Szarajevó

A Múltunk wikiből

bosnyákul, horvátul és szerbül Sarajevo, cirill írással Сарајево, törökül Saraybosna

Bosznia-Hercegovina fővárosa
Wikipédia
Coat of arms of Sarajevo
1914. június 28.
A szarajevói merénylet.
1918. szeptember 20–21.
Tisza István szarajevói látogatása.

Szász Zoltán

Bosznia megszállása

Maga a Boszniát és Hercegovinát irányító szarajevói tartományi kormány (Landesregierung) a közös hadsereg és a közös pénzügyminisztérium irányelvei szerint működő hivatal volt, amely Bécsből kinevezett tisztviselőkből állt. Munkája nyomán a formailag továbbra is szultáni fennhatóság alatt álló tartomány a felvilágosult abszolutizmus módszereivel igazgatott rendőrállammá alakult.

Diószegi István

A hármas szövetség lazulása

1900 februárjában a közös minisztertanács megtárgyalta és elfogadta a Brodtól Szarajevón és a Szandzsákon át vezető, egészen Szalonikiig terjedő vasútvonal megépítésének tervét. A vasútépítéssel többféle szükségletet szándékoztak kielégíteni: Bosznia–Hercegovinát szorosabban a Monarchiához akarták kapcsolni, és élénkíteni a Balkánra irányuló osztrák áruexportot. A vasút külpolitikai jelentősége az volt, hogy gazdasági–stratégiai eszközökkel elejét vegye az adriai partok felé irányuló szerb kijutási és olasz behatolási kísérleteknek. A tervbe vett vasút képessé tehette volna a Monarchiát arra, hogy a törökországi status quo megbomlása esetén továbbra is figyelmen kívül hagyja az olasz igényeket, sőt hathatósan szembefordulhasson a vetélytárs területszerző próbálkozásaival.

Galántai József

A szarajevói merénylet

A teljes cikk.

Németország állásfoglalása

A berlini politikai vezető körökben – a katonaitól eltérően – a szarajevói eseményekről érkező hírekre a legelső napokban még nem reagáltak egységesen. A külügyminisztériumot Gottlieb von Jagow távollétében helyettese, Alfred Zimmermann irányította ezekben a napokban. Sem ő, sem a bécsi német nagykövet, Heinrich von Tschirschky, nem rendelkezett még újabb utasítással. A bécsi izgalomra a Balkán-háborúk alatt megszokott módon reagáltak: higgadt, megfontolt eljárást tanácsoltak. „Minden alkalmat megragadok – jelentette a nagykövet június 30-án –, hogy nyugodtan, de nagyon nyomatékosan és komolyan óvjak elsietett lépésektől.”[1] De – amint gyorsan kiderült – nem ezek a hangok fejezték ki a legfelsőbb német politikai vezető körökben alakulóban levő s a Balkán-háborúk idejétől eltérő állásfoglalást. Friedrich Naumann, a német birodalmi gyűlés liberális képviselője, aki június 25-a óta Bécsben tartózkodott, a merényletről értesülve jobban mérte fel a várható német álláspontot. Július elsején magánbeszélgetésben Hoyos grófnak kifejtette: véleménye szerint a német vezetők most egy Oroszország elleni „preventív háború” ideáját nem fogják elutasítani úgy, mint egy évvel előbb, s ezért ha Bécs a merényletet Szerbia megtörésére akarja kiaknázni, ezt támogatni fogják. Hasonlóan nyilatkozott közvetlenül e beszélgetés után Berchtold előtt is.

A német császár a Monarchia és Szerbia konfliktusának megítélésében a korábbi években – legalábbis bécsi szemmel – nem volt egyértelmű és következetes. A császár a német „Drang nach Osten” szempontjából nézte az egész kérdést. Gyakran ingadozott a szerb nacionalizmus reálisabb megítélése és a Monarchia szerbellenes politikájának feltétlen támogatása között. A szerb nacionalizmus kétségtelenül szövetségesének gyengítésére irányult, de harmonizálhatónak látszott a német balkáni érdekekkel. Különösen a vámháború alatt Németország nem csekély hasznot húzott az osztrák-magyar–szerb konfliktusból. Most azonban egyértelmű volt a császár állásfoglalása: a Monarchiának le kell számolnia a belső nehézségeit fokozó és a keleti német terjeszkedést is akadályozó Szerbiával, és ezt Németország fedezni fogja Oroszország felé. Tschirschky jelentésének fent idézett, türelemre intő mondatához mérgesen jegyezte meg a margón: „Abba kell hagyatni Tschirschkyvel ezt az ostobaságot. Végezni kell a szerbekkel és gyorsan… Most vagy soha.”[2] A német császár felfogása tükrözte a katonai vezető körökben kialakult álláspontokat is.

