Szántó Béla

A Múltunk wikiből

Szántó Béla Lőb, szül. Schreiber

Homokkomárom, 1881. február 1. – Budapest, 1951. június 1.
tisztviselő, politikus
Wikipédia
Szanto-vicecomisario-guerra-hungria--outlawsdiary02tormuoft.png
Szanto-vicecomisario-guerra-hungria--outlawsdiary02tormuoft

Siklós András

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt és baloldali ellenzéke

Az Októberi Forradalom erőt adott a párton belüli régi baloldali ellenzék (Szántó Béla, Vágó Béla) szervezkedésének, és ösztönzést jelentett új baloldali irányzatok kialakulásához.

A kormányzati válság kiújulása. A tömegmozgalom fellendülése.

További fontos mozzanat volt, hogy a Katonatanács Szántó Béla révén, aki ekkoriban tartalékos hadnagyként a honvédelmi minisztériumban teljesített szolgálatot, kapcsolatba került a szociáldemokrata baloldallal, a forradalmi szocialistákkal és az üzemekben dolgozó ellenzéki bizalmiakkal. A későbbiekben az így kialakuló laza szervezet a maga módján tudatosan készült a forradalomra, és a Nemzeti Tanács húzódozása ellenére tervet dolgozott ki a fegyveres felkelésre.

A forradalom győzelme

A Nemzeti Tanácsnak és a Katonatanácsnak már korábban jelentették, hogy a katonai parancsnokság utasítást adott egyes megbízhatatlan alakulatok Budapestről való elszállítására. Szántó, aki ezen az éjszakán „a forradalom vezérkari főnökeként” magához ragadja a felkelés irányítását, a szálloda erkélyéről rövid beszéd kíséretében arra hívja fel a tüntetőket: induljanak a pályaudvarra, akadályozzák meg a menetszázadok elszállítását. Vagy 10 ezer ember indul el erre a Rákóczi úton, Korvin Ottónak és a Katonatanács néhány tisztjének vezetésével. A pályaudvar csekély létszámú őrsége kísérletet sem tesz az ellenállásra. A lezárt kapukat benyomják, a pályaudvaron levő katonák csatlakoznak, a tömeg feltöri a fegyvert és muníciót szállító vagonokat. A felkeléshez csatlakozó katonák, fegyveres civilektől kísérve, ezután visszafelé indulnak. A Nemzeti Színháznál egy részük a Körútra kanyarodik, hogy az Üllői úti laktanyában levő katonákat csatlakozásra bírja, és az ott fogva tartottakat kiszabadítsa.

A Nemzeti Tanács vezetői ekkor közbelépnek, az események menetének más irányt próbálnak adni, megkísérlik a kibontakozó felkelés leállítását. Arra a hírre, hogy a felkeléshez csatlakozó fegyveresek és az Üllői útnál felsorakozó karhatalom közt minden pillanatban várható az összecsapás, Károlyi-párti politikusok (Fényes László, Lovászy Márton, Ábrahám Dezső), továbbá Landler Jenő, Pogány József és a Katonatanács elnöke, Csernyák Imre a helyszínre sietnek. A laktanya ellen vonuló tömeget nagy nehezen rábeszélik a visszafordulásra. De az események árját már nem lehet feltartóztatni. Miközben a Körúton elejét veszik az összeütközésnek, az Astoriához érkező katonaság megtámadja és elfoglalja a közvetlen közelben levő városparancsnokságot. Az őrség nem áll ellen, az udvaron álló karhatalmi zászlóalj a felkelőkhöz csatlakozik. Várkonyi Albert tábornokot, a városparancsnokot elfogják, és az Astoriába kísérik. A térparancsnokság bevétele után Szántó Béla két szakasz katonának a telefonközpontok elfoglalására ad parancsot.

A Kommunisták Magyarországi Pártjának megalakulása

Kun Béla másnap, 18-án, két ízben is találkozott a baloldal vezetőivel, akik közül az első megbeszéléseken Rudas László, Vágó Béla, Szántó Béla, László Jenő, Korvin Ottó, Hirossik János vett részt. 19-én Bécsbe utazott, hogy felvegye a kapcsolatot az osztrák baloldallal, és átadja Lenin üdvözletét a börtönből szabadult Friedrich Adlernek. 20-án újra Budapesten volt, ahol a pártalakító tárgyalásokat gyors siker koronázta. November 24-én Korvin Ottó testvérének, Kelen Józsefnek Városmajor utcai lakásán tartott értekezleten megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja.

