Jean-Louis Raduit de Souches

A Múltunk wikiből
(Souches generális szócikkből átirányítva)
La Rochelle, 1608. augusztus 16. – Jaispitz (ma Jevišovice), 1682. augusztus 12.
francia nemzetiségű, osztrák szolgálatban álló tábornok
Wikipédia
Jean-Louis de Souches korabeli portréja.

R. Várkonyi Ágnes

Várad veszte

Lipót császár Trieszt megtekintését célzó útját volt kénytelen megszakítani Grazban, hogy döntsenek a török támadás ügyében. Porcia miniszter, akinek személyes érdekből is fontos Trieszt, sietteti a császárt, s a dinasztia érdekeit hangoztató tanácsosokkal együtt azzal akarja megnyugtatni a szerinte csak akadékoskodó magyarokat, hogy ha az udvar fegyvert ránt a török ellen, az elsősorban Magyarországra hozna végső romlást. A grazi tanácskozás végül formális határozatot hozott: a császár csapatokat küld a két vármegye, Szabolcs és Szatmár védelmére, de Várad és a fejedelem birtokai miatt nem keveredik háborúba a törökkel. A császári csapatok élén álló Souches tábornok felvonulásával segítheti Váradot, de tilos harci cselekményekbe bocsátkoznia, a nádor viszont engedélyt kapott bizonyos magyarországi haderők mozgósítására.

A jól értesült török diplomácia azonban gyorsan felmérte az európai törökellenes hangulat és a magyar politika fenyegető következményeit. Az ostrom két egymással is rivalizáló vezére, Ahmed és Ali pasa nem várta meg a különben is nehézkesen gyülekező magyar felmentő sereget, tárgyalásokat kezdett a védőkkel.

Kemény János fejedelemsége és a furcsa hadjárat

Montecuccolinak 1661 júliusában azonnal indulnia kell Erdélybe, ezzel Wesselényi feladata semmissé válik, Zrínyit pedig szigorúan utasítják: hagyja abba Zrínyi-Újvár építését, a félig fölhúzott falakat rombolja le. Zrínyi és Montecuccoli egyaránt tiltakoznak a Haditanács látszólag esztelen parancsai ellen. Zrínyi megtagadja az engedelmességet, elsorolja érveit, majd leszögezi: „készségesen állok utolsó csepp véremig a kereszténység szolgálatába … Akik pedig üres félelemből magamra hagynának ebben a hasznos munkában, sőt akadályoznának, azokat az Isten ítélőszéke és rettenetes ítélete elé idézem”.[1] Montecuccoli pedig azért tiltakozott az új parancs ellen, mert jól látta, hogy az egyetlen ütőképes hadsereg elpusztul, hiszen erre a hosszú útra előre kellett volna gondoskodni ellátásáról. Július végén mégis elindult, és Felső-Magyarországon át nagy kerülővel augusztus közepére érkezett meg Tokajhoz.

Kemény János néhány ezer főnyi hadával nagy várakozással vonult Montecuccoli hadserege elé. Augusztus végén a Szilágyságban, Goroszlónál megegyezett a két sereg, és néhány napos pihenő után, a török elleni döntő ütközet reményében mindenfelől sereglő erdélyi és magyarországi csapatokkal állandóan növekedve, de nagy élelmezési gondokkal küzdve vonult be Kolozsvárra. Eközben a Dunántúlon Batthyány és De Souches tábornok elfoglalta Vált, Zsámbékot, Ercsit, Zrínyi pedig mélyen becsapott a török területre.

„A század főnixe”

1663. szeptember 9-én Vas vármegyében, Vát mellett mintegy 10 ezer főnyi magyar katonaság hadimustráját tartotta meg Zrínyi, az összes magyar csapatok főparancsnoka (totius Nationis Hungaricae Dux). Ezután szeptember 15-én Oroszvárott Gonzagának, a Haditanács elnökhelyettesének jelenlétében Zrínyi mint magyar főparancsnok találkozott Montecuccolival, és kidolgozták a közös haditervet. Érsekújvár felmentéséről azonban már elkéstek. A külön fővezérség alatt működő két haderő: a császári és a magyar csapatok hadmozdulatait nem tudják megfelelően a összehangolni. Az ellátás nincs megszervezve kellőképpen, és a lakosság a módon védekezik. Montecuccoli Magyaróvárról Cseklészre, majd Pozsony alá vonult, a polgárok azonban nem eresztették be a városfalak közé, régi állomáshelyére tért tehát vissza, s hadserege rabolt és pusztított. Hasonlóképpen nem gondoskodtak a morvaországi határon a Souches vezetése alatt az osztrák tartományokból lassan gyülekező hadsereg ellátásáról sem. Külföldi megfigyelők írták, hogy az osztrák és morva parasztok mind a hegyekbe és az erdőkbe szöktek előlük, és nem engedelmeskedtek a parancsoknak.

A téli hadjárat

  • A Haditanács parancsára 1663 őszén a császári csapatok téli szálláshelyekre vonultak: Raimondo Montecuccoli hadereje a Csallóközben, Souches tábornok mintegy 9 ezer főnyi serege a bányavárosok vidékén várta, hogy régi hadiszokás szerint csak tavasszal kezdjék újra a hadműveleteket. Védekező harcoknál többre nem gondoltak, s Lipót követe, Reniger az udvar békeajánlatával a nagyvezír táborában tartózkodott. Ennek vágott elébe a téli hadjárat.
  • A támadó hadjárat 1664 elején már kész haditerve szerint majd három területen egyszerre indítják meg a hadműveleteket. Északkeleten Rákóczi László és Barkóczy István Várad ellen, a bányavárosok környékén Koháry István Souches császári generálissal együttműködve támad.
  • Fél évszázad óta nem állott készen Magyarországon olyan nagy létszámú katonaság, mint amilyen 1664 tavaszán várta a császári engedélyt a támadásra. Felső-Magyarországon Souches parancsnoksága alatt 9 ezer, Óvárnál Raimondo Montecuccoli vezetésével 28 ezer ember, amelyhez a Mura mellett Zrínyi, Hohenlohe és Strozzi császári generális összesen körülbelül 17 ezer s a várak mintegy 12 500 fegyverese társult.

