Súr vezér

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Súr (Szlovákia)
955
június: Követek mennek Magyarországról a több oldalról támadott I. Ottó táborába; Ottó nem vállal adófizetést, mire bajor urak vezetésével Bulcsú harka, Lél herceg és Súr vezér serege Augsburg ellen vonul.
augusztus 10. A Lech folyó mezején I. Ottó és a szövetséges hercegek serege megveri a magyar sereget; a hazavonuló magyar vezéreket elfogják, és I. Henrik bajor herceg Regensburgban felakasztatja őket.

Györffy György

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

Feltehetőleg Boleszlav kérésére történt, hogy júliusban, amikor a magyarok nem szoktak hadjáratot indítani, a Duna északi oldalán magyar sereg vonult a Csehországgal határos Nordgau felé. 950 augusztus 9-én, körülbelül ugyanakkor, amikor Boleszlav megadta magát, a magyarok a Luhe folyónál megsemmisítették a bajor sereget. A győzelem jelentőségét csökkenti, hogy második vonalbeli seregek csaptak össze: magyar részről a Duna északi oldalán nem a fejedelmi had, hanem valamelyik dux (Lél vagy Súr) vonult fel, bajor részről szintén nem a herceg elit hadereje, hanem az otthon maradt katonaság vette fel a harcot.

Amíg a követek távol voltak, Bulcsú újból felkészült a harcra. A harka uralma alatt levő nyugati országrész harcosain kívül az Árpád-házi Tas fia Lél nyitrai dux és Súr pozsonyi vezér kabar dukátusi serege vonult fel. Amint a követek eredménytelenül visszaérkeztek, júliusban a scheierni gróf vezetésével megindultak Bajorországon át Augsburg megvételére, ahol Ottó egyik fő támasza, Ulrik püspök székelt. Amíg a kisebb csapatok szerteszóródva pusztítottak, addig a fősereg augusztus első napjaiban Augsburggal szemben, a Lech jobb partján ütött tábort. Innen keltek át a város ostromára. Az első nagy ostromot a város Lech felőli kapuja előtt azért hagyták abba, mert egyik vezérük elesett: holttestét magukkal víve vonultak vissza. Másnap harci gépekkel kezdték támadni a falakat, de déltájban a magyarbarát Arnulf fia, Bertold hozta a hírt, hogy Ottó király serege Ulm felől közeleg, mire felhagytak az ostrommal.

Ottó Szászországból elindulva futárokat küldött hűbéruraihoz, és csatlakozásra szólította fel őket. Mire Augsburghoz ért, 8 légióból állt serege. Három bajor légiót a beteg Henrik küldött; ez lett az élcsapat. A negyediket, a frank légiót, Vörös Konrád vezette, az ötödik, számban a legnagyobb, a szász királyi sereg volt, a hatodik és hetedik, sváb légiót Burghardt herceg vezette, a nyolcadik, cseh légió Boleszlav fejedelem vezetésével a hátvédet adta, és a tábort őrízte. Egykorúak 23 000 főre teszik a sereg létszámát; ma 10 000 és 20 000 közötti létszámra becsülik.

A magyarok létszámát egyes német krónikák 100 000-nél is többre tódítják. A német gyalogoshaddal szemben a magyarok sok lovasa és vezetéklova nagyobb tömegűnek tetszhetett a ténylegesnél, de tudva azt, hogy ez a had csak alig negyedrésze volt a magyar haderőnek, bizonyos, hogy jóval 20 000 alatt volt.

955. augusztus 10-én a magyar sereg Augsburg mellett a nyugatról közelgő német haddal szemben vonult, ugyanakkor egy seregszárny a Lechen átkelve, hátulról megtámadta a német tábor felől elhelyezkedő cseh légiót. A támadást sikerült visszaverni, amit Widukind nem a cseheknek, hanem az őket megsegítő sváboknak és Konrád frankjainak tulajdonít, de a Sankt Gallen-i évkönyvek szerint a csehek verték meg Lél seregét. A megkerülő hadmozdulat a magyar taktika szerint a katonai segédnépek feladata volt, s így ez a sereg a Lél vezette kabar-székely haddal azonosítható. A német fősereg is ellenállt Bulcsú hadereje nyílzáporának, noha Konrád herceg torkán nyíltól találva halt meg, és amikor a nehéz fegyverzetű falanx megindult, a magyarok egy része futásnak eredt, amitől felbomlott a hadrend. A Lech átkelője felé siető magyar seregről az Augsburg falairól figyelők kezdetben meg sem tudták állapítani, hogy a magyarok hadmozdulatot hajtanak-e végre, avagy menekülnek. Bár a csatában és a Lech folyón való átkeléskor sokan ott pusztultak, a menekülők vesztesége ekkor még nem volt sokkal nagyobb, mint a győzteseké.

