Salzburg

A Múltunk wikiből
Ausztria Salzburg tartományának székhelye
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
796
nyár Pippin, Itália királya, Nagy Károly fia – seregeivel meghódoltatja az avar kagánt, előtte a Dunánál alkalmi egyházi konferenciát tartottak az aquileai pátriárka és a salzburgi püspök vezetésével.
799
A salzburgi egyház erőszakos térítése miatt a tudun és népe fellázad, megölik Gerold grófot; Tersactium (Fiume) lakosai Erik herceg halálát okozzák.
850
Liudprand érsek a salzburgi egyház pannoniai központjában, Mosaburgban Mária tiszteletére templomot szentel fel.
861–862 körül
Az önálló pannon egyház megteremtésére törekvő Osbald chorepiscopus I. Miklós pápával tárgyal, Adalwin salzburgi érsek azonban kolostorba záratja.
874
Kocel utóda, Gozwin és Theotmár salzburgi érsek részt vesznek egy bettobiai (Ptuj) templom felszentelésén.
1127
május 4. Leég a salzburgi székesegyház; újjáépítésére II. István király is küld ajándékot.
1176
nyár: Walter pápai legátus Győrben tárgyal a salzburgi érsekség betöltésének ügyében.
1797. október 27.
Campoformióban aláírják a békét I. Ferenc és Franciaország között. Ferenc Velence, Istria, Dalmácia és Salzburg ellenében lemond Belgiumról és Lombardiáról.
1867. augusztus 18–23.
Ferenc József és III. Napóleon salzburgi találkozója.
1918. július 9.—október 11.
Salzburgban német–osztrák-magyar tárgyalások a közép-európai vámunióról.

Bóna István

A korai avarok és a szlávok

Mindez nem változtat azonban a lényegen, azon, hogy az avarok a VII. század elejétől a Hamburgtól Bambergen, Passaun, Salzburgon át Aquileiáig terjedő vonaltól keletre, az Epirosz, Macedonia, Thracia vonaltól északra és a Dnyepertől nyugatra elterülő óriási kiterjedésű szláv világ kellős közepébe kerültek.

Az avar birodalom felbomlása

  • A Karoling-hatalom a szászoknál kudarcot vallott balfogásokkal kezdte uralmát az új területek felett. A királyi missitől (kiküldött teljhatalmú biztos) elrendelt adószedés éppúgy kalandorok kezébe került, mint a térítés. A salzburgi püspök a király ismételt parancsa ellenére sem látott hozzá az egyházi szervezet kiépítéséhez.
  • A döntő hibát az időközben salzburgi érsekké emelt, az avaroktól 791 óta személyesen rettegő Arno követte el.

A kelet-magyarországi avarság pusztulása

A véglegesen meghódoló tudunt Károly testőrcsapata (scarája) kísérte 803 októberében előbb Salzburgba – ahol a leendő pannon egyházi szervezetet rendezték –, majd onnan Regensburgba.

Az Oriens és korai szervezete

A meghódított pannon föld lakosainak megtérítésével két egyházi szervezetet bíztak meg már 796-ban. A Drávától délre eső Pannonia Inferior az aquileiai pátriárka felügyelete és joghatósága alá került. Az avar Pannonia Superior s vele a Duna északi oldaláról határos szláv törzsek egyházi kormányzását a 798-tól érsekség rangjára emelt Salzburg látta el. Kivették azonban közvetlen joghatósága alól Avaria és Sclavinia provinciát, amelyek a passaui püspöki székhez kerültek.

Az Oriens közigazgatásának átszervezése, 828–829

829. november 18-án az egyházmegyék határait Német Lajos az új Pannonia keretei közt szabályozta. Passau kapta Pannonia Superiort, amely nem más, mint az egykori Avaria a Rába–Rábca vonaláig kiterjesztett új, keleti határral, míg a Rábától délkeletre Salzburg kezében maradt az új Pannonia Inferior diocesis. Ez az egyházmegyei felosztás szerepel a 871-ben írott Conversio Bagoariorum et Carantanorum című salzburgi iratban, mégpedig úgy, mintha Nagy Károly és Pippin rendelkezésére visszamenő „örök és megváltoztathatatlan” egyházi és tartományi felosztás volna. A valóságban a földrajzi és egyházi fogalmak mesterséges antikizálása, egyházpolitikai célokból.

