Sárospatak

A Múltunk wikiből
észak-magyarországi város Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: A fájl nincs meg
Sárospatak címere

Kispatak Sárospatak városrésze.

Végardó 1968-ban lett Sárospatak része.

1201
Imre király kiváltságlevelet ad a sárospataki hospeseknek.
1530
Megkezdődik Perényi Péter sárospataki várának átépítése reneszánsz stílusban.
1548
A sárospataki városi iskolába a földesúr, Perényi Gábor lutheránus tanítót helyez.
1621
január 8. A sárospataki főiskola első könyvtári szabályzata.
1622
Rákóczi György írásba foglaltatja a sárospataki főiskola törvényeit.
1638
augusztus I. Rákóczi György Sárospatakon betűöntő műhelyt létesít.
1640
tavasza Tolnai Dali János puritán szellemű pedagógiai reformmunkálatokat indít a sárospataki főiskolán.
1644
május 22. Rákóczi, hadaival visszavonulóban, Sárospatakra érkezik.
1650
október Comenius Sárospatakra költözik. (Sárospatakon marad 1654-ig.)
1651
október Krisztina svéd királynő követe Sárospatakon Rákóczi Zsigmonddal tárgyal.
1652
február 4. Sárospatakon meghal Rákóczi Zsigmond.
Sárospatakon megjelenik Comenius tankönyve: Eruditionis scholasticae pars I–III.
1654
június 2. Comenius búcsúbeszédet mond a sárospataki főiskolán.
1656
Sárospatakon megjelenik Comenius tankönyve, a Schola ludus.
1657
Pósaházi János hollandiai tanulmányokból hazatérve, a sárospataki főiskolán kezd tanítani.
1666
március 1. I. Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona házassága Sárospatakon. (A lakodalom az ellenzéki politikusok találkozója.)
1667
Sárospatakon megjelenik Pósaházi János munkája: Philosophia naturalis.
1669
április 26. Egyezség Sárospatakon I. Rákóczi Ferenc és a felső-magyarországi proteatáns rendek között. (I. Rákóczi Ferenc visszaadja a protestáns egyháziak jövedelmét, megszünteti az üldözést, a protestánsok viszont támogatják az erdélyi fejedelemség megszerzésére irányuló törekvéseit.)
1670
április 9. A felső-magyarországi ellenzéki urak gyűlése Sárospatakon.
június 24. Sárospatak várát a császári csapatok megszállják.
1671
október 20. Báthori Zsófia a sárospataki református főiskola épületét és minden vagyonát a jezsuita rendnek adományozza.
1682
december 22. Thököly Imre Sárospatakon visszaadja a református főiskola 1671 augusztusában elkobzott javait.
1687. április 24.
Királyi utasításra a jezsuiták megyei karhatalommal elfoglalják a sárospataki református főiskolát. (Az iskola 1695-ig Göncön, majd Kassán működik, 1704-ben térhet vissza.)
1697. július 1.
A hegyaljai felkelők Thököly egykori gyaloghadnagya, Tokaji Ferenc vezetésével éjszakai rajtaütéssel beveszik Tokaj és Sárospatak várát.
1697. július 23.
Vaudemont Károly herceg, altábornagy bevonul Sárospatak várába. A felkelők beveszik magukat a környező erdőségekbe, illetve a temesvári pasához menekülnek.
1708. november 28—december 17.
Sárospataki országgyűlés.
1708. december 19.
Sárospatakon kivégzik az árulóvá lett Bezerédj Imre brigadérost és Bottka Ádám alezredest.
1709. június 17—július 7.
Senatusi ülés Sárospatakon.
1710. november 10.
Sárospatak meghódol a császáriaknak.

Tartalomjegyzék

Kristó Gyula

Kereskedelem

A XII. század végétől megszokott dologgá vált, hogy a királyok vámmentességet adományoznak. Így nyertek egyebek mellett vámmentességet Imre királytól a szentgotthárdi cisztercita szerzetesek, a pataki hospesek, az erdélyi németek között lakó Latin János (Johannes Latinus), II. Endre királytól a templomosok, a heiligenkreuzi ciszterciták, a Német Lovagrend és az esztergomi egyház népei, IV. Bélától a székesfehérvári polgárok.

Idegen etnikumok

A sárospataki hospesek 1201. évi kiváltságlevelében, a magyarországi gyakorlattól eltérően, a bíró neve latinul „praepositus”-ként szerepel. Mivel ez az elnevezés a mai Észak-Franciaország területén dívott a középkorban, joggal gondolhatjuk, hogy Patak alapításában a vallonoknak is szerepük volt. Sárospatak közelében, a Bodrog mentén a XIII. században két további falu neve is mutat vallon lakosságra: Bodrogolaszi és Liszkaolaszi (a mai Olaszliszka) neve.

Város

Imre király a sárospataki hospeseknek szabad bíróválasztást, a bíró ítélkezését a hospesek felett, adó- és vámmentességet nyújtott, megadta számukra a birtokuktól való szabad rendelkezés lehetőségét, s eltiltotta a főurakat és a nemeseket a hospesek zaklatásától. A vallon vagy olasz eredetű pataki hospesek nyilván már hosszabb idő óta eme jogok alapján éltek, amint Imre király rendelkezett is az elődei által a patakiak számára tett intézkedések megtartatásáról. Nincs tehát itt szó városalapításról, városprivilégium adományozásáról, Imre király mindössze írásba foglalta azt a jogrendszert, amelyet a patakiak]] külországból magukkal hoztak, s Magyarországon jogi elismerés híján is használtak. Tekintettel arra, hogy a hospesjog és a városi privilégium azonos tőről fakadt, a pataki hospesek szabadsága nagyon hasonlított a XIII. század első évtizedeinek városi kiváltságaihoz.

Sinkovics István

Újabb koronázás Fehérvárott

Annak is megvolt az ára, hogy Perényi Péter kiadta a koronát. Ferdinánd már 1527 elején levélben biztosította; nem éri sérelem azért, hogy részt vett vetélytársa koronázásán. Perényi viszont csak úgy volt hajlandó előhozni a koronát, ha királyi adományként megkapja a Zemplén vármegyei Újhely és Sárospatak várát uradalmukkal együtt. Nem számított akadálynak, hogy két vár még II. Lajos adományából Thurzó Elek tulajdonában volt, mert Thurzó annak érdekében, hogy a koronázás ne húzódjék, kártalanítás ellenében lemondott róluk.

A török védnökség

1528-ban János király már megindította a harcot Magyarország visszaszerzésére, több csapata átlépte a határt, s összevonásuk után hamarosan komolyabb hadi si­kert értek el: Kassa és Sárospatak között megverték Révay István és Serédy Gáspár seregét, amely 500 városi gyalogosból és 1200 lovasból állt.

Zimányi Vera

Demográfiai feltételek

Elsősorban dunántúli nagybirtokosok szervezték meg a törökök elől védelmet kereső katolikus horvátok áttelepítését birtokaikra. Így keletkezett a 16. század során Pozsony vármegyében 4, Mosonban 13, Sopronban 51, Vasban 55, Zalában 2, Győr vármegyében 1 és az Alsó-Ausztriai Kamarának elzálogosított uradalmakban 54 egészen vagy részben horvátok lakta település; egyes csoportok még az ország távoli vidékeire, így Sárospatakra is eljutottak.

A jobbágytelkek rendszerétől független szőlőművelés

A Hegyalján igen előrehaladott monokultúrás bortermelés alakult ki a 16. század második felében, elsősorban Keresztúr, Liszka, Sárospatak, Szántó, Tállya, Tarcal, Tokaj és Tolcsva oppidumokban, míg Erdőbénye, Mád, Kispatak és Zombor mezővárosokban vegyes gazdálkodás folyt, a bortermelés mellett a szántóművelésnek is nagy súlya volt. Az első nyolc nagy bortermelő oppidumban az átlagos termés mintegy 19 ezer hl-t tett ki, melynek közel egyharmada Sárospatakról származott, Tarcalon és Tállyán ugyancsak kiemelkedően magas hozamról tudnak. A négy vegyes gazdálkodású – gabonát is termelő – oppidum termésével együtt Hegyalja teljes hozama az 1570-es évek végén körülbelül 30 500 hl volt, alig valamivel kevesebb, mint az egész eger-gyöngyösi borvidék, Heves és Borsod vármegye együttes termése, amely mintegy 33 ezer hl-t tett ki.

Főurak–nemesek

A sárospataki uradalom, melyet 1573-ban 80 ezer forintért nyertek zálogbirtokul a Dobók, kezdettben 20, majd rövidesen 60 ezer forint évi jövedelmet hozott.

Péter Katalin

Az első hazai reformátorok

Sztárai Mihály a befogadási időszak másik reformátor kiválósága Dévai Bíró Mátyás mellett, de Sztárai 1575-ig terjedő munkássága már túlnyúlik a reformáció következő szakaszára. Talán ő is tudósnak készült eredetileg, mert a magyarországiaknál egyáltalán nem szokványos padovai tanulmányokat abszolválta. Aztán a tudomány művelésénél izgalmasabb sorsot választ; a hódoltsági reformáció munkása lesz. Saját elbeszélése szerint hét év alatt, 1544 és 1551 között, 120 gyülekezetet szervez a Dráva két partján. Gyerekkora óta beszél szlávul, azért talál könnyen kapcsolatot Dél-Magyarország elsősorban szláv nyelvű lakóival. Csak 1564-ben költözik nyugalmasabb vidékre, Sárospatakra, majd Pápára.

Iskolák

  • Bizonyosan tudjuk például, hogy a sárospataki iskolában 1486-tól működő Kisvárdai János tanítványai a legmodernebb ismereteket sajátíthatták el. Ez az eset azonban inkább szerencsés véletlen volt, mintsem szabályszerű jelenség.
  • Kopácsi István az 1540-es évek első felében a Szatmár megyei Erdődön rektor, 1547-ben aztán Nagybányára, 1549-ben pedig Sárospatakra megy.
  • Így az iskolázás Magyarországon körülbelül az 1550-es, 1560-as évektől tulajdonképpen protestáns kézen van. A később is nagy hírű tanintézetek jelentős része már most működik. A minta Bártfa, ahol Stöckel 1540-ben bevezette az első iskolai rendtartást. A szászoknál már ekkor Szeben áll az élen; ide külföldről is járnak tanulók. Már most a hazai értelmiség kiválóságainak útra bocsátója a magyar nyelvű nagy triász: Pápa, Debrecen és Sárospatak.

Udvari-főúri kultúra

Az 1530-as évektől induló reneszánsz főúri építkezések a nyugodt és kulturált életre való igényt fejezik ki. Akkor épül a sárospataki vár Perényi-szárnya a Bodrogra nyíló ablakokkal.

Jobbágyi kultúra

A jobbágyok életmódjáról, a világról való elképzelésükről Szikszai Fabricius Balázs tanító és prédikátor Sárospatakon összeállított, először 1590-ben Debrecenben, majd utóbb többször is kiadott szótára tájékoztat. Azért látszik ez különösen alkalmasnak, mert a már meglevő szótárakon kívül elsősorban a népnyelvből merít; a tanítás során állította össze a szókészletét. Igen közel kell tehát állnia a tanulók mindennapjaihoz .

A legfeltűnőbb, hogy a szavak tárgy szerinti csoportosításában legterjedelmesebb a betegségekre vonatkozó egység. A különböző váladékos, gennyes, kiütésekkel járó megbetegedések vezetnek. A szemmel nem láthatók közül pedig az erős emésztési zavarok a leggyakoribbak. A betegek helyzete azonban távolról sem reménytelen: a szótár húszféle gyógyító eljárást ismer. Nyilvánvalóan tisztában van az ok és okozati összefüggésekkel, mert legtöbbször a megelőzést, a mértékletességet tanácsolja. A táplálkozást illetően nem annyira az ételek sokasága, mint inkább sokféleségük meglepő. A szokványos táplálékok mellett aludttejet, tejfölt, akácmézet, sajtot, parmezán sajtot sorol fel; aztán az „ehető gyökerek” sok fajtáját, répát, retket, sárgarépát, tormát. A gyümölcsök igen nagy körét ismeri; tizennyolcféle alma, ötféle cseresznye, összesen 76 gyümölcsfajta szerepel a szótárban. A kenyérfajták száma összesen húsz. A lakáskörnyezetről nem sokat árul el, de a gyerekek – úgy látszik legalábbis – ismerik a magasabb igényeket. Szikszai Fabricius Balázs ilyen fogalmakat közöl velük: belluates tapes. Ez „oly szőnyeg, kin sok vadakat szőttenek”. A „könyvtárhoz tartozó” fogalmak pedig külön csoportot alkotnak a szókészletben.[1]

A tágabb világot főleg Európa és némileg Ázsia, valamint Afrika jelenti. A velünk szomszédos országokon kívül Európából hat államról – Franciaország, Németország, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Oroszország – kellett hallaniuk a diákoknak. Ázsiából „Zsidó ország”, „Carman ország” és a „Szarmaták tartománya” tartozik az anyaghoz. Afrikát „Szerecsen ország” képviseli. A külföldi városok közül Velence, Bécs, Graz, Drinápoly, Konstantinápoly szerepel. Amerikáról Szikszai – úgy látszik – nem beszélt tanítványaival.

Egyes fogalmak hiánya a szótárban mégsem jelentheti feltétlenül a hiányukat a mezővárosi tanulók tudatában. A meglevő fogalmak felsorolásánál egyelőre egyszerűen meg kell állni. A Szikszai Fabriciustól nyerhető kép finomítása a jövőbeni kutatások feladatai közé sorolható.

Makkai László

Régi és új ellentétek: az Illésházy-per és a XXII. artikulus

Dobó Ferenc, az Eger várát egykor megvédelmező Dobó István rokona, hatalmas uradalmakkal rendelkezett, köztük Sárospatakkal, Lévával, Lednicével, Szerednyével.

A hajdúk reményei

Veresmarti Mihály, a később katolizált kálvinista prédikátor visszaemlékezéseiben azt írja magáról, hogy a tizenöt éves háború elején, mint a debreceni kollégium éppen végzett diákját, diáktársai a török elleni háborúba hívták, de ő kijelentette, hogy nem megy, annál inkább hajlandó viszont a „pápisták” ellen fegyvert fogni. Ilyen útravalóval bocsátotta ki diákjait a vidék másik főiskolája, a sárospataki is; amelyet Forgách püspök a „sátán zsinagógájának” nevezett.

