Szakolca

A Múltunk wikiből

szlovákul Skalica, németül Skalitz, latinul Sakolcium

város Szlovákiában
Wikipédia
Hiba a bélyegkép létrehozásakor: Unable to run external programs, proc_open() is disabled.
1898. július 1.
Szakolcán Pavel Blaho és Vavro Šrobár megindítja a Hlas (Hang) című újságot.

Bóna István

IX. századi régészeti leletek

A IX. századi Kárpát-medence a régészeti lelőhelyek alapján
név megjegyzés
Skalica/Szakolca halmos csoport, IX. századi Karoling régészeti lelőhely

Falu

  • A határ menti lakatlan területek betelepedése jól nyomon követhető a Hont-Pázmányok egyik ágának birtokain. Tamás comes Csehország határán a Szakolca földet nyerte el II. Endrétől, amelyet fiai, Sebes és Sándor benépesítettek. A későbbi századokban ezen a területen összesen kilenc település keletkezett.
  • Hont-Pázmány nembeli Tamás comes fiai a XIII. század elején benépesítették a nyugati határszélen fekvő Szakolca földet.

II. Endre új berendezkedése

A Szentgyörgyiek családjának első, névről ismert tagja Tamás, ki a nyitrai ispáni méltóságig vitte. Imrétől az 1202. évi bolgár hadjáratban való részvételéért a Kékes-erdőt, II. Endrétől pedig a cseh király megsegítésére 1213-ban küldött királyi sereg vezetéséért a szatmári vár Fentös erdejét kapta az ottani erdőőrök földjével együtt. A két erdő óriási területen feküdt, a Szentgyörgyiek csupán ezzel a két adománnyal akkora terület birtokába jutottak, amelyen a későbbi századok folyamán több mint harminc település keletkezett. 1208-ban nyitrai ispánként közelebbről meg nem nevezett hű szolgálatai és kiváló érdemei miatt Bazin pozsonyi várföld birtokába jutott éppen annak a királyi oklevél folytán, amelynek arengája arról elmélkedik, hogy az uralkodó bőkezűségét semmi sem szoríthatja határok közé, s adományozásának mértéke a mértékelenség. Tamás nyerte adományul II. Endrétől a Csehország határán levő Szakolca földet a király szóbeli rendelkezése folytán. Az akkor még lakatlan, de nagy kiterjedésű vidéket Tamás fiai benépesítették, s az adományról a királytól 1217-ben oklevelet szereztek.

Zimányi Vera

A külkereskedelmi forgalom föllendülése

Az ország külkereskedelme alakulásának mennyiségi meghatározása igen nagy nehézségekbe ütközik, mivel a külkereskedelmi forgalmat részletes árubontással feltüntető vámnaplókat a 18. század folyamán kiselejtezték. 1542-ből azonban fennmaradt egy olyan vámnapló, amely a nyugat és északnyugat felé irányuló külkereskedelem adatait a kivitel és behozatal feltüntetésével, részletes árubontással rögzíti. Ezt a fontos forrást részben feldolgozták; a nyugati határszél 19, Soprontól Pozsonyon át Szakolcáig terjedő vámhelyének az adatait magában foglaló vámnapló az ország nyugatra és északnyugatra irányuló forgalmának a nagy részéről ad felvilágosítást. Igaz, nem az egészéről, mert például feltűnően kis mértékben szerepel benne a borkivitel; a bányatermékek kivitele pedig amúgy sem a harmincadszervezeten – a harmincadnak nevezett külkereskedelmi vám beszedésére szolgáló vámhivatali apparátuson – keresztül történt. Az 1542. évi vámnapló feldolgozója a kiegészítésekkel együtt mintegy 23 ezer forint értékű vámbevételt árufajták szerint tagolva, vámértékre számította át, s ennek alapján határozta meg az egyes árufajták arányát, a kivitel és a behozatal egymáshoz való viszonyát. A számítások alapján 465 312 forint vámérték adódott, amelyből 30,46% volt a behozatal, 69,48% pedig a kivitel; minimális értékű árumennyiség esetében nem lehetett megállapítani a szállítás irányát (3–4. táblázat).

