Szántó Kovács János

A Múltunk wikiből
Hódmezővásárhely, 1852. április 27. – ugyanott, 1908. június 8.
földmunkás, proletár,
a magyarországi és hódmezővásárhelyi agrárszocializmus vezetője
Wikipédia
Fájl:Szkszobor.jpg
orosházi szobra
1894. április 22.
Összecsapás a tüntető munkások és a katonaság között Hódmezővásárhelyen, Szántó Kovács János letartóztatása.
1895. március 5–16.
Szántó Kovács János és társai pere.

Hanák Péter

Agrárkérdés, nemzetiségi kérdés. A Memorandum-per.

Még el sem ültek a Kossuth temetéséhez kapcsolódó nemzeti tüntetések, amikor Hódmezővásárhelyen Szántó Kovács János elfogatása miatt zendülés tört ki. A szocialista agrármozgalom újabb jelentkezését a helyi hatóságok fegyveres karhatalommal verték le. A kormány nyomban ostromállapotot hirdetett ki, megerősítette a helyi katonaságot, de nem állt meg a puszta elnyomó intézkedéseknél.

A szervezkedés és az osztályharc erősödése az 1890-es évek elején

Az 1894. januári hódmezővásárhelyi vezetőségválasztást Petőfi-ünnepséggel kötötték össze. A munkásegylet Petőfi-képet vásárolt, a felavatási szertartást Szántó Kovács János végezte. „Petőfi Sándor meghalt, mondotta, de ő is elvtársunk lenne, ha élne.” Aztán a képhez fordult, mélyen meghajtotta fejét, és valami ősi siratóének ritmusára zsolozmázta: „Óh te gyászos halál – mért rablád el tőlünk! – Nem volna ma gyászba – érte vágyó szívünk… – Szent nevedet neked – a könyvünkben írjuk, – szent arcod előtt ma – fájdalmunk elsírjuk. – Emléked őrizzük, – a neved imádjuk, – minden gyöngybetűdet – mint imánkat mondjuk. Amen.”[1] Ez után a tagok sorra elvonultak és főhajtással tisztelegtek a kép előtt.

A szocialista agrármozgalom terjedése. Hódmezővásárhely.

Hódmezővásárhelyen a szervezkedés két ágban indult. 1890–1891-ben Aradról jött agitátorok alakították meg a helyi cipész egyletet, amelyből hamarosan más szakmákat is felölelő önképző egylet lett. Napszámosokat is meghívtak, egy ideig közéjük járt Szántó Kovács János is. A másik ág földmunkás eredetű. 1891 áprilisában Nagy Sándor kubikos csapata egy kocsmai pihenő alatt akadt össze a csendőröktől űzött agitátorral, Szombati Gézával. Tőle hallottak először a szocializmusról, a „dolgozó nép igazi vallásáról”, a munkások „összes bajainak szószólójáról”, s a pártról, a szervezkedésről.[2] E kubikos csapat hozta magával a megtalált igazságot Hódmezővásárhelyre, ahol még azon a nyáron megalakították az első szociális kört. A helyi népbarát ügyvéd fogalmazta az alapszabályokat, amelyeket a hatóság azzal utasított vissza, hogy „a feljegyzett tagok egytől egyig a műveltség legalsó fokán álló, iskolázatlan napszámosok, kubikusok”, ezért az egyletük – amint a Békés példa mutatja – „a társadalomra veszélyes törekvések gyúpontja”, „a vagyonfelosztási vágy”[3] felszításának kerete lehet. Az egylet alapszabály nélkül is fennmaradt, összejöveteleit félig titokban, váltakozó helyiségekben tartotta. Tevékenységének Szántó Kovács János adott világos célt és kitartást.

Szántó Kovács erős erős fizikumú és akaratú, szép szál férfi, kitűnő munkás, komoly, megfontolt, súlyos szavú, vezetésre termett ember volt a kimagasló intelligenciájú önművelők fajtájából. Szívesen tanult, olvasott; maga is írogatott, verset is, ha úgy adódott. Nemcsak érzelmi hevüléssel, hanem az értelem és a megértés igazságtudatával csatlakozott a mozgalomhoz. Egyleti elnökké választása után megfogadta: „vagy elnök leszek, vagy semmi… Nem követelek úgy a magam, mint a ti számotokra sem könyöradományt, sem koldus alamizsnát, hanem csupán csak munkát és kenyeret…, mi csak a magunk jogát követeljük.” „A munkások oszlopa te vagy – Döntsd meg az aranyborjút, amit a vak nép imád! – Légy Lassalle – aki az igazság fáklyáját viszed! – Légy Dózsa György és győzz! – Csak Marx Károly utain haladj, eléred a célod!”[4] hangzott a válasz.