Basta visszavonulása

Nem segített a helyzeten Basta diverziós kísérlete sem. Februárban Eperjesről Tokajig hatolt, s megerősítve az őrséget, a Sárospatak felé kitérő Bocskai nyomába szegődött, de végül is nem tudva őt csatára kényszeríteni, visszahúzódott Eperjesre.

A fejedelmi hatalom gyakorlata és elmélete

  • I. Rákóczi György igyekezett Bethlen monopólium-rendszerét is fenntartani, állami külkereskedelmet folytatni, s ha ez a gazdasági depresszió időszakában a korábbinál kevesebbet hozott is, a kicsinyességig menő szigorral ellenőrzött fiskális és magánuradalmak termelése, a végletekig erőltetett robotmunkával folytatott majorkodás, a gondosan műveltetett só-, vas-, higany- és aranybányák bevételeivel együtt nemcsak az erdélyi államháztartás szilárd alapjait biztosította, hanem jelentős megtakarítást is lehetővé tett. A fejedelmi várak gabonával, borral, hússal évekre előre el voltak látva, a sárospataki tárházban sok százezer dukát és tallér halmozódott fel. Amit az erdélyi folyók, a Szamos és Maros hoznak, elviszi a „patak” – panaszolták az erdélyiek, s csak azzal vigasztalhatták magukat, hogy legalább rend és közbiztonság van Erdélyben, nem mint a török és saját végváriak által dúlt, rablóktól fosztogatott királyi Magyarországon.
  • Sárospatakról hozott hívét, Rőthy Orbánt tette a fejedelem a Zólyomit is falai közé záró, a királyság felől érkezhető támadásokat felfogó Kővár kapitányává, Munkácson viszont meghagyta a Bethlentől örökölt vitéz kapitányt, Ballingh Jánost.
  • Az 1614-re magát szinte felerészben jobbágyságra adó, ezért nem katonáskodó, viszont adómentességét fenntartó székelységet Bethlen adó alá vetette, hogy az adótól való szabadulás árán ezzel legalább egy részüket újra katonáskodásra bírja; így járt el Rákóczi is. Bethlen példáját követte szorgalmas várépítkezéseivel is, s elődjén is túltett a tüzérség fejlesztésével. Függetlenítve magát a felvidéki és erdélyi német városok addig szinte monopolhelyzetet élvező ágyúöntésétől, maga állított fel Sárospatakon és Gyulafehérvárt ágyúöntő műhelyeket, amelyekben uralkodása alatt legalább 300 ágyú készült, közel 1 millió forintos költséggel.
  • Bár igen takarékos, kortársai szerint egyenesen fösvény volt, sokat költött iskoláztatásra. Sárospatakra, Váradra és Debrecenbe ő állíttatta a harmadik professzort, az előbbi helyre nyomdát is tervezett, s a váradit 1640-ben meg is valósította. Erőteljesen szorgalmazta a nemesifjak taníttatását, külön tanfolyamokat szervezve számukra Sárospatakon és Gyulafehérvárt, egy-egy gazdag és a kor színvonalán álló, olvasásra mindenkinek nyitott könyvtárral. A várak erődítése mellett maga és egyháza számára is sokat épített. Sárospatakot, Pocsajt a királyságban, Fogarast, Örményest Erdélyben „fejedelmi friss épületekkel”[2] díszítette, Gyulafehérvárt külön országházat emelt.

Az 1644. évi hadjárat

  • Végül is Kemény álláspontja győzött, s az erdélyi főhad a Tisza mögé húzódott vissza, előcsapatokat hagyva Felső-Magyarországon a császáriak zaklatására, Kassát, Eperjest, Tokajt és Sárospatakot jól megerősítve az ellenállásra.
  • Kassát 2 ezer erdélyi katonával Rőthy Orbán, a fejedelem öreg sárospataki és kővári várnagya, most felső-magyarországi főkapitánya védelmezte, akinek a legnagyobb segítséget a környékbeli parasztság adta.

A tizenhárom vármegye Rákóczi kezén

A Nyitra vonalát védő Keményt augusztus 12-én visszavetették, s mire a későn ébredő Rákóczi György Rakamaznál táborba szállt, Götz szeptember 16-án már Aszalónál sáncolta el magát. Innen hadisétára indult Sárospatak felé, majd visszavonult a bányavárosokhoz; novemberben meg Rozsnyóig nyomult előre, hogy Rákóczit ütközetre bírja, de az bölcsen várakozott.

Zimányi Vera

A majorságépítés újabb hulláma

A közvetlen háborús nehézségek elmúltával a királyi Magyarország jelentős részén — különösen a Felföld középső és keleti vidékein — éppen a 16. század végétől számíthatjuk a földesúri gazdálkodás nekilendülését, a 17. század derekára felvirágzását, amiként ezt Szepesvár, Murány, Késmárk, Szendrő, Makovica, Sárospatak, Munkács, Ecsed, valamint számos dunántúli uradalom példája, főúri vártartományok és nemesi középbirtokok sora mutatja.

A külföldi iparcikkek beáramlása

Bethlen Gábor Alvincra, I. Rákóczi György Sárospatakra telepített anabaptista kézművesei között is voltak olyanok, akik értettek a finom posztó készítéséhez.

Makkai László

Örökös jobbágyság

Egyedül a protestáns prédikátorok emelték fel szavukat a parasztság elnyomása ellen, hiszen ők is paraszti, mezővárosi származásúak voltak s jobbágyot nem tartottak. De ők sem jobbágyfelszabadítást sürgették, hanem csupán a feudális rendszeren belüli méltányosságot és kölcsönösséget, a szolgálatért kijáró védelmet és emberséges bánásmódot szorgalmazták. Ebben 16. századi elődeiket követték, azok érveit fogalmazták újra, több-kevesebb nyomatékkal. Egyiküket, Kecskeméti Alexis János sárospataki prédikátort azért is érdemes idézni, mert már megjelenik bennük a 16. században még szokatlan „nemzeti” érvelés, az a Bocskai idején prédikátorok és hajdúk szavaiban megformálódott nézet, hogy a földesúr és paraszt egy „nemzetből” valók lévén, a jobbágynyúzás nem csak Isten, hanem a „nemzet” elleni bűn is. „Az szegénység nyomorgattatik Magyarországban inkább, hogy sem mint Aegyptusban vagy Babyloniában. Kik miatt? Siralomra méltó: nem pogányok vagy valami idegönök, hanem maga saját nemzetéből való földesurai én azok után hazudozó szolgák és vitézlő rend név viselő emberek által… Nem ezt parancsolja Isten az ő törvényében, hanem hogy azt adják meg az császárnak, az mi az császáré. Hol olvastátok az szentírásban magyar urak és azok a fejedelmünk után levő tisztviselők, hogy úgy kellene, az mint jelentem, nemzetötökből álló jobbágyitokkal bánnotok? Hol olvastatok országunk decretomában, hogy … jobbágyotok … mindennap tinektök szántson, kapáljon és egyéb szakmánságot míveljön, mint az oktalan állat, azonközbe pedig ti csak hajahujával éljetök?”[3]

Nem nemesi kiváltságok

I. Rákóczi György – mint földesúr – széttépte s a bíró arcába vágta a sárospatakiak kiváltságlevelét, amelyre hivatkozva a terhek emelése ellen emelte fel szavát.

Benczédi László

A szervezkedés második szakasza

Így és ilyen okok miatt került a szervezkedés 1669–1670. évi második szakaszának, illetve a belőle kinövő felkelés torlódó eseményeinek tengelyébe Báthori Zsófia fia, I. Rákóczi Ferenc, illetve az a kapcsolat, amely közte és apósa – tudniillik felesége, Zrínyi Ilona apja –, Zrínyi Péter között létesült. Ellentétben ugyanis konok és hajthatatlan anyjával, a fiatal, még kellően rugalmas I. Rákóczi Ferenc készséget mutatott a vallási engedékenységre, s a szemben álló felek közötti alkut – éveken át tartó meddő próbálkozások után – Zrínyi Péter végül sikerrel közvetítette. Így jött létre a nagy jelentőségű sárospataki egyezmény 1669 áprilisában, amelyben Rákóczi minden lényeges ponton teljesítette a kálvinista nemesek követeléseit: egyebek közt kötelezettséget vállalt, hogy a református templomoknak és iskoláknak visszafizeti az anyja által elvett jövedelmeket, a pataki főiskola segélyezését újra folyósítja, s a protestáns templomok látogatását nem akadályozza. Ezzel a megállapodással Rákóczi egy csapásra a felső-magyarországi ellenzéki mozgalom vezérévé lépett elő. Mindez pedig azért volt döntő lépés a szervezkedés történetében, mert a két fél közötti kibékülés a felső-magyarországi református nemesség politikai aktivitását és tapasztalatát a Rákóczi-ház anyagi .hatalmával és fejedelmi tekintélyével párosította össze, létrehozva ezzel az egy évvel később kitört felkelés politikai bázisát.

Az 1670. tavaszi nemesi felkelés

  • Ilyen előzmények után tört ki a felső-magyarországi felkelés 1670. április 9-én Zrínyi Péter hadba szólító üzenetére. A Sárospatakon tartózkodó I. Rákóczi Ferenc ezen a napon fogságba vetette a tokaji vár odalátogató német parancsnokát, a később Bécs 1683. évi védelmében kitűnt Starhemberg ezredest, s erre az akcióra, mintegy központi jeladásra, a környező vármegyék sorra adták ki a nagy jelentőségű politikai fordulatot meghirdető jelszavukat: „A német az ellenség!”
  • Rákóczi hívei Kassát akarták hódoltatni, s a fejedelmi tisztek olyasmit is terjesztettek, hogy nemességet és a birtokperekben ítéletet a továbbiakban ne a bécsi kormányszékektől, hanem a pataki udvartól kérjenek az emberek.

Az abszolutista politika két fő iránya Magyarországon

A sort 1670 decemberében a hegyaljai mezővárosok templomainak katolizálásával ismét csak Báthori Zsófia és I. Rákóczi Ferenc nyitotta meg, majd főpapi, kamarai és katonai segédlettel 1671-ben sorra „estek el” Torna, Szepsi, Mecenzéf, Patak, Királyhelmec, Eperjes és Bártfa templomai. Az üldözés különösen a sárospataki kollégium (1671. október) és a kassai evangélikus nagytemplom (1671. november) elfoglalása után, 1672 elejétől öltött tomboló méreteket.

Az ellenreformációs irány felülkerekedése

Eszmei-politikai indokolásában az ellenreformációnak ez a prédikátorperekben csúcsosodó 1670-es évekbeli rohama a tényleges helyzet kettős vonatkozásban is meghamisított értelmezésére épült. Az egyik ilyen torzításra a prédikátorpereket közvetlenül előkészítő-megalapozó politikai érvelés egyik feltűnő ellentmondása hívja fel a figyelmet: míg az 1672. őszi vitákban az ellenreformációs irány mindenekelőtt arra hivatkozva tudta kikényszeríteni az adóztató irányzattal szembeni felülkerekedését, hogy a kuruc felkelés kitöréséért még kizárólag a bécsi udvar adópolitikáját tette felelőssé, úgy az ellenpárt felett győzelmet aratott ellenreformáció 1673 elejétől már azzal indokolta az „eretnekség” végső kiirtására megindított támadását, hogy a kuruc felkelés kirobbanásának fő okai, úgymond, a protestáns prédikátorok voltak. Vagyis az ellenreformációs irányzat a külvilágnak szánt agitációjában, önmagának is ellentmondva, az összetett valóságos helyzetnek hol az egyik, hol a másik oldalát hallgatta el, miközben egész politikáját a tények és az összefüggések sajátosan redukált látásmódjára alapozta. Ámde a valóságnak ez a megcsonkított tolmácsolása már maga is egy korábbi és átfogóbb torzítás következménye volt: az ellenreformáció vezérkara már eredetileg, a lipóti abszolutista kormányzás kezdeti szakaszában is arra alapozta hatalmi igényeit, hogy az 1670. évi rendi felkelésért a protestantizmust egyetemlegesen tette felelőssé, holott a valóságban, mint láttuk, I. Rákóczi Ferencék felkelését éppen a sárospataki valláspolitikai egyezség készítette elő, s a rendi mozgalomban a vallási hovatartozás nem játszott vízválasztó szerepet.

A felső-magyarországi kuruc fejedelemség

S Thököly fejedelmi állama, fennállásának három éve alatt, nagymértékben teljesítette is ezt a valláspolitikai elvárást: templomai, tanintézeteik, egyházi javaik visszaadásával újra jogaikba helyezte a protestánsokat – s tegyük hozzá úgy, hogy közben a katolikusok elnyomásának és üldözésének még a színét is kerülni igyekezett. Intézkedései, amelykkel új éltre támasztotta a reformátusok sárospataki és az evangélikusok eperjesi iskoláját, miközben ez utóbbi fenntartására a szabad királyi városok évi cenzusát rendelte, művelődési törekvéseinek építő jellegét tükrözik.

R. Várkonyi Ágnes

A majorsági gazdálkodás változásai

A munkácsi és a sárospataki uradalomban a sáfárnak mindennemű felhasznált fűszerről, minden kiló húsról, sóról el kellett számolnia.

Jobbágytelkek és parasztgazdaság

Táji adottságok és helyi hagyományok nagy eltéréseket mutatnak; mindazonáltal az ország nyugati végén, a rohonc-szalónaki uradalmakhoz tartozó falvakban éppúgy csökken a század nyolcvanas éveire a jobbágyok állatállománya, miként a keleti országrészen a sárospataki, regéci uradalomhoz tartozó Zemplén és Ung vármegyei falvakban.

