Szabad György

A Múltunk wikiből
Arad, Románia, 1924. augusztus 4. – 2015. július 3.
történész, egyetemi tanár, politikus
Wikipédia
Egy 2009-es TV-interjúban.

Mérei Gyula

Előszó

A kötet szerzői ezt a lehetőséget is felhasználják arra, hogy megköszönjék a kötet lektorainak, Szabad Györgynek és Fenyő Istvánnak szövegeik alapos, szempontokban gazdag bírálatát.

Kovács Endre

Előszó

A szabadságharc bukásától az 1867. évi kiegyezésig tartó önkényuralmi korszakot tárgyaló második rész Szabad György munkája.

Műve

Az önkényuralom kora (1849–1867)

Egyéb művei

Az 1848-i törvénykönyvet részletesen, de az ittenitől gyökeresen eltérő módon – nem mint a polgári átalakulást megalapozó forradalom egyik emeltyűjét, hanem mint a polgári átalakulás közvetlen megalapozóját – elemzi Szabad György, A polgári átalakulás megalapozása 1848–49-ben (In: A negyvennyolcas forradalom kérdései).

Irodalom

Arról a kardcsörtetésről, amellyel Kossuth 1848. április 9-én elvált a pozsonyi szállásán megjelent szerb politikusoktól, Kapper már idézett művén kívül még számos más – szerb és magyar – kortárs leírása tudósít (felsorolásukat adja Thim I. 38–39.), maga Kossuth azonban utóbb alaptalanoknak minősítette az ellene emelt vádakat. De hogy mentegetőzése nem érdemel hitelt, az saját ellenvetéseiből is kiviláglik; ő ugyanis nem pusztán a szájába adott fenyegető szavak elhangzását tagadta, hanem még azt is, hogy április 9-én egyáltalán találkozott volna Stratimirovićcsal és társaival (vesd össze Kossuth Lajos iratai. XI. Sajtó alá rendezte Kossuth Ferencz. Budapest, 1905. 170.), holott a találkozó megtörténte vitathatatlan tény. Ennek ellenére mentegetőzésének még ma is hitelt ad Szabad, Kossuth, sőt ehelyütt azt olvashatjuk, hogy ha Kossuth mégis elragadtatta magát, ezt azért tette, mert [Ðorđe Stratimirović|Stratimirovićék]] ekkor területi önkormányzatot is követeltek. Külön is hangsúlyozandó tehát, hogy a valóságban az április 9-i találkozón vagy azt megelőzően szerb részről még senki sem követelt területi autonómiát. Az április 14-i karlócai követeléseket közli Thim II. Hogy a Batthyány-kormány a bel- és az igazságügyminisztériumban – Károlyi Árpád állításával ellentétben – nem egy-egy álladalmi altitkári tisztséget, csupán egy-egy ügyosztályt kívánt biztosítani a horvátoknak, az kiviláglik az április 26-i minisztertanács jegyzőkönyvéből: Kossuth Lajos Összes Munkái XII. Szabad szerint Kossuth nemcsak ígéretet tett, hanem valóban gondolt is szerb politikusok miniszteri tárcához juttatására, s ezt – úgymond – az igazolja, hogy 1849 tavaszán ki is nevezte miniszterré Vukovics Sebőt (Szabad, Kossuth). Vukovics azonban ténylegesen magyarnak vallotta magát s a szerb nemzeti mozgalom híveinek a szemében is magyarnak számított.

Hogy az április 14-i ülésen a trónfosztás ellenzőit megfélemlítette az ujjongó tömeg jelenléte, azt cáfolni próbálja Szabad, Kossuth, éspedig arra hivatkozva, hogy az ellentábor tagjai közül ketten ezen az ülésen is felszólaltak. Csakhogy a képviselőház április 13-i zárt ülésén ennél sokszorta többen nyilatkoztak a trónfosztás ellen, magát a trónfosztást pedig 14-én már a szóban forgó két képviselő sem merte ellenezni.

Hogy Kossuth kezében végül is mekkora hatalom maradt, az kitűnik május 1-én az országgyűléshez intézett átiratából, Kossuth Lajos Összes Munkái XV. Hogy Kossuth csupán kényszerűségből egyezett bele hatáskörének korlátozásába, azt „további vizsgálatot érdemlő” kérdésnek minősíti Szabad, A polgári átalakulás megalapozása; a kényszeredettségről azonban egyértelmű tanúságot tesz magának Kossuthnak egy április 30-án Szemeréhez intézett levele is, Kossuth Lajos Összes Munkái XV.