863-tól kezdve a 870-es évek végéig feltűnik a források egy részében Pannonia meglepő, új elnevezése: Carantania, a karantánok regiója, regnum Carantanorum, esetleg a vele azonos jelentésű Sclavinia. Területi körülhatárolása pontosan megfelel a korabeli Pannoniának. Az elnevezés számtalan téves politikai, etnikai és egyházpolitikai elmélet alapja lett. Kizárólag alpesi és pannon szlávok lakta, politikailag Karantániával egyesített félvazallus államként értelmezik, amelynek közös karantán–pannon egyháza lett volna, karantániai székhellyel, stb. Ilyen karantán–pannon etnikai feudális állam és közös karantán–pannon egyház létezése nem igazolható. Az elnevezés az apja ellen lázadó Karlmann ambícióival és a Conversio egyházpolitikai szóhasználatával függ össze, csak Karlmannhoz közel álló forrásokban szerepel. Amikor 861-ben Karlmann mint az Oriens prefektusa fellázadt Német Lajos ellen, és rövid időre meghódította és egyesítette az Innig terjedő területeket, letette prefektusi címét, és Carantania vagy Carantania és Sclavinia urának, királyának stb. nevezte magát. A vereség, majd apjával való kibékülése után a prefektusságba visszahelyezett Karlmann (864–876 közötti) nem titkolt politikai törekvései tükröződnek az uralma idején írott salzburgi vitairatban is, szerzője a Karlmann-féle koncepció értelmében jelölte meg az Oriens egyes részeit. Ez az elnevezés Német Lajos, Ifjabb Lajos és Arnulf okleveleiben egyetlen esetben sem fordul elő, mindenkor megkülönböztetik Carantaniát az egyre következetesebben mindvégig Pannoniának nevezett tartománytól. Bóna István/Az Oriens közigazgatásának átszervezése, 828 - 829|Az Oriens közigazgatásának átszervezése, 828–829]]

Az egyház

A bajor egyház Pannoniában nem emelkedett hivatása magaslatára. Nem építette ki az önálló pannoniai egyházi szervezetet, elsősorban a hatalom és a birtokszerzés érdekelte, mindvégig gazdasági forrásnak tekintette Pannoniát és népét. A bajor püspökök nem követték azt a gyakorlatot, amelynek saját létüket köszönhették, s amely a Karoling politikai hatalomnak továbbra is ideológiai fegyvere maradt: az önálló püspökségek alapítását. Az Inntől az avar pusztákig terjedő hatalmas területen, a mai Ausztria, Szlovénia, Horvátország és Nyugat-Magyarország földjén évszázados uralmuk alatt egyetlen püspökséget sem létesítettek. Sőt mi több, egy-egy terület alsó egyházi szervezetének felállítása után az adminisztratív térítések irányítására létesített missziós püspökségeket (chorepiscopus, valójában püspöki jog nélküli presbiter) is egymás után megszüntették. Karantániában Virgilius püspök már a VIII. században felfüggesztette a segédpüspökséget, ugyanezt tette Liupram érsek és Passau püspöke a IX. század közepén Pannoniában. A 860-as években a salzburgi egyház hatalmát Pannonia térségében a mosaburgi esperes képviselte, s bár Passau korabeli belügyeiről nem sokat tudunk, a Rábától nyugatra sem lehetett kedvezőbb a helyzet.