A szocialista példaképekhez, Marxhoz és Lassalle-hoz társult az újra megtalált Dózsa, a vörös zászlóhoz a hajdani keresztesek jelvénye, a nyolcórás munkaidőhöz, tisztességes bérhez és bánásmódhoz a megváltásba vetett hit és bizalom. Szántó Kovács vezetésével 1893-ban megszilárdult az egylet, több rendszeres összejövetelt és két nagy népgyűlést tartottak. Hivatalosan 1894 januárjában alakult meg az Általános Munkás Olvasóegylet, amely a szociáldemokrata párt helyi szervezete volt. Az egylet a párt programját fogadta el, népszerűsítette. Szántó Kovács a földosztást nem helyeselte: „A nemzetközi szociáldemokrácia – mondotta – nem akar osztozkodni, mert az csak megint magántulajdon volna, hanem közösíteni akar, s azáltal minden embernek a megélhetést biztosítani.” Minden vagyont államosítani kell, „az összvagyonból aztán minden egyes ember munkájához mérten részesüljön”.[5]

A hódmezővásárhelyi pártszervezet február 26-án tartotta első nyilvános gyűlését. Hétezer ember, napszámos, ipari munkás tolongott, hallgatta Szántó Kovácsot. A rendőrkapitány, a polgármester, a helyi urak, akik már régóta rossz szemmel nézték a szervezkedést, most riadóztattak. A rendőrkapitány – szemmel láthatóan provokatív célzattal – vizsgálatot indított az egylet ellen, majd április 21-én házkutatást tartott az egyletben. Az ott talált könyveket, röpiratokat elkobozta, Szántó Kovácsot és két vezető társát beidézte a városházára. Másnap reggel a több száz főnyi tömeg kíséretében megjelenő Szántó Kovácsot letartóztatta. A felizgatott tömeg erre benyomult a városházára, hogy kiszabadítsa vezérét, visszavegye az egyleti tulajdont; összecsapott az útját álló rendőrökkel és csendőrökkel, megostromolta a városházát. Csak a készenlétben tartott vásárhelyi huszárok bevetésével sikerült visszaszorítani és szétszórni a karókkal, kövekkel hősiesen küzdő munkásokat.

A kormány azonnal az egész Alföldre kiterjedő ostromállapotot rendelt el, és hozzáfogott a megtorláshoz: Szántó Kovácsot 5 évi, 26 társát pedig összesen 32 évi börtönre ítélte. Szántó Kovács a bíróság előtt hitet tett a „legigazibb elv és eszme”, a szocializmus mellett. Az ügyész provokatív kérdésére, hogy mindenkit testvérének tekint-e, vagy csak a magyart, nagyon egyszerűen felelte, hogy ő is a „világ tagja”, nemzetközi, de magyarnak vallja magát, e között nincs ellentmondás. Arra a kérdésre, hogy mi életének a „reménypontja”, mondotta el híressé vált hasonlatát a diófát ültető emberről, aki tudja, hogy a gyümölcsöt a jövendő nemzedék fogja élvezni. „Úgy vagyok én is. Tudom, hogy azt, amiért küzdök, én nem fogom elérni, de egy fát akarok ültetni, amely a jövőnek hajtja a gyümölcsét.”[6]

A hódmezővásárhelyi események országos visszhangot keltettek. A földbirtokosok és a hatóságok ismét fokozott éberséggel vigyázták a „parasztszocializmus” rezdüléseit, tudakolták a munkások hangulatát, erősítették a karhatalmat. A politikai és rendőri hajsza éle megint a szociáldemokrata part ellen irányult. Sorra tiltottak be vidéki gyűléseit, több agitátorát letartóztattak, kitoloncoltak a fővárosból. A pártvezetőség júniustól az év végéig sorra-rendre szervezte a tiltakozó gyűléseket. A tél beálltával a munkáskörök ismét felpezsdültek. 1895. január végén Szegeden tört ki zendülés, akárcsak Hódmezővásárhelyen, a munkáskör vezetőinek letartóztatása miatt. Itt is többezres tömeg, ipari és mezei munkások együtt nyomultak a városháza ellen, ahol ugyancsak katonaság verte szét őket. A mozgalmat semmilyen hatósági intézkedéssel nem lehetett eddig megállítani, írta a békési alispán, „mert eszmévé vált immár a szocializmus a nép előtt, eszmei mozgalmat pedig hatalmi eszközökkel elnyomni nem lehet”.[7] Ezt az igazságot bizonyította az 1894 végén indított népszavazási akció is. A szociáldemokrata párt vezetősége több mint egymillió szavazólapot juttatottt el a munkásokhoz azzal a kérdéssel: akarják-e az általános választójogot, az egyesülés és gyülekezés szabadságát. Az akció meglepő sikerrel indult, napszámosok, cselédasszonyok, munkások valósággal szétkapkodták a szavazólapokat. Választási hangulat alakult ki, mígnem a megyei és városi hatóság közbe nem szólt.

