Szabolcs

A Múltunk wikiből
község Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a tiszavasvári kistérségben
Wikipédia
HUN Szabolcs COA.jpg
1092
A szabolcsi zsinaton a magyarországi főpapság a király jelenlétében és jóváhagyásával reformintézkedéseket hoz, egyebek mellett szorgalmazza a cölibátust.

Györffy György

Az Árpád-fiak szállásrendje és a dukátus

  • A bihari dukátust valószínűleg Árpád trónörököse, Szabolcs szervezte meg, mert az ő nevét viseli a Tisza-parti hatalmas szabolcsi földvár, amely hercegkorában téli udvarhelye lehetett, míg nyári szállását a Nagyvárad mellett fekvő Szabolcs faluban tarthatta.
  • Anonymus a dukátus birtokosairól rendelkezett némi hagyományokkal, de ezeket csak mint motívumokat érvényesítette regényes gestájában. Mivel az Árpád-házi királyok Zolta fiától, Taksonytól származnak, Zoltát tette meg Árpád trónörökösének, és vele indította a bihari dukátust. Szerepel nála ugyan Szabolcs is, mint Szabolcsvár építője, és Tas, mint a szabolcsi Tasvára birtokosa, de ő ezt a két „herceget” (urat) a hét vezér (hét úr) között szerepelteti.

Vármegye, vár, város

Eltekintve attól, hogy az előmagyarság egy őskori földvárkultúra területén alakult ki, és etelközi hazájában is igénybe vett várakat, a X. század történeti és régészeti kutatása arról tanúskodik, hogy a magyar vezérek és nemzetségfők előszeretettel választották téli udvarhelyüket egy-egy vár mellett: ilyen az óbudai Kurszánvára, a szabolcsi földvár, a Fajsz szállásai mellett emelkedő várak stb.

A korona és kard viszálya

Mindebből az is következik, hogy a dukátusi megyékben levő szórt királyi birtokok javarészt szintén olyan udvarhelyekből és tartozékaikból erednek, amelyek jövedelmét a X. század második felében a nagyfejedelem élvezte. Valószínűleg ilyen volt Szabolcs „város”, ahol Szent László zsinatot tartott, továbbá számos olyan falu a dukátus területén, amely már a XI. században királyi főegyházak tulajdonába ment át.

Béla ezer napja

A második pogány megmozdulás után harmincegy évvel még a szabolcsi zsinaton is törvénybe kellett iktatni, hogy „akik pogány szokás szerint kutak mellett áldoznak, vagy fákhoz, forrásokhoz és kövekhez ajándékot visznek, bűnükért egy ökröt fizessenek”.[1]

László törvényhozása

  • A szabolcsi zsinaton 1092-ben hozott I. törvény nem is a világi törvényhozás körébe tartozik, mert 40 cikke egyházi rendelkezéseket tartalmaz, a világi perrendtartást illető 41–42. cikk pedig valószínűleg László valamelyik büntetőtörvénykönyvéből keveredett a zsinati határozatok végére.
  • A szerkesztés hibáihoz hozzájárulhatott a későbbi másolás és esetleges szelektálás, a feleslegesnek vélt részek elhagyása, s így nem csoda, hogy a reánk hagyományozott XV–XVI. századi kódexekben már olyan szabálytalanságok merültek fel, mint például a szabolcsi zsinati határozatok végéhez sorolt két perrendtartási pont.

A király kincstára

A szabolcsi zsinat (1092) egyházi végzéseiben szerepelnek „böszörménynek nevezett kereskedők" (negociatores quos appellant ismaelitas),[2] akik etnikailag lényegében azonosak a „káliznak nevezett királyi kincstári pénzváltókkal", illetve a közülük kikerült pénzverőkkel (1111 előtt: institores …regii fisci quos hungarice caliz vocant, …monetarii).[3] 1092-ben a mohamedánokon kívül említenek zsidókat is, azzal, hogy ha vasár- és ünnepnapon dolgoznak, munkaeszközeiket (instrumenta) elveszítik (I. 10. §). Ebből az adatból tevékenységük köre és adózásuk módja nem világlik ki.

Szentté avatások

Bár II. Orbán még 1096-ban sem ismerte el István király szentté avatását, 1092-ben a szabolcsi zsinaton a kötelező 32 fő ünnep közé már István, Gellért és Imre ünnepét is besorolták.

