védelme, a király a Magyar Tanács tagjai mellett kérdezze meg a többi főurat is. Ettől remélték, hogy a Magyar Kancellária majd nem azt foglalja írásba, amit az Udvari Tanács és a Haditanács elrendel. A javaslattal lényegében a korábbi Királyi Tanácsot akarták felújítani, tényleges kormányzati jogkörrel. Rudolf megígérte, hogy a Magyar Kancelláriát nagyobb mértékben fogja bevonni az ügyek intézésébe, és a fontosabb kérdésekben a magyar tanácsosokat is meghívja Bécsbe; mindebből azonban semmi nem került be a törvények közé.

Az 1587–1588. évi országgyűlésen, amikor a királyi előterjesztés az udvarhoz való viszony dolgában a meglevő helyzet fenntartására utalt, a rendek ismét állást foglaltak az 1569. évi törvény ellen. A bajt nem csak abban látták, hogy külföldi kormányszervek intézik az ország ügyeit, hanem abban is, hogy Magyarországon fontos állásokba is idegeneket neveznek ki, akiknek működése az országra káros és sérelmes. Úgy látszik, teljességgel a Mohács előtti állapotokat akarták visszaállítani, és megszüntetni mindazt, amit a Habsburg-uralom hozott. Jogos kívánság volt részükről, hogy az uralkodó nagyobb mértékben hallgasson a Magyar Tanács szavára, és ezzel az idegenek befolyása csökkenjen. Amikor azonban minden romlásért egyedül az idegeneket tették felelőssé, a helyzetet egyoldalúan ítélték meg. A központi Habsburg-hatóságok megszüntetése és a középkori magyar kormányzat visszaállítása korszerűtlen és keresztülvihetetlen igény volt.

Éles viták után bekerült a törvények közé, hogy a Magyar Tanácsot negyedévenként össze kell hívni, s ezekre a tanácskozásokra vigyék be majd a fontosabb ügyeket. Egyúttal bizonyos számú tanácsos állandóan a király vagy helyettese mellett legyen, és az uralkodó az ő meghallgatásukkal határozzon a pénzügyet és a hadügyet érintő kérdésekben. Ezen a ponton a rendek feladták korábbi álláspontjukat, mely szerint egy-két tanácsos nem képviselheti az egész tanácsot. Aminthogy nem vették be a törvényekbe, hogy az idegenek uralma miatt került az ország súlyos helyzetbe, és ezen csak gyökeres változtatásokkal lehet segíteni.

Az első negyedévi tanácskozásra 1588 áprilisában nem kisebb fontosságú kérdést tűztek ki, mint a végvárak helyzetének és a királyi jövedelmek kezelésének ügyét. A kitűzött kérdés tárgyalásához azonban hozzá sem fogtak, mert Rudolf nem vett részt rajta, Ernő főherceg pedig nem volt felhatalmazva érvényes döntés kimondására. A tanácsosok nem látták célját, hogy a tanácskozás eredményét Rudolf újból idegen tanácsosokkal vizsgálja felül. A negyedévenkénti tanácskozások terve ezzel megbukott, és minden maradt a régiben.

A rendek ismételten szóvá tették a kincstár pénzgazdálkodását. Látták, hogy a Magyar Kamara nem tudja fizetni a végvári katonaságot. Többször is kérték, hogy maguk vehessék kezükbe az ország jövedelmeit. Ez más Habsburg-országokban is felmerült. A csehek például a hetvenes évek végén azt tervezték, hogy 80 ezer forintot adnak a kincstárnak, a többi pénz felhasználásáról pedig maguk kívánnak dönteni, legalábbis átmenetileg egy éven át. A magyar országgyűlés azt kívánta, hogy a jövedelmek kezelését bízzák országos pénztárnokra, a rendek pedig kijelentették: kötelezik magukat arra, hogy fenntartják a végvárakat, és fizetik a katonaságot. Javaslatuk nem talált meghallgatásra, de azért a továbbiakban is azt hangoztatták, hogy az ország jövedelmei a külföldi segélypénzekkel elegendők volnának a végvári vonal fenntartására, sőt megfelelő kezelés esetén még néhány 100 ezer forint maradna is. Felajánlották, hogy a marhakereskedelem harmincadjövedelméből az összes magyarországi végvári katonát (amennyiben mind magyarok volnának) fizetni tudnák, azonkívül 15 ezer lovast és gyalogost tartanának, a király konyhájára 15 ezer, tornajátékokra 4 ezer forintot biztosítanának évenként, ha az ország a bevétellel maga gazdálkodnék. Ez a gondolat a rendeket állandóan foglalkoztatta, de – úgy látszik – nem volt valós képük az ország jövedelmeiről és saját pénzkezelésük eredményéről. A valóságban az ország bevételei nem voltak elegendők a kiadásokra. A hiányon még a rendek saját pénzkezelése sem tudott volna segíteni. Amikor ugyanis alkalmuk lett volna átvenni az adójövedelmek kezelését, visszariadtak a nehézségektől.

Még az 1576 elején tartott országgyűlésen történt – ahol Miksát Rudolf ifjabb király és Ernő főherceg képviselte –, hogy Rudolf javaslatára a király előterjesztést tett: a vármegyék ne fizessenek adót, és ne állítsanak állandó katonaságot, hanem vállalják a végvári őrségek fizetését. A fizetetlen katonaság rablásainak úgy lehetne legegyszerűbben elejét venni, ha a vármegyék maguk fizetnék a zsoldot. A Dunán inneni vármegyék, élükön Pozsony vármegyével, Forgách Simon főkapitánysága alatt hajlandónak is mutatkoztak erre. Egyúttal azt várták, hogy több vármegye szintén megfelelő számú katonát fog tartani, és az uralkodónak csak e védelmi erő kiegészítéséről kell gondoskodnia. A következő, 1578. évi országgyűlésen a király megkérdeztette a rendeket: elfogadhatónak látják-e, hogy a végeken levő katonákat az ország szolgáltatásaiból maguk tartsák el. Tájékoztatást kért arra vonatkozólag is, hogy mekkora katonaságra és milyen költségekre számítanak. Az országgyűlés erre meglepő választ adott: a rovásadót, az állandó katonaságot, az ingyenmunkát, a felkelést és a többi szolgáltatást az eddigi módon akarják vállalni, a végvári katonaság tartásának gondját és terhét viszont nem tudják magukra venni, hanem az uralkodót kérik, hogy minderről maga gondoskodjék.

A központi hatalom és a rendek ellentétei az országgyűléseken

Rudolf több mint 32 éves uralma idején pedig tizenötször volt országgyűlés. Átlagban minden két évre esett egy, a valóságban azonban nem volt ilyen rendszer a gyűlések összehívásában.

Rudolf uralmának első 17 éve alatt mindössze ötöt tartottak. Egyrészt az uralkodó hosszas betegeskedése miatt maradt el a diéta, másrészt azért kellett elhalasztani, mert időpontja ütközött a birodalmi gyűléssel vagy pedig a Cseh Korona valamelyik országának, esetleg valamelyik osztrák tartománynak a gyűlésével, és nem volt tanácsos egyszerre két helyen hívni össze a rendeket. Az is megesett, hogy az uralkodó a központi kormányzat és a rendek közötti éles ellentétek miatt nem kívánta az országgyűlés összehívását, inkább évekre lemondott az adóról. Majd a török háború újbóli megindulása után a kincstárra nehezedő hatalmas terhek miatt kényszerült a király arra, hogy az adók miatt többször összehívja a rendeket.


Radéczy István egri püspök, helytartó már az 1576. évi országgyűlésen kijelentette: tovább nem tűrhetik, hogy az idegen hatóságok intézzék ügyeiket. Kérte Rudolfnak mint a királyt képviselő ifjabb királynak közbenjárását, hogy a Ferdinánd idejében ismeretlen elnyomást és zsarnokságot vegyék le az országról, különben nem fognak megjelenni az országgyűlésen. A vármegyei követek helyeselték Radéczy beszédét, a főrendek azonban túl erősnek találták. Külön küldöttség útján biztosították Rudolfot, hogy a panasz nem a király, hanem a kapitányok és katonáik ellen irányul. Így a helytartó erélyes felszólalásának elvették az élét.


