Ernst Rüdiger von Starhemberg

A Múltunk wikiből
(Starhemberg Rüdiger szócikkből átirányítva)

Heinrich Ernst Rüdiger von Starhemberg gróf

Graz, 1638. január 12. – Vösendorf, Alsó-Ausztria, 1701. január 4.
osztrák főnemes, császári tábornok
Wikipédia
Ernst R G v Starhemberg
1670
április 10. I. Rákóczi Ferenc elfogatja Starhemberg tokaji várparancsnokot. (Kirobban a felső-magyarországi Habsburg-ellenes felkelés.)
1696 január.
A Haditanács utasítására Starhemberg és Schlick generális, valamint Nehem péterváradi parancsnok megkezdi rác (szerb) katonatelepek szervezését.

Benczédi László

Az 1670. tavaszi nemesi felkelés

Ilyen előzmények után tört ki a felső-magyarországi felkelés 1670. április 9-én Zrínyi Péter hadba szólító üzenetére. A Sárospatakon tartózkodó I. Rákóczi Ferenc ezen a napon fogságba vetette a tokaji vár odalátogató német parancsnokát, a később Bécs 1683. évi védelmében kitűnt Starhemberg ezredest, s erre az akcióra, mintegy központi jeladásra, a környező vármegyék sorra adták ki a nagy jelentőségű politikai fordulatot meghirdető jelszavukat: „A német az ellenség!”

R. Várkonyi Ágnes

Pénz- és hitelviszonyok: az 1657–1659. évi pénzreform és következményei

De amíg például 1662-ben a dinasztikus abszolutizmus hívei: Porcia, Rottal, Trautson, Nostitz, Montecuccoli, Gonzaga, Starhemberg könnyed mozdulattal hárítják el magukról a „jó alattvaló” eme kötelezettségét, a magyarországi városok, bányatisztviselők és vállalkozók, mezővárosi polgárok, egyházi és világi főméltóságok valamilyen formában sorozatosan kötelesek leróni tartozásukat.

Polgárok régi és új küzdőtereken

1661-ben, amikor az addiginál nagyobb számú német őrséget, ágyúkat és hadiszereket akartak a város falai közé vinni, Kassa az ország törvényére hivatkozva, Souches és Starhemberg császári generális, Szelepcsényi kancellár és Rottal császári biztos akcióival szemben, Wesselényi nádor és társai kétségbeesett manőverezései segítségével éveken át sikerrel ellenállt. Schirmer, a gazdag kereskedő tanácsos, noha megfenyegették, egyike volt a leghevesebb ellenzőknek.

A hanyatló török ereje

1684 tavaszán a Szent Szövetség tagjai közös megállapodás szerint kezdték meg hadműveleteiket. Velence Dalmáciában, Sobieski János Ukrajnában indított támadást. Európa azonban Magyarországra figyelt: a Lotharingiai Károly fővezérlete alatt Vágsellye tájékán gyülekező, mintegy 100 ezer főnyi hadseregtől várták, hogy megtörje az oszmán hatalom erejét. Az elmúlt év váratlanul nagy hadi sikerei nyomán a Haditanács elnöke, Badeni Hermann őrgróf s a táborban Badeni Lajos őrgróf, lovassági tábornok Buda ostromát sürgette. Még maga a fővezér is úgy számított, hogy nyolc nap alatt be lehet venni a várat, Buda felszabadítása után pedig az egész hódoltság könnyűszerrel visszaszerezhető. Ezzel szemben Starhemberg Rüdiger gróf, tábornagy azt hangsúlyozta, hogy a török hatalom Magyarországon még hatalmas erőkkel rendelkezik, s Buonvisi bíboros, a pápa bécsi követe ugyancsak a nehézségekről beszélt: „Olyan nagy birodalmak, mint amilyen a török, nem egy nap alatt, hanem hosszú időn át fejlődnek ki s nem is rombolhatók szét egy csapással.”[1]


A császári udvar még mindig úgy vélte, könnyűszerrel megveszik a magyar királyok egykori székhelyét, és Lipót elrendelte Buda ostromát. Az ostrom vezetését a vállalkozás nehézségeit változatlanul hangoztató tábornagyra, Starhemberg Rüdiger grófra bízták. 1684. július 19-én nagy tüzérségi előkészítés után heves rohammal elfoglalták és felgyújtották a Vízivárost, bevonultak a gellérthegyi faerődbe, és körülzárták Budát. Lotharingiai Károly pedig az ostrom biztosítása céljából megtámadta Musztafa hadseregét. A négyórás, rendkívül heves hamzsabégi csata (július 22.) a szövetségesek győzelmével végződött. A Székesfehérvár felé menekülő törököket a magyar lovassággal együtt üldöző Badeni Lajos a Haditanácsnak küldött jelentésében azt írja, hogy Buda csak 3–4 napig tarthatja magát.