A mulasztások a hódítás korára mentek vissza. Salzburg – Paulinus aquileiai pátriárka tiltakozása ellenére – csupán tizedszolgáltató közegnek tekintette Pannonia avar népét, ez kergeti már 799-ben felkelésbe a lakosságot, mint az maga Arno érsek is kénytelen-kelletlen elismerte. Károlynak és a világi hatalomnak kellett erélyesen beavatkoznia, hogy a térítésnek legalább a formáit betartsák. Így került Pannoniába, valójában csupán Avariába (ahol gyorsan birtokot foglalt magának) az első salzburgi chorepiscopus, Theoderich (Dietrich), aki 805-ben Ábrahám kagánt megkeresztelte. Utóda, Ottó, Adalram (821–836) érsek idejében működött, 829 után mindenesetre már a Rábától délkeletre, mivel a Rábáig terjedő Pannonia az évben a passaui püspök joghatósága alá került. Passautól küldött követője, Anno birtokai már csak részben feküdtek Avariában, ezeket utóda, Alberich örökölte. Székhelyük valahol az avarok lakta föld nyugati végein lehetett.

A helyzet a IX. század közepén, Liupram (836–859) és Adalwin (859–873) érsekek idejében ugyan javult valamit, de nem annyira egyházi, mint inkább világi kezdeményezésre. A gyorsan szaporodó birtokokon földesúri magánegyházak létesültek: 871-ig 23 független templomot sorol fel az Oriensből a salzburgiak védekező irata, ehhez az egyházi magánbirtokokon egyházi birtokosoktól létesített néhány templom járult. Pribina magánegyháza volt Mosaburg temploma is (Keresztelő János bazilikája), regensburgi papját, Dominicus (Minigo) presbitert csak később rendelte alá Salzburgnak.

A IX. század közepén a salzburgi egyház pannoniai központja Mosaburg lett, elsősorban Pribina dux buzgósága révén. 850-ben Mária tiszteletére új templomot szentelt fel Liupram érsek. A kőből épült tiszteletreméltó főtemplomot már Kocel idejében szentelték fel, a Kocel Róma-barát egyházpolitikáját támogató II. Hadrián (Adorján) pápa (867. december 14-től) iránti figyelemből Adorján vértanú tiszteletére, akinek ereklyéit is sikerült megszerezniük. Pribina fia, Kocel buzgóságban nem maradt el apjától, s a környéken fekvő birtokain több egyházat alapított, az egyiket 865-ben Adalwin érsek szentelte fel Szent Mihály tiszteletére a nem túl távoli Ortahu nevű birtokon.

Ha a Rába–Balaton–Dráva által bezárt háromszögben, beleértve a mai Észak-Szlovéniát is, a salzburgi egyház 70 esztendei tevékenység után még 30, többnyire fából épült templom létesítésével sem volt képes „dicsekedni”, s ez ideig egyetlen olyan világi központra tudott csak támaszkodni, ahol három(!) templom volt (a moráviai Milulčice erődjében eddig 11 templomot tártak fel az ásatások), akkor elképzelhetjük, milyen gyenge lábakon állott az egyházi szervezet. Elegendő volt, hogy Kocel, a három templom kegyura barátságosan vendégül lássa Metódot és tanítványait ahhoz, hogy a salzburgi érseki szék uralma kártyavárként omoljon össze, Mosaburg esperese, Rihpald elmeneküljön, s az egyházi szervezet ellenállás nélkül a görög filozófus kezébe kerüljön. A salzburgi érsekség tehetetlen haragjának örök dokumentuma az önmaga igazolására írott védekezőirat – a pannoniai szláv egyházi viszonyok egyetlen részletes forrása. A KocelMetód problémát végül csak a keleti frank hatalom erőszakos beavatkozása tudta megoldani. Kocel frank utóda, Gozwin, a Pannoniába siető új salzburgi érsekkel, Theotmárral már 874-ben felszenteli Pettobia (Ptuj) második templomát, s a IX. század végéig még további pannoniai templomalapításokról értesülünk. Az alapvető helyzet azonban alig változott. A katasztrófa évében, 900 nyarán Theotmár salzburgi érsek és püspökei VIII. János pápához írott levelükben elpanaszolják, hogy Pannoniában, legnagyobb provinciájukban a morvák és a magyarok támadása után alig maradt egyház, napokig lehet menni anélkül, hogy településre akadnának.