A hegyaljai borvidék

A jobbágyi és más állapotú népesség háztartásszámának alakulása a hegyaljai mezővárosokban 1631 és 1689 között
Helység 1631–1635 1640–1648 1689
jobbágy egyéb jobbágy egyéb jobbágy egyéb
Patak 282 305 249 238 121 148
Az igásállattal rendelkező jobbágyok számaránya az összes telkes jobbágyok százalékában a hegyaljai mezővárosokban 1631 és 1689 között
Helység 1631–1635 1644–1648 1689
Patak 33,1 36,7 2,0
A hegyaljai mezővárosok háztartásszámának alakulása 1631 és 1689 között
Helység 1631–4635 1640–1648 1689
Patak 587 487 269
A taksás nemesség számának és arányának alakulása a hegyaljai mezővárosokban 1640 és 1689 között
Helység 1640–1648 1689
szám százalék szám százalék
Patak 44 9,0 58 21,5
A pusztatelkek számarányának alakulása a hegyaljai mezővárosokban 1640 és 1689 között
Helység 1640–1648 1689
Patak 8,6 46,4

Makkai László

Magyarok az erdők és a vizek oltalmában

Debrecen, Sárospatak és Erdély küldtek papot és könyvet a török megszállta területre, úgyhogy az átutazó Ottendorff 1663-ban latin iskolát talált a mohácsi kálvinistáknál.

A magyar puritánok

Amesiustól Tolnai Londonba ment, ahol kilenc magyar diáktársával szövetséget kötött a magyarországi református egyház megújítására. 1683-ban hazatérve, messze néző tanügyi reformokat vezetett be Sárospatakon, s hitébresztő körútra indult.

Nyomdák és könyvtárak

  • A reformátusok előretörését a debreceni nyomda mellett a Németújváron, majd Pápán 1610–1632 közt működő vándorműhelyen kívül három új, közvetlenül az erdélyi fejedelmek által támogatott nyomda alapítása jelzi: a gyulafehérvári (1623–1658), a váradi (1640–1660) és a sárospataki (1651–1671). Az Erdélyt sújtó katasztrófát viszont a váradi nyomdának 1660-ban, Kolozsvárra, onnan egy időre Nagyszebenbe, majd vissza Kolozsvárra, a gyulafehérvárinak 1673-ban ugyancsak Kolozsvárra, a sárospatakinak pedig 1671-ben Debrecenbe való menekítése követte.
  • A nagy iskolák, Nagyszombat, Debrecen, Sárospatak könyvtárai a század végére 4–5 ezer kötetet tartalmaznak, olyan nagyuraknak, mint Thurzó György, Zrínyi, Nádasdy 500-tól 1000 kötetig terjedt a könyvgyűjteménye, de papok is birtokoltak 100–500 művet.

Katolikus közép- és felsőfokú iskolák

A királyi Magyarországon az első jezsuita gimnázium 1616-ban nyílt meg Nagyszombatban, majd sorra alakultak továbbiak is: 1626-ban Pozsonyban, 1627-ben Győrött, 1623-ban Szatmáron, 1636-ban Sopronban és Ungváron, 1649-ben Besztercebányán, 1655-ben Trencsénben és Kassán 1662-ben Sárospatakon, néhány más helyen pedig algimnáziumok is.

Protestáns kollégiumok

A gyulafehérvári iskola pusztulása és a nagyenyedi megnyitása közti időben az erdélyi főiskolai oktatás egyedüli menedéke a kolozsvári gimnázium volt, amelyben már az ötvenes évek elején két puritán meggyőződésű tanár tanított, de mintaiskolává Apáczai odakerülésével lett 1656-ban. Apáczai már megelőző gyulafehérvári működése alatt messze néző reformokat sürgetett. Nemcsak a filozófia (logika, fizika, metafizika), hanem a történelem, a matematika, a csillagászat, a zene, sőt az orvos- és jogtudomány bevezetését is javasolta, azaz egyetemi színvonalú oktatást követelt meg a gimnáziumit is hiányosan végző gyulafehérvári iskolától. Puritán nézetei mellett az illetékesek szerint túlzó igényei is lehetetlenné tették helyzetét, s mikor Lorántffy Zsuzsanna hívásának, hogy Sárospatakra menjen át, a fejedelem tiltakozása miatt nem tehetett eleget, azzal a szándékkal vállalta a kolozsvári megbízatást, hogy ott valósítja meg elgondolásait.


Azt, hogy a gyulafehérvári főiskola korábban, kedvezőbb körülmények közt sem válhatott az Apáczai által óhajtott egyetemmé, nem utolsósorban I. Rákóczi György iskolapolitikájának lehet tulajdonítani, aki az anyagi és szellemi erők koncentrálása helyett több főiskola közt osztotta meg azokat. Gondoskodása mindenekelőtt a felső-magyarországi birtokainak központjában, Sárospatakon a 16. században létesült s már az 1570-es évektől két tanárral működő gimnáziumnak szólt, melynek 1629-ben új szabályzatot adott, és ugyanakkor, valószínűleg a gyulafehérvári „udvari schola” jó tapasztalataiból kiindulva, külön a nemesifjak tanítására, egy harmadik tanárt is kinevezett. Itt kezdte meg 1639-ben puritán pedagógiai reformjait s az ortodox-skolasztikus tananyag helyettesítését külföldi, antiarisztoteliánus tankönyvekkel, Tolnai Dali János, aki a külön nemesi iskolát az egységes oktatásba olvasztotta bele. Ezután több kísérletet sem itt, sem más református tanintézetben nem történ külön nemesi iskola létesítésére. Tolnai eltávolítása és a régi oktatás helyreállítása csak rövid időre vetette vissza az iskola fejlődését, amely Tolnai visszajövetelével, majd Comenius meghívásával 1650 és 1654 közt virágkorát élte.

Comenius először és utoljára Sárospatakon kísérelhette meg teljes következetességgel megvalósítani pedagógiai elveit. Bacon szenzualizmusából és Alsted miszticizmusából merítő természetfilozófiája Descartes fellépése után már elavultnak számított ugyan, de pedagógiai vetülete, a gyakorlatiasság, a szemléletesség, az öntevékenység előtérbe helyezése nagyon is korszerű, sőt előremutató volt. A „panszofikus iskola”, melyet Sárospatakon szervezett meg először, tananyagában megfelelt a hagyományos latin gimnáziumnak. Még a tanmenetben sem hozott nagyobb változásokat, mert a Vestibulum, Janua és Atrium elnevezésű tárgyak a régi nyelvtani, poétikai és retorikai tanfolyam anyagát ölelték fel, négy helyett három év alatt, ezután a filozófia, a logika, majd egyedüli új tárgyként a társadalom törvényes rendjét kifejtő politika, végül a teológia következett.

Annál nagyobb újdonság volt viszont a módszer, a szemet, kezet, nyelvet, észt és szívet együtt foglalkoztató és gyakorló, minden formalizmust száműző, a játékosságot is felhasználó oktatási és nevelési módszer, amelynek vezérkönyvét, törvényes rendjét, a három első osztály fent említett tankönyveit, valamint a Januát kiegészítő Orbis Pictust és Schola Ludust írásba foglalta, s az újonnan létesített sárospataki nyomdában részben ki is adta. Itteni működése során csak az első három, nyelvtanítási osztályt tudta ténylegesen megindítani, ezért hatása nálunk csak a nyelvtanításban lett maradandó, tankönyveit még egy évszázadig használták a magyarországi protestáns iskolák. A sárospataki iskolát II. Rákóczi György özvegye, Báthori Zsófia 1660 után előbb alapítványaitól fosztotta meg, majd 1671-ben megszüntette. A tanárok és a diákok egy része Erdélyben keresett menedéket, ahol az újjáépített gyulafehérvári iskolában helyezték el őket. 1682-ben indult meg újra Sárospatakon a tanítás, de 1687-ben az iskola újra bujdosásba kényszerült.

A Tiszántúlnak sokáig nem Debrecenben, hanem Váradon volt a legjelentősebb református főiskolája. I. Rákóczi György 1636-ban a város által tartott tanár mellett még kettőnek a fizetését vállalta, s ezzel a váradi iskolát a sárospataki rangjára emelte. 1638-ban, Tolnai sárospataki működésével egy időben, itt is bevezették a puritán pedagógiai reformokat, amelyek mellett az iskola, minden üldöztetést vállalva, végig kitartott. Itt használták Magyarországon legkorábban Comenius és Ramus tankönyveit, 1643-tól kezdve már magyar fordításokban is, itt jelent meg először Amesius magyarul (1651), és innen ismerjük a legkorábbi protestáns iskolai színjátszási gyakorlatot. 1652-től kezdve a váradi iskola, állandóan három tanárral, a puritán szellemű oktatásnak olyan központjává vált, hogy Apáczai gyulafehérvári beköszöntőjében egyenesen felhívta a figyelmet „szervezetének nagyszerűségére”.[4] Az ötvenes évek végén itt tanított Mártonfalvi Tóth György, utrechti teológiai doktor, már diákkorában Ramus kritikai kiadója és lelkes követője, Apáczai filozófiai örökségének folytatója. A Comeniusnak Sárospatakról, Apáczainak Gyulafehérvárról való távozása utáni években kétségkívül Várad volt a magyarországi református iskolázás legszilárdabb, s következetes puritán és karteziánus szellemével egyben leghaladóbb központja. 1660-ban azonban a török a várat és a várost elfoglalta, s az iskola megszűnt. Diákjainak nagy része Mártonfalvi vezetésével Debrecenbe költözött.

A váradi iskolával egyesülve Debrecen a 17. század második felében hovatovább a legfőbb református főiskola lett, mert az erdélyiek nehezen beverték ki a háborús pusztításokat, a sárospataki pedig – mint láttuk – bujdosásra kényszerült.


Debrecen kollégiumának országos jelentőséget az adott, hogy a 17. század második felében az egész királyi Magyarország és a török terület számára innen kértek a mezővárosok nemcsak papot, hanem latin iskoláikhoz rektorokat is. A Debrecenből tanárokkal ellátott úgynevezett partikulák révén nemcsak a puritán vallásosság, hanem a hozzátapadó korszerű természetfilozófia elemei is országszerte elterjedtek. Hasonló, de szerényebb szerepet játszott fennállásáig a sárospataki, később pedig a kolozsvári iskola, az utóbbi a török terület tanárellátásában is.

Udvari iskola

Alig halt meg Bethlen István, s oszlott fel az ecsedi udvartartás az új gazda, I. Rákóczi György kezén, nemsokára ez utóbbi is távozott az élők sorából, s ekkor Sárospatak lett az ellenudvar, ahová a megözvegyült Lorántffy Zsuzsanna költözött kisebbik fiával, Zsigmonddal, bőkezűen pártfogolva a puritán kegyességi irodalmat és – Comeniust is megnyerve – az oktatásügyet, egyben keserűen vitatkozva a puritánjait üldöző idősebbik fiával, a fejedelemmel.

1660-ban mindkettőjük halála felszabadította Báthori Zsófiát, hogy, visszatérjen katolikus hitére, és udvari jezsuitáit, Sámbár Mátyást és Kis Imrét a sárospataki és kassai református prédikátorokkal való vitatkozásra buzdítsa, majd 1671 után a császári katonaság protestánsüldözését magánhadseregével támogassa. Ebben, az immár barokk tájékozódású ellenudvarban íródott a II. Rákóczi Györgyöt barokkos versekben elsirató eposz. Báthori Zsófia fia, I. Rákóczi Ferenc eleinte mint erdélyi trónkövetelő tartott udvart, de részvétele a Habsburg-ellenes felkelésben politikailag elszigetelte őt. Csak halála után, özvegyének, Zrínyi Ilonának Thökölyvel kötött, Gyöngyösi által megénekelt házasságával nyerték vissza a Rákóczi-várak, Sárospatak, Munkács, Tokaj országos jelentőségüket, akkor is mint az erdélyi fejedelemség ellenudvarai.

Filozófiai modernizmus

A református főiskolák közül egyedül Sárospatak zárkózott el Descartes feltétlen befogadása elől, mert ott Comenius (igaz, antiarisztoteliánus, de még a misztikus „világlélekkel” kacérkodó) természetfilozófiája uralkodott. A hatvanas években Pósaházi János oktatta itt a filozófiát, de ő már nem hátrafelé, hanem előrelépett Descartes-tól. Comenius, majd Regius tanítványa volt, s rajtuk keresztül a század két nagy gondolkodója, Bacon és Descartes hatott rá, még inkább azonban Gassendi és Boyle, akiktől már a korábbiak kritikáját is megtanulta, s egy – leginkább talán Boyle felfogásához hasonlítható – eklektikus, mechanisztikus természetfilozófiát épített ki 1667-ben megjelent Philophia naturalis című tankönyvében. Rendkívül világos és határozott, s egyben mesterével, Comeniussal ellentétes a teológia és a természetfilozófia szétválasztásában: a teológiából szerinte nem lehet a fizikát levezetni, viszont a Biblia nem érthető fizika nélkül. Puritán vallási elveiből, de természetfilozófiai meggyőződéséből következően is tiltakozik Isten és a természet azonosítása, mindenféle panteizmus, következőleg a „világlélek” fizikai elvként való felvétele ellen. Szerinte semmiféle elv (princípium ) nem kell a fizikához, csak egyszerűen az anyag (materia) valóságának tudomásulvétele. Az anyag atomos szerkezetű, és belőle épülnek fel a testek. Mint ahogy nem fogadja el az anyagba zárt és azt mozgató „világlélek” eszméjét, éppúgy elutasítja Descartes mechanikáját, amely a mozgásmennyiség állandóságán alapul. Ez esetben érvelése jellegzetesen teológiai: Isten nemcsak testeket, hanem erőket is teremtett, s azokat új meg új testekké és mozgásokká kombinálhatja. Teológiai volta ellenére a fenti érvelés mégsem maradi: a század két legnagyobb természettudósának, Boyle-nak és Newtonnak is pontosan ez volt a véleménye. Egyébként Pósaházi a tehetetlenség elvét Newton, a kinetikai hőelméletet pedig Boyle megfogalmazásának szinte szó szerinti megismétlésével, de tőlük minden jel szerint függetlenül fejti ki. Mindehhez hozzávéve a Comenius által közvetített Bacon-hatásra kialakult kísérletező kedvét, Pósaházi a 17. század legtalálékonyabb, szinte már természettudós számba veendő magyar természetfilozófusának kell tekintenünk. Talán nem kellett volna a 18. század elejéig várni a hazai kísérleti fizika kibontakozására, ha Pósaházit az ellenreformáció támadása nem kényszeríti a hitvita területére, majd száműzetésbe, ami véget vetett természetfilozófiai munkásságának.