3. táblázat

A kivitel áruösszetétele 1542-ben
Árufajta Vármérték
(forint)
Százalék
Élelmiszer 12 357,90 3,96
Állatok 301 973,05 93,65
Bőr- és szőrmeáru 7 185,95 2,32
Szövött áru 587,20 0,02
Fémáruk 1 090,00 0,04
Szatócsáru 108,80 0,01
Összesen 323 302,80 100,00

4. táblázat

A behozatal áruösszetétele 1542-ben.
Árufajta Vámérték
(forint)
Százalék
Élelmiszer 12357,10 8,75
Bőr- és szőrmeáru 3265,12 2,32
Szövött áru 97220,16 68,62
Faáru 210,10 0,00
Ásványi, fém- és üvegáru 13940,60 9,85
Nürnbergi és szatócsáru 10670,60 7,56
Vegyes áru 4078,10 2,88
Összesen 141732,78 100,00

A kivitt és behozott áruk összesített megoszlását az 5. táblázat mutatja.

5. táblázat

A kivitel és a behozatal egyesített áruösszetétele 1542-ben
Árufajta Vámérték
(forint)
Százalék
Élelmiszer 24714,90 5,32
Állatok 301973,05 64,91
Bőr- és szőrmeáru 10442,07 2,25
Szövött áru 97807,36 21,00
Faáru 210,10 0,00
Ásványi, fém- és üvegáru 15030,60 3,24
Nürnbergi és szatócsáru 10779,40 2,33
Vegyes áru 4354,90 0,95
Összesen 465312,38 100,00

Élelmiszerben a kivitt és a behozott áruk nagyjából azonos értéket képviseltek. A behozottak között a fűszerek (főleg bors), italok (főleg bor), halak (hering) és só szerepeltek nagyobb értékkel. A kivitt élelmiszerek között pedig borból jegyezték a legnagyobb tételt, de a méz és a különböző halfajták is számottevő értéket képviseltek.

Az exportált élő állatok legnagyobb része szarvasmarha volt. Összesen 28 277 darabot hajtottak ki e vámhivatalokon keresztül. Számottevő volt még a ló- és juhkivitel is.

Az importált áruk között a textíliák képviselték a legmagasabb értéket. Mintegy 56 ezer forint vámértékben posztó (körülbelül 11 ezer vég), 17 ezer forint értékű vászon, és 16 ezer forint vámértékű süveg került be az országba e vámhivatalokon keresztül. Ez a 11 ezer vég posztó meglepően kevésnek tűnik, mindenesetre számottevően kevesebb az 1457-ben egyedül a Pozsony városában működő harmincadhivatalon át behozott, közel 100 ezer forint értékű, több mint 15 ezer végnyi posztómennyiségnél. Ez a csökkenés minden bizonnyal az 1542. évi háborús válsághelyzettel is összefügg. Az összehasonlítás a behozott posztók fajtáinak gyökeres változására is fényt vet. A 15. század közepén még a nyugat-, illetve nyugat-közép-európai posztófajták tették ki a behozatal nagyobb részét, 1542-re arányuk erősen visszaesett, és részben a felső-rajnai és délnémet, elsősorban nürnbergi áruk törtek előre, de még ennél is jelentősebb volt az olcsó tömegfogyasztásra szánt cseh-morvaországi és sziléziai, elsősorban boroszlói áruk mennyiségének a növekedése. Posztóból összesen 39 fajtát hoztak be 1542-ben, vászonból pedig 31 fajtát, legnagyobb tételben a finom gyolcsvásznat.

A fémáruk közül a legnagyobb jelentősége a tömegesen behozott késeknek és kaszáknak volt.

A számításokkal kapcsolatban az az aggály merül fel, hogy az alapjukul szolgáló vámérték egyes áruféleségeknél, nevezetesen a szarvasmarhánál és lónál – ami a kivitel legjelentősebb tételét alkotta – számottevően eltért az egykorú piaci áraktól. Ezen állatok vámértékét 10 forintra tették a számításokban, a tényleges piaci ár viszont nem volt több 4-6 forintnál. Ekkor a csaknem 70%-os külkereskedelmi aktivitás körülbelül 60%-osra csökkenne, és az áruösszetétel arányai is módosulnának. Mindkét számítási mód mellett megállapítható azonban – különösen, ha az itt alig szereplő borkivitelt és a bányatermékek exportját is hozzászámítanánk -, hogy az ország külkereskedelme a legnagyobb forgalmat áteresztő nyugati-északnyugati irányban erősen aktív volt.

