Szalay András

A Múltunk wikiből

S. Vincze Edit

A Magyarországi Általános Munkáspárt

Szeptemberben megalakult a radikális szocialista ellenzék központi irányító szerve, a Végrehajtó bizottság, amely Der Sozialist címmel hetilapot adott ki (1882. január). Ezt követően több radikális hangú, német nyelvű lap látott napvilágot (Der Kommunist, Volkswille). 1883-ban jelent meg a Radikal és a szervezet magyar nyelvű lapja, a Népakarat, amelyet a fiatal Szalay András cipészmunkás szerkesztett. A radikálisok csoportja lassanként kiépítette illegális szervezetét, amely behálózta a fővárost és élénk – szintén illegális – kapcsolatot tartott fenn az ausztriai radikális szocialistákkal. Az osztrák kivételes törvény bevezetését követően Budapest lett a radikálisok szervezeti központja. Itt jelentették meg az osztrák radikálisok lapját, a Zukunft-ot, röpcédulákat állítottak elő és illegálisan szállították Ausztriába. A kivételes állapot elrendelésekor kiutasított osztrák radikálisok is budapesti elvtársaiknál találtak menedékre.

A radikális szocialista ellenzékhez azok a forradalmi érzelmű munkások csatlakoztak, akik elégedetlenek voltak a Magyarországi Általános Munkáspárt mérsékelt taktikájával és osztályharcos, önálló munkáspolitika kialakítását követelték. Úgy látták, hogy közel van a szocialista forradalom időpontja, a kormányzati terrornak rövidesen Véget lehet vetni. A radikális munkássajtóban megjelent cikkek és a gyűléseken elfogadott határozatok azt mutatják, hogy a Freiheit magyarországi tábora a szocialista munkásmozgalom egyedüli feladatát a szocialista forradalomra való felkészülésben látta (forradalmi propaganda, illegális szervezkedés), haszontalannak tartott minden olyan törekvést, amely a tőkés társadalmi rendszer politikai intézményeinek megreformálására irányul. A csoport tagjai a londoni Freiheit befolyására anarchista jellegű nézeteket is hangoztattak. Feltétlen érdemük azonban, hogy a proletár nemzetköziség elvéhez hűek maradtak, s a munkásság soraiban ébren tartották a forradalmi eszméket.

A Magyarországi Általános Munkáspárt vezetősége egyre inkább az ausztriai mérsékeltek politikáját követte. A kivételes törvények bevezetésének lehetőségétől megriadva, a párt vezetői szigorúan ragaszkodtak a kormány diktálta „törvényes keretek” betartásához. A legalitás védelmében arra törekedtek, hogy a szocialista munkásmozgalmat mind a kormány, mind a függetlenségi ellenzék szemében elfogadhatóvá, „szalonképessé” tegyék és így támogatásukat megszerezzék. Ennek a simulékony pártpolitikának Csillag Zsigmond volt a kezdeményezője és a hangadója.

1882-ben a németországi kivételes törvény új szakasza kezdődött, amelyet a kortársak találóan a „milde Praxis” (enyhe gyakorlat) elnevezéssel illettek. A császár trónbeszédében szociális reformokat ígért. A szociáldemokraták üldözése ugyan nem maradt abba, a kivételes törvény hatályát sem függesztették fel, de a megtorló akciók ritkultak, a terror ereje is csökkent. A magyar parlamenti képviselők egy csoportja figyelemre méltónak, követendőnek tartotta a német példát. Apponyi Albert 1882-ben a parlament ülésén a munkáskérdésről szólva hangoztatta, hogy nem árt, ha az állam szekerét megkenik néhány „szocialisztikus olajcseppel”. Csillag Zsigmond, Ihrlinger Antal és Kürschner Jakab, a párt három kiemelkedő vezetője kihallgatásra jelentkezett Apponyinál és támogatását kérte. Ezen a találkozón hangzottak el az elvhűség és proletár öntudat elemi követelményeit negligáló szavak: „ az általuk képviselt párt, amely magát «Magyarországi Munkáspártnak» nevezi, semminemű internacionális összeköttetésekkel nem bír, hanem tisztán magyar hazafias alapon áll, és törekvéseinek megvalósítását a magyar állampolgári kötelességek és jogok körén belül keresi.”[1]