Reneszánsz és barokk képzőművészet

Késő reneszánsz otthonok

R. Várkonyi Ágnes

Hadseregek és haditervek

Thököly elfogatása hírére a Kassa városát Fajgel Péter vezetésével védő, mintegy 2 ezer főnyi őrség is megadta magát, s kaput nyitott Szádvár, Regéc, Patak és a tavasz óta ostrommal szorongatott Ungvár is Schultz generális csapatai előtt.

A hegyaljai felkeléstől a karlócai békéig

1697. június 30-án jobbágyok, kisnemesek, szegénylegények és bujdosó vitézek csapata rajtaütött a sátoraljaújhelyi vásárt vámoló katonaságon, még aznap éjjel bevette Sárospatak várát, és elfoglalta a vidék kulcsát, legerősebb helyőrségét, Tokajt. A támadással az egész Hegyalját magával ragadó felkelés robbant ki.

A Hegyalján haladtak át az Erdélyt, Lengyelországot, az alföldi síkvidéket és Nyugat-Magyarországot összekötő kereskedelmi utak. A máramarosi sóbányákkal, a felső-magyarországi városokkal és a szepességi bányavidékkel szomszédos országrészen a szőlő értéke, a bor ára az elmúlt évtizedekben töretlenül emelkedett. Ezt a gazdaságilag kulcsfontosságú vidéket 1687 után megszállták a császári ezredek, elárasztották a hivatalnok nemesek. A zömmel mezővárosokban élő lakosságot a várak helyőrségei és a Szepesi Kamara tisztviselői valóságos gazdasági blokád alatt tartották. A terület három hatalmas uradalma, a sárospataki, a tokaji és a regéci, a Rákóczi család többi birtokával együtt, 1688–1694 között kincstári kezelésben, Klobusiczky Ferenc királyi személynök, zempléni alispán igazgatása alatt állt. Közben a társadalom mélyeiben súlyos ellentmondásokkal terhelt változások zajlottak le. Jobbágyok, bérlők, mezővárosok, kisnemesek, parasztpolgárok sorra elvesztették szőlővagyonukat. Ugyanakkor Klobusiczky, a kincstár, Barkóczy Ferenc, Zemplén vármegye főispánja, Nigrelli Octavian generális, felső-magyarországi főkapitány, Gundelfinger János császári élelmezési tiszt, Holló Zsigmond szepesi kamarai tanácsos és mások szereztek nagy értékű szőlőket. Az új tulajdonosok a Hegyaljára kivetett, összességében nem csekély adó és téli kvártély saját jobbágyaikra eső hányadát is a szőlőtulajdonos parasztokra, kisnemesekre, mezővárosokra rótták, azzal a bevallott céllal, hogy elűzzék őket, és szőlőikre maguk tehessék rá a kezüket. Helyi hatalmasok, császári tisztek és magyar hivatalnok nemesek érdekei miatt itt a szőlősgazdákra többszörös teher hárult. A különösen súlyos közmunkákat pedig a kereskedelmi ügyleteket lebonyolító várkapitányok és generálisok tetézték meg. Hegyalja népe nemcsak Selmecen napszámoskodott, szállított kenyeret Váradra, sót Újhelyre, Zólyomba, hanem borral szekerezett Lengyelországba, gabonával Erdélybe, Máramarosba, onnan sóval az Alföldre. A kereskedelmet kisajátító generálisok és várkapitányok jobbágyok százait parancsolták hetekig tartó, hosszú fuvarokra, és rendszeresen vontattak velük teherszállító hajókat a Bodrogon és a Tiszán. Azok pedig, akik mégis szívósan győzték az egyenlőtlen versenyt, és élve a vidék adta sokféle lehetőséggel, borral, sóval, sörrel kereskedtek, az udvari monopóliumokba és vámrendeletekbe ütköztek.

Az új berendezkedést általános társadalmi nyugtalanság kíséri Magyarországon mindenütt. Jobbágyok, szegénylegények, nemegyszer asszonyok is kővel, husángokkal támadnak az adószedőkre, megostromolják a bormérő és söráruló helyeket, ahol a kétfejű sasos címer és zászló hirdeti, hogy a kincstár javára vagy császári védelem alatt folyik a vállalkozás.

A hegyaljai felkelést az ország egyik legfontosabb kereskedelmi központjában a mezővárosok és régi Thököly-katonák közös szervezése készítette elő. Behálózta a szervezkedés a Tisza-vidéket, Szatmár, Máramaros, Ugocsa, Bihar vármegyét és a Kővári kerületet. Társadalmilag két góca alakult ki. A tiszántúli mozgalmat Esze Tamás, sókereskedésből élő tarpai jobbágy vezette, és Kis Albert, a Gersenőről származó örökös jobbágy, aki Thököly hadseregében gyalogos hadnagyságig vitte, majd hajdúcsapatával vármegyei szolgálatokat vállalt. A Hegyalján Tokaji Ferenc állt a szervezkedés élén; egykor jobbágyból lett Thököly gyalogos hadnagya, majd kalmárkodott. Mellette Szalontai György, tehetős jobbágy, Végardó bírája, és Kabai Márton, a sárospataki főiskolát végzett, egyháza vezető köreivel meghasonlott református prédikátor vállalt részt a feladatokból. Körülöttük több olyan szőlősgazda és kereskedő tevékenykedett, aki mezővárosi magisztrátusi tisztséget viselt. Szép számmal szerveztek be szőlőbirtokos nemeseket. Csatlakozott hozzájuk Eperjes magyar őrsége, a pataki kollégium Göncre és Kassára üldözött diáksága, s Bihar vármegye szolgabírája, Püspöky Sámuel házában is szállást kaptak a Lengyelországtól Törökországig szervező utakon járók. Bajusz Gáspár, a tokaji magyar őrség huszárkapitánya, a szervezkedő kisnemesség egyik tipikus megtestesítője: nemeslevelét nagyapja szerezte, virágzó gazdasága, szőlői, házai voltak, Tokajban szép kőházban lakott. Tömegesen csatlakozott a felkeléshez a vidék magyar és kárpátukrán jobbágysága. A hegyaljaiak évek Óta kapcsolatet tartottak a [[Thököly Imre|Thököly-emigrációval, s a felkelés az európai diplomáciai fejleményekkel szoros összhangban robbant ki.

1697 a török háború kritikus esztendeje volt. A Habsburg-kormányzatnak szembe kellett néznie az elszigetelődés és a Duna-térségben hatalmát fenyegető térvesztés veszélyeivel. Elakadtak az Augsburgi Liga országai és Franciaország között a Hága melletti Rijswijkben elkezdődött béketárgyalások. XIV. Lajos csapatai Barcelonánál, titkos diplomatái pedig Lengyelországban és a török Portán értek el váratlan sikereket. A Sobieski János király halálával megüresedett lengyel trónra a francia jelöltet, de Conti herceget választották meg, II. Musztafa török szultán pedig 100 ezer főnyi haderővel megindult Magyarországra.

A Habsburg-kormányzat mindenekelőtt Musztafa tervét akarta gyors ellentámadással keresztülhúzni. Rajna menti és spanyolországi hadseregét átcsoportosította, és a Magyarországon telelt, kevés híján tíz ezreddel együtt 87 ezer főnyi haderőt akart összevonni. A nyár elején azonban e létszámnak még csak a fele vonult le Frigyes Ágost szász választófejedelem fővezérletével délnek. Első tervük, a Bosznia kapujának számító Bihács ostroma azonban kudarcba fulladt.

A hegyaljai felkelők vezére, Tokaji Ferenc mint Thököly Imrének, Felső-Magyarország fejedelmének ezereskapitánya 1697. július 1-jei kiáltványában mindenkit fegyverbe szólított. Kijelentette: a felkelők a haza, a közösség érdekében, az adók, fosztogatások, rablások miatt kezdtek harcot. Azok ellen az „urak” ellen indítottak támadást, akik – mint mondták – „a közönséges terhet” a szegénység nyakába vágták. A közterhek, az adók igazságosabb elosztását követelték. Üldözték a harmincadosokat, vámosokat, így tiltakoztak az udvar gazdaságpolitikája, az ezreket érintő sórendelet ellen, s szabad kereskedelmet követeltek.

Velencei követjelentések szerint, amint a felkelők a pataki és a tokaji várat elfoglalták, követeket küldtek a felkelt nemesek konföderációs levelével és a lengyelországi királyválasztás hírével Mohamed nagyvezír táborába: Thökölyt 30 ezer felesküdött kuruc várja. Addig pedig, amíg a török sereggel megérkezik, az 1694-ben hazatért Rákóczi Ferencet akarták vezérüknek megnyerni. A július 1-jén a környéken vadászó huszonegy éves főúr azonban, amint két jobbágya megvitte a hírt, Bécsbe menekült. Két évtizeddel később papírra vetett Vallomásaiban] úgy magyarázza döntését, hogy a hívás váratlanul érte, a szervezkedésről mit sem tudott, s elejét akarta venni a bécsi udvar gyanújának. Minden bizonnyal taszította azonban a felkelés török orientációja, s mint római szent birodalmi herceg, az erdélyi fejedelmek leszármazottja, nehezen vállalhatott ilyen nagy horderejű politikai feladatot Thököly helyetteseként. Neveltetése, államelméleti és hadtudományi felkészültsége egyaránt bizalmatlansággal tölthette el.

A hegyaljai felkelésnek külföldön nagy visszhangja támadt, annál is inkább, mert közben Magyarország számos vidékén, Máramarosban, Ungban, Ugocsában, Trencsénben, Árvában, Sopronban és a Dunántúl déli részén összetűzések robbantak ki a parasztok és a császári katonák között.

Az államhatalmat a felkelés nem érte váratlanul. A vármegyék és a bécsi kormánykörök már 1697 tavaszán érzékelték az általános nyugtalanságot, és Lipót császár elrendelte, hogy szedjék össze a parasztságnál található fegyvereket. Megerősítették a vármegyei katonaságot, Károlyi Sándor Szatmár vármegyei főispán pedig közvetlenül a felkelés kirobbanása előtt elfogatta Esze Tamást és Kis Albertet. A Tiszaháton tehát elmaradt a hegyaljaival összehangolva tervezett támadás. Tokaji Ferenc nevét kevesen ismerték, a vármegyék és a hajdúvárosok elzárkóztak a hegyaljaiak hívása elől, sőt fegyverkeztek ellenük.

Miközben a hegyaljaí felkelés országos kibontakozása súlyos akadályokba ütközött, a külpolitikai helyzet is megváltozott. 1697 nyarán a lengyel nemesség franciaellenes szárnya Lipót jelöltjét, Frigyes Ágost szász választót emelte II. Ágost néven Lengyelország trónjára. Ez az európai diplomáciában messzemenő következményekkel járó változás a Habsburg állam katonai ütőképességét váratlanul megsokszorozta: a trónját elfoglalni induló választófejedelemnek el kellett hagynia a császári sereg fővezéri posztját, s gyenge hadvezérek hosszú sora után a kor egyik legkiválóbb katonája, a Franciaországból 1683-ban, húszéves korában emigrált, Lipót császár szolgálatába állt és különleges tehetségével tábornoki rangra emelkedett Savoyai Eugén herceg került a török ellen harcoló hadsereg élére.

A hegyaljai felkelés katonai kibontakozását nyugat és délnyugat felé Ritschan császári ezredes akadályozta meg. Dél felé vonultából, parancsra sem várva, visszafordult, maga mellé vette az egri vár magyar katonáit, az ónodi helyőrséget, egy rác lovasezredet és a török határra rendelt császári hadseregből ugyancsak a Hegyaljára forduló Pál Deák ezredét, s 1697. július 6-án a Bőcs falu melletti harangodi mezőn megtámadta és szétugrasztotta a felkelők tizenegy zászlóaljnyi seregét. A hevenyészve paraszthadnagyok alá szervezett, hiányosan felfegyverzett csapatok július 11-én ismét csatát vesztettek a Glöckelsberg ezredes szendrői őrségével megerősített Pál Deák-ezreddel szemben, s Tokaj és Patak várába vonultak vissza.

Közben a Haditanács mindent megtett, hogy a felkelést minél gyorsabban leverjék. Koháry István bányavidékí főkapitány, Pálffy János generális, pozsonyi főispán, Zichy István győri generális, Bercsényi Miklós főhadbiztos és Károlyi Sándor szatmári főispán csapatokat toborzott a felkelők ellen, a császári hadsereg altábornagya, Vaudemont Károly herceg vezetésével pedig három lovas-, egy gyalogezred és dán segédcsapatok vonultak a Hegyaljára, s július 17-én körülvették Tokajt. Vaudemont ágyútüzét és ostromát Tokaj és Patak őrsége napokig állta, végül a felkelők java ereje mindkét várból kitört, s Kassa környékére, a szalánci hegyekbe húzódott. Vaudemont Patakon a magukat kegyelemre megadó felkelőket minden vizsgálat nélkül felakasztatta vagy karóba húzatta. Így végezte életét a nemesek közül Somlyai Szabó István, Csobádi György, Aranyosi István, a jobbágyok közül Tomán György, Késcsináló János, Botos János és Késmíves Tóbiás. A szabad rablásra engedett, lerészegedett császári katonák sem a környék falvait, sem a mezővárosok otthon maradt lakosságát nem kímélték. Felégetett házak, felprédált vagyonok, kardélre hányt asszonyok, öregek, gyermekek emlékével menekültek százak és százak a hegyekbe. Tokaji Ferenc, akinek fejére 1000 tallért tűztek ki, fogságba esett. Nigrelli a súlyos helyzetre hivatkozva megtagadta a közeledő török sereggel szemben csapatösszevonásokat sürgető Savoyai utasításának végrehajtását, és visszatartotta a Hegyalján Vaudemont haderejét. A császár pedig teljes amnesztiát ígért a megtérő felkelőknek, legyenek akár nemesek, jobbágyok vagy Thököly katonái.

Augusztus első napjaiban Északkelet-Magyarországot, Debrecent és a hajdúvárosokat ismét felkelésre szólító körlevelek árasztották el, de célt nem értek. A pataki és tokaji várból kitört felkelők közül viszont egy 5–600 főnyi lovascsapat lejutott Temesvárra, a török táborba.

