Szabó Pál

A Múltunk wikiből

Hasonló névvel lásd apját, idősebb Szabó Pált.

1846. október 21.
Megszökik ifj. Szabó Pál, a Magyar Kereskedelmi Társaság igazgatója.
1846. november 8.
A Magyar Kereskedelmi Társaság közgyűlése ifj. Szabó Pál szökése után a további fennállás mellett dönt.
1846. december 23.
A Magyar Kereskedelmi Társaság közgyűlése elfogadja, hogy id. Szabó Pál megtérítse a fia okozta kárt.

Vörös Károly

A Védegylet

De még közel egy időben meg kellett érnie azt, hogy a Védegyletet nem sokkal megelőzve összehozott – hasonlóan ahhoz: az önálló nemzeti gazdaság megalapozásának igényével fellépő – Magyar Kereskedelmi Társaság is elbukott. Az 1843-ban elsősorban magyarországi termények vámkülföldi közvetlen exportjára kezdeményezett, s főleg főúri részvényesek tőkéjével dolgozó társaság rövid – és kizárólag kereskedelmi igazgatója, egy Szabó Pál nevű trieszti kereskedő hamis jelentéseire és meghamisított mérlegére alapozott – tündöklés után (melyben a részvételtől vissza nem húzódható pesti kereskedők nem nagy örömmel észlelhették a tőlük függetlenülni akaró birtokosok sikeresnek induló terményértékesítési kísérleteit), 1846 nyarára csődbe került. Szabó megszökött, a kárnak csak egy része térült meg, de nagyobb volt a morális veszteség; a Gyáralapító Társaság, a Védegylet, az Iparműtár kudarca vagy ellaposodása után a Magyar Kereskedelmi Társaság nyílt bukása önálló hazai gazdaság immár nagyipar és nagykereskedelem léptékében a társadalom mozgósítása által való megteremtésének: az ellenzék minden gazdaságpolitikai akciója végső céljának legalábbis ideiglenes csődjét, mindenesetre még korai voltát bizonyította, vagy látszott bizonyítani.