Az egyház átszervezése, egyházi művelődés

Ami a plébániák szervezését és a templomépítést illeti, erről az 1092-ben megtartott szabolcsi zsinat rendelkezései informálnak. A belháború (seditio) idején lerombolt és felégetett egyházak helyreállításáról úgy rendelkeztek, hogy a hívek (parochiani) kötelesek újjáépíteni, kelyhekkel és ruhákkal a király, könyvekkel pedig a püspök látja el a templomot (7. §), viszont a régiség miatt romba dőlt templom helyreállítását a püspök végzi (8. §).

A templomépítésben szerepet hagytak a magánkezdeményezésnek is, de – okulva a sok félbemaradt felbuzduláson – kötelezték a templomépítő magánkegyurakat, hogy amit alapításkor ígértek, azt tartsák is be (5. §).


László király idejében a templomozás már megszokottá vált, de azért a szabolcsi zsinat végzései még mindig botozással sújtották a vasár- és ünnepnapon távol maradót. Sok templom még mindig egybeesett a vásárhellyel, s ha ilyenkor valaki a templomozást a vásár miatt elhanyagolta, annak lovát elvették. De tilalmazták a vasár- és ünnepnapon az olyan világi szórakozást is, mint a vadászat; a vadászó ember kutyáját elvették, és lovát csak egy ökörrel válthatta meg (XII §). Abban az esetben, ha a falu távol esett a templomtól, a falubeliek képviseletében egy ember kellett megjelenjen az istentiszteleten, kezében bottal, 3 kenyeret és egy gyertyát víve ajándékba (11. §). A zsinat nem engedélyezte, hogy a falu átköltözzék a templom mellől más helyre (19. §), amit részint az új szántóföld feltörése vont maga után, részint a birtokos parancsa, amikor például a falu határát megosztották, lakóit széttelepítették.

Mindez arra mutat, hogy a templomi hálózat Szent László korában már lehetővé tette a lakosság túlnyomó részének a rendszeres vallásgyakorlást. Sőt éppenséggel ekkor mutatkozik először nyoma a templomon kívüli hitéletnek, a laikus vallási körök alapításának. Európában az elsők között Magyarországon mutatható ki a „kalandos”-szövetkezések létrehozása. A kalandosok nevüket a hónap első napjának latin calendae nevéről vették, amikor a szövetkezés tagjai a helyi plébános vezetése alatt összejöttek, és imádkozással egybekötött lakomát tartottak. E szövetkezések közfunkciót is vállaltak magukra, nevezetesen, ha bárki a határukon belül meghalt, közös erővel eltemették. Valószínű, hogy a kalandos-szövetkezések a pogány rítus utolsó menedéke, az ősi, „útravalós” temetkezések ellen is irányultak, és elősegítették a templom mellé temetést, amelynek elmulasztóit a szabolcsi zsinat 12 napi vízen és kenyéren való böjtöléssel és kalodával sújtotta (25. §). Annak, aki tagja lett egy kalandos-szövetkezésnek, a lakomán – „tagdíjként” – felajánlásokkal kellett megjelennie. A zsinat előírta, hogy a szerzetes barátok a kalandos-összejöveteleken nem ülhetnek a tagok közé az asztalhoz, hanem a felajánlásokkal – nyilván a rájuk eső borral, kenyérrel és aprójószággal – a kolostorba kell vonulniuk (39. §), s ilyenformán az áhítat utáni profán lakomáról ki voltak tiltva. A kalandosszövetkezést olyan komolyan vették, hogy a mentség nélkül elmaradót 10 pensával büntették (14. §), ami egyben arra is mutat, hogy rab cselédek nem vehettek részt benne.

Az egyházi tized szedése e korban már olyan megszokott volt, hogy nem is kellett külön előírni, csupán a módját szabályozni. A püspöknek való tized fizetésére volt kötelezve minden termelő háznép házanként, akár szabad, akár szolgarendű volt. Ez alól az egyházi birtokon élő szabadok sem vétettek ki (27., 30.§). A tizedszedés módja az volt, hogy a püspök poroszlója házról házra járva megállapította a gabona- és állattermést, nyilván fel is rótta az összeget. A jövedelem eltagadóját büntették, aki pedig nem tett bevallást, annak – tanúk előtt – a poroszló becsülte fel termését. A megállapított tizedet karácsony napjáig kellett beszolgáltatni. A gabonát csépelt állapotban, csöbörmértékkel mérve tizedelték. Akinek 10 csöbörnél kevesebb gabonája termett, fel volt mentve a dézsmaadás alól (40. §).