Az első konföderáció és az Udvari Tanács

Rákóczi, noha sokat hivatkozik a régi szent királyok törvényeire, nem a régi Magyarországra, hanem kora nyugati államaira, főleg Franciaországra és Hollandiára tekintett. Kiskorától fogva uralkodásra nevelték. Sárospatakon és Munkácson még az erdélyi fejedelmek és Zrínyi Miklós elveinek légkörében tanult, jezsuita tanárai viszont már a Habsburg-állam központi hivatalainak vezetésére szánt tudnivalókkal látták el.

A trencséni csata és a sárospataki országgyűlés

A teljes cikk.

A szatmári megegyezés

Pálffy és Locher tehát Debrecenbe hívatta és felelősségre vonta Károlyit, hogy Rákóczi miért nem várta meg a császár válaszát, miért ment ki Lengyelországba, s miért nem adott neki felhatalmazást. Így csak azzal a feltétellel közlik vele a finalis resolutiót, ha hitet tesz, hogy a katonaságot is megnyeri a megegyezés ügyének. Károlyi csak nehezen vállalta ezt a súlyos lépést, de nem volt már sok választási lehetősége, a Tokajt és Sárospatakot is elfoglaló császáriak harapófogójába került.

Parasztok a termelésben és a hadseregben

A több tízezer jobbágykatona személyi és egzisztenciális szabadságát – oly módon, hogy a feudális földtulajdonnal járó földesúri kötelékektől is szabaddá váljanak – végül, 1708-ban a fegyvertfogókat szabad földre vagy szabad faluba telepítve látták intézményesen megoldhatónak. Ez a sárospataki országgyűlésen törvényre emelt döntés közvetlenül államhatalmi és katonai célokat szolgált.

Intézmények, iskolák, nyomdák, könyvtárak

A protestánsok kollégiumhálózatát megbontotta ugyan az ellenreformáció, de változatlanul nagy a sárospataki, a debreceni, eperjesi, kolozsvári, nagyenyedi kollégiumok kisugárzó ereje. Tanáraik a protestáns államok egyetemein szereztek képzettséget. Tanulóik az ország minden társadalmi rétegéből jöttek. Intézményrendszerük a diákok önkormányzatán alapult. A diákok, tanárok és alapítók közössége „társaságot” alkotott, a társaság törvényeinek a kollégiumok minden tagja alávetette magát. Jellemző például a marosvásárhelyi kollégium törvényeire, hogy a tanulmányait elhanyagoló diákot – tekintet nékül arra, hogy nemesi vagy jobbágyszármazású-e – pénzbírságnak vetették alá. Az iskola tagjai felvételük idején esküt tettek. Az 1680-as években különösen Bártfán, Selmecen, Losoncon, Lőcsén, Nagybányán, Brassóban, Szebenben, Kolozsvárott működtek kiváló tanárok vezetésével híres gimnáziumok. Figyelemre méltóak a mezővárosok iskolái. A protestáns gimnáziumok és főiskolák oktatási rendje és tananyaga megfelelő alapvetésül szolgált az egyetemi tanulmányokhoz. A protestánsoknak azonban nem volt egyetemük. Néhány kivételtől eltekintve a protestáns köznemesi, polgári és jobbágyszármazású fiatalok külföldön fejezték be tanulmányaikat. A század közepétől kezdve a német egyetemek közül Wittenberg, Halle, Lipcse látott egyre több magyar diákot, de emelkedett a száma az angliai, svájci egyetemeket és főleg az Egyesült Németalföld Köztársaság híres akadémiáit látogató magyar diákoknak is.

Magyarország egyetlen egyeteme, a nagyszombati, a jezsuiták kezében még nem épült ki teljesen, a filozófiai és teológiai fakultás mellett később, 1667-ben nyitott jogi fakultás még alig működött, első nyilvános vitáját csak 1691-ben tartja majd meg. A katolikusok és főleg a jezsuiták az 1670–1680-as években nem az egyetem kiépítését, hanem a középfokú oktatás kifejlesztését szorgalmazták elsősorban A jezsuiták széles körű kollégiumi hálózatukat a nemesi ifjak nevelésére igyekeztek kiépíteni.

A katolikusok ugyancsak a haza határain kívül részesülhettek egyetemi színvonalú természettudományos vagy orvosi képzésben. A katolikus ifjúság, ha a nagyszombati egyetemmel nem érte be, Bécsben, Grácban vagy Rómában folytathatta tanulmányait. Rákóczit a prágai egyetemre irányította a gyámi teendőket ellátó Kollonich, Zrínyi János, Péter fia ugyancsak a prágai egyetemen tanult. Esterházy Pál Pozsonyban, Nagyszombatban kezdett tanulmányait Grácban folytatta, majd Nagyszombatban fejezte be. Erdélyben Apor István még régi módon, a fejedelmi udvarban nevelkedett. Magyarországon már valamennyi katolikus főúr új nevelésben részesült, Bercsényi Miklós, bár katonai pályára készült, elvégezte a nagyszombati egyetemet. A magyar mágnásfiak tanulmányaikat nagyobb európai utazással zárták. Nagy gondot fordított a katolikus egyház a lánynevelést ellátó női szerzetek betelepítésére. A Kisdy Benedek alapította kassai kollégiumot és papneveldét 1687-ben emelték főiskolai szintre.

Az egyházi rendbe lépők a bécsi Pazmaneumban, majd a római Collegium Germanicum et Hungaricumban szerezték meg a legmagasabb egyházi méltóságra előkészítő képzettséget.

A királyságban és Erdélyben az egyetemi végzettségű réteg száma más országokéhoz viszonyítva kicsiny, a hazai lélekszámbecsléseket és a páratlanul zaklatott időket tekintve viszont figyelemre méltó. Az isko larendszer egyetemet nélkülöző hiányosságából előny is származott: OxfordUtrechtBaselRóma vonalával körülkerítve, Európa csaknem minden szellemi központjából hoztak haza tudást. A társadalom egyes rétegeiben a tanultságnak nagy volt a becsülete. Nemesek, főurak, polgárok rendkívül sok alapítványt tettek szegény és tehetséges ifjak hazai vagy külországbeli iskoláztatására. Nem Vay Ádám az egyetlen, aki élete nagy veszteségének érezte, hogy a háborús idők miatt nem tanulhatott.

A királyságbeli és erdélyi könyvnyomtató műhelyekből – a külföldi nyomdákban megjelent magyar nyelvű könyvekkel együtt – az 1650–1680-as évek között évtizedenként átlagban körülbelül 500 könyv került ki. A változásra jellemző, hogy 1690–1700 között összesen 738, 1700–1711 között összesen 833 könyv jelent meg. 1681 és 1690 között összesen 11 nyomdában adtak ki könyvet. Bártfán és Lőcsén polgári vállalkozócsaládok keze alatt működött nyomda: Brewer János és Klösz Jakab lőcsei nyomdász Hollandiában szerzett szakmai gyakorlattal vezette műhelyét. Szeben, Debrecen, Brassó városi nyomdát tartott fenn. Debrecen városi nyomdájának vezetését 1676 óta Rosnyai János, képzett sárospataki tipográfus vette át. A kassai nyomda a jezsuitáké. Buda visszafoglalása idején sem Erdélyben, sem a királyságban nincs a korabeli értelemben vett központi, országos nyomda. A 17. század utolsó harmadára a legmagasabb egyházi és állami támogatást élvező, jezsuita vezetés alatt álló nagyszombati nyomda nyert országos feladatkört. A nagyszombati egyetem birtokába került nyomda papírkészletét korábban a gróf Pálffy család bazini malmából biztosította, a század végére szerzett saját papírmalmokat. Elöljáró alá rendelt factora nyomdászok, inasok, formametszők, példametszők seregével dolgozott. Több magyar és bécsi rézmetszőt, fametszőt, könyvkötőt dolgoztatott. Az egyetem épületével együtt a nyomda épületét is kibővítették. 1680-tól felújították betűanyagát, cirill betűkkel is felszerelték, és Bécsben bizományos könyvkereskedőt tartottak. Az „Akadémiai Nyomda”, a Typis Academicis impresszumot használó nagyszombati nyomda a török kiűzése idején a – a kor fogalmai szerint – már korszerű üzem, officina volt. Kiadványai az akkori legjobb európai színvonalon készültek.

Erdélyben Apafi Mihály fejedelem az államkincstárra szállott váradi nyomda felszerelését a kolozsvári és a nagyenyedi kollégiumnak adományozta, majd a fehérvári nyomda felszerelését is a két kollégium között osztotta meg azzal a céllal, hogy az iskolákat megerősítse. Kolozsvárott kiváló tipográfus működött: Veresegyházi Szentgel Mihály, Hollandiából hozott betűkkel, javarészt magyar könyveket nyomtatott, tizenhat év alatt száznál többet. Korszerű nyomdaofficínát azonban csak 1689 után próbált Tótfalusi Kis Miklós nagy tehetséggel és néhány karteziánus támogatásával létesíteni. Vállalkozása korszerűségben a nagyszombatin is túltesz majd. A nagyenyedi kollégium egykori neveltje 1680-ban ment ki Hollandiába, és kitanulva a betűmetszés és a könyvnyomtatás mesterségét, 1686-ban amszterdami nyomdájában kiadta a Zsoltárokat 4200 példányban. Könyveinek szedése, nyomása, kötése Európa legjobb nyomdáiéval vetekedett. Az első magyar nyomdász, aki angol, toscanai, grúziai megrendelésekre dolgozott.

A kiadványok példányszámáról kevés ismeretünk van: a Bibliát 3–4 ezer példányban nyomták, ezenkívül a kalendáriumok láttak napvilágot nagyobb, valószínűleg többezres példányszámban. Különben általában nagyon kis, ötven és néhány száz közötti példányban jelentek meg a könyvek. A könyv előállítása drága, a nyomtatás üzleti vállalkozás.

Feltűnik az új olvasóközönség, növekszik a nőknek ajánlott magyar könyvek száma, és a tömegvásárlásra szánt, ponyván terjesztett egylapos nyomtatványok, képkiadványok is szaporodnak.

Mátyás király világhírű Corvinájának néhány darabját 1686. szeptember 3-án – a kifosztott török főiskolai könyvtár töredékeivel együtt – Marsiglí mérnökezredes szedte össze a katonáknak szabad prédára engedett Budavárban, és Bécsbe küldte.

A Mohácsnál összeomlott magyar állam könyvkincsének mararadékát Pozsony, Nagyszombat, Győr egyházi intézményei, kolostorok, apátságok, zárdák, káptalanok kódexekben és ősnyomtatványokban gazdag tékái mentették át.

A könyvkultúrában döntő változást hozó reformáció emlékét a különböző kollégiumi könyvtárak őrizték, ezek meglehetősen zilált állapotban érték meg a 17. század végét. Tolna 16. századi mezővárosi könyvtárát a visszafoglaló háborúk söpörték el. Sopron evangélikus gimnáziumának 16. századi humanista irodalomban is gazdag könyvtára az 1672–1674. évek megpróbáltatásai következtében széthullott, de 1682-ben az újra megnyíló gimnázium új könyvtárat létesített. Az ellenreformáció térnyerése ellenére a sárospataki, eperjesi főiskola töredékesen, Beszterce gimnáziuma viszonylag épen mentette át könyvtárát. Debrecen az 1550-es években a középkori ferences téka gyűjteményéből alakított kollégiumi könyvtárát másfél ezret meghaladó jelentős gyűjteménnyé növelve vitte át az új századba.

A nagy jövő előtt álló nagyszombati egyetemi könyvtár – a török kiűzése idején közel 10 ezer kötetével – az ország legjelentősebb könyvtára volt. A nagyszombati káptalani könyvtárat Lippay György érsek – a Fuggerek 1681 kötetes könyvtárát 330 aranyért megvásárolva – 3 ezerre bővítette. Az ellenreformáció templom- és iskolafoglalásaival a protestáns könyveket a rohamosan gyarapodó rendi és kollégiumi könyvtárak állományához csapták. Így Pozsony evangélikus líceumának könyvtára 1672-ben a jezsuiták birtokába került, s noha a gimnázium 1681-ben újra megnyitotta kapuit, könyveit továbbra is a jezsuita kollégium igen jelentős könyvtárában őrizték. Emellett a pozsonyi jezsuita rezidencia külön könyvtárral, a jezsuita gyógyszertár orvosi és gyógyászati szakkönyvgyűjteménnyel indult az új századba. Sopron, Sárospatak, Kassa jezsuita kollégiumi könyvtárai részben ugyancsak a református és evangélikus gimnáziumok és főiskolák könyveivel növelték meg a századfordulón már tetemes könyvállományukat. Az erdélyi és hódoltsági városok és mezővárosok különböző felekezetű egyházi és iskolai könyvtárai sértetlenül élték meg az új századot, miként Besztercén, Nagybányán, Gyöngyösön. Győrött a jezsuita kollégiumi könyvtár mellett Széchényi György alapítványából szervezték meg a papnevelde, az első intézményes egyházmegyei könyvtár alapját.

A magán könyvgyűjtemények nemcsak a műveltség színvonalát, az olvasási kultúra körszerű igényeit is mutatják. A Zrínyi-, Nádasdy-, Batthyány-, Thököly-, Révay-, Bercsényi-, Károlyi-, Rákóczi-, Forgách- könyvtárak, azzal együtt, hogy a főúri rezidenciáknak már szerves tartozéka volt a könyvtár, jól jellemzik a főúri osztály műveltségi eszményeit. Ezek a könyvtárak az 1670-es, 1680-as évek pusztításait csak részben vészelték át. Zrínyi Miklós könyvtárának 1662-ben katalógusba vett anyagát fia, Ádám építette tovább, majd feleségének családja őrizte meg.

A főúri könyvtárak összetétele két tendenciát tükröz: az egyik az értékőrzés, a másik a gyakorlati szükségletek kielégítése. Rákóczi, Forgách, Bercsényi könyvtára egyaránt szolgálták a korszerű politikai és gazdasági tájékozódást. Batthyány Ádám nagy gonddal és több generáción át épített könyvtára egyebek közt különleges térképgyűjteménnyel tűnik ki. Relatiók, Neue Zeitungok, Mercrurii Gallo-Belgici tételei Rákóczi, Bercsényi könyvtárjegyzékeiben a friss újságanyag beáramlását bizonyítják.