Mit várt a népszavazástól a falusi szegénynép? Az egyszerű emberek az agitációs kampányt valóságos szavazásnak fogták fel, sorsfordító változást vártak tőle, amelyben a saját kézzel kitöltött szavazólap majd az aktív közreműködés igazolása lesz. És itt érkezünk el ahhoz a kérdéshez, hogy milyen változásra vártak, mire „szavaztak” az orosházi, a békéscsabai, a szentesi, a hódmezővásárhelyi agrárproletárok?

A közvetlen cél a munkaviszonyok javítása, a béremelés, az aratórész növelése, a „robot” és „dézsma” megszüntetése, a munkás védelme volt a gazdák hatalmaskodásával, uzsoráskodásával szemben. A helyi „programok” kifejezetten munkás követeléseket tartalmaztak, a tőkés kizsákmányolás és a feudális maradványformák ellen irányultak. A századvégi agrármozgalom olyan körülmények között bontakozott ki, amikor a kapitalizmus már mélyen behatolt a mezőgazdaságba, alapjában átalakította a termelési módot, súlyosbította a mezőgazdasági munkásság helyzetét, anélkül, hogy a nagyiparba való átáramlásuk feltételeit megteremtette volna. A gyáripar fejlettsége ugyan még nem volt elégséges az agrárproletariátus tömegeinek felszívására, de már jelentékeny ipari munkásságot teremtett. A magyarországi agrármozgalom tehát jelentősen különbözött a paraszti „szocializmus” más kelet-európai megnyilvánulásától, például az oroszországi narodnyik mozgalomtól, és sok vonásában a közép- és dél-olaszországi szegényparaszti szervezkedéshez hasonlított. Nálunk az agrárszocializmus nem előzte meg, hanem követte az ipari munkásosztály szocialista mozgalmát; nem ellenlábasaként, hanem szövetségeseként lépett fel. Az alföldi agrármozgalom a szocialista munkásmozgalomhoz csatlakozott, annak egyik ágát, falusi hajtását alkotta. Tömege és vezető ereje nem a birtokos parasztság, hanem a mezőgazdasági munkásság volt, ez a programokra, a jelszavakra, a harci formákra is rányomta bélyegét.

A „robot” eltörlése, a tiszta harmados bérlet, vagy az egykori feles rész visszaállítása csupán a közvetlen cél, a belátható-megfogható realitás volt. Ennél azonban messzebbre is néztek, amikor egyleti összejöveteleken a „szent eszméről”, a majdani igazságtevésről esett szó. Az agrárproletárok számára az igazságos eszme az egyenlőséget jelentette, a korai kommunisztikus utópiák értelmében vett vagyonegyenlőséget. Az egyenlőség megvalósítását illetően két irányzat jelentkezett. Az egyik, a vagyonközösítő, a szociáldemokrata programot követte: közös tulajdonba akarta venni és közösen akarta megművelni a nagybirtokot. Ezt képviselték kezdetben az orosháziak, utóbb racionális szocialista érvekkel kifejtve Szántó Kovács és társai.

Az utópikus egyenlőséghit

Az elnökválasztásról Szántó Kováccsal kapcsolatban már szóltunk.

Lábjegyzetek

  1. Közli: Farkas József, Agrárszocialista mozgalmak 1890–1907. Szeged, 1968. 66
  2. Nagy Sándor, ifj., A szocializmus keletkezése Hódmezővásárhelyen (továbbiakban: Nagy, A szocializmus keletkezése). I. (Hódmezővásárhely), 1924. 14.
  3. Idézi: Farkas József, Agrárszocialista mozgalmak 1890–1907. Szeged, 1968. 15.
  4. Nagy, A szocializmus keletkezése. I. (Hódmezővásárhely), 1924. 91–92.
  5. Idézi: Farkas József, Agrárszocialista mozgalmak 1890–1907. Szeged, 1968. 18–19.
  6. A magyar munkásmozgalom történetének válogatott dokumentumai II. Budapest, 1954. 263.
  7. Fábry Sándor előadása, Az alföldi munkásmozgalom. Közli: Az 1895. évi III. Országos Gazdakongresszus tárgyalásai. V. Budapest, 1895. 68.