Sankt Gallen

A Múltunk wikiből
Wikipédia – Sankt Gallen-i kolostor
926
Sankt Gallen-i kaland.
972
nyár: Wolfgang einsiedelni szerzetes kísérletet tesz magyarországi térítésre; Prunward (Brunó) Sankt Gallen-i szerzetest a magyarok püspökévé szentelik Mainz mellett, Ingelheimben; Brunó innen Piligrim passaui püspök papjaival Magyarországra jön téríteni.

Györffy György

A nyugati „békeövezet” kialakítása és a távolsági kalandozások kezdete

Hugó csaknem ugyanazon a napon verte tönkre Novara mellett Burghardt seregét, mint amikor a magyarok nevezetes Sankt Gallen-i kalandja lejátszódott.

A Sankt Gallen-i kaland csupán epizód a kalandozások történetében, de az első eset, hogy szemtanú elbeszélése bepillantást enged a kalandozók magatartásába: némely nyugati krónikás szörnyeket ábrázoló képével szemben életközelségbe hozva mutatja be, hogy nem voltak sem rosszabbak, sem jobbak a nyugati harcosoknál. Az arany és bor után kutató, a templom oromzatáról lepiszkoló, az evés után csontokkal dobálózó és ittasan birkozó harcosok garázda ifjak voltak, akik mindamellett emberségesen bántak a bolondos Heribert baráttal. Az egykorú szokásokat is felvillantó leírás hadtörténeti szempontból igen becses. Erős fegyelem alatt tartott, percek alatt hadrendbe álló sereget mutat be, amely pihenéskor gondosan őrzött szekérvárba vonult vissza, vonuláskor pedig előörssel és hátvéddel fedezte magát. A csapatrészek futárokkal, kürt- és tűzjelekkel tartottak fenn érintkezést egymással. Csakis ilyen szervezettség tette lehetővé, hogy otthonuktól 1000 kilométerre is elkalandozzanak.

A Sankt Gallen-i sereg Svábország felégetése után a Rajnán átkelve Rudolf országát, Burgundiát, Elzászt, Lotaringiát és Franciaország végeit pusztította. A Sankt Gallen-i barát ehhez kapcsolódva beszéli el azt a keresztény vágyálmot, hogy Burgundia királyának sikerült a fraxinetumi mórokat és a kalandozó magyarokat egymás ellen uszítania. Fraxinetumba, a Saint Tropez-i öböl felett elterülő hegyi erődbe 890 táján fészkelték be magukat spanyolországi „szerecsenek”, és mintegy 80 évig fosztogatták az alpesi utakon áthaladókat. A mór és magyar lovasok állítólag addig vívtak egymással, amíg teljesen kifulladtak, és ekkor a viadalt messziről szemlélő burgund király rájuk csapott, s kit levágott, kit eladott Arles-ban rabszolgának. Ha van is némi alapja a történetnek, lehet, hogy más alkalommal zajlott le.

Az utolsó nyugati hadjáratok és az augsburgi csata

Lél és Súr vezéreket a XIII. századi Ebersbergi Krónika szerint Ebersberg vár ura, Eberhard gróf a várnál fogta el, és a magyar vezérek díszeiből 3 font aranyat és sok ezüstöt adott saját egyházának kegytárgyak készítésére. Ez a tárgyhoz fűződő hagyomány több hitelt érdemel, mint a távoli Sankt Gallen-i szerzetes feljegyzése, aki szerint Lél királyt” a csehekkel vívott csatában fogták el.

Az augsburgi csata vélt és valós politikai jelentősége

A Sankt Gallen-i kaland résztvevői elhalt bajtársuk tetemét megégették, és valószínű, hogy testének hamvából jelképesen egy darabot, csontot vittek haza, és számukra a hamv darabkája ugyanúgy az egész lényt jelképezte, mint a keresztények számára a szentek testének egy darabkája.

Egy Sankt Gallen-i évkönyvíró már 100 000 emberből álló magyar sereg legyőzéséről beszél, a Kaiserchronik szerint pedig a 128 000 magyart 26 000 német győzte le. Ha figyelembe vesszük, hogy 870 körül a magyarok fejedelme 20 000 lovassal vonult ki, és a brentai csatát eldöntő magyar haderő létszáma 5000 fő volt, továbbá, hogy a Lech-mezőről még sikerült a magyar sereg zömének sietve elvonulnia, akkor Ottó győzelmének nagyítása nyilvánvaló.