Köznemesi könyvtárakról kevés ismeretünk van. Keczer Sándor két láda könyvről végrendelkezett. A fiatal Ráday könyvtárát olvasmányaiból, Radvánszkyét az írásaiba beszűrődő olvasáskultúra nyomaiból, Szirmay Andrásét, Hellenbachét katalógusából tudjuk egyelőre rekonstruálni. Szirmay Miklós könyvgyűjtő szenvedélyéről fia végrendelete árulkodik: a könyveket tartsák együtt.

Az egyik legszámottevőbb, több mint 400 kötetes polgári könyvtár a Caraffa vérpadján elvérzett tehetős eperjesi polgár, Zimmermann Zsigmond műveltségét dicséri. A két soproni polgár, Posch György városbíró és Faut Márk vicenótárius könyveiről készült lajstromok – Keiffel János eperjesi, Váradi Ötvös Péter nagybányai polgár könyveivel együtt – a magyarországi városi polgárság könyvkultúrájáról tájékoztatnak. Jelentős, de kevés kivétellel inkább színvonalában, mint számszerűségében értékes könyvanyag gyűlt fel a korabeli értelmiségiek, papok, tanárok, orvosok kezén. E tekintetben a legjelentősebb gyűjtemény Magyarországon majd Bél Mátyás könyvtára lesz.

Bercsényi ungvári várában Csáky Krisztina magyar nyelvű könyvtára a világi és polgári igényű könyvkultúra kialakulásában nagy jövő előtt álló női könyvtár egyik első fecskéje. Bornemissza Anna radnóti könyvtára valamivel gazdagabb, de hasonló összetételű.

Erdélyben Bethlen Gábor kísérlete után Apafi Mihály ugyancsak hiába próbálta megszerezni a Budán maradt Corvina-darabokat. A Báthori István alapította egyetem könyvtárának pusztulása talán a legnagyobb kulturális vesztesége a kornak. Apafi fejedelem 160 könyvének összetétele az országkormányzást szolgáló szakkönyvtárra jellemző. Középkori állományát Erdélyben egyedül a csíksomnlyói ferences téka tudta átmenteni. Az egyházi és iskolai intézményi keretek között megmaradt könyvtárak azonban itt egységesebbek voltak, és jobban megőrizték világi és polgárias jellegüket, mint Magyarországon. A nagyenyedi, kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi református, a kolozsvári unitárius kollégium és a szász nemzet szebeni és brassói gimnáziumának könyvtárai szervesen gyarapított, tűz- és hadjárás pusztításaival dacoló gyűjteményekként érték meg Erdély történetének új korszakát. Brassó város Honterus János alapította gyűjteménye javarészben az 1689. évi tűzvész áldozatául esett. A polgárság megőrizte nagy múltú könyvkultúráját. Kolozsvári Márton deák unokája nagyapjától több mint 180 darab könyvet örökölt. Viczey György szappanosmesternek Erasmus, Vergilius, Cicero köteteivel díszelgő gyűjteményét együtt megőrző árvái már a könyvegyüttest értékelték. Barcsay Ákos, Bethlen Elek, Teleki Jankó könyvgyűjteményei az erdélyi nemesség színvonalas és eleven könyvkultúráját bizonyítják. A korszak minden bizonnyal egyik legmodernebb könyvtára volt Bethlen Miklósnak állítólagos francia tékája.

Az értelmiségi könyvtárak az egyetemi tanulmányok idején külföldről hazahozott gyűjteményekből gyarapodtak. Színvonaluk európai, miként azt Apáczai Csere János vagy Pápai Páriz Ferenc könyvtára bizonyítja. A korszak egyik legnagyobb ismert magán könyvgyűjteménye Köleséri Sámuel orvos 4 ezer kötetes könyvtára volt Nagyszebenben.

Az erdélyi és a magyarországi magánkönyvtárakban a könyvek java része latin vagy idegen nyelvű. Batthyány Ádámé főleg német és olasz nyelvű könyvekben bővelkedik, Rákóczi Machiavellit is legutóbbi francia kiadásában olvassa. A főúri és tanári könyvtárak francia, német, olasz, angol szótárai és nyelvtanai a korszerű igények emlékei. A könyvállomány nagy része a vallás tárgykörébe vág. Jól felismerhető azonban a világi érdeklődés, Rákóczi könyvtára például szinte teljesen világi jellegű. Többé-kevésbé minden magánkönyvtárnak számottevő részét klasszikusok alkotják: Cicero, Vergilius, Arisztotelész. Seneca-, Epiktétosz-, Marcus Aurelius-kötetek minden valamirevaló könyvtárban megtalálhatók, még mindig különös érdeklődéssel olvasták a sztoikusokat. A humanizmus élő hagyományát elsősorban az Erasmus kötetek bizonyítják. A korszerű világi műveltség igényeit szolgáló művek azonban nemcsak II. Rákóczi Ferenc vagy Pápai Páriz könyvtárában találhatók meg. Lipsius-, Bacon-, Grotius-, Machiavelli-kötetek egyaránt vannak a köznemesek és a polgárok könyvei között is. Magyar történelmi művek – Bonfini, Istvánffy – mellett megtalálhatók az elmúlt évtizedek politikai eseményeinek dokumentumai. BalassiRimay Istenes énekeire] gyakran rálapozhatunk a korabeli könyvjegyzékekben, de szépirodalmi jellegű művekre általában alig. Zrínyi Ádám könyvtárában apja hagyatékaként néhány magyar nyelvű „szépirodalmat”, többek között Balassi „fajtalan” énekeinek egy kéziratos másolatát őrzi. A Rákóczi családnak a pataki kollégiumra hagyott könyvtárában a mintegy 200 magyar nyelvű mű között széphistóriákat találunk.

A Habsburg-abszolutizmus művelődéspolitikája

Csáky Imre az 1690-es évek közepén kassai plébánosként eszközölte ki a kormányzattal szembeszállva, hogy a protestánsok Kassa külvárosában templomot építhessenek és a Sárospatakról 1687-ben elűzött református főiskola tanárainak egy csoportja újra megkezdhesse ott az oktatást (1695).

Erdélyi hagyományok: kartezianizmus, pietizmus

Az Erdélyi Fejedelemség hagyományaiban mélyen gyökeredző karteziánus művelődéspolitikai elveknek a királyságban is kialakultak a bázisai. A protestánsok iskolahálózatát ugyan szétzilálta a Habsburg-művelődéspolitika szolgálatába állított ellenreformáció: 1687-ben a sárospataki kollégium kényszerült – mint már volt róla szó – ismét „bujdosásba”, Göncre, majd részben Marosvásárhelyre, részben Kassára, 1689-ben a kolozsvári unitárius kollégiumot alakították át gabonaraktárrá. Mégis, a Comenius hagyományait folytató sárospataki főiskola, a kartezianizmus fellegvárának számító debreceni kollégium, majd több felső- és alsó-magyarországi város, Eperjes, Bártfa, Selmecbánya, Losonc, Pozsony, nehézségekkel dacolva, széles hatósugarú, új szellemi központtá lett.

Művelődéspolitika Rákóczi államában

A protestáns iskolákban ismét megindult az oktatás: visszaköltözött otthonába a sárospataki kollégium, megkezdődött a tanítás Rozsnyón és Eperjesen. A fejedelem 1704. február 13-i rendeletében védelmébe vette a jezsuiták iskoláit. Ugyanebben az évben kezdték meg akadémiájuk építését a kolozsvári jezsuiták. A szécsényi országgyűlésen az oktatás ügyét is mérlegelve hoztak toleráns vallásügyi törvényt. A kiküldött bizottságok az iskolákat és a templomokat annak az egyháznak ítélték, amelynek hívei a lakosság többségét alkották. De a kisebbséget sem hagyták iskola nélkül; előfordult, hogy Rákóczi maga nyújtott segítséget.

Mivel az ausztriai rendfőnökséghez tartozó jezsuita rend tagjai nem esküdtek fel a konföderációra, a kormányzat úgy döntött, hogy el kell hagyniok az országot. A tanítás érdekében azonban halasztották a döntés végrehajtását. Végül a rozsnyói tanácsülés 1706 végén úgy rendelkezett, hogy a nagyszombati egyetem és a kassai kollégium jezsuita tanárai helyükön maradhatnak, munkájukat világi papokként folytathatják, és ellátásukat az államkincstárból kapják. A szervezetileg egyházi keretek között folyó oktatásban az evangélikusok újítottak a legmerészebben: elrendelték, hogy akinek két-három gyermeke van, az az egyiket pénzbüntetés terhe alatt tartozik iskolába járatni.

Garmadányi rendelet tiltatta, hogy a katonák iskolákat verjenek fel, vagy beszállásolással terheljenek. Az iskolák így is sokat szenvedtek. A nagyenyedi kollégium először 1704-ben lett a tűz martaléka. A Tige császári ezredes katonáival vívott védelmi harcban 2 tanár és 28 diák elesett. Könyvtárát 1707-ben Rabutin fosztogató katonái hányták szét, Diákjait professzoraival együtt – fejedelmi parancsra – Károlyi Sándor generális menekítette Szatmárra, majd Nagybányán és Máramarosszigeten kaptak helyet. A debreceni kollégiumot a város kiürítése alkalmából Beregszászra, majd Nagybányára telepítették, a kollégium könyvtára a császári hadsereg pusztításainak esett áldozatul.

Az Európa egyetemeire induló diákokat messzemenően támogatta a fejedelem. Amint tudomására jutott Szent István király római alapítványa, elrendelte, hogy a Gazdasági Tanács az esztergomi érsekség jószágának jövedelméből 50–50 arannyal indítson Rómába három ifjút. Az új magyar állam diplomáciai kapcsolatai rávetültek a kultúrára is, és talán itt hoztak leginkább tartós sikert. XII. Károly svéd király a greifswaldi egyetemen négy magyarországi protestáns diák számára alapított ösztöndíjat, és 20 ezer tallért küldött az eperjesi kollégiumnak. Anna angol királynő támogatásával az anglikán templomokban 11 ezer forintot gyűjtöttek össze a nagyenyedi kollégium számára. Kray Jakabot arra bíztatta Rákóczi, hogy tehetséges fiát mérnöknek képeztesse ki, mert arra van most legnagyobb szüksége a hazának. Az ifjú Dobozi Istvánt államtudományi tanulmányok végett akarta német egyetemre indítani. A központi hatalom pártját alkotó csoport tagjai – Roth, Zimmermann, Hellenbach – fiaikat a hallei egyetemre küldték.

Idő híján az oktatás belső rendjének, anyagának intézményes átalakításáig nem jutottak el. A szándék irányát azonban a természettudományokat és a tapasztalatokra építő oktatást támogató ösztönzések világosan mutatják. 1706-ban Ráday Pál a sárospataki kollégium számára matematikatanárokat kért Jablonskitól, és Comenius unokája megígérte, hogy mihelyt a béke helyreáll, Magyarországon matematikaprofesszorokban sem lesz hiány. Majd – ajánlatára – a fejedelem 500 tallér ösztöndíjjal támogatott egy matematikushallgatót, hogy tanulmányai végeztével Magyarországra jöjjön. Rákóczi felelevenítette a régi egyházi alapítványokat, újakkal növelte az iskolák jövedelmi forrásait a kincstári javakból, és rendkívül sok alkalmi segélyt adott. Pápai Páriz a nagyenyedi kollégium javára 600 forintot kapott. Főurak, nemesek, mezővárosok polgárai ugyancsak támogatták az iskolákat, Károlyi például az enyedi kollégiumot segítette. A központi kormányzat politikusai és vállalkozói - Hellenbach, Roth, Ráday, Kajali, Lányi, Szirmay, Bulyovszky, Jánoky és társaik – az eperjesi akadémia számára létesítettek tőkésített alapítványt 1708-ban. Az új magyar állam iskolapolitikája a súlyos háborús viszonyok ellenére is biztosította a folyamatos tanítást: Kassán a háború alatt 6–700 diák tanult, a nagyszombati egyetemen 1705-ben 880 hallgatót tartottak nyilván. A Rákóczi feltétlen híveként német és szlovák nyelven oktató Bél Mátyás tanítványainak száma megkétszereződött. Missovitz Mihály igazgatása alatt hirtelen felvirágzott a rozsnyói evangélikus gimnázium. Az eperjesi kollégium élére hazatért Rezik János és Simándy István Sárospatakra közel félszáz fizikai kísérleti eszközt hozott Hollandiából.

Művészetek

Lőcse és Sárospatak jezsuita templomainak faragott oltárait 1695–1700 között a Lőcsén letelepedett, svéd származású Laurentius Olaf Engelholm készítette.

A csíksomlyói ferencesek Nagyszombatból hozattak oltárt. A templomban a Vest János bártfai mester keze alól kikerült faragott oltárt Stranoves Jeremiás nagyszeben festő festette.

A katolikus templomfalakat elborító képek többnyire az Újszövetség jeleneteit ábrázolják, szaporodnak a fogadalmi képek, majd az aktuális politikai eseményeket megörökítő festmények. Hazai mester munkája az alsókubin plébánia képe Tranoscius katolikus pap mártíromságáról, akit Thököly katonái végeztek ki (1686).

Erdély református templomaiban a régi építészeti stílusok keretei között főleg a belső teret rendezik át. Kiemelkedő szépségű a unitárius templom reneszánsz szószéke, mennyezetén az egyház nemzetközi szimbólumával, a fiait vérével tápláló pelikánnal. A kazettásan osztott, sík famennyezetet, a karzatot és a padokat helyi mesterek festették. A nyárádszentimrei mennyezeten mitológiai és történelmi rajzok vannak, a hollón lovagló Nagy Sándor, a magyar díszöltönyben zenélő Szent Dávid, szirének, najádok és a halál rémképe. A csíkszentmártoni templom mennyezetét székely asztalosok festették ki. A ketesdi és magyarbikali mennyezet, valamint a vistai karzatfestmények s a szántai mennyezet színpompás virágmintáit a gyalui Asztalos János készítette. Sajátos minta és színvilág jellemzi a kalotaszegi mennyezet-, karzat–és padfestményeket. A csíksomlyói kápolna kazettás mennyezetét ismeretlen, valószínűleg olasz származású szerzetes-festője barokk díszítéssel festette ki.