Herczeg István, Kassa város követe az országgyűlés hangulatát 1599 márciusában így jellemezte: „Az gyűlés szinte mostan fervet [forrong]; az régi szokás szerint igön kiáltunk; míg az erszényünkben vagyon, addig nem igyekezünk, hogy valamit végezzönk: hanem ha az erszényből elfogy, és berekedönk, talán ozton hamarább elvégződik az gyűlés is.”[1]

Az udvar is erre számíthatott, mert többnyire hagyta, hogy a tárgyalások elhúzódjanak. De Rudolf meg testvérei nemegyszer azon gondolkodtak: az ellenzék vezetőit el kellene fogni, hogy a rendeket megfélemlítsék, sőt arra is gondoltak, hogy az országgyűlést szétkergessék. Ugyanakkor a rendek megnyerésére is törekedtek. Különösen Rudolf betegsége előrehaladtával, amikor közeli halálát jósolták, Ernő főherceg, majd később öccse, Mátyás főherceg a királyság megszerzésére törekedett, s a rendek támogatását nem nélkülözhette.

A vallási ellentétek

Rudolf trónra lépése után, az 1578 februárjában-áprilisában tartott országgyűlésen a protestáns rendek újból kérték a királyt, hogy más országai és tartományai mintájára biztosítsa szabad vallásgyakorlatukat. Ezt a lutheránusokon kívül ki akarták terjeszteni a sacramentariusokra, helvét hitvallásúakra is, akik az ország lakosai között már jelentős számot tettek ki. Viszont kirekesztették a Szentháromság-tagadókat, akiknek megsemmisítését kívánták, könyveikkel együtt.

Előterjesztésüknek azonban az egész katolikus papság ellentmondott, tiltakozott, hogy bármi is bekerüljön azokból az országgyűlés végzései közé. Rudolf válasza azután végképpen kiábrándította a protestáns rendeket. A Szentháromság-tagadókra ugyan elfogadta a rendek javaslatát, az anabaptistákra is ki akarta terjeszteni a büntetést. A vallásgyakorlat szabadságának biztosítását azonban, mint koronázásakor tett esküjével ellenkezőt, elutasította, és tévesnek mondotta a rendek hivatkozását, hogy tudniillik a Cseh Korona Országainak és Ausztriának szabad vallásgyakorlatot engedélyezett volna. A többi Habsburg országban a protestánsok helyzete valóban rosszabb volt, mint Magyarországon.

A vallásszabadság kérdése ezzel lekerült az országgyűlés napirendjéről, a protestánsok igyekeztek kerülni az összeütközést. Az 1587–1588. évi országgyűlésen elfogadták a XIII. Gergely pápa által 1582-ben bevezetett új naptárt, amely 10 nap elhagyásával és a szökőévek számának szabályos csökkentésével összhangba hozta a napévet és a Julius Caesar-féle (Julianus) évszámítást. Hangsúlyozták azonban, hogy egyedül a király tekintélyének engedelmeskednek, és nem a pápa rendelkezésére fogadták el a naptárreformot, az „új stílust”. Ugyanekkor kérték, hogy a király a megüresedett turóci prépostságra magyarországi egyházi embert nevezzen ki, aki egy éven belül indíttassa meg a turóci konvent hiteles helyi működését. A rendek máskor is az üresedésben levő egyházi tisztségek betöltését és a hiteles helyek működésének biztosítását szorgalmazták. Most azt a választ kapták, hogy turóci prépostot nem lehet kinevezni, mert a prépostság birtokait a király a nagyszombati jezsuitáknak adta. A rendek mégis bevették az országgyűlés végzései közé, Rudolf azonban megtagadta jóváhagyását azzal, hogy a prépostságot kollégium, gimnázium és papnevelő létesítésére a jezsuitáknak engedte át. Nem fogadta el a király az országgyűlésnek azt a határozatát sem, hogy Ausztriából Magyarországra, valamint Stájerországból Szlavóniába nem szabad bort behozni, hacsak a magyar és szlavóniai bor számára a viszonosságot nem biztosítják.

Erre azután kitört a vihar, több vármegye úgy foglalt állást, hogy miután a két végzést az uralkodó nem erősítette meg, az azokkal együtt alkotott összes többi törvény is érvénytelen lett, és megtagadták az országgyűlésen megszavazott adó behajtását. Ernő főherceg megkísérelte menteni a helyzetet: a király nem akarta az országgyűlés két határozatát érvényteleníteni – állította –, szentesítésüket csak elhalasztotta, mert további tárgyalást és meggondolást kívánnak. Ugyanakkor a magyar tanácsosok is kifogásolták, hogy a király – nyilván idegen tanácsadóira hallgatva – nem erősítette meg a két törvénycikket, hiszen Ernő főherceg, akinek teljes meghatalmazása volt, előzetesen már elfogadta az összes végzést. Azt tanácsolták, hogy a király leiratban nyugtassa meg a vármegyéket: az osztrák borok kérdésében meg kell kérdezni az osztrák rendeket, és ezután kerülhet sor a törvénycikk megerősítésére, a jezsuitáknak a turóci prépostság helyett más birtokot fog adni; a két törvénycikket pedig iktassák a következő országgyűlés végzései közé. Azzal érveltek, ha a király nem csendesíti le a rendeket, további komoly zavargások támadhatnak.

Nincsen nyoma annak, hogy Rudolf csakugyan tett volna valamit ebben az irányban; viszont öt évig nem hívott össze országgyűlést, és a turóci prépostság a jezsuiták kezében maradt, akik ezzel jelentős anyagi alaphoz jutva, megkezdték oktató- és térítő munkájukat az ellenreformáció érdekében.

Lengyelország trónján

Báthori a meglevő kezdeményeket sikeresen fejlesztette tovább. Saját állítása szerint a hajózásból, a kikötőkből és a gazdag kereskedők tevékenységéből nem húzott annyi jövedelmet, mint a sörből és más italok adójából. Ebből tudta fizetni hadait. Egy idő után azonban már ezek a jövedelmek is kevésnek bizonyultak.

A hadseregben a súlypontot a rendi erőkről áthelyezte a zsoldos erőkre. Zsoldosai lengyelek, litvánok, németek és erdélyiek voltak. Követe útján engedélyt kért Rudolftól, hogy országaiban katonát toborozzon, de kérését azzal tagadták meg, hogy nem lehet katonát elvonni a török által fenyegetett Magyarországról. Ennek ellenére mégis jelentkeztek zsoldosok a magyar területekről, ugyanígy a Német Birodalomból és a többi Habsburg-tartományból.

Báthori és a királyi Magyarország

Báthori gondolkodását híven jellemzi Mágochy Gáspárhoz, a munkácsi vár urához – lengyel királyként, de még az oroszországi hadjárat megkezdése előtt – írt levele: „Minden munka, fáradtság sőt az halál is édesnek látszanék, hogy én az én hazámnak ilyen utolsó szüksigében segíthetnék.” De a segítségnyújtáshoz csak „jó fundamentummal” (megalapozottan) foghat hozzá, mert különben kárba vész minden erőfeszítése, sőt a magyarokra veszedelmet hozhat. Az egyenetlenség miatt jutott ide az ország. „Magyarország eleitül fogva az két, inkább három felé húzás-vonás miatt veszett.” A széthúzást kell megszüntetni, „ha megmaradást, jó hírnevet akarunk szerezni, avagy Istennek kedves dolgot cselekedni”. Levelében két lehetőséget latolgatott. Az egyik: a szabad királyválasztási jog gyakorlása Rudolf császár halála után, aki állítólag súlyos beteg. „Ekkor megszabadulnátok, és minden zene-bona nélkül szabad választástok lenne, és ez világ sem rágalmazna sem tütöket, sem azt, az ki oltalma alá venne.”[2] A másik: a Habsburg-uralom lerázása idegen segítséggel. A törököt azonban a perzsák elleni háború foglalja le, két helyen nyilván nem harcolna. A lengyelek segítségére sem lehet számítani, amíg az orosz leköti erejüket.

Az adott helyzet mérlegelése alapján tehát Báthori egyelőre nem látott módot arra, hogy a Habsburg-uralom ellen fellépjen. Utóbb pedig az Oroszország elleni háború és a török megbízhatatlansága miatt közeledett Rudolfhoz, akiben nem élt olyan sértődöttség vele szemben, mint Miksában. Hosszú huzavona után 1585-ben megegyezés jött létre köztük Szatmár kérdésében. Szatmár vára és uradalma korábban a Báthoriak birtoka volt, a tiszántúli területekért folytatott harcok során, 1561-ben Habsburg kézre került, és ezt a helyzetet rögzítette a speyeri egyezmény. Komoly erőddé építették ki a törökök és Erdély ellen. Báthori felajánlotta, hogy visszajuttatása esetén a várat leromboltatja annak bizonyítására, hogy nem akarja katonai célokra használni. A prágai és a bécsi udvar azonban hallani sem akart a vár visszaadásáról. A tárgyalásokba a pápa megbízottja, Antonio Possevino is bekapcsolódott, és olyan megoldást találtak, amely mindkét felet kielégítette. Báthori Szatmár és uradalma helyett kárpótlásként megkapta Nagybányát és tartozékait, továbbá a lerombolt szinyéri vár néhány falujának földesuraságát, de nem kellett hűségesküt tennie a magyar királyra, és az adók alól is felmentést nyert. A Báthori család kihalta után Nagybánya visszaszáll a magyar kincstárra.