A pannoniai bajor–frank egyházi szervezet kiépülésének korlátait és visszásságait Nagy Károly rendelkezése alapozta meg. A király 796 után megengedte a püspököknek, kolostoroknak, sőt magános egyházaknak, hogy az újonnan meghódított terület elhagyott földjeit formaságok nélkül birtokba vegyék. Az egyházak versengve élnek a lehetőséggel, elsősorban a salzburgi érsekség, a passaui és regensburgi püspökség, a niederaltaichi apátság, de más apátságok is. Salzburg utazó érsekei – az Ennstől kiindulva Baranyáig, onnan vissza az Alpeseken át Salzburgig – valószínűleg mindenkor saját földjükön tölthették az éjszakát. 860-ban az Oriens–Pannoniában fekvő negyvennégy(!) salzburgi birtok közt szerepelt Savaria civitas, az egyetlen nyugat-dunántúli római város, amelynek romjai közt 791-ben és 805-ben még emberek éltek, 10 elnyelt egyházi birtok templommal együtt, és két beolvasztott világi nagybirtok. Kocel birtokainak konfiskálásakor rátették kezüket az egykori Pribina-birtokok nagy részére is – ezeket a Conversio úgy tünteti fel, mintha már 847–850 előtt is a birtokában lettek volna. A valószínűleg IX. századi eredetre visszamenő híres hamisítvány, az Arnulfinum adatai többnyire nem járhatnak messze a valóságtól. Savariában már az egyházat, tizedét és birtokait salzburgi tulajdonnak mondja, salzburgi tulajdonba ment át a mosaburgi (zalavári) Szent Adorján-monostor, keleten salzburgi birtokként tűnnek fel V. Aecclesiae (Pécs), nyugaton a nemrég alapított durnawai Szent Rupert-monostor (Somlóvásárhely) egyházat is, tizedével és a város kétharmadával együtt. Más egyházak, például Regensburg, Freising vagy Passau gyarapodásáról adatok hiányában keveset tudunk, de a folyamat hasonló lehetett. Megindult a belső birtokcsere, a Rábától keletre például a regensburgi püspök és a mondsee-i apát cserélt birtokot.

830 után, az Oriens új rendezésével egy időben, egymás után ismertetik el Német Lajossa] a szerzett birtokokat, még 863-ban is sor kerül Nagy Károly felhatalmazása alapján foglalt földbirtok határainak oklevélbe foglalására. Nemcsak az önálló pannoniai egyházat nem engedte megszületni a bajor egyház, de a világi hatalom megerősödésének, az egykori római városok újjászületésének is gátja lett. Mezőgazdasági gyarmattá változtatta a pannon földet, a birtokok a fiscus és a magánosok kezéből átcsúsztak az egyházéba, lakosai távoli püspökségek és apátságok szolgáivá váltak.

Györffy György

A nyugati „békeövezet” kialakítása és a távolsági kalandozások kezdete

A következő évben maga Arnulf jelent meg csapatokkal Bajorországban; Salzburgból nyomult elő Regensburgba]], de Konrád király serege elől visszahátrált Magyarországra.

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

  • Henrik bajor herceg újra bevonult Regensburgba, és először Arnulf magyarbarát rokonságára, a scheierni grófokra támadt. 955 tavaszán kitolatta Herold salzburgi érsek szemét, aki 954-ben a magyarokkal szövetkezett.
  • A fogoly vezéreket Regensburgban a beteg Henrik elé vitték. A halálán levő herceg, aki néhány éve kiheréltette az aquileiai pátriárkát, és néhány hónapja megvakíttatta a salzburgi érseket, természetének szabad utat engedve, felakasztatta a magyar vezéreket.