Az értekezletről jegyzőkönyv vagy írásos dokumentum nem maradt fenn. Amennyire a résztvevők későbbi visszaemlékezéseiből megállapítható, a párt első központi bizottságának tagjai a következők lettek: az oroszországi kommunista hadifoglyok közül Jancsik Ferenc, Kun Béla, Pór Ernő, Rabinovits József, Seidler Ernő, Vántus Károly; a szociáldemokrata baloldal részéről Chlepkó Ede, Fiedler Rezső, Hirossik János, László Jenő, Rudas László, Somló Dezső, Szántó Béla és Vágó Béla; a forradalmi szocialisták közül Korvin Ottó és Mikulik József.

Hajdu Tibor

A kormányzótanács újjáalakulása

Pogányt, aki egészen március közepéig a kommunisták nélkül, azokra rálicitálva akarta radikális irányba terelni pártja politikáját, elődje, Böhm, éppúgy nem szívelte, mint kommunista helyettesei, Szamuely Tibor és Szántó Béla. Stromfeld Aurél hallani sem akart arról, hogy Pogány népbiztosságán dolgozzon.

Pogány és Szamuely nyílt összecsapása következtében végül is mindkettőjüknek távozniuk kellett a hadügyből. Kun Béla azonban, nem először és nem utoljára, a válságot a kibontakozás meggyorsítására tudta felhasználni. Az aktuális személycserék lebonyolításával az egész kormányzótanácsot átalakították, a népbiztoshelyettesek is népbiztosok lettek, és így a legtöbb népbiztosság élére 2–3 tagú kollégium került. Mivel a népbiztoshelyettesek többsége kommunista volt, ezzel az arányok az ő javukra változtak meg, megszűnt tehát az eltérés a forradalom erőviszonyai és a kormány összetétele között.

Az újjáalakult kormányzótanács tagjai a következők lettek: a kormányzótanács elnöke változatlanul Garbai Sándor; belügyi, vasúti és hajózási népbiztosok Landler Jenő, Vágó Béla; földművelésügyi népbiztosok Hamburger Jenő, Nyisztor György, Vántus Károly; hadügyi népbiztosok Kun Béla, Böhm Vilmos, Fiedler Rezső, Haubrich József, Szántó Béla; igazságügyi népbiztosok Rónai Zoltán, Ládai István; közélelmezési népbiztosok Erdélyi Mór, Illés Artur, Kondor Bernát; közoktatásügyi népbiztosok Kunfi Zsigmond, Lukács György, Szabados Sándor, Szamuely Tibor; külügyi népbiztosok Kun Béla, Ágoston Péter, Pogány József; munkaügyi és népjóléti népbiztosok Bokányi Dezső, Guth Antal; német népbiztos Kalmár Henrik; pénzügyi népbiztosok Székely Béla, Lengyel Gyula; ruszin népbiztos Stefán Ágoston; a szociális termelés népbiztosai Varga Jenő, Dovcsák Antal, Hevesi Gyula, Kelen József, Rákosi Mátyás, Bajáki Ferenc.

Május elseje: ünnep és krízis

Kun Béla és Szántó Béla a Hadügyi Népbiztosság nevében a következő utasítást adta május elsején a hadsereg-parancsnokságnak: „Feladata hadműveleti körzetében a románoknak a Tiszán át való átkelését megakadályozni, a cseheknek előnyomulását a Duna és a Tisza között feltartóztatni és a harcvonalból jelenleg visszavont erőket mielőbb harckész állapotba helyezni, abból a célból, hogy ezekkel az erőkkel egységes ellentámadást intézhessen az ellenségnek ama részei ellen, amelyek a Tanácsköztársaság központját, Budapestet, a leghathatósabban veszélyeztetik vagy amelyek ellen az ellentámadásnak a legtöbb sikerre van kilátása.”[1]

Az ellenforradalmi lázadások új hulláma

Figyelemre méltó, hogy a frontcsapatok tisztikara nem törekedett lázadásra vagy azok támogatására. Ebben döntő része volt a katonák forradalmi szellemének, Münnich, Karikás, Vági, Szántó és más politikai megbízottak határozottságának, de bizonyos nemzeti felelősségtudatnak, a szemben álló ellenség ismeretének is.

Erőfeszítések a lélegzetvételnyi szünet kihasználására

A kormányzótanács bizonytalanságára jellemző, hogy amikor Szántó Béla hadügyi népbiztos követelte: lépjenek fel erélyesen a dezertőrök és a sorozásra nem jelentkezők ellen, Dovcsák ezt határozottan ellenezte.

Lábjegyzet

  1. Liptai Ervin, A magyar Vörös Hadsereg harcai 1919. Budapest, 1960. 195–196.

Művei