Báthori attól kezdve. hogy vajdának választották, Várad korszerűsítését és megerősítését egyik fontos feladatának tekintette, és Lengyelországban sem feledkezett meg további építéséről. Kérésére Rudolf császár hozzájárulásával Ottavio Baldigara négy hónapot töltött Váradon, hogy kijavítsa az addigi építkezés hibáit, és megjelölje a további feladatokat.

A török kiűzésének gondolata is felmerült Báthoriban, főleg az Oroszország elleni háború befejezése és Rettegett Iván halála után. Megítélése szerint egyetlen uralkodó sem boldogulna magára hagyva a török ellen, több ország összefogására, 50 ezer lovasra, 40 ezer gyalogosra és tüzérségre van szükség. A hadjárat terve is formálódott: a török kézen levő várakat kell először elfoglalni, és az utánpótlást megszervezni, azután következhet a török legyőzése nyílt csatában, és végül teljes kiszorítása Európából. A haderőt, Báthori elgondolása szerint, elsősorban Lengyelország, Erdély és Magyarország fogja kiállítani, de együtt akart működni Rudolf császárral és a Német Birodalommal is, számított az oroszokra, grúzokra, perzsákra és a felszabadított népek segítségére. A pápától havi 40 ezer forint hozzájárulást várt a hadjáratra. Az érdekelt uralkodók állítólag már abban is megállapodtak, hogy a hadjáratot Báthori fogja vezetni. A nagy terv kezdeményezője azonban 1586. december 13-án váratlanul meghalt.

A háború nyitánya

Haszán boszniai pasa 1591-ben ostrom alá fogta Sziszek várát, s mivel célját nem érte el, 1592-ben ismét a fontos vár elfoglalására indult. Petrinja közelében, már királyi területen, palánkvárat építtetett, és hidat veretett a Kulpán. Erdődy Tamás horvát bánt, aki a vármegyék csapataival és német lovasokkal meg akarta zavarni, megfutamította, serege nagy részét levágta. A Magyar Tanács közbenjárására Rudolf császár Nádasdy Ferenc dunántúli főkapitányt ezer lovassal és ezer gyalogossal Zágrábhoz küldte azzal, hogy nagyobb német csapatok fogják követni. 1593 kora nyarán azonban Haszán nagy erőkkel, mintegy 22 ezer főnyi sereggel, harmadszor is ostromolni kezdte Sziszeket, de az Erdődy Tamás és a császári generálisok – Eggenberg és Auersperg – vezetésével összegyűlt alig 5–6 ezer főnyi felmentő sereg a török hadat teljesen szétverte. Haszán pasa menekülés közben a Kulpába fulladt.

A török ismételten megsértette a békét; ő volt a támadó, és veresége nem török területen történt. A Porta mégis megtorló intézkedéseket tett: a drinápolyi békeszerződésben foglalt és 1592-ben megújított megállapodás ellenére a Habsburg császár konstantinápolyi követét őrizetbe vette, két császári futárt megöletett, másokat vasra veretett. III. Murad szultán 1593 augusztusában hadat üzent Rudolf császárnak, és erős haddal indult Magyarország ellen. Amikor Prágában megtudták, hogy a török elfogatta a császári követet, és a nagyvezír serege megindult, Rudolf császár visszahívatta küldötteit, akik már Komáromnál jártak, útban Konstantinápoly felé, hogy a szultánt a sziszeki vereségért ajándékokkal megengeszteljék. Ezzel beállott a tényleges hadiállapot.

Hazai és nemzetközi összefogás-kísérletek

Az 1593 januárjában összeülő pozsonyi országgyűlés pedig a fenyegető török támadás kényszerítő körülményei között törvénybe iktatta a rendek kérelmét, hogy Rudolf császár engedélyével követséget küldhessenek külföldi hatalmakhoz a török elleni segítség kieszközlésére.

Az európai országok törökellenes összefogását azonban az általános gazdasági és politikai változások éppúgy megnehezítették, mint az államrendszerek belső átalakulását kísérő társadalmi feszültség. A keresztény szolidaritás eszméje helyett új eszmék voltak születőben. Mindazonáltal VIII. Kelemen pápa, felelevenítve a lepantói hagyományt, jelentős erőfeszítéseket tett, hogy létrehozza az európai országok törökellenes szövetségét. Célját ugyan nem érte el, de a pápai állam az itáliai egyházi jövedelmekre kivetett különadójából tetemes (1594-től havi 30 ezer forint) támogatást adott, és az európai hatalmi ellentétek kiéleződésének visszatartásával, a törökellenes érdekek ébren tartásával, főleg pedig Rudolf császár támogatásával segítette a nagy vállalkozás kibontakozását.

Rudolf császár udvarában többen felismerték, hogy a dinasztiának súlyos érdekei fűződnek a török háború sikeréhez. Az önmagát a kereszténység bajnokának tekintő Rudolf császár – az udvari körökkel együtt – a birodalom tekintélyét és diplomáciai apparátusát latba vetve próbálta összehozni a támadó háborúhoz szükséges anyagi és katonai erőket. Íly módon nemcsak a Habsburg-országok, az osztrák örökös tartományok kapcsolódtak be a háborúba, nemcsak a német fejedelemségek adtak segélyeket, hanem Spanyolország is. Franciaország és Lengyelország semleges tartózkodása éppen úgy hozzájárulhatott a szélesebb körű összefogásban bizakodók reményeihez, mint a török uralom alatt élő népek kezdeményezései. A veszély árnyékában a királyi Magyarország rendjei és a prágai udvar közötti viszony alakulását is az egymásrautaltság felismerése kezdte meghatározni.

Kísérletek a török uralom alatt élő népek és országok bekapcsolására a felszabadító háborúba

Rudolf császár Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemnek tett szövetségi ajánlatokat, majd 1594 elején külön-külön a két román vajdának is, sőt a szerb és bolgár klérus vezetőivel is érintkezésbe lépett.

A prágai szövetség: Erdély összefogása a királyi Magyarországgal és a román fejedelemségekkel

Miután 1595 elején Bocskai István váradi kapitány vezetésével az erdélyi fejedelem ünnepélyes követsége megérkezett Prágába, január 28-án megkötötték a szövetséget Rudolf császár és Báthori Zsigmond fejedelem között. Rudolf megígérte, hogy a megkezdett török háborút folytatni fogja, és nem köt egyezményt vagy békét az ellenséggel a másik fél előzetes tudomása nélkül, miként Báthori Zsigmond sem Erdély részéről. A megállapodás kiterjedt Erdélyre és a Partiumra, továbbá Moldvára és Havasalföldre. A császár megígérte, hogy ágyúkkal, lőszerrel és egyéb hadieszközökkel segélycsapatokat küld Erdélybe. Ugyanezt a kötelezettséget Báthori Zsigmond is vállalta, aszerint, hogy hol lesz inkább szükség a segítségre. Egyúttal újból rendezték az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság közjogi viszonyát. Báthori teljes jogú fejedelemként uralkodik, de Magyarország királyát törvényes urának elismeri, és alávetettség kötelezettsége nélkül hűségesküt tesz. Ha fiú utód nélkül hal meg, akkor a fejedelemséget visszacsatolják a királysághoz. Erre a fejedelem és a rendek esküvel kötelezik magukat; a király pedig az Erdélyben levő önkormányzatokat, kiváltságokat, szokásokat és az összes adományokat érvényben fogja hagyni, s az erdélyi rendek tagjai közül kormányzót vagy vajdát fog kinevezni. Ami a jelent illeti, mielőbb gondoskodik arról, hogy Zsigmondnak a Habsburg-házból, Károly főherceg leányai közül adjanak feleséget, s a spanyol királytól megszerzi számára az aranygyapjas rendet. A Német Birodalom védelmét igyekszik biztosítani Báthori és országai számára, egyúttal birodalmi hercegi címmel ruházza fel. Ha Erdélyt az ellenséges túlerővel szemben nem lehet védelmezni, és Báthori kénytelen elhagyni, Rudolf máshol biztosít számára lakóhelyet és méltóságához illő jövedelmet.

