Sághegy

A Múltunk wikiből

tanúhegy Vas megye keleti részén, a Kemenesalján

Wikipédia

Sághegy légifotó.jpg

Bóna István

Áttekintés az őskori régészeti lelőhelyekről

  • Korai vaskor
Hallstatt-kultúra
Sághegy, Sopron(–Várhely), (Nagyberki–)Szalacska, Vaskeresztes, Velem

A késő bronzkor

Az élet először a Dunántúlon és a Pest megyei dombvidéken lendült fel. A területet a hatalmas közép-európai urnamezős kultúra népe szállta meg, és magába olvasztotta a késő halomsíros elemeket. Az új lakosság nem folytatja a hagyományokat, új telepeket létesít, új temetőket nyit. Települési súlypontjuk is más, az Érdtől lefelé, a Duna mellékén húzódód löszvidék például nem vonzotta őket. A lakosság vezető rétege lapos dombtetőkre épített, nagy kiterjedésű telepeken összpontosult, „falusi” népességük vizektől védett vagy magaslati falvakban élt. A Váli kultúrának is nevezett dunántúli urnamezős csoport telepei csakhamar új, középeurópai típusú művelődés központjai lesznek. E törzsi központokat gyakran több kilométer hosszú, 5–10 méter magas földsáncokkal veszik körül (Vál, Lengyel, Regöly, Érd, Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy stb.). A sáncokon belül mozgalmas élet folyt. – Velem (Szent Vid-hegy) telepe a környék réz- és antimonlelőhelyei révén közép-európai jelentőségű bronzműves központtá fejlődik, termékeit több száz kilométer távolságba szállítják. A nagy telepeken lassan új arisztokrácia alakul ki, az előkelők korong alakú arany ruhadíszeket, aranydiadémot viseltek, kardjuk tokját aranyveretek borították (Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy), asztali készletük aranycsészékből állt (Angyalföld).

A Dunántúl korai vaskora

Megfelelő kutatások hiányában egyelőre nem ismerjük a dunántúli Hallstatt-kultúra kialakulásának folyamatát, helyi vagy idegen eredetének bizonyítékait. Az urnamezős kultúra biztosan az egyik népi alapja volt, a késő bronzkori erődített telepek egy részén (például Sághegy, Velem–Szent Vid-hegy) a Hallstatt-korszakban is folytatódott az élet. Ugyanakkor az urnamezős kultúra jelentős területeire nem terjedt ki a Hallstatt-kultúra, északkeleti határa a Pilis–Vértes–Balaton vonalán volt, míg délkeleten, Somogyon át ékszerűen benyomult Tolna határáig (Szalacska, Lengyel). Ez arra is utalhat, hogy a késő bronzkori helyi lakosságot új, nyugati vagy délnyugati irányból érkező hódítók vetették uralmuk alá.

Új népelemek beáramlására, új, szervezett hatalmi csoportosulásra mutatnak az újonnan alakult központok. Hegyek csúcsán, dombok ormán 5–10 méter magas föld-, helyenként kősánccal körülvett, nagy kiterjedésű telepek keletkeztek (például Sopron–Várhely, Tihany–Óvár). E nagy telepek egyrészt a kialakuló arisztokrácia (és más népesség) központjai voltak, másrészt arra is alkalmat nyújtottak, hogy veszély esetén a környező falvak lakossága állatállományával együtt sáncaik között keressen menedéket.

A Dunántúl vaskori várainak belsejében eddig kevés szakszerű kutatás folyt, ezért jellegük és szerepük még meglehetősen tisztázatlan. Némelyik (például Sághegy vagy Sopron–Várhely) törzsi központnak sejthető, a törzsi arisztokrácia sírhalmai közvetlen közelükben vagy környékükön emelkednek.

Irodalom

A Sághegy környéki korai vaskori halomsírokat Lázár Jenő tárta fel és tette közzé (Archeológiai Értesítő 78. 1951. 36–42; Archeológiai Értesítő 82. 1955. 202–211).