A Tiszántúlon és a visszafoglalt területeken a különböző felekezetű falusi templomokat többnyire ugyancsak sík famennyezettel építették újjá. A protestáns templomok – Csaroda, Ófehértó, Csempeszkopács – neszelt falait gazdag reneszánsz ornamentikával díszítették. A magyarszecsődi templomban a virágdíszes, festett táblára a tízparancsolat nagyar szövege került, s a szentélybe is feliratot festettek (1699). A templomépítés módja katolikus és protestáns területeken most már elvált; a fa harangtornyok főleg a protestáns vidékre jellemzőek.

A templomok falában elhelyezett halotti emlékek, az epitáfíumok stílusa és művészi színvonala nagyon változó. Jelentős értékű a szepeszombati Gross család epitáfiuma (1688).

A köztéri szobrok a városok középpontjába nemegyszer polgári áldozatkészségből kerülnek. Győrött 1688-ban Mária-szobor hirdeti Buda visszafoglalásának emlékét. Sopronban 1695-ben és 1701-ben emelnek Szentháromság-szobrot. Pesten a városi tanács az 1691-i pestisjárvány emlékére Szentháromság-szobrot, Budán 1703-ban Jónás Mátyás üvegesmester a mai Jakobinusok terén Mária-szobrot állíttat. Jelentősebb az 1690-ben létesített alapokra 1706-ban emelt Szentháromság-szoboremlék: az oszlop tetejét díszítő szobrot Kollonich ajándékozta a városnak, a többi már Budán letelepedett mesterek – Venerio Ceresola, Bernardo Feretti, Francesco Giuseppe Barbieri – munkája. Majd a budai városi tanács 1709-ben a pestisjárványtól való megszabadulásra újabb Szentháromságszoboremlékről határozott, és ezt, a város első jelentős szobrászati értékű alkotását, 1710–1711-ben Hölbling János építőmester, Vogl Konrád kőfaragó, Barbieri, majd Unglich Fülöp kismartoni mester közösen készítette.

A világi építészet súlypontja a nagybirtokra és a városokra helyeződött. Esterházy Pál Fraknón építkezett, 1687-ben a nádor lovas szobra került a kastélyra, s még 1696-ban is számos kőfaragó, szobrász, soproni mester és egy Pallas nevű stukkátor dolgozott az épületen. brunóci (Nyitra vármegye) várkastélyát 1687–1695 között építtette át egyemeletes, lakályos rezidenciává. Az aulikus nagybirtokos új életformáját szolgálta Savoyai Eugén 1702-ben Ráckevén Johann Lucas von Hildebrandtnak, az ausztriai német barokk egyik legjelentősebb mesterének tervei szerint épített kastélya. Korszakunkra épült újjá a csáktornyai kastély, a Zrínyiek törökellenes harcainak emlékét idéző, 1680 körül készült festményekkel. Az elhanyagolt és leromlott birtokait elfoglaló II. Rákóczi Ferenc a sárospataki és a nagysárosi kastélyt tette lakhatóvá, s nagy gonddal hozatta rendbe a háromemeletes ecsedit. Rákóczi Erzsébet kistapolcsányi kastélyát 1694-ben állították helyre.

A köznernesek ugyancsak igyekeztek korszerűsíteni kúriáikat és kastélyaikat. A dunántúli boltíves, tornácos köznemesi kúriák első emléke a sümegi Cseh László-féle tornácos ház. Klobusiczky Ferenc 1686-ban emeletet húzatott zétényi (Zemplén vármegye) kastélyára. Orosz Pál 1690-ben Ispán Ferenc egykori igen szép mikóházi kastélyát restauráltatta. Szirmay István pazdicsi (Zemplén vármegye) kastélyának főtermét Metzner Ézsaiás eperjesi festő keze alól kikerült történeti festmények ékesítették. A szabad királyválasztás történeti jeleneteit ábrázolták a Perényi család nagyszöllősi kastélyának festményei.

Az Esterházy Pál fraknói kastélyában elhelyezett nagyméretű kompozíciók a család tagjainak török harcait ábrázolják. A kismartoni kastély freskói a mitológia és a magyar múlt jeleneteivel, ókori hősök és magyar királyok képeivel és a Szent Korona középkori országainak allegorikus ábrázolásával a régi nagyság, a magyar állam eszmevilágát sugározzák.

A városok arculatát a polgárság és az intézmények építkezései formálták. Sopron most kapta meg barokk jellegét. A lőcsei Spillenberg-ház az átmeneti stílus emléke (1683). A pesti és a budai városházát 1702–1710 között helyi mesterek építették. Pest-Pilis-Solt vármegye már 1695-ben megépíttette vármegyeházát Pesten. Nagyobb szabású kincstári építkezés volt az 1686–1696 között épített budai fegyvertár (Zeughaus). Széchényi György érsek 1692-ben létesített alapítványt rokkant katonák otthonára, a pesti invalidusház, a kétezer személyt befogadó épület alapjait azonban csak 1717-ben rakták le Anton Erhard Martinelli vezetésével, valószínűleg Josef Emanuel Fischer von Erlach tervei szerint.

Rákóczi állami építészeti terveit nem tudta megvalósítani, energiáit a katonai célok, várerődítési munkálatok kötötték le 1704–1710 között.

A városok helységük eseményeinek megfestésére adtak megbízást, miként Eperjes és Somorja. Új, a kolozsvári unitárius diákok magyar társasága köréből ismert szokás, hogy újév, születés, névnap, esküvő alkalmából képíróval festetett emléklappal (charta pictore picta) tisztelik meg az ünnepeltet. A korszak legkiválóbb magyar művésze, az eperjesi születésű Bogdány Jakab Londonban élt, Anna királynő udvari festője volt.

Az új magyar állam fejedelmi udvarában két jeles művész tehetsége ért be. Mányoki Ádám először 1708-ban Sárospatakon, majd 1712-ben Danckában festette meg Rákóczi arcképét. Ez a piros tetejű kucsmás képmás nemcsak a magyarországi, hanem a 18. század eleji európai portrépiktúrának is kiemelkedő, kivételes teljesítményű alkotása.

Vörös Károly

A főnemesség

Így kapták meg a hatalmas muraközi uradalmat az Althanok, Sárospatakot, Regécet és a tokaji várhoz tartozó falvakat Trautson herceg, vagy a munkácsi, szentmiklósi és dobronyi uradalmakat gróf Schönborn mainzi érsek. E birtokadományokkal együtt járt személyüknek és leszármazóiknak honosítása, amit – az uralkodó kívánságának ellen nem szegülhetve – az országgyűléseken a hazai főnemesség is kénytelen volt megszavazni.

Az értelmiség

A Helytartótanács már 1741-ben, majd 1745-ben készít – Mária Terézia által egyelőre még el nem fogadott – javaslatokat a nem nemesi ifjak tanulási lehetőségeinek korlátozásáról, és ha ekkor még elnézik is a diákok kolduló adománygyűjtését, az 1750-es évektől az ösztöndíjak korlátozásával megindul a gimnáziumi tanulók számának tudatos csökkentése, erősen a katolikus iskolákban, kevésbé – és inkább csak szándékban – a protestánsoknál, ahol később még egy újabb fellendülés is megfigyelhető: 1765/66-ban például Sárospatakon 320-an vannak a papi pályára készülő tógátus diákok.

Kosáry Domokos

A protestáns iskolák

A református oktatásügy szervezetét úgy tudjuk jól megérteni, ha fentről indulunk ki, a nagy centrumokból, a nagy kollégiumokból. Ilyen volt a két legfontosabb: Debrecen és Sárospatak, valamint három valamivel szerényebb méretű Erdélyben: Kolozsvár, Marosvásárhely és Nagyenyed. A nagy kollégiumok teljes gimnáziummal és azon túlmenően filozófiát és teológiát tanító felső tagozattal is rendelkeztek. Az ilyen főbb, akadémiai szintű központok körül helyezkedtek el a hatókörükbe tartozó első- és másodrendű partikulák, vagyis olyan hatosztályos gimnáziumok, amelyek az utolsó évben már a logika vagy éppen a teológia bizonyos elemeit is tanították. E két kategória együtt vagy 12 iskolát képviselt. Alattuk találjuk azután a különböző szerényebb, nem teljes gimnáziumokat. E partikulák mind valamelyik nagy központi kollégiumot tekintették mintaképnek, útmutatónak. Tanáraik maguk is e központokban tanultak, onnan kerültek – esetleg külföldi tanulmányút után – későbbi állomáshelyükre. Kitörülhetetlen ifjúkori emlékként ezek hagyományait és testületi szellemét hordozták magukban. Az egész egyházi iskolahálózat oktató-nevelő személyzetének utánpótlásáról éppúgy e kollégiumok gondoskodtak, mint a lelkészekéről is.

A debreceni kollégium minden nehézség ellenére a 18. században nőtt erőssé. Az alapítványi szőlőktől az angol, holland, svájci segélyig különböző forrásból származó jövedelmei oly tőkévé halmozódtak, amelynek kölcsönként való kihelyezése révén a kollégium a Tiszántúl fő hitelintézménye lett. A diákok létszáma is emelkedett. Időszakunk végén a szokott felépítésű, hatosztályos teljes gimnáziumban, amely elé legelsőnek egy elemit pótló „abecedárius” osztály került, összesen több mint 1400 tanulót találunk. A felsőoktatás szintjén egy előkészítő év után három év filozófia, majd újabb három év teológia következett. E további hét évfolyamot összesen mintegy 360 hallgató látogatta. Vagyis a kollégium teljes tizennégy évfolyamában együtt ekkor több mint 1760 diák tanult. Ezzel szemben a kollégiumnak mindössze négy professzora, tanára volt. Ezek közül egy a filozófia, három pedig a teológia, a héber nyelv, illetve a görög nyelv és az egyetemes – főleg ókori – történelem köréből tartott előadásokat. Mindez úgy volt megvalósítható, hogy maguk a tanárok csak a filozófia és teológia hallgatóival foglalkoztak, és az ifjúság zömét, a másfél ezer gimnazistát a nagyobb diákok közül kiválasztott praeceptorokra bízták. Hasonló jelenséggel találkozunk a többi kollégiumban is. A nagy iskolai apparátus üzemben tartását tehát alsóbb szinteken – felső irányítás alatt – maga az ifjúság végezte mindegyik kollégiumban, tanulmányi, fegyelmi, ellátási szinten egyaránt. E kollégiumi diáktársadalmak, bár a felső egyházi és világi vezetésnek alárendelten, mindenütt valami külön „saját világot” alkottak. A köznemesi, mezővárosi, falusi kisértelmiségi vagy olykor paraszti származású diákok életében a nemesi tájékozódású késő barokk művelődés vulgáris, népszerű elemei sajátos hagyománnyá fonódtak.

Maga a latinközpontú oktatás itt sem különbözött lényegesen a katolikus iskolákétól. Bessenyei, aki Sárospatakon végezte gimnáziumi éveit, utóbb a jó fegyelmet elismerően emlegette, egyébként azonban éppúgy a lélektelen szajkózás miatt panaszkodott, mint azok, akik a jezsuitáknál tettek szert hasonló tapasztalatra.

A türelmi rendelet

A türelmi rendelet következményeihez tartozott, hogy a cseh és morva protestánsok, egyházi életük újjászervezése során, II. József hozzájárulásával Magyarországról kértek és kaptak lelkészeket, részint szlovákokat, de jó néhány magyart is. Csehországban 1784-ben 33 olyan magyar református lelkész működött, aki a sárospataki kollégiumban nevelkedett.

Középiskolák

Kazinczy, aki az 1770-es években a sárospataki református kollégium diákja volt, az írta, hogy a „legfelsőbb tudomány”, vagyis a teológia „haszontalan, örök tanulása mellett”, méghozzá latinul, hiszen a magyar szót még tiltották az iskolában, senki nem gondolt arra, „hogy magyarnak illő volna nemzete történeteit ismerni”.[5]

Benda Kálmán

Az elégedetlenek egymásra találása

Nagykőrösön a gimnázium tanárai és tanulói együtt éltették a franciákat, a sárospataki kollégium tógátus diákjai pedig a forradalmi eszmék terjesztésére társaságot alapítottak.

A szervezkedés

Nyár derekára a szervezkedés már a vidéki értelmiségi központokban is komoly előrehaladást tett. Főleg Szentmarjay meg Laczkovics unokaöccse, a fiatal jurátus, Szlávy János tevékenykedtek ebben. Kassa, Várad után sor került a kisebb helyekre: adataink szerint az ország tizenhat városában és mezővárosában. Így kerültek az összeesküvésbe Kazinczy és Batsányi, a kassai akadémia több professzora, orvosok, ügyvédek, sőt talán még kereskedők is. Váradon Balugyánszky professzor, Szlávy György főszolgabíró, Kazinczy két öccse, sőt egy lakatosmester is. Ugyanígy Sárospatakon, Szabadkán, Halason, Székesfehérvárott, Szatmárnémetiben, Kőszegen, Körmenden, Rohoncon vagy Ócsán megyei és városi tisztviselők, szabad foglalkozású értelmiségiek, papok, ritkábban polgárok, kereskedők, iparosok. Közülük mintegy hetvenet név szerint is ismerünk.

Mérei Gyula

A tőkefelhalmozás lehetőségei és a kereskedelmi tőke

Egyes mezővárosok, ritkábban falvak örökváltsága minden bizonnyal az árutermelés, mégpedig a mezőgazdasági árutermelés és forgalmazás eredményeként létrejött pénztőke-felhalmozás bizonyítéka, mert több százezer, esetleg 1 millió forintot is meghaladó örökváltság összegének legalább 100–150 ezer konvenciós forint között mozgó hányadát, ami elegendő volt ahhoz, hogy a váltságösszeg fennmaradó részét hosszú lejáratú részletfizetéssel törlessze, aligha tudta a helység másképp előteremteni (például Szentes és Sárospatak 1836-ban, Békéscsaba 1846-ban).