A szerződés megkötésével egy időben a császár Zsigmondot a német birodalmi hercegek sorába emelte. A számára kijelölt menyasszony, Mária Krisztina, Károly főherceg leánya pedig hamarosan Erdélybe utazott, és 1595. augusztus elején megtartották a menyegzőt.

Esztergom megvétele és a gyurgyevói győzelem

Mihály vajda a Kárpátok felé húzódott vissza. Báthori Zsigmond maga készült Havasalföldre, és mivel látta, hogy nem tud elegendő hadat felvonultatni, a közszékelyeket – régi szabadságuk visszaállításának ígéretével – szólította fegyverbe. Erre mintegy 20–30 ezer székely fogott fegyvert. Miután Rudolf császár és Razvan moldvai vajda is csapatokat küldött, a Bocskai István fővezérlete alatti szövetséges haderő létszáma – Mihály vajda seregével együtt – 50 ezer fölé emelkedett. Szinán a Kárpátok előterében, Tirgovişténél akart megvívni az egyesített hadsereggel, de számbeli fölényüket mérlegelve nem kockáztatta az ütközetet, hanem visszavonult Bukarest irányába. Ekkor már közeledett október vége, a nyári táborozás befejezése. A havasalföldi és erdélyi seregek nem indultak közvetlenül Szinán üldözésére, hanem 1695. október 18-án, négynapi heves küzdelem után, főleg a székelyek nagy véráldozatot követelő hősiessége révén, rohammal elfoglalták a 4 ezer fegyveressel védett Tirgoviştét. Ezután nyomultak előre Bukarest felé. Szinán azonban elhagyta Havasalföld fővárosát, és gyorsított menetben Gyurgyevóhoz húzódott vissza, hogy seregével átkeljen a Dunán. A keresztény hadak követték. Gyurgyevó várát néhány napi súlyos küzdelem után, ugyancsak a székelyek halálmegvető bátorsága révén, 1595. október 29-én bevették, és közben megtámadták a harcba be nem avatkozó Szinán átkelőben levő seregét. A sereg egyik felével Szinánnak sikerült a túlsó partra jutnia, a másik fele azonban a foglyokkal és a zsákmánnyal az innenső parton maradt. Báthori Zsigmond tüzérsége szétlőtte a dunai hajóhidat, az innenső parton rekedt törököket pedig a Dunának és a várnak szorították. Emberek, lovak, tevék összekeveredtek, és egymást gázolták. Sokan elestek, és igen sokan lelték halálukat az őszi esőzésektől megáradt Dunában.

A havasalföldi hadjárat alig két hétig tartott, és fényes sikerrel járt. Havasalföldről és Moldvából teljesen kiszorították a törököt, a Dunaparti török várakat a székely csapatok mindkét országban elfoglalták, s a vajdák kezére adták, akik továbbra is székely zsoldosokkal őriztették azokat. Szinán terve és ő maga is végérvényesen megbukott. A győzelemben döntő része volt Mihály vajda és Bocskai István váradi kapitány hadvezéri képességének és az egyesített hadsereg bátorságának. A székelyek különösen vitézül harcoltak, és súlyos veszteségeket szenvedtek.

Az 1595. év tehát a török elleni háborúban jelentős eredményeket hozott. Esztergom és Visegrád visszafoglalásával a császári és a magyar seregek behatoltak Buda közvetlen védelmi övezetébe. Az arcvonal keleti szárnyán a Maros menti várak felszabadításával a Tiszántúl déli fele az erdélyi csapatok ellenőrzése alá került. A török a nagyobb várak közül csak Temesvárt tartotta a kezében, Havasalföldről pedig csaknem teljesen kiszorult. Budáról az asszonyokat, gyermekeket és a drágább értékeket hajókra rakták, Nándorfehérvárra, Szendrőbe vagy még távolabbi, védett helyekre szállították. A leváltott temesvári pasát, útközben hazafelé, hajdúcsapatok támadták meg, megölték, és kincseit elvették.

A váratlan győzelmek más török területeken is éreztették hatásukat. Szerb és bolgár hajdúk elfoglalták Szófiát, és egy ideig hatalmukban tartották. Dalmáciában a szandzsák-központ Klissza várőrsége megtagadta az engedelmességet, és felesküdött Rudolf császárra. A török ostrom alá fogta a várat, a horvátországi főkapitány a tengeren át vitt segítséget az ottani lakosságnak, és sikerült a várat átmenetileg felmentenie. Végül azonban a török kerekedett felül, és a horvát seregnek csupán töredéke tudott a hajókig eljutni.

Az 1595. évben elért sikerek folytatása azonban elmaradt. Ennek egyik legfőbb oka az volt, hogy a székelység nem kapta meg a remélt szabadságot, amelynek ígéretével hadba hívták a török ellen. A Székelyföldön 1562 után birtokot szerzett nemesek arra hivatkoztak, hogy Zsigmond megkérdezésük nélkül ígért a fegyverfogóknak szabadságot. így a hadjáratból hazatérő közszékelyekre a korábbi jobbágysors várt. Zsigmond, hogy elhárítsa magától a felelősséget, országgyűlést hívott össze, és a rendek természetesen a közszékelyek ellen döntöttek. A sorsukba beletörődni nem akaró székelyek megmozdulását a nemesek és a székely előkelők eltiporták, vezetőiket kegyetlenül megkínozták és kivégezték (véres farsang). Az áldozattal, amelyet a székelyek a török feltartóztatása érdekében hoztak, az erdélyi nemesség nem törődött. Zsigmond ezzel a Báthoriakra. vonta a székelyek gyűlöletét és bosszúját. Zsigmond döntéseinek ellentmondásosságát ekkor már erősen befolyásolta testi fogyatékossága: házassága nem jött létre, feleségével nem tudott együtt élni; ezt az egykorúak bűvöletnek és a vérengzések miatti lelkiismeret furdalásnak tulajdonították.

A belpolitikai és egyéni lelki válság hatására 1596 elején Zsigmond Prágába ment és bejelentette, hogy házassága csődbe jutván, le akar mondani a fejedelemségről. Ugyanakkor nagy tervei voltak a török hadjárat folytatására, így az udvarban lebeszélték szándékáról.

Győr visszavétele és Buda ostroma

Győr visszafoglalása után a hadjáratot a Miksa főherceg – fővezér – helyett parancsnokló Schwarzenberg és két országos főkapitány, Pálffy és Nádasdy folytatta tovább, 14 ezer főnyi idegen zsoldos, továbbá végvárakból kivont katonák és vármegyei csapatok élén. Július végétől egymás után visszafoglalták Tatát, Gesztest, Palotát, Veszprémet, Cseszneket, Vázsonyt és Tihanyt. Az ezekhez közel fekvő Fehérvár ostromával nem probálkoztak, hanem szeptember közepén – hosszú viták után – Rudolf császár kiadta a parancsot Buda ostromára.

Uralmi válság Erdélyben

Győr visszavétele és a hadjárat eredményei Európa-szerte nagy visszhangot keltettek. Küszöbön érezvén a török hatalmának megtörését, a pápa lehetségesnek vélte, hogy megalakítsák a török ellen harcoló hatalmak szövetségét, a Szent Ligát. A nemzetközi viszonyok annyiban mutatkoztak kedvezőnek, hogy a perzsa sah szövetségkötési ajánlattal küldött követet Rudolfhoz, Kisázsiában belső lázadások kötötték le a szultán erejét, Erdély, Havasalföld és Moldva pedig kitörtek vazallusi kötelékeikből.

A Habsburg-udvar azonban nem tudta szilárdan megteremteni a török elleni háború keleti bázisát. Erdélyben a szemben álló erők közül egyik sem tudott a másiknak fölébe kerekedni. Ez a döntésképtelenség válságsorozatot indított el.

A mezőkeresztesi csata, főleg pedig Eger eleste és az egri vilájet kialakítása Erdélyben a török orientáció pártjában megerősítette azt a hitet, hogy a fejedelemség még jobban elszigetelődött a királyságtól, még inkább ki van szolgáltatva a török támadásoknak. Aggodalmaikat a Portáról kiszivárgott támadási tervek is növelték. A török kiűzésében bízók tábora viszont – közöttük Bocskai IstvánZsigmond fejedelmet a Habsburg császárral való viszony szorosabbra fűzésére ösztönözte, hogy hatékonyabb segítséget kapjanak a háború folytatásához. Báthori Zsigmond azonban nem tudta elviselni a döntés felelősségének súlyát, és pánikszerűen cselekedett: 1597 januárjában újból Prágába ment, hogy segítséget kérjen a háború folytatásához, és egyúttal a fejedelemségről lemondása feltételeiről tárgyaljon. Miután nem sikerült megegyezni, bosszúsan ismét visszatért Erdélybe. Temesvár újabb ostromával is próbálkozott, de megint eredmény nélkül. Ősztől ismét Carillo atyát bízta meg a tárgyalások folytatásával, és hosszas huzavona után 1597. november 23-án létrejött a megállapodás.