A másik tényező, ami a győzelmet egyedülállóvá fokozta, az a néhány év elmúltával észlelt jelenség volt, hogy a magyarok nyugati hadjáratai ezzel abbamaradtak, sőt még bosszuló betörésre sem került sor. A nyugati krónikások pedig ebből azt a logikus következtetést vonták le, hogy a magyarok azért nem támadnak, mert mind elpusztultak a csatában. Hogy mekkora volt a magyarok vesztesége, arra az első feljegyzők nem tértek ki. Nem is tudhatták, hogy a Lechtől az Ennsig különböző területeken hány magyar esett el, még kevésbé sejthették, hogy mennyi tért belőlük haza a folyókat átúsztatva. Legfrissebben kerültek feljegyzésre az érdekelt egyházak halottas könyvébe, nekrologiumába, az öröknaptár napjához írt adatok. Sankt Gallenben 955. augusztus 10-éhez ezt vezették be: „És meghalt Bertold gróf és Konrád herceg és Ulrik és Thietpald grófok és sokan, akiket a magyarok öltek meg.”[1]

A nyugati térítés kezdete

Ottó 972 nyarán kelt át az Alpokon Paviából Sankt Gallenbe. Paviából elindulva követséget menesztett Lengyelországba és meghívta Meskó lengyel fejedelmet a húsvétkor Quedlingburgban tartandó gyűlésre, amelyet a keresztény hatalmak találkozójának szemelt ki. Úgy látszik, hogy augusztusban, Sankt Gallen-i]] tartózkodása alatt ért el hozzá Géza üzenete elhatározott szándékáról, mert legott püspökké szenteltetett egy Prunward nevű Sankt Gallen-i barátot, és Magyarországra küldte. Már régebben rámutattak, hogy a Prunward névnek a Prun~Brun~Bruno név a rövid alakja. Ugyanolyan „Kurzform” ez, mint a Gerhardé a Gero, Kuonradé a Kuno, Tankredé a Thammo. Prunward pedig azonosítható azzal a Prun, illetve Bruno néven szereplő püspökkel, akinek Ottó által írt ajánlólevele egy korabeli kódexbe bemásolva fennmaradt. Ottó, Isten kegyelméből felséges császár Biligrimnek (=Piligrimnek) a passaui egyház tisztelendő püspökének üdvözletünk és kegyelmünk. Bruno (=Prun) püspököt küldjük hozzátok és kedveltségteknek ajánljuk, azzal, hogy a legmesszebbmenőkig segítsétek, bármire is volna nálatok szüksége, és tiszteletteljesen és legkörültekintőbben vezessétek embereitekkel, valamint lovakkal és más úti szükségletekkel ellátva a magyarok végeire, amilyen közel csak lehet. Őt azért delegáljuk oda, hogy királyukat minél előbb összeköttetésbe hozza hatalmunkkal. Nektek pedig igen nagy gondotok legyen, hogy ez a követség a legbiztonságosabban létrejöjjön, mert ha feltett szándékunk sikerrel jár, abból nektek és mindnyájatoknak felettébb nagy hasznotok lesz. Isten veletek!”

Ottó levelének vigyázóan sürgető hangneme nemcsak az első találkozó izgalmát leheli magából, hanem benne sűrűsödik húsz év gondja, várakozása: az augsburgi csatától kezdve, a magyarok megtérési kísérleteinek zátonyra futtatásáig s végül Ottó császár|Ottó]] saját „kivárási politikájának” beigazolódása. Az idős császár erejét már gyengülni érezte, de azt a diadalt meg akarta érni, hogy ő vezesse be Krisztus aklába a megszelidített fenevadakat.

Wolfgang kiindulásának helye és időpontja azonban arra mutat, hogy akciója nem volt független a Sankt Gallenből kiinduló missziótól. Wolfgang ugyanis a Sankt Gallennel szomszédos einseidelni bencés apátság szerzetese volt, és Ottó császár 972. augusztus 14-én éppen Sankt Gallenben állított ki kiváltságlevelet az odajáruló einseidelni szerzeteseknek.

A Sankt Gallen-i Necrologium szerint Brunó megkeresztelte a magyarok királyát, Ademar művének XII. századi interpolátora pedig – ezt a Brunót összetévesztve a 30 év múlva működött Querfurti Brunóval és egy másik Brunó püspökkel – az állítja, hogy a Brunó által megkeresztelt Géza király István nevet kapott.