A magyar sereg megfutamítását a bajor nép felkelése változtatta megsemmisítő győzelemmé. Ottó a magyar tábor megszállása és a foglyok kiszabadítása után másnap reggel futárokat küldött a várakba és a révekhez, hogy tartóztassák fel a magyarokat. A felkelők ideje az éjjel volt, amikor a magyarok nyilaikat nem használhatták. Ahol betértek egy faluba éjjelezni, ott a falut körülfogták és felgyújtották, ahol éjjel a révekhez érkeztek, ott a magyarokat évtizedeken át kiszolgáló révészek a vízbe fordították a kompot, és a túlparton is ellenség várta őket.

A menekülés fő iránya a münchen-Ebersbergi út lehetett. Valószínűleg ezen az úton, valamelyik révnél esett Bulcsú fogságba. Lél és Súr vezéreket a XIII. századi Ebersbergi Krónika szerint Ebersberg vár ura, Eberhard gróf a várnál fogta el, és a magyar vezérek díszeiből 3 font aranyat és sok ezüstöt adott saját egyházának kegytárgyak készítésére. Ez a tárgyhoz fűződő hagyomány több hitelt érdemel, mint a távoli Sankt Gallen-i szerzetes feljegyzése, aki szerint Lél királyt” a csehekkel vívott csatában fogták el. Mivel Boleszlav cseh fejedelem nem vett részt a magyar had üldözésében, hanem seregével az elbai szláv hadszíntérre követte Ottó királyt, valószínűbb, hogy Lél és a csehek ütközete az augsburgi csata első nagy összecsapásának emlékéből fakadt, amellyel összekapcsolták Lél elfogásának hírét.

A fogoly vezéreket Regensburgban a beteg Henrik elé vitték. A halálán levő herceg, aki néhány éve kiheréltette az aquileiai pátriárkát, és néhány hónapja megvakíttatta a salzburgi érseket, természetének szabad utat engedve, felakasztatta a magyar vezéreket.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

A 955-ben elfogott magyar vezérek, Bulcsú, Lél és Súr uralmi területét elég jól ismerjük, egyrészt a magyar krónikákból, másrészt a nevüket fenntartó szálláshelyekből.

Bulcsú harka, mint fentebb már szóltunk róla, a Balatontól északnyugatra uralma alatt tartotta Zala és Vas megye területét és talán a Rába vidékét. Lél herceg a krónikák szerint a nyitrai részek ura volt. Téli szállása a Duna komáromi partján fekvő Lél nevű faluban lehetett, míg nyári szállásának emlékét a Nyitra folyó felső völgyében fekvő Lelóc (Lelovci) falunév tartotta fenn. A vele együtt elfogott „király”-t, Súrt a dukátushoz tartozó Pozsony megye népessége uralta. Szállásai – mint a nevét őrző Súr falvak fekvése mutatja – a Kis-Kárpátok, a Kis-Duna és a Vág között terültek el, éspedig a Fekete-víz és a Dudvág felső szakaszánál, valamint összefolyásánál. A Veszprém megyei Súr falu, Fajsz szállásának közelében, a fejedelemmel közelebbi kapcsolatot sejtet.

A három vezér telephelye világosan elárulja, hogy 955 nyarán csak a Nyugat-Magyarországon élő vezérek haderejét mozgósították; legfeljebb tíz-tizenkét vármegyényi terület vitézei, a magyar haderő egynegyed része gyülekezett a Bulcsú harka vezette seregbe. Ez a haderő legalább 5000, legfeljebb 10 000 főt tehetett ki, tehát körülbelül egyenértékű volt a német sereggel.

A Lél és Súr vezette kabar–székely sereg emberanyagban bekövetkezett vesztesége sokkal mélyebben érintette e területek honfoglaló lakosságát, mert itt a nomád állattartó nagycsaládok férfi tagjai több mint felerészben elpusztulhattak, és ez a megmaradt rokon aulok összevonását, a nomád családi termelőegységek számának jelentékeny csökkenését eredményezhette. Némileg enyhítette a demográfiai következményeket a magyar és kabar–székely társadalom házassági rendje, amennyiben a többnejűség lehetősége fennállt, és ehhez e levirátus szokása járult, ami megkövetelte, hogy az özvegyek a család következő férfitagjának asszonyaivá váljanak, s így a gyermekek és az állatvagyon a családban maradjanak. Bár ez elősegítette, hogy az emberutánpótlás a 970-es évekre jelentős részben biztosított legyen, ez is csak a családok összevonása árán vált lehetségessé.