Báthori Zsigmond az 1595. évi szerződésnek megfelelően önként lemond a fejedelemségről a magyar király javára, mivel a fejedelemséget nem tudja megvédeni, utódra semmi reménye, és halála bármely pillanatban bekövetkezhet. A rendekkel megegyezik, hogy a király által kijelölt utód vagy kormányzó Erdélyt zavartalanul birtokába veheti. Kárpótlásként életének hátralévő idejére megkapja Oppeln és Ratibor sziléziai hercegségeket, évi 50 ezer tallér jövedelemkiegészítéssel. Mivel az egyházi rendet kívánja felvenni, az uralkodó megszerzi számára felesége családjának hozzájárulását és a pápa engedélyét házassága felbontásához, egyúttal közbenjár bíborosi méltóság elnyerése érdekében. Mária Krisztina megtartja a neki adományozott birtokokat, és maradhat Erdélyben, vagy mehet máshová, tetszése szerint. A prágai udvarban Carrillo az ott tartózkodó pápai követtel együtt azon dolgozott, hogy Erdélyt mielőbb átadják a császárnak.

Közben Zsigmond, aki már bíborosi ruhát is varratott magának, játszotta a főpapot, és élvezte az udvarban levő olaszok hízelgését, megbánta, hogy lemondott a fejedelemségről. Bizalmas emberével és kancellárjával, Jósika Istvánnal levelet íratott a kassai főkapitánynak, hogy halasszák el Erdély átvételét. De elkésett, mert 1598. április elején megérkeztek Gyulafehérvárra Rudolf küldöttei: Szuhai István váci püspök, a Magyar Kamara elnöke, Istvánffy Miklós nádori helytartó (az eredetileg kijelölt Nádasdy Ferenc helyett) és Bartholomaus Pezzen császári tanácsos, a Haditanács tagja, hogy hatalmukba vegyék Erdélyt addig is, amíg Miksa főherceg az országba nem jön. Amikor a levélre fény derült, Zsigmond Jósikát tette felelőssé, fogságba vetette, majd az erdélyiek közbelépése ellenére átadta a császári követeknek, akik Szatmárba vitték és kivégeztették. Zsigmond hamarosan összehívta az országgyűlést Gyulafehérvárra, a fejedelmi palotába. A kék darabontok, a fejedelem testőrei a várható ellenzéket nem engedték be, és teljes fegyverzetben állottak készen. Így 1598. március 23-án a rendek némán tudomásul vették a Habsburg-uralom bejelentését, és hogy minden résztvevőnek esküt kell tennie.

Zsigmond felkészült az útra, a fejedelmi kincstárban levő aranyat, ezüstöt, dísztárgyakat és egyéb értékeket becsomagoltatta, amit pedig nem tudott magával vinni, szétosztotta vagy tűzre vettette.

Azzal, hogy Báthori Zsigmond elhagyta Erdélyt, és Magyarországon át Oppelnbe távozott, a fejedelemség uralmi viszonyai még nem jutottak nyugvópontra. Zsigmond néhány hónap múlva rádöbbent, hogy az egyezményben foglaltak csak részben valósultak meg; a hercegségek nagyon elhanyagolt állapotban voltak, az ígért pénzt nem kapta meg, a válás kimondása és a bíbornoki kinevezés pedig késett.

Erdélyben ugyancsak csalódást okozott a Habsburg-hatalom; a remélt védelmet nem kapták meg. A kormányzóul kinevezett Miksa főherceg hónapokon át késett az ország vezetésének átvételével, az ígért pénzsegítség nem érkezett meg, a várak őrsége fizetetlen maradt, és a török kihasználta a helyzetet: támadást indított Erdély ellen. Mindennek a híre eljutott Zsigmondhoz, aki hamarosan újabb fordulatra szánta el magát: 1598 augusztusában Lengyelországon keresztül titokban visszatért Erdélybe, kibékült feleségével, gesztusokat tett a török pártnak, és késznek mutatkozott a Porta hatalmának elismerésére. A rendek újból felesküdtek rá, Rudolf küldötteit fogságba vetették, majd Magyarországra engedték.

Az erdélyi változások a román vajdaságokban is éreztették hatásukat. Mihály vajda, mihelyt Zsigmond prágai alkudozásairól értesült, megtagadta az erdélyi országgyűlésen való részvételt, az ahhoz ragaszkodó bojárokat visszaszorította, és tanácsába friss levantinus jövevényeket, valamint a politikai vezetésből addig kizárt kisbojárokat vett be, élükön a görög származású Mihalcea Caragea bánnal, aki mindvégig legbensőbb bizalmasa maradt. Belpolitikai önállóságát mindenekelőtt az Erdélytől való függés felszámolásával igyekezett megszilárdítani, mert a bojárok az erdélyi támogatással elnyert rendi önkormányzatot csak az erdélyi politikai rendszeren belül őrizhették meg a vajdai hatalommal szemben. 1598-ban Mihály vajda Rudolf császárral közvetlen kapcsolatot vett fel, neki is elpanaszolta bojárjai ellenállását, akik a Báthori-uralomhoz ragaszkodnak, mert „nem hiszik, hogy Erdélytől elszakítva, Havasalföld egyedül megmaradhat a kereszténység védelme alatt”.[3] Ennek ellenére 1598. június 9-én létrejött Rudolffal a tirgoviştei szerződés, mely Mihály, nemcsak független, hanem családjában örökletes vajdai címét elismerve, segítséget ígért a török ellen.


Erdély pillanatnyilag megmenekült, de helyzete továbbra is roppant bizonytalan maradt. Fejedelme újból Báthori Zsigmond lett, a maga szeszélyeivel, ingatagságával. A rendek törökellenes csoportja ekkor Prágába küldte Bocskai István váradi kapitányt és Náprágyi Demeter római katolikus püspököt, hogy Rudolf császárt Zsigmond visszatéréséért megengeszteljék, és rávegyék arra, hogy az 1595. évi szövetség és házassági szerződés alapján rendezze a fejedelemség helyzetét, adjon segítséget a török háborúhoz, Miksa főherceg pedig ne tartson igényt az uralomra. Zsigmond, aki számított arra, hogy Prágában nehézséget fognak támasztani, másik lehetőségként felvetette: ő és felesége kapjon 100 ezer forint évjáradékot, megfelelő elhelyezést Ausztriában, Tirolban vagy Csehországban, Rudolf erdélyi embert nevezzen ki vajdának, és az erdélyieknek biztosítson büntetlenséget. A prágai udvar ragaszkodott Zsigmond lemondásához, és az 1597. évi egyezményen is legfeljebb csak kis módosításokat volt hajlandó elfogadni. Az újabb megállapodást 1599. április 6-án rögzítették, de ebből semmi nem lett, mert még mielőtt Prágában megkezdődtek volna a tárgyalások, Zsigmond ismét lemondott.


Báthori András a lengyel érdekek szem előtt tartásával igyekezett megszilárdítani helyzetét. Fegyverszüneti tárgyalásokat kezdett a törökkel, megegyezett a moldvai vajdával, és bár nem könnyen, de megkapta Mihály havasalföldi vajda hűségesküjét is. Benne azonban nem bízott, s egyetértett Zamoyskival, hogy Havasalföldre Simion Movilát kell Mihály helyébe bevinni. Mihály így be volt kerítve, s nem tehetett egyebet, mint hogy – megelőzve a támadást – maga induljon Erdélybe a bíboros kiűzésére, amit Prágába is megüzent, s onnan biztatást is kapott. A feszült helyzetben a pápa Erdélybe küldte követét, Germanico Malaspina casertai püspököt, és közvetítésével ideiglenes megegyezés jött létre a császár és Báthori András között. Rudolf három hónapos fegyverszünetet ígért, ugyanakkor azt kívánta, hogy Báthori András szakítson a törökkel. Mivel ez nem történt meg, a háború elkerülhetetlenné vált. Bocskai vállalkozott, hogy magyarországi hajdúkkal foglalja el Erdélyt, de ajánlkozását visszautasították, és Giorgio Basta gróf kassai főkapitányt bízták meg a hadjárattal. Őt is megelőzte azonban Mihály vajda, aki magyar zsoldosainak kapitányát, Makó Györgyöt a Báthoriak ellen bosszút lihegő székelyekhez küldte egy Rudolf nevére kiállított, egy másik okleveléről származó pecsétjével megerősített diplomával, mely helyreállította a „véres farsang” után visszavont székely kiváltságokat. Mihály is megindult seregével, melyben a havasalföldieken kívül magyar hajdúk és székely zsoldosok is szolgáltak, és a jobbágyságból szabadulni akaró székelység tömegesen csatlakozott hozzá. Mintegy 8 ezer székely vett részt 1599. október 28-án a Szeben és Sellenberk közt vívott ütközetben. Mihály vajda serege nagy küzdelemben, Makó György csapatának döntő bevetésével kiharcolta a győzelmet. A Moldva felé menekülő Báthori Andrást a havasokban csiki székelyek megtámadták, és kíséretével együtt megölték.