A szabolcsi zsinat végzései első helyen foglalkoznak az egyházi reformmozgalom egyik fő törekvésével, a papi nőtlenség (coelibatus) megvalósításával. IX. Leó, majd VII. Gergely fellépésétől kezdve a cölibátust tekintették az egyház elvilágiasodása elleni harc fő gyógyszerének. Kétségtelen, hogy nőtlen papi testülettel jobban lehetett függetleníteni az egyházat a világi hatalomtól, óvni az elanyagiasodástól, tehát a cölibátus segített az invesztitúra és a szimónia elleni harcban is. Ezen túlmenően a nőtlen pap inkább volt hajlandó a híveket gyermekeinek tekinteni, mint a nős. Ugyanakkor a papok leszármazottai jelentékeny módon hozzájárultak egy kulturált középréteg kialakításához, és ennek kiesése egy olyan országban, ahol a városi fejlődés gyenge volt, szegényítette a társadalmat.

A XI. századi Magyarországon a papi házasság olyan általános volt, hogy László kifejezett tilalommal nem léphetett fel ellene, csupán korlátok közé szorította. A szabolcsi]] zsinat az alsópapságra azokat a végzéseket emelte érvényre, amelyeket II. Orbán az 1089. évi amalfi zsinaton hozott. Ezek szerint subdiaconus (nálunk presbiter és diaconus) csupán egyszer léphetett házasságra, éspedig erkölcsös hajadonnal. A másodszori házasodás, továbbá özvegy vagy rossz hírű asszony elvétele, valamint ágyas tartása tilos.


A hely kiválasztásakor, amikor Odilo francia apát is megjelent, még csak egy püspöki joghatóság alá tartozó királyi apátság létesítéséről volt szó, 1091-ben azonban az alapítási aktusra és a birtokok átadására megjelent Teuzo pápai legátus is, és akkor ki kellett derülnie, hogy sajátlagos jogi helyzet áll fenn, Saint Gilles ugyanis a pápa „tulajdona” volt, s így Somogyvárnak is pápai tulajdonba kellett volna átmennie. Szent László alapítólevele nem maradt reánk, csupán a franciák utólagos feljegyzése az alapításról, és ebben – a kényes kérdést kikerülve – csupán annyit foglaltak írásba, hogy a király Somogyvárat Szent Péter és Pál (azaz Róma) és Szent Egyed (azaz Saint Gilles) tulajdonába adta, de a királyi kegyuraság és a püspöki jog fenntartásával. II. Orbán nem tudta Lászlóval szemben érvényesíteni tulajdonjogát, mert az 1092. évi szabolcsi zsinat után, 1093 folyamán megtörtént a szakadás II. Orbán és László között, és ezzel az a nagyvonalú egyházpolitika, amely tulajdonképpen megteremtette az egyházi nagybirtokot Magyarországon, abbamaradt.

Külpolitika. Horvátország megszállása.

1092 nyarán a szabolcsi zsinatot még az Orbán pápa által tartott amalfi zsinat szellemében tartották, az év végén viszont már azt jegyezték fel, hogy IV. Henrik követeket indított Lászlóhoz.

Népesség, település, termelés, árucsere

Látva azt, hogy Magyarországon a XII. század elejéig az oklevelek közel 100 állandó település nevét jegyezték fel, és egyetlen okleveles adat sincs sátorban lakó, nomadizáló lakosságra, felmerül a kérdés, hogy hogyan értelmezendő a szabolcsi zsinat 19. és a második Kálmán kori zsinat határozatainak 13. pontja, mely szerint a falu népe (villani), illetve a falu (villa) ne távozzon el a templomtól, illetve térjen oda vissza. Ezek az adatok Freisingi Ottó híradása mellé állítva, mely szerint a magyarok nyaranta sátrakban laknak, joggal keltik a nyaranta nomadizáló magyarság képét. Bár Freisingi Ottó magyarországi útja felerészben besenyő falvak mellett vezetett el, Magyarország lakóinak akárcsak kisebb részére is állhat a nyári sátorban lakás.