Ehhez járult a magyarok azon hiedelme, hogy a megölt ember a túlvilágon a gyilkos szolgája lesz. Az augsburgi csatában nemcsak a magyar sereg java lett a németek szolgája, hanem a magyarok főemberei, Bulcsú harka, Lél és Súr vezér haláluk órájától kezdve a bajor hercegnek szolgáltak a túlvilágon. Az élő és a túlvilág vélt összefüggéséből adódott az a szilárd hiedelem, hogy a németek szolgálatába kerültek a magyarok fővezérei, akik a magyarok minden titkát ismerték, és akik mint kielégítetlen, nyugtalan lények készek voltak ártani az itt maradottaknak. Ez a hiedelem válthatta ki, hogy a tényleges veszteség olyan csapássá nőjön, ami teljesen megbénította a magyarokat nyugat irányában.

Az erőviszonyok átrendeződése

A 955. évi vereséggel hozható kapcsolatba Fajsz fejedelemségének megszűnése. A magyar hagyomány még nevének emlékezetét is eltörölte, s vele együtt Bulcsú és Lél vezértársáét, Súrét is, aki Fajsz-ági birtokán, Veszprémben és Somogyban rendelkezett szállásbirtokkal, sőt dukátusi részt is birtokolt, Tas fia Léllel egy sorban. Minthogy az Ebersbergi Krónika Súrt rexnek mondja, és elébe helyezte Lél duxnak, nem lehetetlen, hogy Súr Fajsz fejedelem fia volt, de szállásai alapján mindenképpen a fejedelem legszűkebb köréhez sorolható. Súr bukása Fajsz katonai erejét is nagyon meggyengítette, s így a nagyfejedelemnek el kellett tűnnie. Fajsz és Súr nevének kiveszése a vezérnévsorokból és mondákból aligha a feledés rovására írandó: nevüket bizonyára azon tilalmazott nevek közé sorolták, amelyeket nem szabad emlegetni, mert bajt idéznek fel.

A magyar régiségben ismeretesek a névtabuk. Ilyenek a tulajdonságjelzővel körülírt állatnevek, mint például a szarvas, farkas, sertés, ilyen a szláv szóval nevezett medve, amit a vogulok is csak körülírva mernek megnevezni (például „nagy barnai erdei öreg”). Arra, hogy voltak tilalmazott vezérnevek is, a hun történet szolgáltat analógiát, amikor az Attila által megölt Buda nevét tilalmazott névnek mondja.

Hogy mi lett Fajsz sorsa, nem tudjuk. Rituális királygyilkosságra aligha gondolhatunk akkor, amikor a fejedelem után következő főméltóság, a gyula nemcsak bizánci patrícius, hanem buzgó keresztény is volt, és püspök működött az országban. Ha a gyula uralmi területén, ott, ahol utóbb családtagjai rendelkeztek partvonalakkal, a Kisküküllő mentén, feltűnik Fajsz falu – egy olyan szállásváltó úton, amely a böszörmények lakta Szancsaltól a parajdi „Sóvárad”-ig terjed –, arra is gondolhatunk, hogy a nagyfejedelem ide vonult vissza száműzetésbe.

Fajsz trónjának örököse a rangidős herceg, Taksony lett. Taksony 947-ben mint a nyitrai részek ura sikeres hadjáratot vezetett Itáliába, és II. Berengárt a szövetség megújítására és adófizetésre késztette. Abból a körülményből, hogy 955 előtt már Lél és Súr birtokolta a nyitrai dukátust, arra következtethetünk, hogy időközben Taksony lett a bihari részeken országló Tas utóda.

Irodalom

A Sankt Gallen-i Évkönyv rövid és bibliai hatásról tanúskodó bejegyzése a két csatáról: Bulcsúnak Ottóval és Lélnek a csehekkel vívott ütközetéről (Gombos, I. 199) csakis a fentiekkel azonosítható, mert a csehek ugyanúgy nem üldözték a magyarokat, mint Ottó, és az ebersbergi feljegyzés Lél és Súr fogságba kerülését több hitelt érdemlően mondja el (Gombos I. 522). Ha Lélt a csehek fogták volna el, nem került volna Regensburgban Henrik elé, hanem Ottó foglya lett volna.

Bulcsú, Lél és Súr nyugat-magyarországi szállásaira és viszonylag kisebb haderejére lásd Györffy György, Archeologiai Értesítő 97. 1970. 221–224.