Helmuth von Moltke, a német vezérkar főnöke a szarajevói merényletet megelőző hetekben arra a megállapításra jutott, hogy Németország számára a legelőnyösebb most már mielőbb megvívni a háborút Oroszországgal és Franciaországgal, mert felkészültsége teljes, de azoké még nem.

Az első világháború előtti német katonai stratégia, amelynek a – német imperializmus politikai céljaihoz igazodva – legkedvezőbb esetben is Franciaország és Oroszország elleni egyidejű háborúval kellett számolnia, a lassú orosz mozgósítás axiómájára épült fel. Németország Franciaországgal szemben túlerőben van, és haderejét szinte teljes egészében bevetheti ellene a háború első hat hetében, mert Oroszországnak legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy támadásra felvonuljon. Ez a hat hét elég a győzelemhez. Oroszország azonban gyors ütemben építette vasútvonalait, ezért a német vezérkar 1914 tavaszán–nyarán már attól tartott, hogy 2–3 éven belül az orosz haderő mozgósítása és nyugati támadásra csoportosítása hetekkel megrövidül, akkor pedig az egész német stratégiai tervnek befellegzett.

Így érthető, hogy a szarajevói merényletet Németország katonai vezetése jó alkalomnak – mi több: el nem szalasztható alkalomnak – tekintette a háborúra.

Tisza István és a háború

Tisza már július 6-án tudomást szerzett a német császár és a kormány támogató állásfoglalásáról. Ennek ellenére – némileg módosított formában – kitartott korábbi álláspontja mellett. „Egy Szerbia ellen vezetendő háborús akció lehetőségét – mondotta a július 7-i közös minisztertanácson – ma valószínűbbnek tartja, mint ezt rögtön a szarajevói merénylet után hitte volna”, de „neki személyesen az a nézete, hogy ebben a pillanatban nem kell feltétlenül háborút viselni.”[3]

A világháború kezdete

Poincaré köztársasági elnök és Viviani miniszterelnök és külügyminiszter még a szarajevói merénylet előtti megállapodás alapján július 16-án Dunkerque-ben hajóra szálltak és július 20-án Pétervárra érkeztek.

A háború és a politikai ellenzék

A Népszava június végén, bár elítélte a szocialista mozgalomtól idegen egyéni terrort, rámutatott: „A szarajevói merényletet az osztrák–magyar imperializmus idézte föl. Bosznia okkupációjával indult el az az imperiális politika, amelynek egyelőre utolsó állomása Ferenc Ferdinánd trönörökös szarajevói meggyilkolása… Az osztrák–magyar imperializmus legelső sorban álló harcosa a trónörökös volt, és benne az imperializmust akarta halálra szánni a merénylő revolvergolyója… Felelet ez arra a nemzeti elnyomásra, amely rettentő súllyal nehezedik Dél-Magyarországra, Horvátország, Bosznia és Ausztria szerbjeire.”[4]

A délszláv kérdés és Tisza útja

Tisza kéthetes utazásának csúcspontja a szeptember 20–21-i szarajevói látogatás volt. A tartománygyűlés tagjai deklarációt juttattak el hozzá, amely tiltakozott a terror miatt, közkegyelmet és kártérítést kívánt, és az önkormányzat helyreállítását követelte. Másnap Tisza fogadta az aláírókat és – a gyorsírói feljegyzés tanúsága szerint – úgy beszélt velük, mint egy feudális úr a jobbágyaival.

Siklós András

A Monarchia felbomlása

Ljubljanában a Szlovén Nemzeti Tanács október 31-én, Szarajevóban a Boszniai Nemzeti Tanács november 1-én vette át a hatalmat.

Lábjegyzetek

  1. Die deutschen Dokumente zum Kriegsausbruch. Összeállította Karl Kautsky (továbbiakban: Die deutschen Dokumente). I. Charlottenburg, 1919. 11.
  2. Ugyanott
  3. Ugyanott, 344.
  4. Népjogok vagy bombák útján. Népszava, 1914. június 30.

Irodalom

Kiadványok