A „magyar hazafias alapra” való hivatkozást nemcsak pillanatnyi taktikai megfontolás sugalmazta. 1884 elején egy pártvezetőségi ülésen Csillag Zsigmond a követendő párttaktika alapelveit a következőkben foglalta össze: „ha a Magyarországi Általános Munkáspárt nem akarja pillanatok alatt elveszíteni a talajt lába alól, akkor soha nem szabad bizonyos, a magyarországi közvéleményt zsarnoki módon uraló nézetekkel, szimpátiákkal és antipátiákkal, sőt még bizonyos tévedésekkel és zagyvaságokkal sem nyílt, vagy éppen ellenséges ellentétbe kerülnie. Minden magyarországi szocialistának – legyenek saját nézetei egészen mások is – «testestül-lelkestül jó magyart»-ként kell viselkednie.”[2] Az általános alapelvekből Csillag Zsigmond két konkrét következtetést vont le: a magyarországi szocialistáknak ki kell állniuk a „magyar állameszme”, azaz a magyar szupremácia mellett, és támogatniuk kell az Oroszország ellen készülő háborút. Nem véletlen, hogy a Magyarországi Általános Munkáspárt vezetősége éppen a proletár internacionalizmus elvéből engedett: ez volt az a pont, amely a demokratikus érzelmű, de nacionalista beállítottságú függetlenségi ellenzéket a szocialista munkásmozgalommal mindig is a legélesebben szembeállította.

Miközben a pártvezetőség arra törekedett, hogy bázisát a polgári ellenzék irányába tágítsa, a munkásmozgalom radikális szárnyától elhatárolódott: nem érzett szolidaritást azokkal a munkásokkal, akik – bár az övéktől eltérő eszközökkel – a tőkés társadalom ellen harcoltak. A radikális szocialistákkal a mérsékeltek csoportja nem vitatkozott – anarchistáknak bélyegezte őket, nem törődve azzal, hogy így maga játssza őket a rendőrség kezére. Egy kihallgatás alkalmával Ihrlinger és Kürschner a főügyész előtt tagadta meg a közösséget a radikális szocialistákkal. Mint mondották: „Ők a munkások «békepártjának» a tagjai, ők a munkásosztály sorsának javítását «békés, törvényhozási úton» sürgetik és óhajtják létesíteni, eltérőleg az újabban erélyesen szervezkedő anarchistáktól és nemzetközi forradalmi munkáspárttól, mely ellen éppen ők küzdenek legelszántabban, legsikeresebben.„[3]

A radikális szocialista csoport működésének végül is a kormány vetett véget. 1884 márciusában 36 radikális szocialistát letartóztattak, közöttük a betegágyából elhurcolt Szalay Andrást is, aki rövidesen meghalt a rabkórházban.

Lábjegyzetek

  1. Révész Mihály, A Népszava negyven esztendeje. A mi jubileumunk. Följegyzések a magyar munkásmozgalom történetéből. Népszava, 1912. december 25.
  2. Haus-, Hof- und Staatsarchiv. Wien. Informationsbureau, 1884–619.
  3. Országos Levéltár Belügyminisztérium Levéltára res. 1884–1223.

Irodalom

A radikális szocialisták szervezete 1882–84 között több német nyelvű hetilapot adott ki (Radikal, Der Sozalist, Der Kommunist, Volkswílle ). Magyar nyelvű hetilapjuk a Szalay András szerkesztésében kiadott Népakarat (1883. március 18.—1884. június).