Sinkovics István

A felső bíráskodás

A török uralom előtti nyolc tárnoki városból Buda és Pest elveszett, viszont újként vették be a 16. században Szakolcát.

Zimányi Vera

A külföldi iparcikkek beáramlása

  • Az 1656. évi vámtarifa pedig a rengeteg külföldi posztófajta mellett megemlíti a Pozsonyban, Sopronban, Modorban, Szakolcán, Szencen és Zólyomban készült posztót, és a görlitzivel, jihlavaival azonos, 50 dénáros vámtarifát szab rájuk végenként.
  • A hazai textilipar alacsony színvonalát valamelyest emelték a vallásüldözés elől Magyarországra és Erdélybe menekült protestáns és anabaptista kézművesek, akik fejlettebb szövési technikát terjesztettek el, többek között Modoron, Puchón és Szakolcán.

Makkai László

A rendi reformgondolat apálya és feléledése

A breznóbányai evangélikus lelkészfiúból katolikusnak áttért császári udvari történész, koszorús költő, végül szakolcai harmincados Elias Berger irodalmi munkássága az osztrák–cseh–magyar rendi konföderációt és az abból Habsburg-vezetés alatt létrejövő szövetségi monarchiát magasztalja.

Heckenast Gusztáv

A Rákóczi-szabadságharc hatása a magyar iparfejlődésre

1706-tól kezdve valóban működött Hellenbach irányítása alatt egy államilag ellenőrzött külkereskedő társaság, amely – Hörnigk tanácsát követve – szarvasmarhát és rezet cserélt az erre kijelölt vásárhelyeken, Kőszegen és Szakolcán, elsősorban posztóra, de sem a külkereskedelem egészének állami ellenőrzése, sem a külföldi kereskedőknek a belföldi piacról való kiszorítása nem bizonyult megvalósíthatónak.

Magyarország ipara a szatmári béke utáni fél évszázadban

A manufaktúrákban foglalkoztatott mesterek és munkások legtöbbször külföldiek, Sterz szászországi bevándorlókkal dolgoztatott, Ferenc herceg Lotharingiából hozatott szakmunkásokat, Károlyi Sándor viszont Bátorkeszin és Surányban hazai, szakolcai és puchói mestereket alkalmazott.

Vörös Károly

A polgári életmód kerete és meghatározója: az urbanizálódás

És ha más régi városok, például Körmöcbánya, Kézsmárk, Eperjes, Trencsén, Sopron, Szakolca vagy Nagyszeben falai nagy részükben még álltak is, túl rajtuk, itt-ott a város régi szerkezetéhez szervesen kapcsolódó új városrészek épültek, már többnyire tágas egyenes utcákkal, de legalábbis kényelmesebb, derűsebb házakkal, melyeknek klasszicista vagy később koraeklektikus stílusa csakhamar a belvárosban is helyet kap egy-egy (és majd egyre több) csákány alá került öreg, középkorias vagy barokk ház helyén emelkedő új épületen is.

Katus László

A könnyűipar

A hagyományos posztóipar központjai a Dunántúlon (Tata, Veszprém, Kőszeg, Szombathely, Pinkafő) és a Felvidéken (Szakolca, Gyöngyös, Szepesség) visszafejlődtek, de teljesen nem tűntek el.

A szlovákok

A századfordulón azonban változott a helyzet: a szlovákság gazdaságilag és társadalmilag erősödni, nemzetileg öntudatosodni kezdett. Turócszentmárton mellé új nemzeti központok nőttek fel, amelyek súlyát már a korszerű tőkés gazdasági háttér adta: mindenekelőtt a gyorsan iparosodó Liptó megye két várossá növő községe, Liptószentmiklós és Rózsahegy, nyugaton pedig Nagyszombat, Szakolca és Vágújhely. E helyeken összpontosultak a szlovák ipari üzemek, pénzintézetek, itt alakult ki számottevő szlovák középburzsoázia. De fontos szlovák központtá lett Budapest is, ahol mintegy 50 ezer szlovák ipari és építőmunkás dolgozott, kialakítva a maga külön munkásszervezeteit és sajtóját.

