Thesszaloniké

A Múltunk wikiből
(Szaloniki szócikkből átirányítva)

Szaloniki, görögül [Θεσ]σαλονίκη, angolul Thessalonica, románul Selânik, bolgárul Сoлун, törökül Selanik

Görögország második legnagyobb városa és legforgalmasabb kikötője, Közép-Makedónia régió székhelye
Wikipédia
Thessaloniki Municipal Flag.png
670–680 között
Kuvrat halála után negyedik fia, Kuber kíséretével és népével az avar birodalom területére menekül a kazárok elől, ahol Pannonia "alkirálya" lesz. Később Thesszaloniké környékére költözik.
1918. szeptember 29.
Bolgár fegyverszünet Szalonikiben.

Bóna István

Az avar–bizánci háborúk

Baján seregeit csak néhány nagyváros verte vissza, kudarcba fulladt Thesszaloniké ostroma is (586. szeptember).

A középavar-kori átalakulás

A Kuvrat halála utáni időkben végzetes támadás érte népét, a nyugati türk birodalom népelemeiből alakult kazár szövetség csapása. Kuvrat birodalma részekre hullott. Negyedik fia, Kuber, kíséretével és népével az avar birodalomba menekült, állítólag alávetette magát az avar kagán hatalmának, Pannonia alkirálya lett. A történet szerint Kuber később összeveszett a kagánnal, kíséretével elhagyta Avarországot, Thesszaloniké környékén telepedett le, s ott halt meg a VIII. század első éveiben.

Györffy György

A honfoglalást bevezető harcok

A görög–bolgár ellentét egy Bulgáriát sértő kereskedelmi korlátozás miatt robbant ki. Simeon trónra lépését követően két görög kereskedőnek, aki a bizánci udvarban túlzott befolyást élvezett, sikerült elérnie, hogy Leó császár kitiltotta a bolgár kereskedőket Bizáncból, Szalonikire korlátozta működésük színterét, és magas vámmal sújtotta őket.

A külpolitika átfordulása

965-ben, amikor Niképhorosz Phókász császár (965–969) a kisázsiai Kilikiában és Ciprus szigetén az arabokkal harcolt, bolgár követ jelent meg Bizáncban, és követelte a korábbi császárok által fizetett évi adót. Az új császár elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy a követet megkorbácsoltassa, és sereget küldött néhány bolgár határvár elfoglalására. Péter bolgár cár nem támadott közvetlenül, hanem – úgy látszik – magyar segédcsapatokat kért fel a görög terület pusztítására. Niképhorosz Phókásznak a Nyírségben előkerült érméből arra következtethetünk, hogy ekkor a bihari herceg (Zerind?) küldött egy kabar sereget. A sereg Macedóniába érvén, egy főtáborból kisebb csapatokra oszlott. Ekkor történt az a két epizód, amiről Liudprand 968. évi bizánci követjárása után beszámolt, hogy tudniillik Szaloniki közelében 300 magyar 500 görögöt elfogott és Magyarországra hurcolt, továbbá hogy Macedóniában egy 200 főből álló magyar csapatból a görögök negyvenet elfogtak, s ezeket Niképhorosz Phókász kiöltözve testőrei közé sorolta, és elvitte az arabok elleni hadjáratára.

Az Árpád-ház mellőzésétől a német hűbérig

Az egész Balkánt lángba borító szláv mozgalom ugyan erejét vesztette 1041-ben, midőn Delján Pétert elfogták, és Szalonikiban megvakították, a szerb lakosságú Zéta fejedelme azonban ezt az alkalmat használta ki önállósága kivívására; 1042-ben megverte az ellene vonuló bizánci sereget, és a mai Hercegovina területén létrehozta az első görög függésből kiszabadult délszláv országot.

László egyeduralmának biztosítása

1078-ban, amikor Baszilaikosz dürrachioni (durazzói) dux fellázadt Niképhorosz császár ellen, és Szaloniki körzetében harcolt a császár csapataival, hívására az Al-Duna mellékén lakó besenyők a kunokkal szövetkezve rátámadtak Drinápolyra, majd megverve visszavonultak.

Kristó Gyula

II. Géza orosz és bizánci háborúi

A bizánci császár komoly diplomáciai sikerének számított, hogy a Szentföldről visszatérő III. Konráddal 1148 őszén megkötötte a thesszalonikéi egyezséget, amely lényegében a két, a keleti és nyugati császárság szövetségét jelentette a normannok ellenében, s kilátásba helyezte 1149. évi közös katonai fellépésüket Rogerrel szemben.

