Schwechat

A Múltunk wikiből
Ausztriában, Bécs közvetlen délkeleti szomszédságában fekvő város az azonos nevű folyó partján, a bécskörnyéki járás keleti részén
Wikipédia
Schwechat címere
1848. október 30.
A schwechati vereség.

Bóna István

Avar régészeti lelőhelyek

település korai késői megjegyzés
avar kor
AUSZTRIA
Schwechat X

R. Várkonyi Ágnes

Bécs felmentésétől a párkányi győzelemig

Bécs felmentéséből azonban a Habsburg-kormány szándéka ellenére bontakozott ki támadó hadjárat, nagyszerű nyitánya a török európai hatalmát megroppantó másfél évtizedes háborúnak. Linzbe menekült udvarával visszatérve, I. Lipót császár a schwechati csatatéren hűvös – egyes források szerint megbotránkoztatóan rideg – köszöntéssel adta tudtára Bécs felmentőjének, hogy a háborúnak vége, kardjára nincs többé szükség.

Heckenast Gusztáv

Az ipar fejlődése a Habsburg-monarchiában

Az Orientalische Compagnie első ipari létesítményei az 1720-as évek elején a trieszti hajóépítő műhely, valamint a csak néhány évig működő fiumei gyertyaöntő és hajókötélverő manufaktúrák voltak. Valóban jelentős vállalkozásnak a linzi posztómanufaktúra megvásárlása (1722) és a schwechati textilmanufaktúra megalapítása (1724) bizonyult.

Érdemes röviden megismerkednünk a linzi posztómanufaktúra tulajdonviszonyainak alakulásával, mert ennek a kimagasló fontosságú üzemnek a viszontagságai rendkívül szemléletesen mutatják az ausztriai iparfejlődés tőkehiány okozta nehézségeit; sorsának majd minden fordulatához más manufaktúrák története kínál párhuzamokat, úgyhogy fejlődésmenetét joggal tekinthetjük tipikusnak.

A linzi posztómanufaktúra felvirágoztatását a bécsi kormány szinte megalapítása óta szívén viselte; polgári tulajdonosait megnemesítette, és következetesen védte az üzemet a felső-ausztriai rendeknek a linzi céheket támogató politikájával szemben. Fenntartotta az udvar a manufaktúra érdekében kibocsátott behozatali tilalmakat is, nem engedve ebben a kérdésben sem a bécsi kereskedők, sem az általuk közbelépésre biztatott bécsi angol követ nyomásának. Mindez nem biztosította azonban az üzem fenntartásához szükséges tőkét. Ezért az 1710-es években az Udvari Kamara rávette két zsidó hitelezőjét, hogy folyósítsák a kormány szemében legfontosabb két ausztriai manufaktúra, a linzi posztó- és a neuhausi tükörgyártó üzem számára a szükséges tőkét. Így lett Simson Wertheimer Neuhaus, Abraham Spitz pedig Linz Verlegere. A zsidó uzsoratőke befektetése az iparba oly messzire előremutató, haladó lépés volt, amilyenre az ausztriai feudális társadalmi viszonyok még nem voltak megérve. Zsidó tőkések ipari vezető szerepe az érintett kézművesek és kereskedők középkori hagyományokban gyökerező mentalitása számára elképzelhetetlen volt, így a kormányzat hamarosan más megoldásra kényszerült. A neuhausi manufaktúrát 1725-ben az állami bank szerepét betöltő Wiener Stadtbanco vette át, a linzi posztómanufaktúrát pedig 1722-ben az Orientalische Compagnie-val vásároltatták meg. Minthogy zsidó tőkések nem lehettek a társaság tagjai, a polgári kereskedőtőke pedig egyrészt erőtlen volt, másrészt tartózkodó, s 217 ezer forint alaptőkét is csak úgy tudtak összeszedni, hogy a Wiener Stadtbanco kormányutasításra 100 ezer forintot adott, az Orientalische Clompagnie lottóspekulációba kezdett, rövid ideig virágzott, de az 1730-as évek közepére fizetésképtelenné vált. A társaság két textilmanufaktúrája a lottó hitelezőinek tulajdonába ment át, akik a schwechati üzemet 1740-ben eladták egy bécsi kereskedőkből alakult társaságnak; a linzi posztómanufaktúrát 1754-ben az állam vette át. (A schwechati manufaktúra 1819-ig, a linzi 1851-ig állt fenn.)

VI. Károly uralkodása alatt az Orientalische Compagnie ipari vállalkozásain kívül is szép számmal keletkeztek manufaktúrák különböző tartományokban, Szilézia mellett elsősorban Bécsben és környékén, valamint Csehországban. A teljesség minden igénye nélkül, csupán a fejlődés érzékeltetésére soroljuk fel a megítélésünk szerint fontosabbakat.