A faluásatások a XI–XII. századból országszerte 3×4 m alapterületű, földbe mélyített veremházat hoztak felszínre, melynek északkeleti sarkában helyezkedett el a kemence. A házat két ágasfára támaszkodó sátortető fedte, leginkább nádból és szalmából. A sűrűn egymás mellett elhelyezkedő házcsoportok mellett csak egy tiszántúli falunál észlelhető különálló telephely, melyen esetleg sátrak álltak. Az állandó veremház és az állandó faluhatár, mely a nomadizálásra alkalmas Duna–Tisza közi homokon, Kolon–Izsák falu esetében sem volt nagyobb 12×12 kilométernél (1055), mindenesetre arra mutat, hogy az elmozdulás e szűkebb határon belül történt. Ebben az esetben pedig kétféle elmozdulás jöhet szóba. Feltehető, hogy a magyarok egy része vagy keleti segédnépeik (székelyek, besenyők) a XII. századig megőrizték hajdani félnomád életmódjukat, és vetéstől aratásig sátrazva a jószágot a mezőn legeltették. Egy ilyen, mindössze néhány hónapos eltávozás az állandó falutól nem válthatott ki élénk tiltakozást az egyház részéről, mert a legfeljebb 4–5 km-re történő nyári elvonulás nem tette lehetetlenné a templom látogatását, mely továbbra is az állandó falu (villa) központjában maradt. Tiltakozást csak az válthatott ki, ha a falu véglegesen a határ másik részére települt át, és magára hagyta a templomot. Ez ugyanis hóban, esőben akadályozta a templomozást. A falu áthelyezése a határ másik részére viszont nem nomadizálás jele, hanem a kezdetleges földművelésé; a talaj kimerülése esetén új földet törnek fel: a falu követi a szántóföldet. Ugyanakkor a birtokos is áthelyezhette a falut, akár gazdasági okok miatt, akár ha a határt megosztották, és a jobbágyokat széttelepítették. Az elmozdulást az tette lehetővé, hogy a földház felépítése csupán néhány nap munkát igényelt.

Ühegy, vendég és izbég

Szent László két törvényében a hospes szó még elő sem fordul, csupán a szabolcsi zsinat foglalkozik egyházi okból velük: a circumcisiót gyakorló böszörmények más faluba való telepítését, a böjtöt megszegő vallon-olaszoknak pedig kiűzését rendelte el, ugyanakkor a zsidóktól keresztény feleségük és szolgáik elvételét írta elő. Szegény hospes-telepesekről egy helyen esik szó: kötelesek a hazai falubeliekkel együtt a templom köré temetkezni, ami egyben jelzi, hogy az 1000-től 1092-ig kiépített templomhálózat területe és a faluhálózat területe nagyjából fedte egymást, nem tekintve a zágrábi püspökség területét, ahová László cseh püspököt rendelt a pogányságban élő szlávság egyházainak szervezésére.

Kristó Gyula

Pénzviszonyok

Az 1092. évi szabolcsi zsinat a kereskedőket kifejezetten az izmaelitákkal azonosította.

Földművelés

A szabolcsi ásatások ásópapucsot hoztak felszínre.

Jelentősebb Árpád-kori régészeti feltárások

Az 1960–1981 között Magyarországon végzett jelentősebb Árpád-kori feltárások lelőhelyei
név földvár köznépi jellegű temető falu
Szabolcs X
Szabolcs–Kisfalud X
Szabolcs – Petőfi u. X

Lábjegyzetek

  1. Závodszky: SzILK 161.
  2. Závodszky, SzILK 159.
  3. Fejérpataky, Könyves Kálmán oklevelei 42.

Irodalom

Pogány áldozásra lásd a szabolcsi zsinat végzését (22. §): Závodszky, A Szent István, Szent László és Kálmán korabeli törvények és zsinati határozatok forrásai 161.

Jövevény népek szabolcsi zsinat végzéseiben: böszörmények 9. §, zsidók 9–10, 26. §, latinok 31. §;

Fodor István szabolcsi ásatásainak főbb eredményei.