Sassin

A Múltunk wikiből
1736
Lotharingiai Ferenc herceg kartonnyomó manufaktúrát létesít Sassinban.

Heckenast Gusztáv

Magyarország ipara a szatmári béke utáni fél évszázadban

Ugyancsak főúri manufaktúráknak tekintendők Ferenc lotharingiai herceg, Mária Terézia férje, vállalkozásai: a holicsi és az annál sokkal jelentősebb sassini kartonmanufaktúra (1736–1849), valamint a holicsi majolikaedény-manufaktúra (1743–1825).

Textilipar

A kartonnyomás már a 18. század közepe előtt feltűnik Sassinban, a flanelnyomás 1776-ban Gácson. A kékfestés 17. század végi soproni és győri kezdetek után a 18. század derekán terjed el, elsősorban Nyugat-Magyarországon, egyelőre kisipari keretek között. A festés és vászonfehérítés ez idő tájt felfedezett számos új anyaga és eljárása is csak részben és késve jelentkezik Magyarországon. Nagyon jellemző a technológia korszerűségének problémájára, hogy a birodalmi kormány 1787-ben szakembereket küldött ki Lőcsére és Eperjesre, hogy ott tanfolyamon oktassák a legfejlettebbnek vélt észak-csehországi vászonfehérítési eljárást, éppen akkor, amikor az kezdett már elavulni.

Textilmanufaktúráink gyártmányai nem az ország lakosságának túlnyomó többségét durva minőségű áruval ellátó céhek, kontárok és a paraszti háziipar termékeivel veszik fel a versenyt, hanem a külföldi, ekkor már szinte kizárólag osztrák és cseh-morva eredetű importtal. A 18. század második felében a piac nem volt telítve, egy bizonyos – igen alacsony – minőségi szint fölött minden textília eladható. Nemcsak a céhek férnek meg tehát békésen a hazai manufaktúrákkal – csupán a céhmesterek köréből kiemelkedő vállalkozókkal szemben lépnek fel –, hanem a hazai és a külföldi manufaktúrák között sem tudunk éles konkurenciaharcról. A magyarországi textilmanufaktúrák piackörzete általában telephelyük szűkebb vagy tágabb környékére korlátozódik; egyik legjelentősebb posztómanufaktúránk, a gácsi üzem állandó vásárlóinak túlnyomó többsége is egy viszonylag kicsiny, 75 km sugarú körön belül lakik. Vállalkozóink általában nem a saját gyártmányaiknál nem jobb és nem is olcsóbb osztrák áru jelenlétét nehezményezték a hazai piacon, hanem azt, hogy a vámpolitika rendelkezései őket az osztrák piacról gyakorlatilag kizárták. A bonyolultságukban már a kortársak számára is áttekinthetetlen vámrendelkezéseken ugyanakkor kisebb rések is akadtak, így a nyolcvanas években a sassini és a dévényi manufaktúra császári privilégium alapján Ausztriába irányuló exportjára vámkedvezményt kapott.

Tőkés, kézműves és munkás a magyarországi manufaktúra-korszak első szakaszában

Az uralkodócsalád vállalkozásai, Lotharingiai Ferenc sassini és holicsi manufaktúrája, Mária Krisztina főhercegnő mosoni üzeme, a dinasztia magánvagyonából merítették tőkéjüket, ami részben feudális eredetre, részben a németalföldi bankházakkal fennálló, nem mindig tisztázható kapcsolatokra mutat.

Bácskai VeraNagy Lajos

Piackörzetek és piacközpontok

A központok és vonzáskörzeteik földrajzi meghatározása és térképre vetítése alapján a vonzásterület nagysága, illetve a tiszta és tág körzetben élő népesség arányának alakulása alapján a piackörzetek következő négy típusa különböztethető meg 1828-ban:

  1. Nagy területű tiszta, és más központok körzetével csak a határterületeken érintkező, jelentéktelenebb kiterjedésű tág körzet kombinációja. Ez leginkább a Dunántúl és a Duna–Tisza köze déli részén, valamint a Felvidék északkeleti részén fordul elő. Ilyen körzete volt például Pestnek, Bajának, Zombornak, Zentának, Kanizsának, Pécsnek és Miskolcnak.
  2. Kis területű, elég élesen elhatárolódó tiszta és jelentéktelen kiterjedésű tág körzet együttese. Ilyenek elsősorban a Felvidék nyugati részén, a Vág, a Nyitra, a Garam alsó és középső folyásánál voltak: például Esztergom, Ság, Léva, Selmec, Trencsén, Bán és Oszlány körzete.
  3. Nagy területű tiszta és nagy, egymásba olvadó tág körzetek kombinációja, elsősorban az Alföld keleti peremvidékein: például Debrecen, Nagyvárad, Gyula, Szatmárnémeti és Arad körzete.
  4. Igen kis tiszta és jelentéktelen kiterjedésű, erősen egymásba olvadó, szinte áttekinthetetlenül tág körzetek. Ezek leginkább a Felvidék nyugati szélén, északi vidékein és főképp a Tisza–Maros szögében fordulnak elő. Ilyen volt többek között Nagylévárd, Szenic, Sassin, Érsekújvár, Nyitra és Oravica, Resica, Nagyszentmiklós körzete.

Piacközpontok és városi funkciók

A városok második szintjét azok a központok alkotják, amelyeknek egész vonzásterülete 50–100 ezer főre terjedt ki, tiszta körzetük népessége meghaladta a 20 ezer (a régión túlnyúló kereskedelmet folytató központoknál a 10 ezer) főnyi népességet, és piacközponti funkciójuk mellett valamilyen egyéb központi szerepkört is betöltöttek. Ezek közé sorolható a regionális és a régión túlnyúló kereskedelmi szerepkört egyaránt betöltő Eger, Vác, Nyíregyháza, Losonc, Versec, Balassagyarmat, Székesfehérvár, Földvár, Körmend, Nagyszombat, Rimaszombat, Nyitra, Sátoraljaújhely, Besztercebánya, Pápa, Sassin és Nagyszeben; a csak piackörzeti központok: Eperjes, Máramarossziget, Zombor, Esztergom, Homonna, Újvidék, Bártfa, Huszt és Keszthely; valamint az elsősorban régión túlnyúló piacközponti funkciót betöltő Gyöngyös, Nagykároly, Zsolna, Csakova, Gyula, Komárom, Lugos, Kecskemét, Vágújhely, Nagyszentmiklós, Galgóc, Érsekújvár, Kézsmárk és Eszék.

Irodalom