1717-ben alapította meg a hollandi Claude du Paquier Európának – az úttörő szászországi meisseni (1708) után – második porcelán- és majolikaedény-manufaktúráját Bécsben. A következő évben kizárólagos privilégiumot kapott, egy Meissenből odaszökött mester szakmai irányítása alatt kiváló minőségű árut állított elő, mégis veszteséges vállalkozásnak bizonyult, úgyhogy az üzem fennmaradását csak állami kezelésbevételével (1744) sikerült biztosítani. Ugyancsak külföldi vállalkozó, a genfi Francois Dunant alapította 1717-ben az első bécsi tafotamanufaktúrát, Lyonból hozatott szakmunkásai és a számára folyósított jelentős állami támogatás ellenére is nagy nehézségek között. Alsó-Ausztriában az Orientalische Compagnie schwechati textilmanufaktúrája mellett és privilégiuma sérelmével néhány kisebb üzem is működött, így Pottendorfban, Trumauban, Hainburgban; ez utóbbi (1727) magyarországi nyersanyagot dolgozott fel a magyar piac számára. A magyarországi dohány feldolgozására alapították a hainburgi (1722) és a stájerországi fürstenfeldi (1723) dohánymanufaktúrát, az 1730-as években pedig két papírgyártó manufaktúra is létesült Alsó-Ausztriában. Csehországban ezekre az évtizedekre esik néhány főúri textilmanufaktúra születése: Martinitz gróf 1710-ben Plánicén, Waldstein gróf 1715-ben Horní Litvínovban fejlett munkamegosztással dolgozó, néhány száz munkást foglalkoztató posztómanufaktúrát alapított; ugyanekkor Gallas gróf posztómanufaktúrája a schwechati üzem kizárólagos privilégiumának esett áldozatul.

Az iparfejlődés

A pamutszövetgyártásban a schwechati manufaktúra 1762-ig monopolhelyzetben volt, kizárólagos privilégiumának megszüntetése után, 1763-tól kezdve egymás után alakultak a pamutszövet- és kartonmanufaktúrák, amelyek közül a Sankt Pölten melletti Fridauban létesült vállalkozás lett a legjelentékenyebb. Mindezek tulajdonképpen szórt manufaktúrák voltak, maga a központi üzem a fonókörzetekbe szervezett háziipari bedolgozók termékeinek csak a végső kidolgozást adta meg. Általában különböző részvénytársaságok tulajdonában voltak, a részvényeket főleg bécsi bankárok (így a lotharingiai származású, később bárósított Johann Fries) és nagykereskedők jegyezték, de nem maradt távol az udvari arisztokrácia sem.

Vegyipar

Ide tartozik Batthyány Tódor gróf borostyánkövi kénbányája és vitriolgyártó manufaktúrája, amely közel száz munkásával az ország akkori „nagyüzemei” közé tartozott; legfőbb vásárlója a császári királyi schwechati hadszertár volt.

Spira György

Pákozdtól Schwechatig

A teljes fejezet.

A pákozdi győzelem és következményei

A teljes cikk.

A Honvédelmi Bizottmány kormánnyá avatása

A teljes cikk.

Az újabb bécsi forradalmi felkelés és a schwechati kudarc

A teljes cikk.

Az önvédelmi háború megszervezése

Az októberi bécsi felkelés jóvoltából azonban a magyar forradalomnak egyelőre a schwechati kudarc ellenére is sikerült némi lélegzetvételnyi szünethez jutnia. Mert a bécsi felkelés a schwechati ütközet másnapján elbukott ugyan, de a diadalmasan benyomuló császáriakat a gyűlöletnek olyan parttalan áradata fogadta Bécsben és a tömeges megtorlás is annyira lekötötte őket, hogy december közepe lett, mire a magyarországi hadjáratának megindításához szükséges számú katonát Windisch-Grätz kivonhatta a császárvárosból.

A Dunántúl elvesztése

A feldunai hadtest élén ekkor már új parancsnok állott; Móga ugyanis a schwechati vereség után lemondott, s Kossuth az imígyen kínálkozó alkalmat arra használta, hogy a hadtest vezényletét (a tábornokká előléptetett) Görgeire bízza.

Irodalom

a schwechati textilmanufaktúráról V. Hofmann, Beiträge zur neueren österreichischen Wirtschaftsgeschichte. II. Die Anfänge der österreichischen Baumwollwarenindustrie in den österreichischen Alpenländern im 18. Jahrhundert (Archiv für österreichischen Geschichte CX. 1926. 477–491)