Az ostrom első napjaiban azonban már kiderült, hogy az ágyúk gyatrák, a lőszer silány, a törökök technikai felkészültsége, tüzérsége jobb. A szövetséges csapatok nélkülöztek, miközben a védőket jól ellátták élelemmel. A hadvezetés pedig súlyos hibát követett el, amikor egyszerre négy oldalról indított támadást. Ezalatt Musztafa szeraszkier Székesfehérvárott mintegy 20 ezer főnyi haderőt gyűjtött, és már augusztus 22–25-én sikeres támadást indított, felfrissítette a. budai őrséget, s élelmet és lőszert juttatott a várba. Az ostrom a szövetségesek számára értelmetlen ember- és pénzpocsékolássá vált. „A lotharingiai herceget betegen, ágyban találtam, a seregből már csak tizenkétezer-ötszáz ember képes szolgálatra, a tisztek és a legénység java Budának falai alatt lelte temetőjét, a maradék beteg”[2] – jelenti a Bécsből Buda alá küldött Rabatta főhadbiztos (generalis comissarius bellicus), a bécsi Generalis Comissariatus vezetője. A Haditanács az ostrom felhagyását követelő Starhemberg Rüdiger javaslata ellenére mégis úgy döntött, hogy a visszavonulás ártana a Szent Liga tekintélyének. Arra számítottak, hogy a francia fegyverszünet megkötése után 8 ezer bajor katonával szeptember 9-én Buda alá érkező Miksa Emánuel választófejedelem beveszi majd a várat.

Miksa Emánuel választófejedelem megadásra felszólító levelére válaszul Buda parancsnoka, az elesett Kara Mehmed helyébe lépő Sejtan Ibrahim pasa, 15 aranyat ajándékozott a követnek. A szövetséges hadsereg nem tudott úrrá lenni az elhatalmasodó nehézségeken. Starhemberg egészségi állapotára hivatkozva, valójában a hadvezetést megbontó viszály miatt, felmentését kérte, és elhagyta a tábort.

Buda visszavívása

Buda alá jóformán egész Európa elküldte fiait. A Gellérthegyen főhadiszállást foglaló Badeni Lajos hadseregét bajor és szász csapatok alkották, s itt szolgált az akkor huszonegy éves Savoyai Jenő herceg is. Lotharingiai Károly, főleg a császári hadsereg ezredeiből álló haderővel, a Svábhegyet szállta meg, mellette foglaltak állást, Schöning tábornok vezetése alatt, a brandenburgiak. Óbudán Starhemberg Rüdiger vezényletével gyalogezredek építettek támaszpontot.

Eszmék harca

A csapatokat Starhemberg Rüdiger így biztatta harcra: „Küzdjetek vitézül a kereszténységért.”[3]

A Határőrvidék katonaparasztsága

1695–96 fordulóján végül a Haditanács Starhemberg és Schlick generálisokat, valamint Nehem péterváradi parancsnokot rác katonatelepek szervezésével bízta meg. A döntés többféle meggondolásból született. Lipót császár a keresztény seregek balkáni előnyomulása idején fegyverbe szólította a török uralom alatt élő délszlávokat vallási és társadalmi szabadságuk visszaszerzéséért. E felkelők közül az 1690. évi nagy török ellentámadás idején Csernovics (Črnojević) Arzén ipeki pátriárka vezetésével nagyobb szerb, rác csoportok menekültek Magyarországra. A császár nekik, mint az ország ideiglenes jövevényeinek, a magyar rendek egyetértésével 1691. augusztus 20-án kibocsátott privilégiumában szabad letelepedést biztosított, megerősítve egy évvel korábbi kiváltságukat, amely – még eredeti hazájukban – széles körű önkormányzattal, politikai és egyházi önállósággal ruházta fel őket. A beköltözöttek a magyarországitól eltérő termelési szokásaik, vallásuk és életmódjuk miatt sorozatosan összeütköztek a helyi lakossággal és a vármegyei hatóságokkal. Veszélyes társadalmi feszültséget vezetett le tehát a császári udvar, amikor szabad földadomány fejében katonai szolgálatba fogadta őket, bár ez az eljárás újabb országos feszültségek okozója lett.

Lábjegyzetek

  1. Buonvisi bíboros Lipót császárhoz, 1685. augusztus 23. Idézi: Károlyi ÁrpádWellmann Imre, Buda és Pest visszavívása 1686-ban. Budapest, 1936. 14&ndsash;15.
  2. Idézi: P. Röder, Des Markgrafen Ludwig Wilhelm von Baden Feldzüge wider die Türken. I. Karlsruhe, 1839. 107.
  3. Sutoris János naplója XVII. század legvégéről. Közli: Gömöry (Gusztáv), HK 1896. 154.

Irodalom