A szlovákok politikai aktivitása szoros kapcsolatban állt a katolikus Néppárt 1896. évi választási hadjáratával. A Néppárt egyházpolitikai és szociális programja, amelyet a szlovák alsópapság népszerűsített, sokkal nagyobb hatást gyakorolt a szlovák parasztokra, s az evangélikusokra is, mint a turócszentmártoni ószlovák centrum néptől idegen, romantikus pánszláv ábrándjai. A Néppárt kapcsolatot keresett a Szlovák Nemzeti Párt egyes vezetőivel, s az 1896. évi választásokon több nyugat- és közép-szlovákiai kerületben szlovák jelöltek léptek fel néppárti programmal. A Bánffy-kormány azonban hatósági erőszakkal védte meg felvidéki pozícióit, s megakadályozta, hogy a néppárti szlovák jelöltek közül egy is bekerüljön a képviselőházba. Az akció ennek ellenére mégsem maradt eredménytelen: a Néppárt zászlaja alatt lépett a közélet porondjára és járta ki a politikai tevékenység iskoláját a szlovák katolikus alsópapságnak és értelmiségnek az a csoportja, amely ettől kezdve a szlovák nemzeti politika és az autonóm törekvések egyik jellegzetes irányzatát képviselte. Legnagyobb hatású vezetője a Liptó megyei parasztfiúból lett rózsahegyi plébános, Andrej Hlinka volt. A Néppárt politikai agitációjánál jelentősebb volt társadalmi-gazdasági és kulturális szervező munkája: paraszti és kisipari fogyasztási és hitelszövetkezetek, népbankok és olvasókörök szervezése, szlovák néplapok, röpiratok és népies könyvek kiadása. A néppárti agitáció felhasználta a századforduló új konzervativizmusának antiszemita jelszavait is, ezzel is hatott a tudatilag elmaradt tömegekre. A századforduló után a szlovák néppárti mozgalom fokozatosan levált az arisztokrata–főpapi vezetésű magyar pártról. Az önállósuló párt a szlovák nemzeti mozgalom új szakaszának hatásában és politikai sikereiben legjelentősebb erejévé vált.

Ugyancsak az 1890-es években lépett színre a szlovák politika másik jelentős – önmagában is több ágú és színű – csoportosulása, a polgári demokratikus jellegű csehszlovák irányzat. Az 1880-es évektől a cseh nemzeti közvélemény, elsősorban a terjeszkedni vágyó cseh ipari és banktőke egyre nagyobb érdeklődéssel fordult a szlovákok felé. akiket a cseh nemzet fejlődésben elmaradt ágának, nyelvüket pedig a cseh nyelv egyik dialektusának tekintett. A kezdetben inkább csak irodalmi, nyelvészeti és néprajzi síkon mutatkozó érdeklődésből kifejlődött a cseh-szlovák irodalmi és kulturális kölcsönösség mozgalma. A szlovákokat igyekeztek rábírni a cseh irodalmi nyelv, kultúra és irodalom befogadására; ennek érdekében cseh könyveket, újságokat és naptárakat terjesztettek közöttük. Az anyanyelvi középiskolákat nélkülöző szlovák ifjakat nagy számban taníttatták cseh- és morvaországi közép- és felső iskolákban. A cseh-szlovák kulturális egységmozgalmat az 1896-ban Prágában megalakult társadalmi egyesület, a Československá Jednota (Csehszlovák Egység) irányította. Cseh földről nemcsak könyvek, újságok, néprajzi gyűjtők és turisták jöttek Szlovákiába, hanem ipari és banktőke, gazdasági és műszaki szakemberek, majd politikusok is.

A szlovák nemzeti mozgalom hagyományos vezetése elutasította a csehszlovák irányzatot, mert az önálló szlovák nyelv, irodalom és nemzetiség hitét vallotta. Egyre többen akadtak azonban a szlovákok között is, akik úgy vélték, hogy a szlovák nemzetiség önmagában véve gyenge ahhoz, hogy sikerrel ellenállhasson a magyar politikai és kulturális nyomásnak; rövidesen teljesen el fog magyarosodni, ezért célszerű, ha a gazdaságilag és kulturálisan fejlett, rokon cseh nemzetre támaszkodik, s átveszi annak nyelvét és kultúráját. Kezdetben főleg a cseh iskolákban tanult szlovák ifjúság képviselte a cseh-szlovák egység gondolatát, az 1890-es években azonban már hatasos propagátorra talált az eszme szlovák földön is, Karel Salva tanító személyében, aki rózsahegyi nyomdájában kiadott havi és hetilapjaiban és népies kalendáriumaiban a cseh nyelv és kultúra terjesztésére vállalkozott.