Az augsburgi csata vélt és valós jelentősége

Az augsburgi csatát két tényező avatta a magyarokat megsemmisítő korszakos német győzelemmé. Egyrészt Ottó király trónjának 955. évi megszilárdulásával megindult a nagy uralkodó dicsőítése, ami csak fokozódott császárrá koronázása, 962 után. A propagandát maga Ottó indította el az Isten adta győzelemről szétküldött proklamációval. A propagandának a továbbiakban fontos eleme volt a magyarokon vett győzelem nagyítása, ami két tódításban nyilvánult meg: egyrészt a magyar sereg létszámának a sokszorosára való nagyításában, másrészt a megsemmisítő győzelemnek a Lech mellé helyezésében, ahol Ottó is jelen volt. Ezt a tendenciát tükrözi még a realitás határai között a Salzburgi Évköny következő években bejegyzett adata: „a magyarok legnagyobb serege megöletett Bajorországban a Lech mellett”[1]

Udvar és udvari szervezet

Komolyan számításba veendő, hogy a IX. századi Pannonia feudális urainak udvarházai és szolgáló népei, amilyenek Braszlav comes zalavári és a salzburgi érsek pécsi uradalmában fellelhetők, szervezetükkel együtt nem kerültek-e magyar vezérek kezére. A pannoniai honfoglalás jobbára vértelen lezajlása és számos szláv foglalkozásnév meghonosodása támogat egy ilyen feltevést, ugyanakkor ellene szól, hogy a honfoglalás előestéjén maga a salzburgi érsek tudat Pannonia teljes elpusztításáról, és ezt támasztja alá a IX. századi helységnevek megszűnése és a temetők folytonosságának abbamaradása.

Új egyházi alapítások, újjászervezés

[[István egyik utolsó monostoralapítása lehetett a Tornova-, ma Torna-patak mellett épített bencés apácamonostor a Somló hegy alatt. E helyen már a IX. században rendelkezett a salzburgi érsek egy Szent Rudbert tiszteletére emelt egyházzal, mely a Paravoz-hegy körül fekvő szőlők nemes borát élvezte. Az egyház újjáépítésekor azonban patrcíniumát, a salzburgi védőszentet nem hagyták meg, mert ez Salzburg pannoniai igényjogát támasztotta volna alá. Ez volt az oka, hogy Magyarországon ez esetben, de máskor is, a Rudbert (Ludbert) nevet a hasonló Lambert névvel helyettesítették.

Kristó Gyula

Pénzviszonyok

A pénztörténet a XII–XIII. század fordulójától a tatárjárásig terjedő korszakot a friesachi dénárok korának tekinti Magyarországon, az elnevezéssel is utalva ara, hogy a külföldi pénzek közül főleg a salzburgi érsek által Friesach karintiai városban vert pénz terjedt el. A korszak éremleleteiben tömegesen, százával és ezrével kerültek elő friesachi dénárok.

III. Béla konszolidációja

1176 nyarán a magyar király lehetőséget biztosított Walter pápai legátusnak arra, hogy magyar területen, Győrött tárgyaljon a salzburgi érsekség betöltésének ügyében, amelyért pápapárti és császárpárti jelölt versengett.

Az új berendezkedés hívei

1206-ban a kalocsai káptalan választásával kezdeményezte, hogy az esztergomi érsekké lett János helyét Bertold foglalja el a kalocsai főpapi székben. Már ez a lépés sem nélkülözhette II. Endre kezdeményező szerepét, még inkább latba vetette azonban a magyar király befolyását a pápánál, hogy kieszközölje sógora érsekké tételét. Azzal érvelt, hogy Bertold kalocsai főpappá válása mind az ő, mind az ország számára hasznos és szükséges dolog. A pápa a salzburgi érseknek adott megbízást, hogy ítélje meg Bertold alkalmasságát. A magyar határon lezajlott „vizsga” kedvezőtlen eredménnyel zárult Bertoldra nézve, mert bár olvasni és a maga nyelvére, nyilván németre tudta fordítani a Szentírást, továbbá nyelvtani ismeretei is megfeleltek, de teljesen járatlan volt a kánonjogban és a szentbeszédek tartásában, s huszonöt éves lévén, öt évvel alatta maradt annak a kánoni életkornak, amely szükséges volt az érseki szék betöltéséhez. Így hát a pápa nem erősítette meg Bertoldot, hanem azt ajánlotta, hogy harmincadik életéve eléréséig művelje magát az egyházi tudományokban.

