Schmitt Jenő

A Múltunk wikiből

Schmitt Jenő Henrik

Znaim, 1851. november 5. – Schmargendorf, 1916. szeptember 14.
gnosztikus filozófus, anarchista
Wikipédia
Schmitt Jenő.jpg

Hanák Péter

A Független Szocialista Párt és a földosztó mozgalmak

Várkonyi és hívei ez idő tájt valóban az ideális anarchizmus befolyása alatt állottak, amelynek apostola nálunk Schmitt Jenő volt. A morvaországi német filozófus Hegeltől Nietzschéig megjárta a korában divatos filozófiai iskolákat, aztán Kropotkin, végül Tolsztoj hívévé szegődött. Tőle vette és gyúrta át az „ideális anarchizmus”, a „krisztusi erőszaknélküliség” tanait. Schmitt Magyarországon mindaddig nem lelt hívekre, amíg nem csatlakozott a független szocialistákhoz. Elméletileg megalapozottnak tűnő és a kivitelezés konkrét programjával hitelesített filozófiája erősen hatott Várkonyira. Tanácsot kapott benne arra, amit a szociáldemokráciában hiába keresett: hogyan lehet állam, központi hatalom, bürokrácia – vagyis minden kényszerszervezet – nélkül megvalósítani az egyenlőség és testvériség birodalmát.

Schmitt elgondolása szerint az államot „szövetségtanács” helyettesítette volna, amely alsó szinten megyénként, országosan Budapesten ülésezett volna. A határozatokat a megyei és a helyi szövetségek, egyletek hajtották volna végre. Ugyanilyen minta szerint épült volna fel a Független Szocialista Párt is: egyenrangú helyi csoportok szövetségeként, állandó központi vezetőség és pártiroda nélkül.

Az utópikus egyenlőséghit

Az alapelvet az ideológus, Schmitt Jenő fejtette ki a ceglédi alakuló kongresszuson: államra nincs szükség a szocializmusban sem, mert a nép egésze nem uralkodhat, „hanem csak egy vagy két egyén közüle, úgy pedig a nép nem a vagyon és munka egyenlőségét éri el, hanem csak urat cserél”.[1]

Szabó Miklós

A magyar munkásmozgalom ideológiája

A kilencvenes években jelentkezett egy tolsztojánus színezetű intellektuális anarchista áramlat is, Schmitt Jenő Henrik filozófus vezetésével, aki újgnoszticizmusnak nevezett tanrendszerével mintegy hidat igyekezett verni a századfordulón elterjedt vallási megújulási mozgalmak és a paraszti szektavilág közé. Tolsztojt követve az erőszakról való lemondást hirdette s ezen belül elsősorban a hatalmi erőszak szervezetét, az államot vetette el. Nézeteit nem csupán rövid életű folyóiratában, a jellemző című Állam Nélkül-ben terjesztette; bekapcsolódott az agrárszocialista szervezkedésekbe és személyesen agitált, parasztpróféta ambíciókkal a falusi szegények között. Tanításai itt-ott valóban leszivárogtak a ”néma forradalom” mélyvilágába, helyenként maguk is paraszti egyenlőségtanná alakultak, s mint politikai folklórnak, még a két világháború között is voltak nyomai.

A művészeti forradalom kibontakozása

Kosztolányi így jellemzi a Négyesy-szeminárium hallgatóközönségét: „Kürtőkalapos világfiak jönnek ide, elefántcsont-fogantyús sétabottal, széplelkek, merészen öltöző lányok társaságában, tolsztojánusok, akik Krisztus-szakállt, hátrafésült nagy hajat viselnek és bőrsarujukról meztelen sarkuk kandikál ki, piros nyakkendős szocialisták, akiknek a Marseillaise még forradalmi dal, szelíd növényevők és teozófusok, akik esténként Schmitt Jenőt hallgatták, komor és titokzatos materialisták, akik angol pipát szívnak. Herbert Spencer nevét úgy ejtik ki a kongó, homályos folyosókon, mint világfelfordító jelszót.”[2]

Lábjegyzet

  1. Idézi: Földmunkás- és szegényparaszt-mozgalmak Magyarországon 1848–1948. Szerkesztette Pölöskei Ferenc és Szakács Kálmán, I. Budapest, 1962. 277.
  2. Kosztolányi Dezső, Négyesy László. (In: Írók, festők, tudósok. II.) Budapest, 1958. 310.

Műve

Schmitt Jenő Henrik három előadása: Tolsztoj, Nietzsche, Ibsen. Az előszót és Schmitt J. H. életrajzát írta: Maurer József (Budapest, 1911).