III. Béla hódító külpolitikája

Bizánc 1185-ben válságos helyzetbe került. Északról a Szófiáig nyomult magyarok, dél felől pedig a Thesszalonikét elfoglaló normannok jelentettek halálos veszedelmet az Andronikosz vezette birodalomra.

Az új berendezkedés időszakának külpolitikája

  • Bonifác tartománya a Balkán déli részén terült el, központja Thesszaloniké volt.
  • Kalojan 1207-ben Thesszaloniké ostromakor halt meg. Az védelmet egyébként Bonifác özvegye, Margit irányította Demeter fia nevében.
  • A latin császárság 1216 nyarán elvesztette uralkodóját, Henriket. Az egyik párt II. Endre apósát, Courtenay Pétert jelölte császárnak, de nem kevesen – főleg Thesszalonikében, ahol a gyermek Demeter nevében II. Endre testvére, Margit kormányzott – II. Endrére gondoltak a konstantinápolyi trón betöltésénél.

Katus László

A szállítás forradalma

A magánvállalkozók mellett ekkor már egyre nagyobb szerepet vállalt az állam is a vasútépítésben. Egyrészt maga épített ki oly fontos vonalakat, mint a BudapestSzabadkaZimonyBelgrád (SzabadkaBaja szárnyvonallal), amely létrehozza a vasúti összeköttetést a Balkánnal (Szófia, Szaloniki, Konstantinápoly), vagy a BudapestKomárom vonal és a határőrvidéki kelet-nyugati irányú vonal; másrészt kedvezményekkel és szubvencióval támogatta az egyes vidékek helyi forgalmi igényeinek kielégítésére hivatott, gyengébb felépítményű, kisebb teljesítményű, s ennek következtében a fővasutaknál lényegesen olcsóbb úgynevezett helyiérdekű vasutak építését.

Szász Zoltán

Bosznia megszállása

Széll Kálmán pénzügyminiszter ugyanis, aki eddig hűségesen szállította az okkupációhoz szükséges pénzösszegeket, tiltakozásul a legfelsőbb katonai körök meg-megújuló követelései ellen, amelyek kilátástalanná tették az államháztartás rendbehozatalát, s Szaloniki felé irányuló hódító szándékaikkal beláthatatlan nemzetközi konfliktus veszélyét idézték fel, lemondott. Félreállását 1878. szeptember 29-én az egész kabinet lemondása követte.

Diószegi István

A Monarchia és Oroszország közeledése. Az 1897. évi egyezmény.

Gołuchowski tisztában volt azzal, hogy a tizenegy nemzetet magába foglaló államalakulat sérülékenyebb minden más európai államnál, ezért a Szaloniki és a Szerbia megszerzésével kapcsolatos terveket üres és felelőtlen ábrándozásnak nyilvánította. Az ilyen tervekért, véleménye szerint, egyetlen komoly államférfi sem vállalhat felelősséget.

A hármas szövetség lazulása

1900 februárjában a közös minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a Brodtól Szarajevón és a Szandzsákon át vezető, egészen Szalonikiig terjedő vasútvonal megépítésének tervét. A vasútépítéssel többféle szükségletet szándékoztak kielégíteni: Bosznia–Hercegovinát szorosabban a Monarchiához akarták kapcsolni, és élénkíteni a Balkánra irányuló osztrák áruexportot. A vasút külpolitikai jelentősége az volt, hogy gazdasági–stratégiai eszközökkel elejét vegye az adriai partok felé irányuló szerb kijutási és olasz behatolási kísérleteknek. A tervbe vett vasút képessé tehette volna a Monarchiát arra, hogy a törökországi status quo megbomlása esetén továbbra is figyelmen kívül hagyja az olasz igényeket, sőt hathatósan szembefordulhasson a vetélytárs területszerző próbálkozásaival.

Aehrenthal külpolitikája

Aehrenthal először a szandzsák-vasút – már korábban felmerült – tervezetével állt elő. A vasút Boszniát a novibazári szandzsákon keresztül Szalonikivel kötötte volna össze, tehát a Monarchiának kijáratot biztosított volna az Égei-tengerhez, és jelentősen megerősítette volna gazdasági-stratégiai helyzetét a Balkánon. A nagyhatalmak, különösen Oroszország nem lelkesedtek e tervért. Izvolszkij, az orosz külügyminiszter, ellenezte a szandzsák vasutat, helyette a Duna–Adria-vasútvonal ellentervével lépett fel, amit Anglia is támogatott. Aehrenthalnak tehát számolnia kellett azzal, hogy a szandzsák-vasút megvalósítása esetén nem tudja megakadályozni a Duna–Adria-vasutat, amely Szerbiának biztosított volna adriai kijárót.