Mihály október 31-én diadalmenetben vonult be Gyulafehérvárra. A közszékelyeknek Rudolf király nevében visszaadta szabadságjogait, a féken tartásukra emelt Székelytámad és Székelybánja várakat leromboltatta, de a nemesség megnyerése céljából az 1562 előtti székelyföldi „ősjobbágyokat” meghagyta földesuraiknak, sőt az utóbbiaknak 1562 után szerzett székelyföldi birtokszerzéseit is megerősítette. Elrendelte a hagyományos ökörsütést a székelység megadóztatására, sőt a székelyek közé szökött jobbágyok erőszakos visszavételét is. Mindez megfelelt feudális földesúri gondolkozásának, hiszen Havasalföldön az ő nevéhez fűződik a jobbágyság első röghöz kötése. Erdélyben maga küldte csapatait a sokfelé kirobbanó jobbágyfelkelések leverésére. A székelyek közül is csak a katonáskodásra alkalmasoknak tartotta fenn a szabadságot, ezeket összeíratta. A lustrán mintegy 33 ezer székely családfő jelent meg (ami körülbelül 150 ezer főnyi népességnek felel meg), közülük 24 ezer került a listára. Ezek viszont mindvégig Mihály kitartó hívei maradtak. A székelyeken kívül a görögkeleti román papokra is igyekezett támaszkodni, felmentette őket a jobbágyszolgáltatások alól, amit a későbbi erdélyi fejedelmek is megerősítettek.

Az erdélyi országgyűlést a Báthori Zsigmond lemondásával jog szerinti uralkodónak, Rudolf császárnak és királynak a nevében hívta össze mint erdélyi helytartója és főkapitánya.


Az erdélyi nemesek kétfelől is kértek és vártak Mihály ellen segítséget. Egyik oldalról Rudolftól, aki beküldte ugyan Erdélybe biztosait, hogy átvegyék Mihálytól az országot, de ennek halogató kifogásaira egyelőre csak azzal válaszolt, hogy beszüntette a vajdának adott pénzbeli támogatást, ami azután az adóterhek s a Mihállyal szembeni ellenszenv növelését eredményezte. Másik oldalról Zamoyskitól, aki Báthori Zsigmond visszahelyezésén munkálkodott, s előre is küldte őt Moldvába azzal, hogy majd katonaságot ad mellé. Erről értesülve, Mihály 1600 májusában Székely Mózes alvezérével megelőző támadást indított Moldva ellen, s a lengyel kézen maradt északi határvár, Chotin kivételével elfoglalta az országot. A moldvai bojárok nagy része a Movila testvérekkel és Báthori Zsigmonddal együtt Lengyelországba menekült, a megmaradtak pedig nem akartak sem Erdéllyel, sem Havasalfölddel politikailag egyesülni, hanem külön vajdát kértek maguknak. Mivel a vajda személyében nem tudtak megegyezni, Mihály ideiglenesen bojártanácsot nevezett ki, s Rallyt metropolitává tette.

A helyi feudális uralkodó osztályok s a Habsburg, lengyel és török hatalmak egyaránt ellenezték a három országnak egy fő alatti egyesítését, de Mihály birtokon belül volt, s bízott korábban mindig győztes kardjában. Moldvából visszatérve azt kérte Rudolftól, hogy adja neki „örökletes birtokul” Erdélyt, Havasalföldet és Moldvát. Prágában azonban már elhatározták eltávolítását, de meg kellett várni, amíg Basta hadat gyűjt ellene. Addig is elismerték Mihályt Erdély kormányzójának, ami viszont az elkeseredett erdélyi nemességet Csáky István vezetése alatt, 1600 szeptemberében felkelésre indította a vajda ellen.

Katonai erőviszonyok

Rudolf császár személyesen nem avatkozott be a hadműveletekbe, csak a háború folytatásához ragaszkodott.

Makkai László

Székely Mózes támadása. Basta Erdélyben.

  • Az erdélyi rendek 1602. június végén, a kolozsvári országgyűlésen meghódoltak Rudolf király képviselője, Basta generális előtt, és követséget küldtek a prágai udvarba.
  • Erdély jövőbeli kormányzata kérdésében nem tudtak megegyezni. Az erdélyi rendek ragaszkodni próbáltak azokhoz a feltételekhez, amelyekkel annak idején Báthori Zsigmond átadta az országot Rudolfnak, Basta viszont arra hivatkozott, hogy a helyzet azóta gyökeresen megváltozott, s a rendek küldjenek követeket Prágába jogaik érvényesítésére.
  • 1604 januárjában a medgyesi, majd a kolozsvári országgyűlés elfogadta Rudolf király döntését, hogy polgári biztosokból kormányzótanácsot állít Erdély élére, és bár kihirdették a császári amnesztiát, a kivégzések folytatódtak.

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

Dobó Ferenc, az Eger várát egykor megvédelmező Dobó István rokona, hatalmas uradalmakkal rendelkezett, köztük Sárospatakkal, Lévával, Lednicével, Szerednyével. Amint lehunyta szemét, 1602. szeptember 15-én a Magyar Kamara és az Udvari Kamara fegyveresekkel megszállotta várait, és kamarai kiküldöttek leltárba vették minden ingóságát. Az értékek jó részét az udvarba küldték, és közülük magának Rudolfnak is válogattak.


A király Szentgyörgy és Bazin mezővárost zálogba adta Illésházy feleségének. A két város jórészt morva lakossága kész volt a zálogösszeget a kincstár helyett visszafizetni, csakhogy mielőbb szabaduljon a földesúri hatalom alól. Rudolf megengedte, hogy megváltsák magukat, s a mezővárosoknak Henckel Lázár adott kölcsönt, aki a rézbányák bérlete és a rézszállítások miatt is ellentétbe került Illésházyval. A városok megváltását megakadályozni igyekvő Illésházy csak annyit ért el, hogy a zálogösszeg visszafizetésére a határidő előtt nem kerülhetett sor, de azon túl a városokat nem tarthatta meg földesurasága alatt. Illésházy azonban az ügyet, mint az egész társadalmi rendet érintő kérdést, az országgyűlés elé vitte, és politikai következményeit emelte ki: a király törvénysértést követett el, minthogy parasztoknak örök- vagy zálogjogon birtokot adott; az adománnyal lejáratta a tekintélyét és a törvényeket. Ennek hatására a rendek a mezővárosok közül nemrégen kiemelt Modor követét kizárták az országgyűlésből. Az udvar azzal válaszolt, hogy Illésházy ellen, mint aki szembefordult a királlyal, felségsértési vádat emelt. Illésházy erre visszakozott: nem akarta az uralkodót megsérteni; kérte, a király és a magyar tanácsosok előtt adhassa elő védekezését. Az udvarban úgy határoztak, hogy a Magyar Tanács Istvánffy Miklós nádori helytartó elnöklésével döntsön a kérdésben.


Rudolf 1603 őszén vizsgálatot rendelt el a magyarországi szabad királyi városok anyagi helyzetének és igazgatásának, egyúttal vallásgyakorlatának ellenőrzésére, azon a jogcímen, hogy a városoknak a király a földesura, ugyanúgy megilleti tehát a kegyúri jog, mint bármelyik birtokost a saját falvaiban, mezővárosaiban. Ennek alapján 1603 novemberében Rudolf úgy döntött, hogy a kassai székesegyházat át kell adni az egri káptalannak, amely Eger török kézre jutása óta Kassán élt.


