Tasnádszántó

A Múltunk wikiből
(Szánta szócikkből átirányítva)

románul Santău

falu és községközpont Romániában
Wikipédia

Benczédi László

Az 1678. évi hadjárat

A kortársi források 11–12 ezer főre becsülik azt a haderőt, amely 1678. május közepén a Szatmár vármegyei Tasnád és Szántó falvak között egyesült, hogy megkezdje hadműveleteit a mintegy 7 ezer főre becsült keletmagyarországi császári seregek ellen. A kuruc harcok megindulása óta ilyen nagy létszámú, ennyire felszerelt, ilyen jól fizetett és fegyelmezett had még nem állt együtt a hadműveletek megkezdésekor; felvonultak itt a bujdosó seregek összes fegyvernemei és részlegei: a lovasság, talpas gyalogság, tüzérség, a végbeli, a mezei és a vármegyei hadak, az Erdélyben toborzott katonaság, a Boham által Lengyelországból átvezetett zsoldosseregek, az ezredek élén katonai tapasztalattal bíró, képzett francia tisztekkel stb. „A táborukban nincs hiány semmiféle élelmiszerben, mindent megvásárolhatnak folyóáron, mert a jó fegyelem miatt a parasztok mindent szállítanak nekik, amire csak szükségük van” – olvassuk erről egy korabeli kamarai jelentésben;[1] tegyük hozzá, szinte egyedülálló módon az addigi kuruc harcok történetében.

R. Várkonyi Ágnes

Művészetek

A ketesdi és magyarbikali mennyezet, valamint a vistai karzatfestmények s a szántai mennyezet színpompás virágmintáit a gyalui Asztalos János készítette.

Lábjegyzet

  1. Szenczy György jelentése, Tokaj, 1678. május 25. Országos Levéltár kamarai levéltár, E 254 Repraesentationes, informatziones et instantiae, rksz. 3242.