Az annexió

Bosznia–Hercegovina annektálása után rövidesen Szerbia egy része megszerzésének kellett következnie, és a Morava-vidékről könnyebben lehetett elérni a balkáni terjeszkedés végcélját: Szalonikit.

A külpolitikai kapcsolatok normalizálása az annexiós válság után

Katonai körökben – akárcsak harminc évvel korábban – Bosznia elfoglalása után újra elhatalmasodott a hódítási vágy, és a Balkán egész nyugati részét a Monarchia érdekkörébe akarták vonni. Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök e célok elérése érdekében késznek nyilatkozott a Szerbia és az Olaszország elleni preventív háborúra, sőt még az Oroszországgal való összeütközéstől sem riadt vissza. Az osztrák katonai vezetők Németország magatartásából merítettek bátorságot, és bíztak benne, hogy konfliktus esetén a nagy szövetséges a Monarchia oldalára áll. Ezek a tervek a külpolitika felelős irányítójától sem voltak idegenek, hiszen Aehrenthal is Szerbia bekebelezését és Szaloniki megszerzését tartotta tulajdonképpeni céljának, de megértette, hogy a balkáni osztrák terjeszkedés módozatait illetően nincs alternatíva: aktív hatalmi politika csak Oroszországgal egyetértésben lehetséges.

Galántai József

A második év hadműveletei és a központi hatalmak hadicéljai

A bolgár hadsereg Görögországba szorította vissza a gallipoli kudarc után Szalonikiben partra szállt, és aztán a szerb hadsereg segítségére siető angol-francia katonaságot. A Balkán a központi hatalmak kezére került, de az olaszok Dél-Albániában, az angol-francia expedíciós hadsereg pedig Görögországban megvetette a lábát.

A katonai események mérlege 1917-ben

1917 nyarán a szaloniki arcvonalon is megindult az antant támadása. Közvetlenül előtte, június végén a görög király is deklarálta a háborút, és Venizelosz miniszterelnököt – aki ezt már az athéni vezetéssel szakítva 1916 novemberében megtette Szalonikiben – ismét elismerte hivatalában. Az így kiszélesedett macedónai arcvonalon július végétől több támadást indítottak, de ezek sem hoztak sikert.

Bulgária kapitulációja és a Monarchia békekérése

1918 kora őszére az antant valamennyi fronton nyomasztó fölénybe került. Az első csapást a Balkánon mérte az ellenségre, ahol a parancsnokságot június végén Franchet d'Esperey tábornok vette át. A főleg francia és szerb katonákat tömörítő 20 hadosztálynyi balkáni antanthaderő szeptember 14-én reggel megkezdte a támadást. A központi hatalmak védelmét majdnem kizárólag a kimerült bolgár hadseregek látták el, mert a német és osztrák–magyar erők túlnyomó részét a nyugati és az olasz front védelme érdekében korábban kivonták innen. Az antant támadása néhány nap alatt döntő sikert ért el, áttörte a bolgár arcvonalat. Bulgária kormánya, szövetségesei hozzájárulásával nem törődve, szeptember 25-én békét kért és 29-én Szalonikiben aláírta a fegyverszünetet.

Siklós András

A központi hatalmak hadseregeinek veresége

A vereségtől és a kibontakozó forradalomtól megrettent bolgár kormány az antanttal való megegyezés útjára lépett; fegyverszünetet kért, amit szeptember 29-én, Szalonikiben, az antant főhadiszállásán alá is írt.

A fegyverszünet bonyodalmai

A balkáni hadseregcsoport parancsnokának, Kövess tábornagynak a meghatalmazásával Belgrádban jelentkező küldöttek némi várakozás után november 4-én kézhez vették Franchet d'Esperey Szalonikiból küldött előzetes feltételeit.

A belgrádi katonai egyezmény

Franchet d'Esperey Szalonikiből autón indult a tárgyalás színhelyére.

Horvát-Szlavónország és a Vajdaság

A Károlyi-kormány arra hivatkozva, hogy a magyar közigazgatás leváltása és a közlekedés megszakítása Magyarországgal ellentétben áll a belgrádi egyezménnyel, november 21-én Franchet d'Esperey-hez fordult és tiltakozni próbált. A Szalonikibe küldött táviratra válasz nem érkezett.

Kiadvány

E. D. Limona, Negustori bucuresteni la sfirsitul veacului al XVIII-lea (Studii, 1960. 4); E. D. Limona, Les relations commerciales du Sud-Est de l'Europe … (In: Symposium de l'épogue phanariote. Thessaloniki, 1974).