1604 márciusában Pozsonyban összeült az országgyűlés. A megyei követek magukévá tették a városok sérelmeit, és elhatározták, hogy addig nem kezdenek a királyi előterjesztés tárgyalásába, amíg nem kapnak biztosítékot vallásuk zavartalan gyakorlatára. Írásbeli előterjesztésükre Mátyás főherceg megígérte, hogy az ügyet a király elé viszi, de kérte, hogy a tárgyalások halasztásával ne késleltessék az az évi hadjárat megkezdését. Erre a rendek elővették a királyi előterjesztést, ugyanolyan összegű adót szavaztak meg, mint az előző évben, és a többi kérdésben is kialakították az országgyűlés végzését. Ezt a főherceg vita után elfogadta, majd berekesztette az országgyűlést, úgyhogy a protestánsok vallásgyakorlatuk kérdésében még csak megnyugtató ígéretet sem kaptak. A rendek Istvánffy Miklós nádori helytartó előtt bejelentették, hogy elfogadták az országgyűlési tárgyalásokat, holott vallásgyakorlatuk zavartalanságára sem előzetesen, sem utólag semmiféle biztosítékot nem kaptak. Leszögezték: ha a következő országgyűlésig a támadások bármilyen formában folytatódni fognak, ezek ellen előre is tiltakoznak; jogaikból viszont nem engednek, és a következményekért elhárítják maguktól a felelősséget.

Az udvarban azonban nem gondoltak visszakozásra, hanem annak is elejét akarták venni, hogy az ellenreformáció támadásai ellen a rendek az országgyűlésen védekezhessenek. Prágában Tiburcius Himmelreich kancelláriai titkár, miután a megszokott módon átjavította a végzéseket, egyesekhez erőtlenítő záradékot fűzött, majd Mátyás főherceg utasítására egy új törvénycikket fogalmazott, amelynek szövegét az országgyűlésen hozott végzések után utólag toldotta be a záróformula elé, külön címet adva az új törvénycikknek, és a XXII. számmal látva el. Eszerint a rendek az országgyűlésen előhozták vallási sérelmeiket, és emiatt a gyűlés tárgyalásait hátráltatták. Ősei példájára a király a római katolikus hitet vallja, kötelességének tartja tehát annak védelmét és felvirágoztatását. Ezért megerősíti Szent István királytól kezdve a magyar királyok által a római katolikus hitre vonatkozóan kiadott összes törvényeket, rendelkezéseket, amelyek szó szerinti átírás nélkül is teljes egészükben érvényesek. Megtiltja, hogy bárki a vallásügyet az országgyűlésen előhozza. E rendelkezés megsértőit a magyar királyok törvényeiben megállapított büntetéssel kell sújtani. Rudolf a többivel együtt ezt a hamisított törvénycikket is megerősítette, és a záradékban is utalt rá, hogy a szükség szerint csatolta a többihez.

Bocskai „gondolkodni kezd”

1604 tavaszán a Habsburg-kormányzat arra készült, hogy az évek óta napirenden levő béketárgyalásokat minél kedvezőbb helyzetben fejezze be. Rudolf seregei még kezükben tartották Buda védelmi övezetében Esztergomot, Vácot, Pestet és Hatvant, Erdély pedig Székely Mózes Brassó melletti veresége után vérevesztetten tűrte Basta bosszúját.

A szerencsi országgyűlés

Mindenünnen győzelmeket és hűségnyilatkozatokat jelentettek tehát, mikor Bocskai 1605. április 20-ra Szerencsre országgyűlésre hívta Magyarország és Erdély rendjeit. Ez utóbbiakat már Rudolf is meghívta egy évvel előbb a pozsonyi országgyűlésre, anélkül azonban, hogy Erdélyt igazgatásilag egyesítette volna a királysággal. Ezúttal az erdélyi fejedelem hívta a királyság rendjeit közös országgyűlésre, de ez nem jelentette azt, hogy a Habsburgoktól elhódított királysági területeket egyszerűen bekebelezték az Erdélyi Fejedelemségbe.

Szövetségesek és ellenségek között

Habsburg Rudolf már 1604 őszén megkísérelte III. Zsigmondot és a vele tartó katolikus lengyel mágnásokat Bocskai ellen fegyveres támadásra bírni, de a lengyel uralkodó osztály többsége, a török veszélyre hivatkozva, ezt megakadályozta. A lengyel fegyveres beavatkozás gondolatát azonban a Habsburg-udvar nem ejtette el, és egyes lengyel mágnások megkörnyékezése mellett a spanyol és a pápai követek által is folytatta ez irányú kísérleteit.

„A magyar királyság panaszai”

A teljes cikk.

Kapcsolatkeresés a lengyel rendi ellenzékkel

A válasz kényelmetlenül érintette III. Zsigmondot, aki ezért a Káthay kancellár vezetésével 1605 júniusában Krakkóba érkező magyar követséget sokáig fogadni sem akarta, s csak a nemesség kényszerítésére és török fenyegetésre szánta rá magát július közepén a magyar előterjesztés meghallgatására. Ez a szöveg a kiáltvány szabad kivonata; az „abszolút hatalom” mint „zsarnokság” gyakori emlegetésével és elítélésével éppen úgy a lengyel nemesség abszolutizmus-ellenes hangulatát kívánta erősíteni, mint a szerencsi válasz, amelynél még erőteljesebben hivatkozik „a két nemzet, a lengyelek és magyarok kezdettől fogva fennálló egymásrautaltságára és barátságára”.[4] A király nem tehetett egyebet, mint hogy ezúttal is megígérte a békeközvetítést, amiért azután szemrehányásokat is kapott Rudolftól, hogy nem utasította keményebben uralkodójuk iránti engedelmességre a magyarokat. III. Zsigmond tehetetlenül válaszolt: „hogy az ország rendeinek beleegyezése nélkül, a minket és országunkat kötő szerződések értelmében mire lehetünk képesek, jobban tudja Felséged, semhogy az hosszabb magyarázatra szorulna”.[5]

Országgyűlés Korponán és Kassán

Tényleges spanyol vagy lengyel segítség híján Mátyás főherceg nem tehetett egyebet, mint az abszolút hatalmához, országai területi integritásához és a török háború folytatásához mániákus makacssággal ragaszkodó Rudolf tiltakozását semmibe véve, a főhercegek tanácsának felhatalmazásával elfogadni a korponai cikkekből azt, amit egyáltalán elfogadhatott.

A békeszerződések

Az 1606. június 23-án írt bécsi béke átengedte Bocskainak és esetleges vér szerinti fiú utódjának az igényelt tiszántúli terület egy részét (Ung, Bereg és Szatmár vármegyéket és Tokajt, annak Szabolcs vármegyei tartozékaival, ahol a hajdútelepítés történt). A protestáns vallásgyakorlatot az egyezség az uraknak, nemeseknek, szabad városoknak és végvári vitézeknek megadta, de a XXII. artikuluson kívül a protestánsellenes törvények eltörlését nem mondta ki világosan, ellátta viszont „a katolikus vallás sérelme nélkül” soképpen magyarázható záradékkal. A katolikus klérus birtokjogai és közjogi státusa. érintetlenül maradt, a főpapok kinevezését a király önmagának tartotta fenn. A jezsuiták száműzetése helyett csak birtokszerzésük tilalma került be a békeokmányba, az is királyi jogfenntartással. A rendi önkormányzat helyreállítását a nádor s a kincstartó tisztségének betöltése szolgálta volna, de az előbbi nem kapta meg a király távollétére igényelt teljhatalmat, hanem Mátyás főherceg, a király helyettese alá rendelték, a Magyar Tanáccsal együtt, a kincstartónak viszont hatásköre maradt tisztázatlan, mivel a kamarák oly hevesen sürgetett eltörlésére nem került sor. A bírói, igazgatási, és katonai hivataloknak született magyarokkal való betöltése, a végváraknak magyar katonasággal való őrzése alól is volt kivétel: a dunai végvárak, melyek a bécsi utat fedezték, továbbra is külföldi kapitányok és zsoldosok őrizetében maradtak.

Bocskai augusztus 17-én aláírta a békeszerződést, bár nem volt megelégedve a szerződés néhány, a Habsburg uralkodónak és a katolikus klérusnak kibúvót hagyó pontjával. Mindenekelőtt a „katolikus vallás sérelme nélkül” záradékot és Szabolcs vármegye átengedésének részlegességét tekintette elfogadhatatlannak, de miután Mátyás főherceg külön biztosítóleveleket adott ki egyrészt a vallásügyi záradék jóhiszemű értelmezéséről, másrészt Szabolcs vármegye egészének átadásáról, belenyugodott az eredeti szövegezésbe. Rudolf már augusztus 6-án megerősítette a békeokmányt, azzal a kikötéssel azonban, hogy a koronázási esküjében fogadottakon túlmenő engedményeket érvénytelennek tekinti.