Kanizsa ostroma, a zsarnócai és a szentbenedeki csata

Ali budai pasa vezetésével azonban több mint 20 ezer főnyi sereg vonult Nyitra és Léva vára felmentésére, Souches generális pedig parancsot kapott: a császári csapatokkal azonnal vonuljon vissza Bécs védelmére. De a törökkel állandóan kisebb harcérintkezésben levő magyar csapatok miatt az ütközetet már nem lehetett elkerülni.

A mintegy 12 ezer főnyi császári és magyar sereg július 19-én Szentbenedeknél leverte a kétszeres túlerőben levő török hadat. A kora reggeltől késő délutánig tartó kemény küzdelemben a magyar és császári csapatok nagyszerűen együttműködtek. A magyar lovasság remek felderítő harc után kitartóan küzdött, s amikor a jobbszárny vezetője, Koháry István elesett, heves ellentámadással a sáncig üldözte a janicsárokat. Ali pasa s mintegy ezer török maradt a csatatéren, és segélycsapatai nagy része is elveszett. A győztesek tekintélyes zsákmányt ejtettek, 1200 rakott szekeret, 11 nagy ágyút, sok tarackot. A győzelemittas Souches generális ellenállás nélkül vonult Párkányhoz, és felégette a dunai hidat, a török egyik legfontosabb átkelőjét.


Zrínyi, Turenne, Montecuccoli

Még Montecuccoli is elismerte az eszéki vállalkozás nagy horderejét, s Esterházy János alezredesnek azt írja Bécsből 1664. február 3-án: hatoljon be mélyebben a török végvári vonalak mögé, hogy elszigetelje egymástól a török erőket, és biztosítsa Zrínyit a hátbatámadás ellen. Ugyanakkor azonban Rottal kézhez veszi teljhatalmú királyi biztosi kinevezését, és parancsot kap arra, hogy szerezzen érvényt az udvar elhatározásának. Elaltatva a nádor bizalmatlanságát – ha gyanút fogna, akkor arra hivatkozva, hogy az egész hadjárat sikere, sőt a nemzetközi segély is ezen áll vagy bukik –, vigye keresztül, hogy Souches generális vegye kezébe a teljes északnyugat-magyarországi katonai parancsnokságot. Az intézkedés heves belső ellenállást vált ki, a nemesség egy része nem fogadja el Souches parancsnokságát, a részleges nemesi felkelést hirdető királyi szó eredménytelen marad, és kiéleződnek a vallási és személyi ellentétek. Rottal nem tud vagy nem is akar eleget tenni a királyi parancsnak, s így a regensburgi tárgyalások végeztével, április 30-án újabb királyi instrukciót kap.

A szentgotthárdi csata

Tovább folytak a hadműveletek: Souches császári és magyar csapatokkal körülzárta Érsekújvárt, és Rottal Kelet-Magyarországról a magyar haderő felhasználására kért utasítást Montecuccolitól.

Hadsereg és társadalom

Jobb felszerelés, korszerűbb kiképzés indokolja a magasabb zsoldot, s a császári tisztek, akik az eltérő nyelv miatt sem tudnak a magyar hadinéppel szót érteni, meg vannak győződve róla, hogy a külföldi értékesebb katonaelem. Ezzel szemben nemcsak magyar főtisztek, hanem a császári hadsereg olyan kiváló vezetői, mint Souches, Pucheim generális vagy Lotharingiai Károly herceg nélkülözhetetlennek tartják a kiváló küzdőképességű és a török elleni harcokban évszázados, generációs tapasztalatokkal rendelkező magyar vitézeket.

Polgárok régi és új küzdőtereken

1661-ben, amikor az addiginál nagyobb számú német őrséget, ágyúkat és hadiszereket akartak a város falai közé vinni, Kassa az ország törvényére hivatkozva, Souches és Starhemberg császári generális, Szelepcsényi kancellár és Rottal császári biztos akcióival szemben, Wesselényi nádor és társai kétségbeesett manőverezései segítségével éveken át sikerrel ellenállt. Schirmer, a gazdag kereskedő tanácsos, noha megfenyegették, egyike volt a leghevesebb ellenzőknek.

Főurak és köznemesek

A mintegy száz családból álló főúri rétegbe sűrűn kerültek indigenák a vesztfáliai békét követő évtizedekben. Az uralkodó jóindulata a feltétel: előbb tetemes kölcsön a kincstárnak, majd pedig ezer vert arany az ára, hogy bárki a magyar főnemesi osztály kiváltságaival élhessen. Így lesz magyar főúr – jogait tekintve – Montecuccoli, Salm, Caprara, Auersperg, Gonzaga, Sinzendorf, Hocher, Souches és mások.

Lábjegyzet

  1. Zrínyi levele a Haditanácsnak, Légrád, 1661. július 5. Zrínyi Miklós összes művei. II. Sajtó alá rendezte Csapodi CsabaKlaniczay Tibor. Budapest, 1958. 307.