Írásbeliség

  • A Pray-kódex gyakorlatlan kézre valló tollrajzai salzburgi mintaképekre utal­nak.
  • A salzburgi könyvfestészetet képviselő Admonti vagy Gutkeled biblia kevéssel elké­szülte után Magyarországra került, s egy évszázadon át a csatári monostor kincsei közé tartozott.

H. Balázs Éva

Az állam és egyház viszonyának átrendezése

II. Józsefnek jó oka volt e rendelet kibocsátására, különösen örökös tartományaiban, ahol ily módon például elejét tudta venni a salzburgi érsek nemkívánatos befolyásának.

Benda Kálmán

A francia háborúk

Miután Napóleon 1805. december 2-án a morvaországi Austerlitznél élete legnagyobb csatájában megsemmisítette az egyesült osztrák és orosz sereget, Ferenc császár békét kért. A tárgyalások Pozsonyban folytak, s a városról elnevezett békében Ferenc császár lemondott Velencéről, Dalmáciáról, Tirolról és Vorarlbergről, svábföldi és badeni birtokaiért viszont kárpótlásul megkapta Salzburgot. A császárság területben és lakosságban jelentősen megcsökkent.

Napóleon és Magyarország

Kikapcsolva a külügyminisztereket, a két uralkodó megegyezett egymással, s október 14-én megkötötték a schönbrunni békét. Az Osztrák Császárság mintegy 150 ezer négyzetkilométernyi területet vesztett, három és félmillió lakossal. Elvesztette Krajnát, Triesztet, Karintia déli felét, s Magyarországból is lekanyarították Horvátország tengermenti részét. Galíciát a Napóleonnal szövetséges orosz cár kapta, Berchtesgadent, Salzburgot és az Inn-kerületet Bajorország.

Diószegi István

A nyugati küldetés utójátéka

1867 nyarán Ferenc József és III. Napóleon Salzburgban találkozott. A francia császár véd- és dacszövetség megkötésére tett ajánlatot. Ha Poroszország megsérti a békét, Franciaország és Ausztria közösen lép fel ellene, és a győzelem után visszaállítják a prágai béke előtti állapotokat. A kecsegtető ajánlatot Beust nem tartotta elfogadhatónak. Az uralkodó számára szerkesztett emlékiratában arra figyelmeztetett, hogy a Franciaország oldalán viselt háború beláthatatlan belső nehézségekkel járna. Ferenc József, noha az udvari körökkel együtt a revanspolitika híve volt, elfogadta külügyminisztere érveit. Ám az osztrák–francia tárgyalásos érintkezés a salzburgi fiaskó után is fennmaradt.

Galántai József

A gazdasági bomlás

A Mitteleuropa vámuniónak egyre több híve akadt. 1918 júniusában megkezdődtek az előkészületek Németország és a Monarchia ilyen irányú tárgyalására. Károlyi, majd Apponyi tiltakozott, Tisza is ellenezte a vámuniót, a németek azonban erőteljesen szorgalmazták; július elején Salzburgban megkezdődtek a tárgyalások, de a Monarchia képviselői tartózkodtak a végleges döntéstől.

Lábjegyzetek

  1. Gombos I. 754.

Irodalom

  • A 860. évi salzburgi birtokmegerősítő oklevélben szereplő helynevek azonosításáról: H. Koller Der östliche Salzburger Besitz im Jahre 860. (Burgenlandische Heimatblätter 22. 1960, 89–106); Fr. Posch, Zur Lokalisierung des in der Urkunde von 860 genannten Salzburger Besitzes (Mitteilungen der Gesellschaft für Salzburger Landeskunde CI. 1961. 250. skk.) – egyik munka eredményei sem megnyugtatóak.
  • A Conversio Bagoariorum et Carantanorum c.12-ben idézett híres, 847. évi (?) Pribina-féle oklevél biztosan interpolált. Már keltezése is kétes: az év nem egyezik az indictióval – ez a hamis oklevelek egyik biztos ismertetőjegye. Az invocatio és a tanúk az eredeti oklevélből származnak. A szövegbetoldás Salzburg állítólagos jogait hangsúlyozza, holott Salzburgnak még 860-ban sem volt Pribina központjában birtoka.

Kiadványok