A csehszlovák irányzat hatékony publicisztikai és politikai támogatást kapott a cseh nemzeti mozgalom haladó polgári radikális szárnyainál, amely a nyugat-szlovákiai származású ifjú prágai egyetemi tanár, a történész, filozófus és szociológus Tomaš G. Masarýk körül csoportosult. Masarýk cikkeiben és előadásaiban beható társadalmi és politikai analízis alá vette a szlovák viszonyokat, s élesen bírálta a szlovák nemzetiségi politika hagyományos irányának üres retorikáját, elavult, néptől idegen romanticizmusát, a reakciós orosz pánszlávizmushoz való kötődését, múlton merengő provincializmusát. Feltárta a magyar nemzeti elnyomás osztályalapjait, szociális motívumait, mechanizmusát, és rámutatott azokra a módszerekre, amelyekkel sikeresen fel lehet venni a harcot vele szemben. A nemzeti politikát össze kell kapcsolni a társadalmi és politikai demokráciával, a nép anyagi, gazdasági, társadalmi, erkölcsi és kulturális felemelésével és szervezésével. Soviniszta szólamok és a „Hej, Slováci” éneklése helyett a legszélesebb néptömegek közt kifejtendő szívós és mindennapos aprómunka: felvilágosítás, nevelés; szövetkezetek, olvasókörök, alkoholellenes egyesületek szervezése, ez a szlovák nemzet megmentésének és felemelésének egyetlen járható útja.

Masarýk sűrű levelezésben állt a szlovák politikai és kulturális élet vezetőivel, szlovák tanítványai pedig hazatérve az ő útmutatásai szerint folytatták tevékenységüket. 1898-ban Szakolcán megindították a Hlas (Hang) című folyóiratot Pavel Blaho és Vavro Šrobár szerkesztésében. E lap körül csoportosult a kibontakozó csehszlovák polgári irányzat: a hlaszisták. Híveik főleg a fiatal értelmiség és a felemelkedő középburzsoázia köréből kerültek ki.

Siklós András

Szlovákia

November 2-án Hodonín (Göding) morva városkából cseh katonai alakulat érkezett a határ túlsó oldalán fekvő Szakolcára, azzal, hogy a közrendet itt is helyreállítsa.

A Szlovák Nemzeti Tanács Prágában tartózkodó tagjai ezzel egyidejűleg kéréssel fordultak a Prágai Nemzeti Bizottsághoz, hogy az, tekintettel az anarchikus helyzetre, a „fosztogatásokra” és a „rend teljes felbomlására”, küldjön katonaságot, szállja meg a szlováklakta területeket. A Prágai Nemzeti Bizottság e kéréssel messzemenően egyetértett, mert úgy vélte, hogy Szlovákia – emigráció által is sürgetett – birtokbavétele nélkül az egyelőre még csak papíron létező csehszlovák állam sorsa bizonytalan. Az első önkéntes alakulatokat szokolistákból, a régi hadsereg szökött katonáiból és más jelentkezőkből állították fel, s csendőrökkel kiegészítve irányították Szlovákiába. Egyidejűleg megkezdték a volt közös hadsereg egykori cseh és morva ezredeinek újjászervezését is.

November 5-én Szakolcán Šrobár vezetésével ideiglenes szlovák kormány alakult. A 4 tagot számláló úgynevezett ideiglenes kormány november 14-ig, az első csehszlovák kormány megalakulásáig állt fenn. Šrobár ekkor belépett a Kramář-féle csehszlovák kormányba, ahol részére minisztériumot szerveztek.

A Szakolcára érkező önkéntesek és a folyamatosan érkező más erők az ideiglenes szlovák kormány parancsára hivatkozva fokozatosan nyomultak előre, és november 10-re megszállták a szlováklakta területek nyugati részét.

Kiadványok