Ottó Sankt Gallen-i Brunót adta a magyaroknak püspökül, aki egyházilag a konstanzi püspök mellett Rudbert mainzi érsektől, a császár főkáplánjától függött. Sankt Gallen ugyanis mint császári monostor a császár kápolnájának volt alárendelve; a megtérő uralkodókat a császár kápolnájához kapcsolni nem csupán kitüntetés volt, hanem rejtett kifejezése annak az igénynek, hogy minden keresztény uralkodó a császártól, a római egyház védnökétől függ. Ez lehetett az oka, hogy amikor Olga orosz nagyfejedelemnő Bizánctól elfordulva időlegesen Ottótól kért püspököt, a császár 961-ben Vilmos mainzi érsekkel, főkáplánjával szenteltetett püspökké egy mainzi szerzetest, de ez nyilvánult meg abban is, hogy 973–976-ban az újonnan létesített prágai püspökséget is a mainzi érsek alá rendelték.

Hogyan indult el az új magyarországi térítés?

A történeti köztudat Szent Wolfgangot tartja az első nyugati térítőnek. Wolfgang kiindulásának helye és időpontja azonban arra mutat, hogy akciója nem volt független a Sankt Gallenből kiinduló missziótól. Wolfgang ugyanis a Sankt Gallennel szomszédos einseidelni bencés apátság szerzetese volt, és Ottó császár 972. augusztus 14-én éppen Sankt Gallenben állított ki kiváltságlevelet az odajáruló einseidelni szerzeteseknek. Bizonyos, hogy az ekkortárt tudomásukra jutott magyar megtérési vágy buzdította fel Wolfgangot, hogy apátjának engedélyével elinduljon Magyarországra téríteni.

A korai magyar misszióban pedig a Sankt Gallen-i monasztikus hagyomány és a passaui irányítás szláv és bizánci elemekkel keveredett, s ez bizonyára a liturgia felemás voltában nyilvánult meg.

Térítés és az egyházszervezés elindítása

A magyar egyház kialakítására ható nagy monostorok, Sankt Gallen és Montecassino, valamint egyházszervezők, Szent Adalbert, Radla, Asztrik–Anasztáz és Brunó–Bonifác, nem tartoztak kifejezetten egyik irányzathoz sem.

Szellemi művelődés

A könyvek egybehangzóan azt tanúsítják, hogy a magyar liturgia alapjában véve a Rajna vidékéről származik, melyben főleg a kölni érsek alá tartozó Felső-Lotaringia és a trieri érsek alá tartozó Alsó-Lotaringia van képviselve a francia határvidékkel, de kiemelkedő tisztelete volt Sankt Gallen szentjeinek is: Szent Gálnak, Szent Othmárnak és Szent Mártonnak. Ez arra mutat, hogy a magyar liturgia a Sankt Gallen-i – mainzi kezdetektől szervesen fejlődött tovább.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Péterről azonban az egykorú Altaichi és Sankt Gallen-i Évkönyvek olyan ismertetést adnak, ami inkább támogatja a róla idehaza megőrzött negatív véleményt, semmint egyetlen kortárs megbocsátó szavait.

Lábjegyzetek

  1. Gombos II. 1465.

Irodalom

Kurszán megölésének évére a források részben 902., részben 904. évet adnak. Az Annales Alemannici archaikus változatát követő 10. századi Annales Heremi azonban 904. évet ad, s így ez elsőbbségben részesítendő az Annales Sangallenses módosított szövegéből átvett 902. évvel szemben, vesd össze Monumenta Germaniae Historica Scriptores I. 54; Gombos I. 91. 140, 199; Györffy György, Archaeologiai Értesítő 97. 1970. 196; Györffy Budapest története 290.

A Sankt Gallen-i kaland leírását lásd MHK 335–342; MEH 177–185.

A Sankt Gallen-i Évkönyv rövid és bibliai hatásról tanúskodó bejegyzése a két csatáról: Bulcsúnak Ottóval és Lélnek a csehekkel vívott ütközetéről (Gombos, I. 199) csakis a fentiekkel azonosítható, mert a csehek ugyanúgy nem üldözték a magyarokat, mint Ottó, és az ebersbergi feljegyzés Lél és Súr fogságba kerülését több hitelt érdemlően mondja el (Gombos I. 522).

Nem követhető B. Eberl rekonstrukciója a csatáról, amely a Sankt Gallen-i Évkönyvek adatát szó szerint véve rendezi át az eseményeket; némely hibára már H. Büttner rámutatott: Zeitschrift für bayerische Landesgeschichte 19. 1956. 173–175.

Péter jellemére az SRH I. 323. mellett lásd az Altaichi és Sankt Gallen-i Évkönyveket (Gombos I. 93, 200),