Ruzsás Lajos

A szántó-. rét- és legelőgazdálkodás

Együtt élt a modern földművelési rendszer a háromnyomásossal Károlyi György gróf Nyitra megyei birtokain, valamint a sárospataki és a regéci uradalomban, az ország keleti felében éppúgy, mint a nyugati részén.

Az állattenyésztés

A sárospataki és a regéci uradalomban 1824 és 1833 között a magyar racka juhok száma harmadára apadt, ugyanakkor a finomgyapjas juhoké megnégyszereződött.

Mérei Gyula

A tőkés ipar

Hasonlóképpen durva posztófélék, takarók, pokrócok gyártásával foglalkozott a magyaróvári, részben szintén háziipari fonóbázison épülő, a gyöngyösi, a rajkai, nemesi tulajdonban levő és a sárospataki, kereskedőtőkés birtokában levő posztókészítő üzem is, valamennyi a konjunktúra szülöttjeként.

Benda Kálmán

Napóleon és Magyarország

A radikális eszmék lassanként újraélednek, s a kassai akadémián, a sárospataki és a pápai református kollégiumban a diákok titkos társaságokat alapítanak, s miközben a Marseillaise-t éneklik, meg más francia forradalmi dalokat, egymást „republikánus atyámfiá”-nak szólítják, és így búcsúznak egymástól: „Éljen a szabadság! Tegyük magunkat szabadokká!”[6]

Vörös Károly

A magyar színjátszás kiteljesedése

1827-ben a Nemzeti Játszó Társaság Pest, Miskolc, Kassa, ismét Miskolc, Eperjes, Sárospatak, Debrecen, Nagyvárad, ismét Debrecen közönségének játszik. A miskolciak 1831-ben Rozsnyót, Sárospatakot, Miskolcot: 1833-ban viszont Kecskemétet, Kiskunhalast, Aradot, Hódmezővásárhelyt keresik fel.

Az oktatásügy intézményei

Vizsgálat indult a debreceni és sárospataki kollégium ellen is azzal, hogy a diákok meg nem engedett könyveket olvasnak; a készmárki gimnázium igazgatóját pedig állítólagos katolikus egyházellenes kijelentéseiért állították fegyelmi bizottság elé. 1802-vel visszaállították a legmagasabb fokú római katolikus teológiai képzés céljára a 4 éves tanulmányi idejű hittudományi kart, és számára 8 tanszéket szerveztek. Követve a birodalom más teológiai fakultásain megindult konzervatív reakciót, csakhamar itt is energikusan hozzáláttak a konzervatív teológiai irányzatok visszaállításához. A jogi karon, ahol a tananyagot már az első Ratio Educationis államtudományi ismeretekkel bővítette, nemcsak a tanmenet maradt 1848-ig szigorúan kötött, hanem a tanárok is csak a kormányhatóságilag jóváhagyott, jogfilozófiai megalapozásában a 18. század már elavult természetjogára, a jog gyakorlatában pedig természetszerűen továbbra is a magyar feudális jog elveire épülő tankönyvek alapján voltak kötelesek előadni.

Míg az elsősorban ideológiai vonatkozású tudományokban ilyen módon az egyetem mereven konzervatív álláspontot képviselt, addig a vele szemben támasztott gyakorlati igényekre persze már rugalmasabban volt kénytelen válaszolni. Ez elsősorban az orvoskar vonatkozásában érvényesült, ahol már a II. József által bevezetett tanulmányi rend a 4 éves képzési időben közelebb hozta egymáshoz az orvosdoktori és a sebészmesteri, illetve az ezekre ráépülő szülész- és szemészmesteri képzést, s emellett külön kétéves tanfolyamot hoztak létre falusi felcserek, seborvosok számára is. Ez utóbbi tagolás megmaradt a második Ratio Educationisban 5 évre felemelt orvosdoktori és sebészdoktori képzés mellett is. 1813-ban pedig az új szigorlati rend a külön orvos- és külön sebészdoktori és az alacsonyabb fokú sebészmesteri képzés mellett, az utóbbival azonos szinten hozta létre a fogász-, a szemész- és a szülészmesteri, később a gyógyszerészmesteri képzést is.

A bölcsészkar az első Ratio Educationis értelmében még csupán a többi három kar számára előképzést adó, kötelező 2 éves tanfolyam volt, nemcsak sajátos filozófiai tárgyakkal, hanem a magyar és birodalmi történet, valamint az elméleti matematika, az elsősorban iparra és mezőgazdaságra alkalmazott gyakorlati mennyiségtan, a természetrajz és a kísérleti fizika tanításával együtt. Rendkívüli tárgyakként már kezdettől ide szorult azonban mindazon ismeretek oktatása is, melyek önálló tudományos színvonalú művelését az élet – persze ismét csak az abszolutizmus igényein átszűrt, ezekkel egyeztetett vagy éppen általuk kialakított – követelményei már szükségessé tették, és melyeknek a 2 éves kurzus kötelező tárgyai keretében kibontakozó specializált, tudományos színvonalú oktatása továbbfejlesztésüket jelentette. Így kapott idők folyamán külön tanszéket a történeti segédtudományok művelése, az egyetemes történet, az építészet, a földismeret, a hidrotechnika, a kísérleti fizika, a mechanika, a mezőgazdaságban stb. Ezen a renden a második Ratio Educationis is csak kevéssé változtatott; jellemző módon legfeljebb bizonyos reáliák oktatását csökkentette, de ugyanakkor már heti 1 órában elrendelve (a latin tannyelv változatlan fenntartása mellett) a magyar nyelv tanítását is, és kezdeményezve, illetve továbbfejlesztve a hidromechanika, a hidrotechnika, a térképrajzolás, bizonyos haditechnikai ismeretek, de a szépművészeti és irodalmi ismereteket adó esztétika oktatását is. Egyúttal bármely kar hallgatójának lehetővé tette azt, hogy e tárgyak bármelyikét is hallgassa. E fejlesztés természetesen ugyancsak nem állt ellentétben az abszolutizmus érdekeivel, már csak azért sem, mert itt is kötelező volt az államilag előírt tanmenetek és tankönyvek alkalmazása, jóllehet a nemegyszer igen silányan honorált tanári állások jó része nem is volt mindig betöltve.

Ugyanakkor azonban a második Ratio Edacationis megszüntette az elsősorban az egyetemi és az akadémiai, valamint gimnáziumi tanárok postgraduális utánpótlására szolgáló, az első Ratio Educationis által bevezetett, sőt II. József által a piaristákra kötelezővé is tett úgynevezett repetensi rendszert. Ettől kezdve a királyi gimnáziumok tanári utánpótlása gyakorlatban a római katolikus papi képzettségű személyek monopóliumává lett (bár ellene, mint láttuk, már az 1828–1830. évi munkálatok is tiltakoztak). E szervezetben a bölcsészkarhoz csatolva, de már nem ennek részeként, hanem külön intézményként működött ezenkívül az 1782-ben létesített Institutum Geometricum, a mérnöki intézet, mely elsősorban földmérőket, vízügyi szakembereket képzett, ennek kapcsán mechanikai ismereteket és térképrajzolást is oktatva. Az intézet azonban, melynek 3 éves képzési idejét a második Ratio Educationis 2 évre szállította le, fennállásának 70 évén át végig változatlan tanrendjével és tananyagával a kor növekvő követelményeinek már csak tökéletlenül, egyre kevésbé tudott megfelelni. Az orvoskarhoz csatolva – de ugyancsak nem részeként – hozták létre a II. József által 1782-ben alapított állatorvosi tanszék továbbfejlesztéseként 1799-től a pesti állatgyógyintézetet, korunkon át azonban mindvégig csak elemi előképzettségű személyek, főleg kovácsok 8, majd később 12 hónapos állatgyógyítási kiképzésére.

Az egyetem vonatkozásában az 1812-ig így kialakult újabb szervezet és tanterv a legmagasabb fokú oktatás viszonyait immár a polgári forradalomig megmerevítette. De nem téveszthető szem elől, hogy a felsőfokú képzettség igényét támasztó állásokra – az orvosdoktori pályát kivéve – korszakunkban – de már a 18. század óta is – nem csak az egyetem képesített. A teológia vonatkozásában a felsőfokú oktatás, a lelkészképzés, minden felekezet számára elsősorban saját papnevelő intézményeiben folyt. A lelkészek túlnyomó részét itt képezték. A protestánsoknál az egyetemi rangú teológiai fakultás hiányát külföldi, főleg német protestáns egyetemek látogatása pótolta, bár az abszolutizmus kormányzata ennek maximális szűkítésére törekedett, még arra is készen, hogy Bécsben protestáns teológiát állítson fel (ami még evangélikus vonatkozásban is nehezen ment, reformátusban meg éppenséggel meg is hiúsult). A jogi szakképzés vonatkozásában a joghallgatóknak ugyancsak jóval nagyobb hányada számára az úgynevezett akadémiák adtak végeredményben az egyetemivel azonosan, 2 éves filozófiai előkészítés után 2 éves elméleti oktatást (mely utóbbit a második, az 1806. évi Ratio 3 évre akarta kiterjeszteni, azonban foganat nélkül). E királyi jogakadémiák száma a Magyar Királyságban a feudalizmus utolsó évében 6 volt (Buda, Győr, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Zágráb); ezek mellett 1848-ra 3 kifejezetten katolikus fenntartású úgynevezett líceum is akadémiai ranggal bírt (Eger, Pécs, Temesvár). A protestánsoknak a Magyar Királyságban a debreceni, a sárospataki és a pápai, majd 1831-től a kecskeméti és 1837-től a máramarosszigeti református, illetve a pozsonyi és 1815-től az eperjesi evangélikus kollégiumok adtak akadémiai szintű jogi szakképzést.

A tudományok

Kant nézeteit veszi át vagy ismerteti az erdélyi Köteles Sámuel éppúgy, mint – sokkal színvonalasabban – Sárospatakon Mándi Márton István.

Szabad György

A társadalomtudományok

A kormányzat által megbízhatatlannak tekintett és a sárospataki főiskolára szorult Erdélyi Jánosnak arra azonban nem nyílt lehetősége, hogy az irodalmi életben közvetlen irányító szerephez jusson.

Orosz István

Agrárpolitika

Nem rendeződött a kárpótlás kérdése abban a néhány helységben, amely már 1840 előtt megváltakozott (Nyíregyháza, Csáktornya, Sárospatak, Szentes, Szepes megyei falvak stb.). A törvény hatálya ezekre nem terjedt ki, és e városok és falvak sokszor még a század végén is nyögték az olyan földekért fizetett váltság kamatait, amelyeket volt jobbágytársaik állami kárpótlással szereztek meg.

Vörös Károly

A felsőoktatás

A polgári oktatáspolitika is fenntartja tehát a feudalizmusból örökölt királyi (Győr, Kassa, Nagyvárad, Pozsony), illetve felekezeti (Egerben és Pécsett katolikus, Eperjesen és Nagyszebenben evangélikus, Debrecenben, Kecskeméten, Máramarosszigeten, Pápán és Sárospatakon református) jogakadémiákat előbb 3, majd 1874-től kezdve 4 éves képzési idővel: utóbbi formában tananyagukat és az általuk nyerhető képesítés fokát és érvényét tekintve is teljesen egyenrangúvá téve őket az egyetemi jogi karokkal; csupán a doktoráltatási és magántanári habilitáltatási jogot tartva fenn azoknak.

Hajdu Tibor

Ellenforradalmi tevékenység a győzelmes hadsereg hátában

A Landler-hadtestet viszont nem lehetett megállítani: a városokban és falvakban sorra alakuló helyi tanácsok és önkéntes csapatok támogatásával nyomult előre; e hadjáratban szokatlanul kemény harcban áttörte az ellenség frontját, és 6-án bevonult Kassára. Sárospatak elfoglalásával lényegében sikerült elvágni a csehszlovák hadsereg ruténföldi csoportját.

Lábjegyzetek

  1. Szikszai Fabricius Balázs latin szójegyzéke 1590-ből. Kiadta Melich János. Budapest, 1906. 35.
  2. Ugyanott 300
  3. Kecskeméti Alexis János prédikációs könyve. Kiadta Szuromi Lajos. Budapest, 1974. 364–365
  4. Apáczai Csere János válogatott pedagógiai művei. Összeállította Orosz Lajos. Budapest, 1955. 141.
  5. Kazinczy Ferenc, Pályám emlékezete. Budapest, 1879. 33.
  6. Ugyanott.

Irodalom

A parasztság állatállománya alakulására vonatkozó megállapításokat Solymosi László, A parasztháztartások állatállománya 1666 és 1685 között című előtanulmányából közöljük, amelyet az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones alapján készített e kötet számára: 1666: Murányi (Gömör vármegye), Beckói (Trencsén vármegye); 1669: Ledniczei (Trencsén vármegye), Berencsi (Nyitra vármegye); 1670: Beczkói (Trencsén vármegye); 1672: Balog (Gömör vármegye), Ecsedi és Tasnádi (Szatmár, Szabolcs, Szilágy vármegye); 1673: Szendrői (Gömör vármegye), Szentmiklósi (Bereg vármegye), Rónaszéki (Máramaros vármegye), Enyickei (Abaúj vármegye); 1674: Kőszegi (Sopron vármegye), Erdődi (Szatmár vármegye), Hriczói (Trencsén vármegye); 1676: Sóvári (Sáros vármegye), Pataki (Zemplén vármegye); 1677: Csetneki (Gömör vármegye); 1678: Ungi (Ung vármegye); 1679: Derencsényi (Gömör vármegye); 1680: Regéczi (Abaúj, Zemplén vármegye); 1681: Enyickei (Abaúj vármegye); 1682: Derencsényi (Gömör vármegye); 1684: Leleszi (Zemplén vármegye); 1684–1685: Sárosi (Sáros vármegye); 1685: Ecsedi (Szatmár vármegye), Murányi (Gömör vármegye). Az uradalmak urbáriumai: Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones.

A sárospataki országgyűlés iratai: Acta Conventus Sarospatakiensis. Magyar Országos Levéltár G 27 V. 1. a. Összefoglalóan Köpeczi Béla—R. Várkonyi Ágnes, II. Rákóczi Ferenc (Budapest, 19762. 326–330).

Kiadványok