A második hajdúfelkelés

Miközben a magyar uralkodó osztály a maga rövidlátó módján próbálta a hajdúkérdést megoldani, Prágában és Bécsben Bocskai kettős békeművének megsemmisítésére készültek. Rudolf a török elleni háború folytatásáról, külföldi katonaság behozataláról, a Bocskai-párt vezetőinek, főleg Illésházynak elfogatásáról és megbüntetéséről szövögetett terveket. Erre buzdította őket a magyar katolikus klérus beadványa is (1607. február), amely a bécsi béke szentesítésének megtagadását követelte. Mátyás főherceg nemkülönben el volt szánva az engedmények visszavonására, de ezt a magyar rendekkel való alkudozások útján akarta elérni, s 1607 júliusára országgyűlést hirdetett. A rendek a bécsi béke törvénybe iktatását remélve össze is sereglettek, de Rudolf megtagadta öccsétől az addig évről évre kiadott megbízást az országgyűlés levezetésére, azon a címen, hogy a magyarokat le kell szoktatni a lázongásra alkalmat adó gyűlésezésről.

A hajdúk szövetkezése Báthori Gáborral

A teljes cikk.

A rendi konföderációk

A bécsi béke országgyűlési elfogadtatásával elhárult az akadály a Habsburg-dinasztia és a magyar rendek megegyezése elől, ugyan nem a makacs Rudolf császárral, hanem a trónkövetelő Mátyás főherceggel. Február 1-én Pozsonyban az alsó- és felső-ausztriai rendek konföderációra léptek a magyarokkal, hogy egyesült erővel szembeszálljanak a hajdúkkal, és hogy lemondassák Rudolfot Mátyás javára. Miután sikerült eloszlatniok a morva rendek hangadójának, Karel Zerotinnak a törvényes uralkodó elleni lázadás miatt érzett vallási aggodalmait, áprilisban azok is csatlakoztak a konföderációhoz.

A magyar urak azonban hiába várták, hogy Mátyás főherceg a hajdúk ellen fordítja a konföderáció fegyvereit: szüksége volt rájuk Rudolf makacsságának megtörésére. Most már ő maga vette fel a tárgyalásokat Nagy Andrással, s nemcsak a Bocskai által adományozott helységeket ígérte meg a hajdúknak, hanem két másikat is adományozott: Polgárt és Szentmargitát, kilátásba helyezve, hogy Kálló várát hajdúkapitányság székhelyévé teszi. Az egyezményt Homonnai kötötte meg Várkonyban 1608. április 13-án, s megkezdődött a hajdútoborzás Rudolf ellen. Mátyás főherceg és a magyar-osztrák-morva konföderáció seregéhez 6 ezer hajdú csatlakozott. Háborúra azonban nem került sor. Június 25-én Rudolf, megtartva császári és cseh királyi címét, átengedte gyűlölt öccsének a magyar koronát s vele Alsó- és Felső-Ausztriát, valamint Morvaországot. (A cseh királyságról 1611-ben mondott le, és 1612-ben meghalt.)

Nemesi szabadság és vallásszabadság

Végül is október 6-án a két Ausztria protestáns rendjei védelmi szövetséget kötöttek Hornban, s Mátyás kénytelen volt – Illésházy közvetítésével – kiegyezni velük. 1609 márciusában kiadta a vallásszabadságot engedélyező Capitulations-Resolutiont. Miután a morva rendek is hasonló biztosítékokat nyertek, Rudolf sem tehetett egyebet az uralma alatt maradt tartományokban. 1609 nyarán Csehország, majd Szilézia kapott „felséglevelet”, olyan jogokkal, mint a vallásszabadság védelmére védnökök (defensor) választása, a királyi rendeletek érvényességének országgyűlési beleegyezéshez kötése és a királyi hatalmat korlátozó egyéb, a magyar rendiség által már kivívott kiváltságok. Amit a magyar rendek ellenállásukkal értek el, azt a csehek hűségükre hivatkozva csikarták ki, s éltek is vele: mintha a huszita idők tértek volna vissza, olyan felbuzdulás bontakozott ki a katolikus dinasztiával azonosított német nyelv ellen.

Bethlen első hadjárata

1619-ben azonban már megváltozott a hangulat: az országgyűlésen katolikusok és protestánsok szenvedélyesen csaptak össze. Ebben nem is annyira a konkrét sérelmek játszottak szerepet, melyek földesúri kegyuraság hatáskörének értelmezése és nem a királyi hatalom vallásügyi beavatkozása körül forogtak, hanem inkább a többi Habsburg ország protestáns rendjeinek figyelmeztetései, hogy II. FerdinándRudolf 1609. évi felséglevele ellenére, melyben a német birodalmi elv feladásával elismerte az egyes földesurak és városi magisztrátusok kegyuraságát – folytatja az ellenreformációt. Márpedig ha ezt máshol megtette, sort kerít rá majd Magyarországon is. Ez az érvelés hatott.

Benczédi László

Az abszolutizmus kiépítésének feltételei Közép-Kelet-Európában

A Habsburg-centralizáció már I. Ferdinánd alatt elkezdődő, majd az abszolutizmus Rudolf uralkodásáig visszanyúló kialakulási folyamatában így a fehérhegyi csata évét, 1620-at joggal lehet kiemelkedő állomásnak tekinteni. De ellentétben Európa több más országával, így Svédországgal, Dániával vagy Poroszországgal, ahol az abszolút monarchiák kialakulása, habár hatalmas politikai megrázkódtatások árán, időben mégis viszonylag koncentráltan, egy-két emberöltő alatt előrehaladt, e tendencia kibontakozása a fentebb jelzett regionális sajátosságok következtében időben feltűnően elhúzódott az osztrák Habsburgok jogara alá tartozó területeken. A monarchikus abszolutizmus irányában megtett lépéseket itt nemegyszer évtizedes stagnálások vagy éppen más országokénál (például Franciaországénál) nagyobb visszaesések követték, másrészt pedig a monarchia, illetve az államélet egyik vagy másik részlegében alkalmazott abszolutista rendszabályokat is gyakran kísérték ellentétes tendenciák, a rendi és a tartományi partikularizmusnak tett egyidejű politikai engedmények, kényszerű visszalépések az államélet más szektoraiban. Kérdés mármost, hogy az abszolutizmus kialakulásának e hosszan elnyúló folyamatában milyen fejlődési fokon állt az osztrák Habsburgok dunai monarchiája abban a történelmi „pillanatban”, amikor a Zrínyi PéterI. Rákóczi Ferenc-féle felkelés elfojtásával korlátlannak tűnő cselekvési szabadságot kapott Magyarországon? Vajon az abszolutizmus Rudolf kori „bemutatkozása” óta eltelt évtizedekben tett-e előrehaladást a Habsburg-kormányzat a központosító, valamint az abszolutista tendenciák kibontakoztatásában?

Makkai László

Nemzet és haza

Az új század nyitánya Sepsi Laczkó Máté református prédikátornak a Bocskai-felkelést indokló krónikájában olvasható, s a múlttal való szakítást hirdeti: „A magyar keresztyénség a törököt szíből gyűlölte, vele szíve szerént harcolt és semmi szövetsége vele nem volt, míg Rudolphus császár őfelsége meg nem háborította.”[6] Ettől kezdve a magyar nemzet már nemcsak a pogánnyal, hanem egyre inkább a némettel szembeszállva keresi és találja meg politikai önállóságát. A kereszténység pajzsának gondolata most már hovatovább a segítséget nem adó, sőt elnyomó keresztény szomszéd, a „német” elleni szemrehányásban nyilatkozik meg, vagy számonkérésként hangzik el azok felé, akik nem ismerik el a kereszténységnek tett magyar szolgálatokat.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

A legjelentősebb magyar vonatkozású metszetsorozat Habsburg Rudolf prágai udvarának vezető művésze, Sadeler köréből származik, s a hun és magyar vezéreket, valamint a magyar királyokat ábrázolja.

Lábjegyzetek

  1. MOE IX. 199.
  2. Báthori István erdélyi fejedelem és lengyel király levelezése, 1556–1580. II. Kiadta Veress Endre, Kolozsvár, 1944, 91–92.
  3. Istoria Romaniei, II. Bucureşti, 1962. 974.
  4. MOE XI. 184–191.
  5. MOE XI. 510.
  6. ETA III. 9.

Irodalom